2013.VIII.25. DVSC – Ferencváros: 4-1
Remek meccsen a DVSC végül kiütötte a Ferencvárost
A labdarúgó NB I 5. fordulójában a Ferencváros Debrecenbe látogatott, és a zöld-fehérek 4–1-es vereséget szenvedtek a hajdúságiaktól. A Loki így öt forduló után is veretlen maradt, míg a Fradi a második vereségét szenvedte el a szezonban. A remek találkozón a szünetben még 1–1 volt az állás, a második játékrészben azonban a DVSC remekül használta ki a lehetőségeit.
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
Kondás Elemér: – Christian Budot azért igazoltuk le, mert jó csatárnak tartottuk, aki jegyzett klubban is játszott. Sajnos azóta nem tudott meggyőzni arról, hogy segíteni tud a csapaton, ezért lemondtunk róla. Meggyőződésem szerint jobb gyorsan elintézni azokat az ügyeket, amikor a két fél kölcsönösen elégedetlen egymással. Horváth Zoltántól kénytelenek voltunk megválni, miután gyanúsított lett az egri bundaügyben. Az MLSZ gyakorlata szerint felfüggesztik a játékjogát, tehát egyébként sem lenne bevethető. Maradtak még csatáraink, de kétségtelen, hogy ezen a poszton az utóbbi napokban megfogyatkoztunk.
Ricardo Moniz: – Folytatnunk kell azt a jó sorozatot, amelyet az elmúlt két fordulóban mutattunk. A Debrecen egy erős, masszív csapat, jó játékosokkal. Nehéz meccsre számítok, ahogy az előző szezonban is egy pörgős izgalmas mérkőzésen tudtunk végül 3-2-re nyerni. Az elmúlt idényben aratott győzelem nagyon fontos, presztízsértékű volt, hiszen előtte több mint 10 évig nem tudott a Ferencváros a Debrecen otthonában győzni. Remélem, hogy most is pontokkal a zsebünkben távozunk majd. Az 5. forduló eredményei, köztük az FTC-DVSC mérkőzés roppant fontos lehet a tabella alakulását illetően. Győzelmünk esetén ott vagyunk az élen és egy lépéssel közelebb kerülhetünk a céljainkhoz.
A hazaiaknál kezdőként debütált Vadnai Dániel, Korhut Mihály eltiltása miatt balhátvédként. A Fradinál is akad egy újonc, a nemrég szerződtetett brazil Gerson.
A népnevelés a meccs előtt megvolt a tévén keresztül. „Mondj nemet a rasszizmusra!” volt olvasható a gyepen, a képernyőn keresztül. Erre nemet is mondunk, de egy jó meccsre igent mondtunk volna. És az is volt: jó meccs!
A mérkőzés:
DVSC – Ferencváros: 4-1 (1-1)
Debrecen, 9.000 néző, vezette: Farkas Ádám (Albert, Medovarszki)
DVSC: Verpecz – Nagy Z., Mészáros N., Máté P., Vadnai – Bódi (Trninic 56.), Zsidai, Szakály P., Se. Bouadla (Ferenczi J. 43.) – Kulcsár T., Volas (Dombi 80.)
kispad: Poleksic, Bernáth, Spitzmüller, Szécsi M.
vezetőedző: Kondás Elemér
Ferencváros: Jova – Gyömbér, Gerson, Adams, Jovanovic (Cukic 70.) – Besic, Józsi – Jenner, Holman (Ionescu 75.), Valpoort (Tuijp 50.) – Böde
kispad: Kunsági, Bönig, Diallo, Busai
vezetőedző: Ricardo Moniz
Gól: Bódi (9.), Volas (48., 61. – 11-esből), Szakály P. (90+3.) illetve Böde (36.)
Sárga lap: Se. Bouadla (8.), Mészáros N. (65.), Zsidai (76.), Dombi (87.) illetve Jova (15.), Adams (61.), Besic (63.), Böde (90.)
Molnár József, a Loki 65 éves törzsszurkolója végezte el az első kezdőrúgást, majd Arsenio Valpoort az igazit. Lendületesen kezdődött a mérkőzés, a DVSC megpróbált dominálni, de nem nagyon sikerült, sőt az ellentámadásokból a Ferencváros alakított ki lehetőségeket. Julian Jenner egy kontra végén kicsit önzőzött, távolról a kapu fölé lőtt, majd Muhamed Besic hatalmas helyzetben kicsit sokat képzelt magáról – át akarta nyesni a labdát Verpecz István felett, de gyakorlatilag hazaadta azt a Loki kapusának. Aztán a DVSC az első helyzetét gólra váltotta! Volt több lehetősége is a Fradinak, de egy kontrát nagyon szépen végigvitt a hazai csapat. A 9. percben egy átfordítást követően Szakály Péter szinte zavartalanul lépett be a Fradi tizenhatosának bal oldalára, majd az okosan középre adott labdáját Bódi Ádám közelről a kapuba belsőzte, 1–0. Elég jól támadgatott a Ferencváros, de hátul rendkívül gólveszélyes volt a zöld-fehérek védelme. A 14. percben például Adamsnek utolsó emberként kellett nagyot mentenie, majd nem sokkal később Jova Levente rúgta meg Szakályt még épphogy a tizenhatos vonala előtt. A Fradi szemszögéből szerencse, hogy a Loki játékosa kifelé tolta meg a labdát, így Jova csak sárgát kapott. A félidő derekán Böde Dániel csúsztatása ment a kapu mellé, de összességében elmondható volt, hogy kissé visszavettek a csapatok. Persze nem keménységben: egy-két durva belépő akadt mindkét oldalon. A 30. percben ismét a Fradi előtt adódott lehetőség, de a lekészített labdát Holman Dávid a tizenhatos előteréből a kapu mellé gurította. Majd Gyömbérnek kellett mentenie a másik oldalon egy jobb oldali beadást követően. Eközben a szögletet elvégző Szakályt nagyon szerették a vendég szurkolók. Repült a kismalac a pályára, talán a Real Madrid szerelését magára öltő egykori barcelonai Luis Figo kapott ennyire megkülönböztetett figyelmet még anno a Camp Nouban. Ha már egyetlen szép akció, összjáték végén sem tudott gólt szerezni a Ferencváros, Böde úgy gondolja, hogy egyedül megoldja a feladatot. A Fradi támadója előbb lefordult a debreceni térfélen, majd lepattintotta magáról Mészárost. Máté is csak hátrált mellette, így éles szögből kilőhette a hosszú sarkot. Akár foghatta volna Verpecz a lapos lövést, de az is biztos, hogy joggal pörölt a saját védőivel, 1–1. Böde az első gólját szerezte a mostani szezonban. Nagyon jó a mérkőzés! Mindkét oldalon alkotnak a támadók. És tulajdonképpen a védelmek is… Kulcsár például egymaga elfektette Jovát és a Fradi védelmet is, majd abban a pillanatban, amikor az üres kapuba lőhetett volna, hosszan tolta meg a labdát. De még ekkor sem lett volna gond, ha lövés helyett centerezi a labdát, ekkora térlátása azonban már nem volt a Loki futballistájának, aki addig nagyon szépen megoldotta a feladatát. Egy perccel később pedig a másik oldalon Vaalport nem tudta megoldani a saját ziccerét, ergo Verpecz nagyot védett.
A 48. percben egy jobb oldali szögletet követően Kulcsár Tamás rúgott luftot, de így legalább a hosszún érkező Dalibor Volashoz pattant a labda, aki közelről az üres kapuba lőtt. Kulcsár ugye a nagy helyzeténél még az első félidőben nem vette észre a csapattársát, most szerencséje volt, jó helyre került a labda, 2–1. Bár az első öt percben az öltözőben maradtak a ferencvárosi játékosok, a gól után fölénybe került Ricardo Moniz együttese. Holman például két ragyogó csel után az 56. percben hatalmas helyzetbe került, de ziccerben csúnyán lecsúszott a lábáról a labda. Na ez a rövidzárlat egy futballistánál! Az oldalról érkező labdánál senki sem zavarta Akeem Adamset, aki nemes egyszerűséggel lekezelte a labdát. Szó szerint… A megítélt büntetőt Volas rúgta – nem túl jól, de mivel Jova a másik irányba ment, gól lett belőle, 3–1. Innen nagyon nehéz lesz a visszaút a Ferencváros számára. Ha egyáltalán van visszaút. Az utolsó negyedórában azért a Ferencváros megpróbálta nyomás alá helyezni a Lokit, de a 81. percben egy hazai kontra majdnem a ferencvárosi remények végét jelentette. Kulcsár ziccerét azonban hatalmas bravúrral védte Jova. Némileg meccsben tartva ezzel a csapatát. De az újabb helyzet is a Lokié volt. A hazaiak élő legendája, Dombi Tibor gólja után aztán teljes örömmámor lett volna az Oláh Gábor utcában, de nem lett. A szélvészgyors (már azért nem annyira…) futballista azonban ahelyett, hogy passzolt volna, Jovába lőtte a labdát. Ő persze már megteheti ezt Debrecenben, pláne 3–1-nél… A ráadásban aztán Szakály már nem hibázta el a saját ziccerét. Végül így remek mérkőzésen három góllal nyert a DVSC. Talán ekkora különbségre nem lehetett számítani, pláne az első félidő alapján, 4–1.
További képek itt, itt, itt és itt …
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Kondás Elemér: – Az első félidőben nagy volt a rohanás mindkét oldalon, a helyzetek alapján kis csalódást jelentett, hogy csak döntetlen volt az eredmény a szünetben. A szünet után az akarat, az egység hozta meg a sikerünket. Csapatként voltunk jók, a játékosok kisegítették egymást, szép gólokat rúgtak. Négyszer is betaláltunk a Fradi kapujába, de további gólokat is szerezhettünk volna. Nem szeretném a csapatomat másokhoz mérni, nekem az a fontos, hogy a játékosok nagyon harcosak voltak. Jól játszottunk, és nagyon sokat tettünk azért, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést.
Ricardo Moniz: – Szégyen ez az eredmény a Ferencvárosra nézve, sajnos visszaestünk oda, ahonnan hónapokkal ezelőtt elindultunk. Mentálisan nem voltunk erősek. Muhamed Besic, Holman Dávid, Arsenio Valpoort fiatal, tehetséges játékosok, de ha vinni akarják valamire, az ilyen meccseken be kell lőniük azokat a ziccereket, amelyek adódnak előttük. Számomra az is fájdalmas, hogy az idősebbek nem igazán segítik ezeket a fiatalokat, pedig erre is szükség lenne. Úgy láttam, néhányan nem megnyerni, hanem inkább csak túlélni akarták valahogy a meccset, márpedig így nem lehet fontos mérkőzést sikerre vinni. Bosszant, hogy két nem különösebben veszélyes beadás után gólt kaptunk, és az is, hogy túlságosan hátrahúzódtunk, nem így akartunk védekezni. Azért voltak pozitívumok, Böde Dániel jól játszott, sajnos kevés segítséget kapott Jack Tuijptól. Ugyanakkor az is látszott, hogy a Debrecen nem véletlenül volt annyira sikeres az utóbbi években, a remek játékosok egységes csapatot alkotnak, és ezúttal jobbak voltak nálunk.
(Az nso.hu, a Ferencváros és a DVSC hivatalos honlapja valamint az MLSZ adatbankja alapján)
Ezt a Tuijpot nem kellene erőltetni! Ha ingyen volt is nagyon sokba van. Inkább a Diallo gyereknek kellene bizalmat adni, az alatt a néhány perc alatt amit fordulókkal ezelőtt kapott, több veszélyt jelentett a kapura mint a holland.
Nekem az fáj leginkább milyen ziccereket tudnak kihagyni. Még a 2-1-es vereséget azt simán fel tudtam volna dolgozni (még talán a 3-1-et is), de ezt a 4-1-et még most se tudtam megemészteni. Bár mikor utoljára bajnokok lettünk akk is 5-0-ra kaptunk ki Debrecenben. Ha nyertünk volna 1 pontra megközelítettük a Vidit. De hátén már nem lepődöm meg, hogy amikor muszály nyerni akkor rittik hogy vesztünk.
A botrányos védekezés, a nulla középpálya és a Bödén kívül láthatatlan támadósor… Meg persze – nem hallgatható el ez sem – Moníz minden meccsre másképp felálló csapata is lehet ok. Bár ki értette a 2.félidő elejének két elképesztő védelmi rövidzárlatát???
így megint jöhet a keserves kapaszkodás alulról, a középmezőnyből a dobogó felé. De unalmas már.. Időnként nézni is rossz – Besicen kívül – a futballnak ezt a megkomponálatlan , veszélytelen előadását. Nem méltó ez a Ferencvároshoz…Jó lenne, ha csak apró kisiklásnak látnánk ezt a derbit pár hét múlva, de gondolom nem csak nekem fáj ez a kétarcúság és az állandó hiábavaló reménykedés…