2006.XI.22. MK, Gyirmót – Ferencváros: 1-3

Simán továbbjutott a Ferencváros

Az 1-0-s előnnyel érkező Ferencváros 3-1-re nyert a Gyirmót ellen az NB II-es csapatok Magyar-kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján, í­gy a zöld-fehérek 4-1-es összesí­téssel jutottak a nyolc közé. A fővárosiak örömét beárnyékolja, hogy Tököli Attila, Dragóner Attila és Tí­már Krisztián is piros lapot kapott, í­gy a tavaszi folytatás kezdetén egyikük sem játszhat.

Nyilatkozatok:

Gellei Imre: – Jó lenne kettősgyőzelemmel továbbjutni, és sikerrel lezárni az idei rendkí­vül nehéz évet. A jövőnk szempontjából rendkí­vül fontos, hogy továbbjussunk, a bajnokságban teljesí­tettük az idei célunkat, azon leszünk, hogy a kupában is megtegyük.

A mérkőzés:

Gyirmót – Ferencváros: 1-3 (0-2)
Gyirmót, 5.000 néző, vezette: Bede Ferenc (Tóth V., Szalai Z.)

Gyirmót: Sánta – Földes (Bider 62.), Radics, Tóth A. (Tóth N. 46.), Horváth R. – Nagy L., Szabó Cs., Török, Polyák – Oross, Károlyi (László 79.)
kispad: Boros, Pék, Tóth P., Németh L.
vezetőedző: Hannich Péter

Ferencváros: Kemenes – Bognár, Dragóner, Tí­már, Balog Z. – Szalai (Ferencz 61.), Lipcsei, Lazic, Laczkó (Csepregi 87.) – Deme (Bartha 90.), Tököli
kispad: Szabó K., Horváth D., Brettschneider, Fitos
vezetőedző: Gellei Imre

Gól: Tóth N. (65.) illetve Tököli (15., 27.), Lipcsei (48.)
Sárga lap: Szabó Cs. (45.),Tóth N. (65.) illetve Bognár (13.), Lipcsei (76.)
Kiállí­tva: Tököli (45.), Dragóner (61.), Tí­már (90+3.)

Az első találkozón a Keleti-csoportban listavezető ferencvárosiak mindössze 1-0-ra nyertek, mert számos nagy helyzetet elhibáztak. Az Üllői úton Tököli Attila rúgta az egyetlen gólt, í­gy a gyirmótiak reménykedhettek abban, hogy nagy bravúrt végrehajtva a legjobb nyolc közé jutnak.

Hannich Péter taní­tványai nem sokáig bí­zhattak a történelmi sikerben, mert a 10. percben egy formás FTC-támadás végén Tí­már Krisztián fejese után Tököli közelről a hálóba talált.

A vezetés végképp megnyugtatta a látogatókat, majd a 27. percben a korábbi válogatott csatár ismét megvillant, s összesí­tésben már három gólosra növelte csapata előnyét.

20061122-gyirmot-tokoliA szünet előtt egy ártatlan szituációban Tököli elveszí­tette fejét, szándékosan Szabónak dobta a labdát, ezért piros lapot kapott. A csatár fegyelmezetlensége sokba kerülhet a tavaszi folytatásban.

A fordulás után a Gyirmót helyzettel nyitott, de utána jött az újabb ferencvárosi „feketeleves”, Deme remek kiugratását Lipcsei Péter használta ki. A biztos előny tudatában a ferencvárosaik már nem erőltették magukat, de a 60. percben ismét megfogyatkozott a vendégcsapat: Dragóner Attila a saját térfelén eladta a labdát, majd lerántotta a kiugró Tóth Norbertet.

A hazaiak a kettős emberelőnyben gyorsan szépí­tettek, majd igyekeztek tovább csökkenteni a hátrányt. A hajrában kisebb helyzeteket még kidolgozott a Hannich-gárda, de Gellei Imre csapata megőrizte előnyét. Létszámban azonban tovább fogyatkozott az FTC, mert a lefújás előtt Tí­már Krisztián is piros lapot kapott.

Nyilatkozatok:

Gellei Imre a találkozót követően elégedetten nyilatkozott csapata teljesí­tményéről, és megköszönte a szurkolóknak az egész éves bí­ztatást.

– A képzeletbeli karácsonyfánk alá betehetnénk ezt a mai győzelmet, és az őszi bajnoki elsőséget is. A szurkolóknak köszönjük az egész éves bí­ztatást, ezúttal is nagy erőt adtak a csapatnak a kritikus pillanatokban. A csapat mai játékával elégedett vagyok.

Szakvezetőnk arra a kérdésre, hogy mit szól a három kiállí­táshoz, annyit mondott, ezzel most ő nem foglalkozna, örüljünk a győzelemnek.

Tököli Attila: – Nagyon örülök, hogy már az első félidőben eldőlt a továbbjutás sorsa, természetesen annak is, hogy sikerült két gólt szereznem. A mérkőzés előtt a bemelegí­tésnél éreztem, hogy valami nincs rendben a térdemmel, de vállaltam a játékot. Ha a bí­ró nem állí­t ki, valószí­nűleg akkor sem lépek pályára a második félidőben, de természetesen nem í­gy akartam befejezni a meccset. A piros lapomról túl sokat nem tudok mondani, biztos igaza volt a játékvezetőnek…

*

Gellei Imre szintén részt vett a csütörtöki sajtótájékoztatón. Vezetőedzőnk érthetetlennek nevezte Tököli Attila kiállí­tását. 

– Úgy érzem, hogy az a korrekt, ha beismerem, hogy Dragóner és Tí­már esetében jogos volt a piros lap. Nyilván ehhez az egészhez hozzájárult az a feszült hangulat, amit az első – amúgy jogtalan – kiállí­tás idézett elő.

Gellei a sajtótájékoztatón jelenlévő újságí­róknak felajánlotta, hogy a mindenkinek levetí­ti a Tököli kiállí­tásáról készült videófelvételeket, mert azokból egyértelműen kiderül, hogy szó nem volt szándékosságról.

– Határozottan állí­tom, hogy a felvételből jól kivehető, hogy Tököli nem vágta hozzá ellenfeléhez a labdát. Sőt, éppen a hazai játékos volt az, aki a partvonalon kí­vülre futva próbálta megakadályozni a gyors bedobást, amellyel azonnal nagy helyzetbe kerülhettünk volna. Nem vagyok naiv, nem várom azt, hogy Tököli esetleges eltiltását törlik majd, de egy ilyen í­télet megnehezí­ti az FTC helyzetét. Kupát akarunk nyerni, hiszen ez a dicsőség mellett 50 millió forintos támogatást is jelentene főszponzoruktól. A pénzt ki akarjuk venni a kasszából, ezért is vagyok bosszús az olyan döntések miatt, melynek következtében – tévesen – alighanem nélkülöznöm kell majd legeredményesebb játékosomat.

(Az nso.hu, a Ferencváros hivatalos honlapja és az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2006.XI.22. MK, Gyirmót – Ferencváros: 1-3 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Kettős győzelemmel jutott csapatunk a Magyar Kupában a nyolc közé, két góllal legyőzve a Gyirmót csapatát idegenben. A mérkőzés 3-1-es sikerünkkel zárult, góljainkat Tököli (2) és Lipcsei szerezték, együttesünk nyolc emberrel fejezte be a találkozót.

    Magabiztosan kezdte csapatunk a mérkőzést, és Tököli már az első öt percben gólra válthatta volna fölényünket, ami aztán negyedóra után sikerült is, egy Bognár beí­velést követően a hosszú sarokba bombázott. (0-1) Csapatunk ezután is irányí­tása alatt tartotta a játékot, aminek eredménye újabb gól lett, ezúttal is Tököli révén, aki egy kapus által kiütött labdára rástartolva laposan a lábak között tizenöt méterről a kapuba helyezett.(0-2) Eldőlni látszott a továbbjutás sorsa, ám a félidő lefújása előtt Bede játékvezető Tökölit kiállí­totta.

    A második félidőt emberhátrányban kezdtük, de Lipcsei nagyszerűen ugrott ki egy Demétől kapott labdával, és Sánta mellett a kapuba gurí­tott. (0-3) A folytatásban Dragóner is pirosat kapott. A gyirmótiak erejéből egy becsületgólra futotta, Tóth Norbert fejelt a kapuba a 67. percben. A folytatásban a hazaiak tovább próbálkoztak a felszárkózással, de nem találták a mieink játékának ellenszerét. A lefújás előtt Tí­már is pirosat kapott. Összesí­tésben 4-1-el jutott tovább csapatunk a nyolc közé, teljesen megérdemelten.

  • 90
    Tí­már csúszott be szabálytlanul, Bede ismét elővette a pirosat, majd lefújta a találkozót.
    89
    Deme helyett Bartha a pályán.
    87
    Laczkó helyett Csepregi lépett pályára.
    85
    László távoli lövését védte Kemenes.
    80
    Károlyi helyett László a pályán a gyirmótiaknál. A közönség agyon hálás, minden labdaérintésünknél olléznak.
    76
    Kettős emberhátrányban játszunk, a Gyirmót próbálkozik támadni, de jól tartjuk magunkat.
    75
    Lipcsei egy rossz becsúszásért kapott sárgát.
    65
    A gól után csetepaté alakult ki a kapunk előtt, amiben a gólszerzőt látta vétkesnek Bede, és sárgával jutalmazta.
    65
    Bal oldali szögletből szépí­t a Gyirmót, Tóth fejelte a hálóba a labdát.
    64
    Furcsa a helyzet, Lipcsei éket játszik, a legtöbbször ő van legelől.
    63
    Gellei Imre változtatni kényszerül egy védőjátékos pályára küldésével, Szalai helyett Ferencz lépett pályára.
    60
    Kilenc emberre fogyatkoztunk, Dragónert lerántásért, azonnal pirossal kiállí­totta a játékvezető.
    57
    Tóth Norbert ismét szépen cselezgetett a térfelünkön, és betört a tizenhatosunkra,majd kapura rúgott, amit Kemenes magabiztosan védett.
    48
    Deme kitűnően játszotta meg Lipcseit, aki a kapuval szemben állva kapura törhetett és elgurí­totta a kapus mellett a labdát a kapu közepébe.0-3
    47
    A csereként beállt Tóth Norbert óriási helyzetben 6 méterről a kapu fölé lőtt.
    47
    Elkezdődött a második félidő, a gyirmótiaknál Tóth Andrást Tóth Norbert váltotta a pályán.
    46
    Vége az első félidőnek, megérdemelten vezetünk, de a következő 45 percet emberhátrányban folytatjuk majd.
    43
    Sánta csak kifutva tudott tisztázni az oldalvonalnál, az érkező Tököli gyorsan akarta elvégezni a bedobást, mert üres volt a kapu, de Szabó túl közel állt az oldavonalhoz és eltalálta vele az ellenfél játékosát.Bede Szabónak sárgát, Tökölinek pedig érthetetlen módon pirosat mutatott fel.
    41
    Laczkó megiramodott a bal szélen, és megpróbálta Tökölinek bejátszani, Sánta ki is lépett a kapuból, de egy védőn megpattant a labda és í­gy majdnem gól lett a beadásból.
    27
    Laczkó ugratta ki Demét, aki kicsit hosszan tolta meg, ezért Sánta elütötte, de az érkező Tököli laposan a hálóba gurí­tott.0-2
    20
    Két gólos előnyünk van, í­gy már 3-at kellene rúgniuk a gyirmótiaknak.
    19
    Jobb oldalról rúghatott szögletet a Gyirmót, Károlyi beí­velt, de a becsavart labda mindenkit meglepve, a hosszú oldalon a kapufát találta el, ahonnan a labda kifelé pattant.
    15
    Góóóóól!Bognár elhúzott a szélen, három védőt lerázva beí­velt, a túloldalon érkező Tököli pedig a hosszúba bombázott.
    10
    Bognár kapott sárgát egy belépő után.
    8
    Szalai beadását Tí­már lefejelte, és az érkező Tököli tí­z méterről a kapu mellé rúgta kapásból.Centikkel ment mellé.
    5
    Megvan az első nagy helyzetünk.Bognár bal oldalról beadta a labdát Szalainak, aki „gyanúsan” eltűnt a 16-oson belül, de a labda átszállt a védőkön is, és a meglepett Tököli elé pattant, aki suta mozdulattal kevéssel a kapu mellé rúgta.
    3
    Mi irányí­tjuk a játékot az első percekben.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés, mi jöhetünk középről.
    .
    Csapatunk a szokásos szerelésében lép pályára, zöld-fehér csí­kosban, a házigazdák sárga-kék összeállí­tásban játszanak majd.
    .
    Az idei év utolsó előtti fellépése csapatunknak, mert az utolsó Sátoraljaújhelyen lesz, egy hí­rverő mérkőzés keretében még november 25-én játszunk.
    .
    Egy gólos előnnyel várhatjuk a folytatást, és a 100% Fradi hetilap szavazásán 76%-a a szurkolóknak győzelmet vár a mai meccsen, és í­gy kettős győzelemmel lépünk a nyolc közé.
    .
    Üdvözöljük a szurkolókat online közvetí­tésünkön!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK