2006.V.6. REAC – Ferencváros: 1-0
Már nincs kieső helyen a REAC
Hatalmas meglepetésre a REAC együttese mindhárom pontot begyűjtötte hazai pályán az idegenben már több, mint fél éve veretlen Ferencváros ellen. Ez a siker egyben azt is jelenti, hogy a rákospalotaiak immár nem a kieső helyen tanyáznak, a tabella 15. helyén egy hétig mindenképp a Vasas szerepel. Urbán Flórián csapata ezzel egymás után második 1-0-s győzelmét érte el.
REAC – Ferencváros: 1-0 (0-0)
Budai II stadion, 3.000 néző, vezette: Bede Ferenc (Albert I., Hegyi)
REAC: Szentpéteri – Dinka, Cseri, Nagy I. G., Sallai – Kovács B. (Földvári 67.), Kapcsos, Polonkai (Szirtesi 82.), Török S., Somorjai (Csopaki 89.) – Nyerges
vezetőedző: Urbán Flórián
Ferencváros: Kemenes – Balog Z., Tímár (Budovinszky 85.), Botis, Leandro – Szalai, Bognár, Tőzsér, Laczkó (Takács Á. 55.) – Bajevski (Horváth D. 72.), Jovánczai
vezetőedző: Gellei Imre
Gól: Polonkai (69.)
Sárga lap: Sallai (89.) illetve Tímár (4.), Jovánczai (33.), Balog Z. (68.)
Mintegy 3000-en voltak kíváncsiak a zöld-fehérek rákospalotai vendégjátékára. Az előre megadott összeállításokhoz képest Urbán Flórián két helyen is változtatott a korábban kigondolt kezdőcsapatán: Szirtesi helyett Cseri került a védelem közepébe, míg elől Somorjai kapott bizalmat Torma helyett.
Az első említésre méltó esemény Tímár sárga lapja volt, ezután viszont már a játék vette át a főszerepet a Budai II – stadionban.
Az egész első félidőre jellemző volt, hogy Gellei Imre csapata uralta a pályát. Adódott lehetőség mindkét csatár előtt, de mind Bajevszki, mind pedig Jovánczai elhibázta a lehetőséget.
Bár a zöld-fehérek támadtak, mégis a félidő két legnagyobb lehetősége a hazaiak előtt adódott, de Polonkai szabadrúgása nem találta el a kaput.
A másik esetben viszont Nyerges ajtó-ablak helyzetet hagyott ki, bár lövésébe Kemenes és a kapufa egyaránt beleért.
Az első 45 perc után egyik szakvezető sem érezte úgy, hogy cserével kéne felfrissíteni csapatukat. Lipcsei Péter nagyon hiányzott a Ferencvárosból, helyét Tőzsér próbálta átvenni, kevés eredménnyel.
Kiegyensúlyozottan indult a második félidő, Leandro távoli lövése sem jelentett gondot a remek napot kifogó Szentpéterinek.
Aztán a vendégeknél pályára lépett Takács Ákos, míg a hazaiaknál Földvári kapott lehetőséget, és két perc múlva már élt is vele.
A cserejátékos remek beadása után Polonkai fejese azt jelentette, hogy a REAC ismét komoly esélyeket táplálhat a bentmaradásra.
A gól úgy tűnt, megzavarta a Ferencvárost, a hazaiakat pedig feljebb hozta. Urbán Flórián legénysége átvette az irányítást, míg a vendégek nem tudtak már újítani, nagyon sok pontatlan átadás jellemezte a játékukat. Ha kapura is ment egy kísérletük, Szentpéteri hol könnyedén, hol üggyel-bajjal, de valahogy mindig hárított.
Azonban a végéig már nem változott az eredmény, így összességében a forduló egyik meglepetése született a Rákospalotán. A hazaiak főleg a második félidőben játszottak jól, a védelem nagyon összerakott volt. A vendégek görcsösen játszottak, egyedül Leandro dícsérhető.
Nyilatkozatok:
Hatalmas bravúrt vitt véghez ellenfelünk, hiszen a lehetséges hat pontot megszerezte a Ferencváros ellen – mondta Gellei Imre. – Úgy jöttünk Rákospalotára, hogy visszaszerezzük azt a három pontot, amelyet ősszel elvitt a REAC az Üllői útról. Ugyanakkor a találkozót megelőzően feltettem a kérdést, hogy Lipcsei Péter nélkül vajon képes lesz-e a csapat nyerni? A válasz sajnos, mint utóbb kiderült: nem. Ugyanakkor nem lehet kizárólag csapatkapitányunk hiányzásával magyarázni vereségünket. Mind előrejátékban, mint pedig védekezésben sok hibát vétettünk, amelyeket ellenfelünk nem mulasztott el kihasználni. A második félidőben egyre inkább egyértelművé vált, hogy egygólos mérkőzést vív a két gárda, sajnos ezt a találatot az olykor motiváltabbnak tűnő REAC szerezte. Nagyon csalódott vagyok! Törványszerű, hogy egy olyan csapatnál, amelyben sok a fiatal, még viszonylag rutintalan játékos, idővel jelentkeznek a fáradtság jelei, s ehelyütt nem fizikai, inkább mentális fáradtságra gondolok. Immár huzamosabb ideje hatalmas nyomás alatt játszott ez a gárda, és sajnos most előjöttek a mentális fáradtság jelei. Van tehát dolgunk bőven a hátralévő négy fordulóra. A legfontosabb, hogy fejben ismét rende legyen mindenki, hiszen nem szeretnénk odáig jutni, hogy bárki azt mondhassa, az a küzdenitudás és motiváltság, amely ezidáig jellemzte ezt a csapatot, eddig tartott.
– Hihetetlen nagy bravúrt ért el csapatom, amely mindkét Ferencváros elleni találkozónkat megnyerte – mondta Urbán Flórián, a REAC vezetőedzője. – Együttesem az előző fordulóban a Sopron ellen gyűjtötte be a három pontot, s annak köszönhetően, hogy a játékosok elhitték, igenis újra legyőzhetik a Ferencvárost, ez a zöld-fehérek ellen is sikerült. Elhitték, hogy nyerhetnek a Fradi ellen, és nyertek is; ha elhiszik, hogy a REAC bennmaradhat az élvonalban, valóban megőrizhetjük elsőosztályú tagságunkat. Csapatom ma rendkívül motiváltan játszott, ám hozzáteszem, bizonyos szituációkban a szerencse is a mi oldalunkon állt. Ugyanakkor régi mondás, hogy a szerencse azt segíti, aki megdolgozik érte.
(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)
ftc.hu: Hat pontot veszített együttesünk a tabella alján szerénykedő REAC ellen az idei szezonban, miután a hazaihoz hasonlóan az idegenben lejátszott mérkőzésen is alul maradt a rákospalotaiakkal szemben. Együttesünk ezúttal 1-0-ra kapott ki.
REAC – Ferencváros: 1-0 (0-0)
Budai II stadion, 4.000 néző, vezette: Bede (Albert I., Hegyi)
REAC: Szentpéteri – Dinka, Cseri, Nagy I. G., Sallai – Kovács B. (Földvári 67.), Kapcsos, Polonkai (Szirtesi 82.), Török, Somorjai (Csopaki 89.) – Nyerges
Ferencváros: Kemenes – Balog Z., Tímár (Budovinszky 85.), Botis, Leandro – Szalai, Bognár, Tőzsér, Laczkó (Takács Á. 55.) – Bajevski (Horváth D. 74.), Jovánczai
Gól: Polonkai (69.)
Sárga lap: Sallai (89.) illetve Tímár (4.), Jovánczai (33.), Balog Z. (68.)
Lipcsei és Lazic sárga lapok utáni eltiltás miatt nem léphetett pályára, így csapatunk Kemenes – Balog, Tímár, Botis, Leo – Szalai, Bognár, Tőzsér, Laczkó – Bajevski, Jovánczai összeállításban kezdte a mérkőzést. Jóideig egyik oldalon sem került komoly veszélybe a kapu, együttesünk meglehetősen álmosnak, tompának tűnt. A félidő közepén aztán Balog szerezhetett volna vezetést a mieinknek, a hazaiak kapusa, Szentpéteri azonban védett. Nem sokkal később érkezett a válasz, mégpedig Nyergestől, akinek lövése után a labda a lécen csattant, újabb figyelmeztető jelet adva csapatunknak, hogy a folytatásban jobb teljesítményre van szükség a három pont begyűjtéséhez.
Ennek ellenére a második játékrészt is tompán kezdtük, tíz perc elteltével azonban felpörgött, pontosabban felpörgettük a mérkőzést. Leo és Tőzsér is próbálkozott kapura lövéssel, Botis előtt is adódott lehetőség, egyiket sem tudtuk azonban kihasználni. Hiába irányítottak a mieink, mégis a hazaiak szereztek vezetést, amikoris egy jobboldali beadást követően Polonkai a kapunkba továbbitotta a labdát. A hátralévő húsz percben is megvolt az esélye, hogy ezúttal nem adjuk mindhárom pontot a REAC-nak (Szalai, illetve Leo előtt adódott egyenlítési lehetőség, ők ketten emelkedtek ki valamelyest egyébként ezúttal csapatunkból), végül azonban ahogyan a két együttes őszi találkozója után, ezúttal is a rákospalotaiak ünnepelhettek.
Csapatunk a tavasz eddigi legvisszafogottabb teljesítményét nyújtva szenvedett 1-0-s vereséget a REAC otthonában. A rákospalotai mérkőzésünket megelőzően legutóbb a Megyeri útról távozott együttesünk pont nélkül még 2005. október 16-án. A két találkozó között kétszázkét nap telt el, csapatunk ez idő alatt nyolc igegenbeli mérkőzést vívott meg veretlenül.
92
Vége a mérkőzésnek, 1-0-ra nyert a REAC.
91
Bedosát követően a labda a baloldalra került Leohoz, aki 14 méterről futtából lőtt, a labda csak centikkel kerülte el a bal alsó sarkot.
90
Egy szép cselt követően Leo ívelt középre, Balog visszafejelte a labdát Horváthnak, aki 8 méterről célba vette a kaput, Szentpéteri azonban hárította a fejest.
89
Somorjai helyett Csopaki folytatja a vendégeknél.
89
Sallai kapott sárga lapot a Takáccsal szemben elkövetett szabálytalanságáért.
85
Kihasználjuk utolsó cserelehetőségünket is: Tímár helyett Budovinszky kap lehetőséget.
82
A gólszerző Polonkai helyett Szirtesi a pályán.
74
Horváth játszott össze Jovánczaival, támadóink szépen kényszerítőztek, az utolsó passz azonban pontatlan volt. A labda Szalaihoz került, aki 17 méterről lőtt, a kapu közepébe tartó labdát azonban védte Szentpéteri.
72
Bajevski helyén Horváth Dávid bizonyíthat.
69
Vezetést szerzett a REAC, akkor amikor az nem volt benne a játékukban… Egy jobboldali beadást követőenPolonkai fejelte a kapunkba a labdát, ezzel pedig 1-0 a hazaiaknak.
68
Balog a félpályánál hátulról becsúszva vette el a labdát Polonkaitól, amiért Bede sárga lapot mutatott fel játékosunknak.
67
Először cserélnek a hazaiak: Kovács helyén egykori játékosunk, Földvári Csaba bizonyíthat.
65
Az utóbbi tíz percben egyértelműen a mieink irányítják a mérkőzést.
64
Tőzsér baloldali szabadrúgása után Botis az ellenfél védőjével együtt fejelt a labdába, amely veszélyesen hullott lefele, a kapu előterébe, Szentpéteri azonban lehúzta.
59
Néhány tetszetős támadásunk mellett a mérkőzés egyik ferencvárosi szempontból legszebb jelentetének tapsolt szurkolótáborunk: baloldali akció végén Szalai gyönyörűen csapta be védőjét az alapvonalnál. Középpályásunk ezt követően élés szögből középre adott, a labda azonban elsuhant Bajevski valamint Jovénczai előtt. Szalai megmozdulása ennek ellenére is tapsolt érdemlő volt.
58
Az eddigiekhez képest kezdeményezőbb, bátrabb az utóbbi időben csapatunk. Ezúttal Tőzsér vette célba a kaput 19 méterről, a lapos, pattogós lövésre azonban odaért Szentpéteri most is.
56
Takács beállása azt jelenti, hogy Szalai folytatja a baloldalon Laczkó helyén.
55
Sérülése után ismét élvonalbeli mérkőzésen lép pályára Takács Ákos. Válogatottunk Laczkó Zsolt helyett kap lehetőséget.
55
A második félidő első jelentősebb helyzetét a mieink dolgozták ki: Leo lőtt 24 méterről ballal. A labda éppen befért volna a „pipába”, Szentpéteri azonban még odaért, és hárított.
46
Folytatódik a mérkőzés.
45
Az első félidőben mindkét együttes meglehetősen visszafogott teljesítményt nyújtott. A mieink kissé álmosan, apróbb hibákkal játszanak. A folytatásban több kell a remélt győzelem megszerzéséhez.
45
Vége az első félidőnek, a csapatok 0-0-ás állásnál mehetnek pihenőre.
44
Szögletünket követően a hazai védők kifejelték a labdát, ami így Szalaihoz került. Középpályásunk 17 méterről lőtt, a félmagas labda megpattant, és úgy tűnt, a jobb sarokban köt ki, Szentpéteri azonban bravúrral menteni tudott.
34
A mérkőzés eddigi legnagyobb helyzete maradt ki. Bizonytalankodott a védelmünk, Nyerges pedig kihasználta ezt: egyedül vezethette Kemenesre a labdát, majd 13 méterről ellőtte kapusunk felett, szerencsénkre azonban a labda a lécről felfele pattant.
33
A baloldalon vezettünk akciót: Jovánczai átadását még el tudta érni Laczkó a vonal előtt, majd visszagurított a támadóhoz, a hazai védők azonban tisztáztak. Kontrázhatott a REAC: Polonkai vezette a labdát, Jovánczai pedig fellökte, amiért játékosunk sárga lapot kapott.
25
Egy ferencvárosi helyzet pezsdítette meg a mérkőzést: ismét a jobboldalunkon futott végig egy akció, melynek végén a felfutó Baloghoz került a labda. Védőnk 13 méterről, a jobbösszekötő helyéről ballal vette célba a kaput. Nagyon jól helyezett lövés volt, ám Szentpéteri bravúrral ki tudta ütni a labdát a hosszú felső sarok elől.
22
Nagy helyzet alakulhatott volna ki: Szalai kapott remek indítást, majd középre adta. Bajevski továbbcsúsztatta a labdát Laczkó felé, aki igen ígéretes helyzetből megcélozhatta volna a kaput, ám középpályásunk kissé a labda alá futott.
20
Egy ellentámadás végén Török került helyzetbe, Tímár azonban remek ütemben érkezett és tisztázott.
19
Tőzsér ívelt a tizenhatoson belülre szabadrúgásból: a pontos beadást Botis fejelhette kapura, védőnk azonban ezúttal nem tudta jól helyezni a labdát, így az a bal alsó sarok mellé ment.
17
Huszonegy méterre a kaputól szabadrúgást végezhettek el a hazaiak: Kovács a bal alsó sarkot célozta meg, ám a labda kevéssel ugyan, de elkerülte a kapunkat.
12
Leo mesterien ugratta ki Jovánczait, aki kissé balról, 14 méterre a kaputól lőhetett, ám támadónk rosszul találta el a labdát, így a hazaiak fel tudtak szabadítani.
10
Bajevski visszatérhetett a pályára.
9
Szép akció futott végig a jobboldalunkon, melynek végén Bajevski fejelt másfél méterrel a kapu fölé. Támadónk a levegőben összeütközött egy hazai játékossal, így ápolni kell.
8
Szalai az elmúlt percekben kétszer is remek ütemben lépett ki, első alkalommal beadása veszélytelen volt, másodszor inkább laposan próbálkozott – nem is rosszul, ám a hazai védelem szögletre tisztázott.
5
Török végezte el a Bede játékvezető által megítélt szabadrúgást (bár a mérkőzésre Szabó Zsolt volt kijelölve, végül Bede vezetésével vonultak pályára a csapatok…), a középpályás lövése messze elkerült a kapunkat.
4
Nyerges lépett volna ki, ám Tímár visszarántotta, amiért sárga lapot kapott.
1
A mieink indították útjára a labdát. Csapatunk ezúttal is fehérben, míg a hazaiak sárgában játszanak.
.
A kezdősípszót megelőzően egy perces gyászszünettel emlékeztek a jelenlévők Simon Tiborra illetve Dalnoki Jenőre.
.
A mérkőzés előtt megemlékezésre kerül sor: a Rákospalotára kilátogatók a négy évvel ezelőtt elhunyt, a Ferencvárost játékosként, míg a REAC-ot edzőként szolgáló Simon Tibor emléke előtt tisztelegnek majd.
„Ünnepleni jöttünk, hiszen hosszú évek óta várunk arra Rákospalotán, hogy az élvonalban a Ferencváros csapatát fogadhassuk sok ezer néző előtt. Mégis, a mérkőzés kezdetekor egy pillanatra arra kérjük Önöket, emlékezzenek!
Emlékezzenek egy nagyszerű sportemberre, akinek a Fradi-szíve egy ideig a REAC-ért dobogott, akinek fanatizmusa, sportszerű győzni akarása, egy másik legendához, Dalnoki Jenőhöz hasonlóan Rákospalotán örökre példa- és aki immár négy éve nincs közöttünk.
Igen, négy éve halt meg Simon Tibor – és négy éve nem tudjuk pontosan, hogy mi is történt azon a szörnyű hajnalon. Az igazság talán soha nem derül ki, nekünk pedig csak annyi maradt, hogy Simon Tibor emlékét örökre megőrizzük, és imára kulcsolt kézzel az ég felé fordulva mondjuk: Simi, teljesült az álmod: itt játszik a Fradi Rákospalotán.
Nyugodj békében!”
.
A kispadon sérülése után először kap helyet Takács Ákos. Mellette Szabó K., Bartha, Brettschneider, Budovinszky, Erős, valamint Horváth D. vár bevetésre.
.
Csapatunk az alábbi összeállításban kezdi a találkozót:
Kemenes-Balog, Tímár, Botis, Leo-Szalai, Bognár, Tőzsér, Laczkó-Bajevski, Jovánczai.
.
Sárga lapok utáni eltiltás miatt nem léphet ma pályáraLipcsei Péter és Bojan Lazic.
.
A bajnoki tabella jelenlegi állása ellenben a mieink mellett szól: míg a REAC a 15.helyen szerénykedik, a Ferencváros az ötödik pozícióból vág neki a mérkőzésnek.
.
A két gárda őszi, Üllői úti összecsapását a rákospalotaiak nyerték, az eddig mérkőzéseket tekintve pedig ugyancsak a hazaiaknak lehet nagyobb az önbizalmuk.
.
Köszöntjük Szurkolóinkat! A Borsodi Liga 26.fordulójában csapatunk a REAC otthonában, a Budai II László stadionban lép pályára.