2012.X.14. NB II, Bp. Honvéd II. – Ferencváros II.: 0-0

A másodosztályú bajnokság 9. játéknapján 0-0-s döntetlen született a Bozsik stadionban. Második csapatunk a tabella utolsó helyét foglalja el.

Bp. Honvéd II. – Ferencváros II.: 0-0
Bozsik stadion – centerpálya, 150 néző, vezette: Kovács Gábor (Király, Kóbor)

Bp. Honvéd: Vereckei – Moga, Remes, Gengeliczki, Fejes – Lengyel, Csontos, Futó, Kapacina (Kovács G. 70.) – Vólent, Nagy K.
kispad: Ablonczy, Balázs, Hernádi
edző: Pári Sándor

Ferencváros II: Rigó – Simita, Erdei G., Grúz, Tóth A. – Vass – Gárdos (Hodgyai 63.), Busai, Holman, Papp M. – Beliczky
kispad: Hermány, Vattai, Kleizer, Oláh M., Gál Sz., Peszmeg
edző: Lipcsei Péter

Sárga lap: Gengeliczky (75.)
Kiállí­tva: Gengeliczky (81.) illetve Beliczky (81.)

A mieink az első öt percben kétszer is gólt szerezhettek volna, ám a szerencse egyik alkalommal sem volt velünk. Előbb Gárdos középre adása jött ki a felső lécről, majd Holman került nagy helyzetbe, 10 méterről lőtt is, a labda azonban hiába jutott túl Vereckein – a kispesti kapus lábbal még beleért -, a léc ismét kisegí­tette a hazaiakat. Nem sokkal később Rigónak is komoly dolga akadt: Vólent ugratta ki a kilépő Nagyot, aki 16 méterről lőtt, kapusunk bravúrral szögletre tolta a labdát. A kezdeti rohamok után kicsit lecsendesedett az összecsapás, de a 25. percben ismét veszélyeztettünk: Beliczky lépett ki a védők mögül, 9 méteres kí­sérletét az egyik visszaérő védő blokkolni tudta. A kipattanót Grúz lőtte kapura a tizenhatos vonalától, Vereckei védte a kí­sérletet. Nem sokkal később Holman vett át szépen egy labdát, majd fordulásból tüzelt, Vereckei vetődve hárí­tott. Alig pár perc eltelte után Vass 18 méteres löketét tolta fölé a hazai kapus.

A második félidőben az 54. percig kellett várni az első lehetőségre: Beliczky lőtt laposan 22 méterről, Vereckei elvetődve fogta meg a labdát. A hazaiak részéről Nagy K. veszélyeztethetett volna, aki nagy helyzetben törhetett kapunk felé, amikor azonban lőni készült, visszaérő védőnk szorí­tásában elesett, í­gy odalett a ziccer. A 67. percben nagy helyzet adódott a kispestiek előtt: Vólent fordulhatott be hat méterre a kaputól, Erdei azonban nagyon jó helyen állt, és blokkolta a közeli kí­sérletet. Néhány perccel később csapatunk is közel került a gólszerzéshez, Simita jobb oldali beadása után azonban Beliczky tiszta helyzetben rosszul találta el fejjel a labdát. A 82. percben mindkét csapat megfogyatkozott. A játékvezető szerint Beliczky utánarúgott ellenfelének, ezért azonnal kiállí­totta játékosunkat. Az ezt megtorolni kí­vánó Gengeliczkit pedig második sárgája után küldte a bí­ró az öltözőbe. Bár helyzetek ezt követően is voltak, egyik csapat sem tudott betalálni, í­gy a vége 0-0 lett.

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Pári Sándor (Bp. Honvéd II, vezetőedző): – Nagyon mozgalmas és tanulságos hét után semmi meglepőt nem tapasztaltam a mérkőzésen. Erőnket mutatja, hogy kapott gól nélkül fejeztük be a bajnokit.

Lipcsei Péter (FTC II, vezetőedző): – Ikszes mérkőzés volt, de a nagyobb helyzetek előttünk adódtak. A játékkal nem volt baj, a lehetőségeket kialakí­tottuk, de a helyzetkihasználásban fejlődni kell. A végén még egy kettős kiállí­tás is volt, ez azonban már nem befolyásolta az összecsapást.

(A Ferencváros és a Bp. Honvéd hivatalos honlapja, az nso.hu és az MLSZ adatbankja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK