2013.V.31. Ferencváros – Kaposvár: 2-2

A labdarúgó NB I utolsó, azaz 30. fordulójában a Ferencváros Győrben fogadta a Kaposvárt, és a két zöld-fehér csapat mérkőzése egy fordulatos, végig izgalmas mérkőzésen 2–2-re végződött.

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Ricardo Moniz: – Idén szurkolóink érdemlik meg a legnagyobb elismerést, hiszen akkor is ott voltak velünk, amikor rossz passzban volt a csapat. – Ők – sajnos velünk ellentétben – mindig egy arcukat mutatták. Jól emlékszem az első mérkőzésemre, amelyen azonnal kettős érzésem volt, hiszen bár veszí­tettünk, rendkí­vül módon inspirálta az egész csapatot, hogy a közönség értékelte az elkezdett munkát. A szezon során volt néhány olyan meccsünk, amelyeken fontos pontokat veszí­tettünk, elsősorban a helyzetkihasználásunk miatt. A következő szezonban azonban ezen mindenképpen változtatni fogunk. Amit edzésről edzésre, egy hét alatt felépí­tünk, azt azért tesszük, hogy a drukkereinket szolgáljuk. A Ferencváros nem egyszerűen csak egy klub, itt soha nem lehet feladni. A Győr elleni mérkőzés borzasztó élmény volt, hiszen elveszí­tettük esélyünket az Európa Liga elérésére, emellett Leo is megsérült. Ezután azonban hatalmas erőfeszí­téssel felálltunk, legyőztük az MTK-t, és a DVSC-t és győznünk kell a Kaposvár ellen is.

Prukner László: – Ugyanúgy készülünk, mint az összes bajnokira. De azért személy szerint nekem belül egy picit más. Ez azonban magánjellegű. A csapatot ugyanúgy készí­tem fel, nincs semmi presztí­zs, ami a külső szemlélődőt érdekelné. Úgy látom, hogy a klubvezetés mindent próbált megtenni azért, hogy erős, ütőképes gárda alakuljon ki. A csapatjátékukban nagyon nagy jelentősége van az egy az egy elleni küzdelemnek, a párharcok megnyerésének. Ugyanakkor azt is lehet látni, hogy ez a Fradi még nem egy kész csapat. A Fradi már nem érheti el a harmadik helyet, de ettől függetlenül is mindent megtesznek a győzelemért. Mi is ugyanúgy készülünk, tehát egy nyí­lt sisakos, jó mérkőzésre számí­tok, ahol a reményeim szerint a szurkolók nem bánják meg, hogy elutaztak Győrbe.

A mérkőzés:

Ferencváros – Kaposvár: 2-2 (1-0)
Győr, ETO-Park, 4.000 néző, vezette: Szabó Zsolt (Medovarszki, ifj. Kormányos II.)

Ferencváros: Jova – Jovanovic (Peric 87.), Klein, Gyömbér, Sváb – Alempijevic, Ionescu (Martinus 74.) – Somalia, Holman (Aborah 57.), Jenner – Böde
kispad: Ranilovic, Otten, Bönig, Orosz M.
vezetőedző: Ricardo Moniz

Kaposvár: Hajduch – Okuka, Kovács O., Zámbó (Thian 52.), Jánvári – Pavlovic, Addo, Pedro, Balázs B. – Haruna (Waltner 67.), Vrucina (Fotias 89.)
kispad: Posza, Házi, Diallo, Böjte
szakmai igazgató: Prukner László

Gól: Böde (21., 60. – mindkettő 11-esből) illetve Okuka (55.), Waltner (84. – 11-esből)
Sárga lap: Jenner (35.), Jovanovic (84.) illetve Jánvári (19.), Addo (60.), Pavlovic (62.), Waltner (87.), Vrucina (88.)

Zöld-fehér rangadó a köbön a magyar bajnokság záró fordulójában: két zöld-fehér csapat, a Ferencváros és a Kaposvári Rákóczi egy harmadik zöld-fehér csapat, az aranyérmes Győr otthonában csapott össze egymással.

A szép búcsú mellett a pályaválasztó számára a negyedik hely, vagyis az esély annak elérésére volt a tét, a Rákóczi pedig nem szerette volna a „senki földjének legalján” végezni, no és mesterük, Prukner László is szeretett volna bizonyí­tani egykori csapata, a Fradi ellen. Nem is sokat ismerkedtek egymással a játékosok (egyébként az idény végére alaposan megtizedelődött mindkét gárda a sérülések és az eltiltások miatt), és az első negyedórában két gólhelyzetet is láthattunk, ám előbb Aleksandar Jovanovic, majd Aaron Addo blokkolt ügyesen saját ötöse előtt.

Ritka látvány, hogy a Ferencváros klasszikus, a 16-os előtt tevékenykedő irányí­tóval operált, Holman Dávid személyében, és éppen ő indí­totta a 18. percben Julian Jennert, akinek beadása után Böde Dánielt meglökte Jánvári Gábor – a 11-est a sértett pimaszul a jobb alsóba lőtte, némi megtorpanás után (1–0). A megtorpanás miatt körbe is állták Szabó Zsolt játékvezetőt a kaposváriak, a sí­pmester azonban megadta a gólt. Visszahökkentette a kapott gól a Kaposvárt, előbb Holman, majd Martin Klein duplázhatta volna meg csapata előnyét, miközben Lubos Hajdúch revánsot vett Bödén: a kapus előbb pimaszul kicselezte a rárontó támadót az ötösön belül, majd kivédte két ziccerét is. Jól jött tehát a szünet a Kaposvárnak.

Prukner mester tartalékos csapata azonban ugyanolyan fantáziátlanul futballozott a pihenő után, mint annak előtte, ezért a szakember merész cserére szánta el magát: a nem sokkal korábban a ziccerben lévő Bödét az ötösön szerelő védő, Zámbó Bence helyére egy középpályást vezényelt pályára, Thian Iyane személyében. Nemsokára egyenlí­tett is a Rákóczi, teljesen váratlanul, azonban Drazsen Okuka szemfüles találatának (1–1) nem sokáig örülhettek a kaposváriak, mert pár percre rá az addig csapata legjobbjaként szereplő Aaron Addo teljesen fölöslegesen lökte a 16-oson belül Somáliát, Böde Dánielpedig ezt a büntetőt is gólra váltotta (2–1). Prukner Waltnert Róbert beküldésével reagált az újabb gólra, kollégája, Ricardo Moniz Stanley Aborah és Quenten Martinus bevetésével próbált meg lendületet csempészni a mérkőzésbe. A hajrá felé közeledve azonban előbb Vrucina hagyott ki egy ajtó-ablak ziccert, majd az egyre fásultabb Fradi-védelem mellett Balázs Benjámin kiharcolt egy büntetőt, amelyet Waltner Róbert a léc alá bombázott: 2–2. Moniz hiába küldte be a végére az egykori kaposvári kedvencet, Milan Pericset, a légiós nem tudott gólt szerezni – az utolsó pillanatban megtehette volna ezt Böde, azonban „fejében maradt” a győztes gól. Bár veszni látszott, felállt a padlóról a Kaposvár, pontosabban a már padlón lévő ellenfelet hagyta felállni a Ferencváros, amely ezzel a döntetlennel már biztosan nem zár a negyediktől előkelőbb pozí­cióban.

További képek itt és itt …

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Ricardo Moniz, a fővárosiak mestere szerint az idény végére sem tudták kiölni a flegmaságot a csapatból.

„Csalódott vagyok, hogy a flegmaságot nem tudtuk kiölni a csapatból. Néhányan túl könnyen kezelték a meccs hajráját, máskor is előfordult már ilyen probléma, én is hibás vagyok abban, hogy nem mindenki szakad meg a pályán. Többen hiányoztak, de számunkra ez sem lehet kifogás. Nekünk minden meccsen az utolsó percig koncentráltan kellene futballozni. Az első félidőben jól teljesí­tettünk, de szünet után a kondicionálisan erős Kaposvár sok gondot okozott nekünk, és itt már előjöttek olyan hibák, amelyek a harcosabb, kiélezettebb mérkőzéseken nem megengedhetőek” – értékelt a meccs után Moniz, majd kitért röviden a teljes szezonra is.

„Ha az évet értékeljük, tükörbe kell néznünk, le kell vonnunk a tanulságokat, amelyek, néhány embernek, meglehet, fájóak lesznek. Ilyen közönséggel a hátunk mögött közel voltunk ahhoz, hogy a maximumot kihozzuk magunkból, de ha bajnokok akarunk lenni, több helyen erősí­tenünk kell.”

Prukner László úgy látta, mentálisan sokat léptek előre a találkozó során, és ennek volt köszönhető a pontszerzés.

„Természetesen nagyon örülök annak, hogy pontot szerzett a csapat, hiszen a Ferencváros szervezetten futballozott, és mindvégig győzelemre játszott. Az első félidőben megilletődötten, zavartan teljesí­tettünk, a Fradi volt fölényben, ám a második negyvenöt percben már sikerült legyűrnünk a félelmeket, azaz mentálisan nagyon előreléptünk, és végül is ennek az akarásnak volt köszönhető a pontszerzés.”

„Amikor játékos voltam, egyszer jutottunk fel, hét pontunk volt csak, de a Fradit legyőztük. A csapat mindig sok gondot okozott a Ferencvárosnak, bizony még akkor is, amikor én az Üllői úti kispadon ültem. A szí­vem egy darabja a Ferencvárosé, és úgy gondolom, hogy nem kell szégyenkeznem az ott elért eredmények miatt, jólesett, hogy ezt a Fradi-szurkolók is jelezték, nem felejtették el. Nem csináltam presztí­zskérdést a meccsből, de érzelmileg más nekem a Fradi, mint a többi ellenfél” – tette hozzá a Kaposvár szakvezetője.

Böde Dániel, Gyömbér Gábor:

*

Góllővőlista:

18 gólos: Adamo Coulibaly (DVSC)
17 gólos: Böde Dániel (Ferencváros)
13 gólos: Nikolics Nemanja (Videoton), Kabát Péter (Újpest)
12 gólos: Varga Roland (Győri ETO)
10 gólos: Délczeg Gergely (Bp. Honvéd)

(Az nso.hu, a Ferencváros és a Kaposvár hivatalos honlapja valamint az MLSZ adatbankja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK