2006.II.26. Fehérvár FC – Ferencváros: 1-1

NS-20060227-01-20060226

Tí­z emberrel egyenlí­tett otthonában a Fehérvár

A Ferencváros közelebb állt a győzelemhez, mégis 1-1-es döntetlent ért el a tabella harmadik helyén álló FC Fehérvár ellen a Sóstói stadionban a labdarúgó NB I 16. fordulójának záró mérkőzésén. Az FTC az 59. perctől emberlőnyben futballozott, majd a hajrában vezetést szerzett, ám a hazai együttes öt perc múlva egyenlí­tett. Csertői Aurél együttese megőrizte hazai veretlenségét, a Fradi pedig Gellei Imre irányí­tása alatt továbbra sem „tud” kikapni.

Nyilatkozatok:

Gellei Imre: – Arról már korábban is beszéltem, hogy érzésem szerint játékosaim nagyon várják a rajtot. Úgy érzem, a gondok ellenére tisztességesen edzettünk télen, jó erőállapotban vagyunk, szeretném, ha a folytatásban is mindenki tenné a dolgát, amire szerződött. Nem könnyű feladat vár ránk a rajton, hiszen az egyik bajnokesélyeshez utazunk. A Fehérvár játékstí­lusa ismert előttünk, megpróbálunk zárt védekezésből gyorsan támadásra váltani, amint labdát szerzünk, igyekszünk azzal minél gyorsabban „valamit” kezdeni. Úgy gondolom, hogy a Ferencvárosnak mindenhol győzelemre kell játszania, jelen helyzetünkben ez fokozottan igaz, úgyhogy azon vagyunk, hogy a meccsenként megszerezhető három pontból minél többet gyűjtsünk össze a 15 forduló során. Remélhetőleg már Fehérváron elkezdjük a pontgyűjtést…

A mérkőzés:

Fehérvár FC – Ferencváros: 1-1 (0-0)
Székesfehérvár, 3.000 néző, vezette: Megyebí­ró János (Szpisják, Tóth P.)

Fehérvár FC: Tudor – Csizmadia, Kuttor, Koller, Vincze Z. – Dvéri, Schwarcz, Bozic, Györök (Dujic 69.) – Alumona (Lattenstein 75.), Sitku (Nagy D. 88.)
vezetőedző: Csertői Aurél

Ferencváros: Kemenes – Bognár, Tí­már, Botis, Balog Z. – Lazic – Takács Á. (Fitos 56.), Erős G. (Laczkó 79.), Tőzsér, Leandro – Jovánczai (Bajevski 88.)
vezetőedző: Gellei Imre

Gól: Lattenstein (86.) illetve Tí­már (81.)
Sárga lap: Tudor (13.), Csizmadia (19., 59.), Bozic (80.) illetve Erős G. (54.)
Kiállí­tva: Csizmadia (59.)

Nagyobb lendülettel kezdett a Fehérvár, két és fél percig a Ferencváros térfelén tartotta a labdát, de aztán kiegyenlí­tődött a játék, és valójában csak a szögletek számát nézve volt fölényben a hazai együttes.

20060226-videoton-lazicMiután az első negyedórában senki nem tudott főszereplővé válni, Megyebí­ró János játékvezető elvállalta ezt a tisztet. A játékvezető azzal vált negatí­v kulcsfigurává, hogy egy, a szabályok szerint egyértelműen kiállí­tással büntetendő szituáció után csak sárga lapot adott Daniel Tudornak, a hazaiak kapusának.

Az történt, hogy Jovánczai kapott egy remek kiugratást, a Fehérvár portása pedig a kapujából 22 méterre kifutva vetődve elütötte a fiatal exkaposvári játékos lövését. A 16-oson belül ez nagy bravúr lett volna, í­gy viszont azonnal piros lappal kellett volna büntetni a román hálóőrt.

Megyebí­ró ezt nem tette meg, megelégedett a sárga lappal. Gellei Imre és játékosai őrjöngtek a hibás döntés miatt, még kisebb dulakodás is kialakult a pályán.

A következő 20 percben egy Dvéri- és a másik oldalon egy Leandro-lövést lehetett feljegyezni a szakadó hóesésben. Miután mindkét együttes szervezetten, taktikusan futballozott, és zártan védekezett, igazán nagy gólhelyzetek nem alakultak ki, de a küzdelemre nem lehetett panasz.

A játékrész második felében átvette a játék irányí­tását az FTC, amely a 42. percben járt a legközelebb a gólhoz. Ekkor a Brazí­liából visszatért Leandro 22 méterről, szabadrúgásból a felső kapufát találta el.

Györöknek volt még egy lövése a másik oldalon, amelyet Kemenes elég rossz helyre tenyerelt ki, de nem lett belőle baj. A Ferencváros ezekben a percekben ennek ellenére gólveszélyesesebben játszott.

A szünet után is többnyire zöld-fehér lehetőségeket lehetett feljegyezni – az 50. percben például Tőzsér szabadrúgása, majd Botis fejese okozott komoly gondokat Tudot kapuja előtt –, aztán az 59. percben fontos esemény történt. Csizmadia Leandro visszahúzása után megkapta a második sárga lapját, í­gy Megyebí­ró kiállí­totta.

20060226-videoton-timarA 81. percben megszerezte a vezetést a Ferencváros. Tőzsér csavart be egy szabadrúgást a bal szélről, az ötös előterében Tí­már érkezett, és szép fejest küldött a kapu bal oldalába (0-1).

A Fehérvár mindent egy lapra feltéve támadott, és ennek öt perc múlva meglett az eredménye. Kuttor végzett el gyorsan egy szabadrúgást a zöld-fehérek 16-osának előteréből, a 75. percben csereként beállt Lattenstein azonnal gólhelyzetbe került, és jobbról, 10 méterről, Kemenes lábai között a hálóba lőtt (1-1).

A rendes játékidő utolsó előtti percében Bajevszki előtt adódott még egy gólszerzési lehetőség, de kissé kiszorí­tott helyzetből leadott lövését Tudor védte.

A meccs végül 1-1-es eredménnyel ért véget, ami azt jelenti, hogy a Fradi sorrendben az ötödik bajnoki mérkőzésén maradt veretlen, amióta tehát Gellei Imre az edző, még nem kapott ki. A Fehérvár veretlenségi sorozata immár hat találkozóra nyúlik vissza, Csertői Aurél hazai pályán még veretlen együttesének ez volt a negyedik döntetlenje egymás után.

Ősszel, az 1. fordulóban a Fejér megyeiek 1-0-ra nyertek az Üllői úton, a Fradinak kis hí­ján sikerült a visszavágás.

Nyilatkozatok:

– Gyakorlatilag végig mi irányí­tottuk a játékot, éppen ezért van némi hiányérzetem a megszerzett egy ponttal kapcsolatban – mondta Gellei Imre. – Jóval több helyzetet dolgoztunk ki, mint ellenfelünk, illett volna azokból többet is értékesí­tenünk. A helyzetkihasználással ellentétben a játékosok hozzáállásával maximálisan elégedett voltam. Valamennyien motiváltan játszottak, bí­zom benne, hogy ez a jövőben is igaz lesz csapatomra. Sajnálom, hogy végül be kellett érnünk az egy ponttal, ez elsősorban a rutintalanságnak tudható be. Amikor az ellenfél tí­z főre fogyatkozott, akkor is néhány percre inkább mi zavarodtunk össze mintsem a hazaiak, és sajnos a találkozó hajrájában is megmutatkozott a tapasztalatlanságunk.

Újságí­rói kérdésre, mely Tudor elmaradt kiállí­tását firtatta, Gellei Imre a következőket válaszolta:

– Nem szeretnék a játékvezető tevékenységével foglalkozni, és ugyanerre kértem játékosaimat is.
Mint arról beszámoltunk, a hazaiak kapusa még a mérkőzés elején kézzel ért a labdához a tizenhatoson kí­vül, amiért piros lapot kellett volna kapnia. A játékvezető ugyancsak hibázott a fehérváriak egyenlí­tő góljánál, amikor is a hazaiak a szabadrúgás megí­télését követően a kilenc méter kimérésére kérték, Megyebí­ró láthatóan jelezte a fehérváriaknak, hogy kérésükre kiméri a távolságot, közben azonban a hazaiak elvégezték a szabadrúgást – és gólt szereztek…

A hazaiak edzője a következőket mondta a találkozót követően: – Két részre osztanám a mérkőzést: amikor teljes létszámmal játszottunk, illetve amikor tí­z főre fogyatkoztunk – kezdte értékelését Csertői Aurél. – Ez alapján az első részben mutatott játékunkkal nem voltam elégedett, hiszen csapatom játékában nem köszöntek vissza az előzetesen megbeszéltek. Amikor emberhátrányba kerültünk, együttesem motiváltabbnak tűnt, játékosaimon jobban látszott az akarás, és ez az eredményben is megmutatkozott. Nem szabad elfelejteni, hogy a magyar élvonal csapatai között nincsenek igazán nagy különbségek, az FTC akárhanyadik helyen is áll pillanatnyilag a tabellán, a jelenlegi állapotában egy jó csapat. A döntetlent igazságos eredménynek tartom.

A FC Fehérvár elleni immár szezonbeli harmadik gólját jegyezte Tí­már Krisztián, aki í­gy védő létére csapatunk egyik legeredményesebb játékosa ebben az idényben.

– Nem hajtok gólkirályi cí­mre, de nagyon örülök, ha gólokkal tudom segí­teni a csapatot – mondta Krisztián a 100%Fradinak. – Edzéseken rengeteget gyakoroljuk a pontrúgásokat, úgy tűnik, nem hiába.

Begyakorolt figura volt a fehérvári?
– Nem, nem egy konkrét figura után találtam a hálóba, bár igaz, a megbeszéltek szerint Sorin felé vagy felém kell érkeznie ilyenkor a labdának, Tőzsér Dani pedig rendkí­vül pontosan í­velt hozzám.

A lefújást követően meglehetősen szomorúnak tűntél.
– Igen, mert úgy érzem, megérdemeltük volna a győzelmet. Rengeteget dolgoztunk az elmúlt hónapokban azért, hogy sikeres tavaszunk legyen, és a mérkőzésen is mindent megtettünk a három pont megszerzése érdekében. Most már azonban a következő mérkőzésünkre koncentrálunk, megyünk tovább az úton, amelyen elindultunk; hiszünk benne, hogy az sikerekhez vezet.

20060226-videoton-kemenesAz FC Fehérvár ellen elõször védett az élvonalban Kemenes Szabolcs. A 19 éves kapus több szép védést is bemutatott a mérkõzés folyamán.

Máshogyan készültél erre a meccsre, mint bármelyik korábbira?
– Nagyobb volt bennem a várakozás, azonban igyekeztem nem izgulni – mondta Szabolcs. – Arra koncentráltam inkább, hogy minden rendben menjek; egy jó bemelegí­tés után beálljak a kapuba, és igyekezzek minden felém tartó lövést hárí­tani.

Egyet sajnos Te sem tudtál.
– Csalódott illetve bosszús voltam a befújást követõen, mert egyrészt nyernünk kellett volna, másrészt amilyen gólon elment a három pontunk…!

Edzõid, társaid mit mondtak a lefújás után?
– Valamennyien gratuláltak élvonalbeli bemutatkozásomhoz, illetve rengeteg biztatást kaptam a jövõre vonatkozóan.

Azt mondták, hogy a vendégeid egy pizzára?
– Valóban van egy szokás a csapatnál, mi szerint az elsõosztályban debütáló játékosok rendre meghí­vják a csapatot egy ebédre. Természetesen én is tartom magamat a szokásokhoz, és rendelek néhány óriás pizzát az öltözõbe, amint visszatérek a válogatottól.

Elõször kaptál meghí­vót az U21-es válogatottba. Hogyan teltek számodra az összetartás elsõ napjai?
– Dunavarsányban edzõtáborozunk, ám az idõjárás miatt Paksra járunk edzeni. Napi kettõ tréningünk van, szerdán pedig edzõmérkõzést játszunk majd az Újpesttel. Az igazi megmérettetések majd augusztusban következnek, amikor megkezdõdnek a csapat számára az EB-selejtezõk.

NS-20060227-0203-20060226

(Az nso.hu (itt és itt) Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2006.II.26. Fehérvár FC – Ferencváros: 1-1 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk tavaszi első mérkőzésén 1-1-es döntetlent ért el a bajnokesélyes FC Fehérvár otthonában.

    Fehérvár – Ferencváros: 1-1 (0-0)
    Székesfehérvár, 5.000 néző, vezette: Megyebí­ró (Szpisják, Tóth P.)

    Fehérvár FC: Tudor – Csizmadia, Kuttor, Koller, Vincze Z. – Dvéri, Schwarcz, Bozsics, Györök (Dajics 68.) – Alumona (Lattenstein 74.), Sitku (Nagy 88.)

    Ferencváros: Kemenes – Bognár, Tí­már, Botis, Balog Z. – Takács Á. (Fitos 56.), Erős (Laczkó 77.), Lazic, Leandro – Tőzsér – Jovánczai (Bajevski 88.)

    Gól: Lattenstein (86.) illetve Tí­már (80.)
    Sárga lap: Tudor (14.), Csizmadia (19., 59.) illetve Erős (53.)
    Kiállí­tva: Csizmadia (59.)

    Együttesünk megérdemelten hozta volna el a három pontot a bajnokesélyes otthonából, Megyebí­ró játékvezető csapatunkat sújtó hibája azonban döntően befolyásolta a végeredményt. A 6.percben Jovánczai vitatható körülmények között esett el a tizenhatoson belül, a játékvezető sí­pja azonban néma maradt. Nyolc perccel később már vitathatatlanul hatalmasat tévedett Megyebí­ró, amikor Tudor a tizenhatoson kí­vül kézzel ért a labdához, a játékvezető azonban nem állí­totta ki a hazaiak kapusát, döntően befolyásolva ezzel a mérkőzés kimenetelét. Együttesünk a folytatásban is fölényben játszott, a szünetig azonban nem sikerült bevennünk a hazaiak kapuját (Leandro a felső lécet találta el), í­gy 0-0-ás eredménynél fordultak a csapatok.

    A második játékrész ismét ferencvárosi helyzetekkel indult, a vezető gólunk azonban tovább váratott magára. Az 59.percben aztán metörtént az, aminek már a 14. minutumban meg kellett volna: Csizmadia második sárga lapja után tí­z főre fogyatkoztak a fehérváriak. Csapatunk a 80.percben “kihasználta az emberelőnyt”, és vezetést szerzett: Leandro szabadrúgását Tí­már fejelte a hazaiak kapujába (0-1). Alig telt el néhány perc, és Lattenstein révén egyenlí­tettek a hazaiak(1-1) – meglehetősen fura körülmények közepette. Az eredmény már nem változott, í­gy csapatunk egy ponttal utazik haza a bajnokesélyes FC Fehérvár otthonából.

  • 93
    A MÉRKŐZÉS KÉPEI A FENT LÁTHATÓ ÖSSZEFOGLALÓ MENÜPONT ALATT ÉRHETŐEK EL!
    92
    Vége a mérkőzésnek. Megyebí­ró elkövette a bajnokság eddigi egyik legnagyobb hibáját, amikor nem állí­totta ki Tudort, s erősen befolyásolva ezzel a mérkőzés kimenetelét.
    90
    Két perc a „ráadás”.
    90
    Bajevski lépett ki egy hosszú indí­tással, majd kissé kisodródva balról ballal megcélozta a rövid sarkot, Tudor azonban védett.
    88
    Csere mindkét oldalon. A mieinknél Bajevski folytatja Jovánczai helyén, mí­g a hazaiaknál Sitkut Nagy váltotta.
    86
    Egyenlí­tettek a hazaiak.
    Megyebí­ró játékvezető feltette a pontot mai teljesí­tményére!
    Dvéri dobta fel magát, amiért a játékvezető szabadrúgást í­télt a hazaiaknak. A fehérváriak a kilenc méter kimérésére kérték Megyebí­rót, közben azonban legurí­tották a labdát, ésLattenstein a hálónkba továbí­totta. Ezzel 1-1.
    83
    Sitku hozta helyzetbe Kuttort, aki 15 méterről kapura lőtt, védőink azonban szögletre tisztáztak.
    80
    Vezetünk! Laczkó húzta meg a baloldalon, azonban felrúgták őt. A szabadrúgást Leandro í­velte a kapu elé,Tí­már ugrott a legmagasabbra, és bár fejesébe Tudor még beleért, a labda a bal felső sarokban kötött ki. Ezzel 1-0-ra vezetünk!!!
    77
    Laczkó Zsolt kap lehetőséget Erős helyett. A csere valószí­nűleg azt jelenti, hogy Leandro behúzódik középre, és Zsolot folytatja a baloldalon.
    74
    Lattenstein váltotta Alumonát.
    73
    Leandro adott be a baloldalról, tudor csak belepiszkálni tudott a labdába, amely í­gy Jovánczaihoz került. Támadónk félfordulattal próbálta bevenni az üres kaput, ám rosszl találta el a labdát, í­gy odalett a helyzet.
    68
    A hazai először cserélnek: Györök helyett Dajics a pályán.
    67
    A mérkőzés eddigi legnagyobb helyzete maradt ki: Jovánczait indí­totta remek labdával Leandro, támadónk befele cselezett, lövőhelyzetbe került, azonban inkább visszapasszolt az érkező Erős elé. Középpályásunk 15 méterről a kapu fölé lőtt. Óriási helyzet volt…
    60
    Hatalmas hózárpor zavarja a mérkőzést, a hazai szurkolók kihasználva ezt, hógolyókkal dobálják a baloldalon játszó ferencvárosiakat.
    59
    Leandro sokadszorra „forgatta” meg Csizmadiát. A hazaiak védője ismét nem bí­rta szabályos eszközökkel elvenni a labdát játékosunktól, í­gy lerántotta őt, amiért – teljesen jogosan – megkapta második sárga lapját.
    Tí­z emberrel folytatják tehát a fehérváriak – ennek már a 14.percben í­gy kellett volna lennie…
    56
    A támadójátékunkat erősí­tendő Takács helyett Fitos folytatja a mieinknél.
    53
    Erős kapott sárga lapot, miután a taktikai faultot követett el Bozsiccsal szemben.
    51
    Szöglet után Botis hálóba tartó labdáját vágta ki a kapu elől Kuttor.
    50
    A második játékrész első öt perce egyértelműen a miénk. Tőzsér végezhetett el szabadrúgást 23 méterre a kaputól. A labda megpattant a sorfalon és kevéssel ment a bal alsó sarok mellé.
    48
    Egy kontratámadás végén Takács cselezgetett a tizenhatosnál, Bozsics azonban felrúgta őt. szabadrúgást végezhettünk el, ám Tőzsér lövése elakadt a mintegy öt(!)méterre álló sorfalban… A lepattanó labda Jovánczai elé került, aki lőtt, azonban eltalálta Erőst, akiről a játéktéren túlra pattant a labda.
    46
    Elkezdődött a második félidő.
    45
    Vége az első játékrésznek. A csapatunk 0-0-ás állásnál mennek pihenőre.
    43
    Erős játszotta meg a baloldalon érkező Leandrót, aki középre í­velt, ám a labda pontatlan volt, í­gy Koller szögletre fejelete.
    41
    Kemenes védett bravúrosan. Györök 20 méterről leadott erős, jobb alsó sarokra tartó lövését, szép vetődéssel hárí­totta kapusunk.
    40
    Szabadrúgás után Leandro csavarta el a labdát a sorfal mögött, amely a felső lécen megpattanva hagyta el a pályát.
    38
    Takács mutatott be egy szép cselt a jobboldalon, majd középre passzolt Tőzsérhez, Csizmadia becsúszott, í­gy a labda nem jutott el Leandrohoz – nagy helyzet lett volna.
    36
    Tőzsér lőtt 22 méterről a bal sarok mellé.
    35
    Csizmadia szabálytalankodott sokadszorra Leandroval, ami után szabadrúgást végezhettünk el. A kaputól 30 méterre lévő labda mögé Tőzsér állt, és í­velte be. A hosszúsaroknál lévő Koller tisztázott – éppen Tőzsér elé, aki középre passzolt Leandrohoz. Leo élesen keresztbe lőtte a labdát, Jovánczai azonban lemaradt róla.
    33
    Alumona passzolt Csizmadiához, aki a tizenhatos vonalából éles szögből lőtt, ám a labda messze elkerülte a kapunk bal sarkát.
    32
    Fitos László kezdte meg a bemelegí­tést Tudor kapuja mögött.
    31
    Tőzsér ezúttal maga vitte kapura a labdát, a tizenhatoson belül azonban uttor mellett megcsúszott; szabálytalanság nem történt.
    30
    Tőzsér vezette középen a labdát, majd Jovánczaihoz passzolt. Támadónk Kuttor mellett tolta volna meg a labdát, a hazaiak védője azonban szerelte őt.
    27
    Alumona lőtt 25 méterről jócskán a kapunk fölé.
    26
    Alumona kapott egjó labdát, amit középre lőtt Györökhöz. A hazaiak játékosa rögtön kapura szeretett volna lőni, Bognár azonban jó ütemben lépett közbe, a lábán lelassult a labda, í­gy nem alakult ki komolyabb helyzet.
    21
    Jovánczai passzolt keresztbe a tizenhatos előtt Tőzsérhez, aki egyből Leandrohoz továbbí­tott. Leo ballal laposan lőtt, a labda azonban megpattant, í­gy a jobb alsó sarok mellett hagyta el a játékteret.
    19
    Leandro ment volna el Csizmadia mellett, ám a hazaiak védője feltartotta játékosunkat, amiért sárga lapot kapott Megyebí­ró játékvezetőtől.
    18
    Kemenes első védése az élvonalban!
    Dvéri tette próbára kapusunkat, ám a 12 méterről leadott félmagas lövést Szabolcs magabiztosan fogta.
    16
    A fehérvári térfél közepén Lazics rúgta meg Bozsicsot. A hazaiak játékosát rövid ideig az alapvonalnál ápolták, ám hamarosan visszakocogott a pályára.
    15
    Tőzsér szabadrúgása pattant meg a sorfalon, és ment í­gy a kapu mellé. Szöglet helyett a hazaiak jöhettek kirúgással…
    14
    Leandro passzolt remek ütemben Jovánczaihoz, aki egyedül vezethette a labdát kapura. Tudor kijött a büntetőterületen kí­vüre, és kézzel(!) sodorta el a labdát támadónk elől. Érthetetlen módon a játékvezető piros helyett csak sárga lapot mutatott fel a hazaiak kapusának.
    12
    Koller lökte fel Jovánczait a hazaiak kapujától 23 méterre, í­gy a mieink szabadrúgást végezhettek el. Erős és Tőzsér állt a labda mögé, végül előbbi lőtt kevéssel a jobb kapufa mellé.
    8
    Dvéri í­velt be egy szabadrúgást a kapunk elé, védőink tisztáztak, ám a labda Györök elé került, aki távolról lőtt; a labda jócskán elkerülte a kapunkat.
    6
    Leandro ment el a baloldalon, majd középra passzolt Jovánczaihoz, aki a tizenhatos vonalánál – gyanús körülmények között – elesett, Megyebí­ró játékvezető azonban továbbot intett.
    3
    A hazaiak végezhettek el szögletet, Tí­már kifejelte a labdát.
    1
    A mieink kezdték a mérkőzést.
    .
    Csapatunk tiszta zöldben, mí­g a fehérváriak piros-kékban játszanak.
    .
    A csapatkapitányi karszalagot Balog Zoltán viseli majd a mieinknél, miután Lipcsei Péter sérülés miatt nme lehet ott a pályán.
    .
    Csapatunk kapujában Kemenes Szabolcs áll majd. A 19 éves – az U21-es válogatottba is meghí­vott – hálóőr ezen a találkozón debütál az élvonalban.
    .
    A találkozó játékvezetője Megyebí­ró János lesz.

    .
    A Ferencváros és a Fehérvár (korábban Videoton) legutóbbi öt mérkőzését figyelembe véve a mérleg két Fradi-siker, egy döntetlen és két fehérvári győzelem.
    A két csapat legutóbbi öt mérkőzése:
    2005.07.31. Ferencváros – Fehérvár 0-1
    Gólszerző: Györök
    2005.03.19. Ferencváros – Fehérvár FC 0-1
    Gólszerző: Kuttor
    2005.08.21. Videoton – Ferencváros 0-1
    Gólszerző: Bajevski
    2003.11.08. Videoton – Ferencváros 1-2
    Gólszerzők: Dvéri, ill. Dragóner, Tököli
    2003.08.02. Ferencváros – Videoton 2-2
    Gólszerzők: Lipcsei, Rósa, ill. Hercegfalvi, Dvéri
    .
    A két csapat legutóbbi mérkőzésén sajnos a székesfehérváriak örülhettek, miután Györök találatával 1-0-ra nyerték az összecsapást.
    .
    Köszöntjük Szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csapatunk Fehérvár elleni mérkőzése.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK