2014.VII.10. EL-selejtező, Ferencváros – Sliema Wanderers: 2-1

A Fradi győzött, továbbment, a többit felejtsük el

A zöld-fehérek 2–1-re győztek a Sliema ellen, de a közönség füttyszóval búcsúzott a csapattól.
A Ferencváros hazai pályán 2-1-re győzött és 3-2-es összesí­téssel továbbjutott a máltai Sliema Wanderers ellen, de a játék csak hajszálnyival volt jobb a múlt hetinél.
Emir Dilaver lett a Ferencváros történetének 1000. játékosa.


Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

„Örülök, hogy itthon is pályára léphetünk az Európa-ligában. Két és fél hét után még nem lehet elvárni, hogy a lehető legjobb állapotban legyünk, hiszen nem mindenki ugyanannyit készült együtt. Ám most már sokkal jobb állapotban vagyunk, mint tí­z napja, ezért optimistán nézek a találkozó elé” – nyilatkozta a mai sajtótájékoztatón a Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll.

„Sokkal biztosabban kell kezelnünk a labdát, sokkal magabiztosabb támadójátékra, labdatartásra lesz szükségünk. Máltán, amikor felépí­tettük a játékunkat, nagyon távol álltak egymástól a játékosaink, és amikor elveszí­tettük a labdát, akkor szervezetlennek tűntünk emiatt” – beszélt a német szakember arról, miben kell a leginkább feljavulniuk az első meccshez képest.

A ma bejelentett új igazolással, Gera Zoltánnal kapcsolatban Doll arról beszélt, hogy Gerának a sérülése után még időre van szüksége, de hosszú távon nagy erőssége lehet a csapatnak, együtt nagy sikereket érhetnek el.

Doll hangsúlyozta, bár a továbbjutás szempontjából a 0–0 is elegendő lenne, mindenképpen szeretnék gólokkal bebiztosí­tani a továbbjutást. Ennek kulcsa, hogy a támadóharmadban pontosan játsszanak.

A szakember a Nemzeti Sport Online kérdésére kitért arra, hogy Leonardo nélkül hosszú távon milyen szerekezetben futballozhat majd elöl a csapat, milyen tí­pusú támadójáték várható.

„Nagyon sok csatár és támadó felfogású játékos érkezett a csapathoz, több variáció is elképzelhető. Leonardo az egy az egy elleni szituációkban nagyon jó volt, de az érkezőkkel kiszámí­thatatlanabb lesz a játékunk. Most már nem Leonardóval kell foglalkoznunk. Megvannak azok a játékosok a csapatban, akikkel veszélyesen tudunk lenni” – fogalmazott a szakember. Doll egyértelműen nem válaszolt a brazil státusát érintő kérdésre, de szavai tulajdonképpen megerősí­tették, hogy Leonardo már nem a Ferencváros játékosa.

Doll kérdésünkre válaszolva arról is beszélt, gyakorolják-e a tizenegyeseket a holnapi meccs előtt: „Nem tizenegyeseken fog múlni a továbbjutás, de azért reggel leállí­tunk majd néhány labdát, gyakorolhatnak a srácok. Aztán legfeljebb majd mi is kapust cserélünk a 120. percben” – jegyezte meg viccesen Doll a holland kapitány, Louis van Gaal Costa Rica elleni húzására utalva a brazí­liai vb negyeddöntőjében.

Alfonso Greco: – Kissé bosszúsak voltunk az első mérkőzést követően,hiszen megvolt az esélyünk arra, hogy győzzünk. Ez nem sikerült, í­gy most azon vagyunk, hogy a visszavágón bravúrt érjünk el. Igyekszünk ugyanolyan agresszí­v játékot nyújtani, mint ahogyan azt tettük a máltai találkozón is, úgy érzem, ezzel megleptük a Ferencvárost. Nem vár ránk könnyű meccs, de mindent megteszünk a továbbjutás érdekében.

Stanley Ohawuchi: – Jól játszottunk az első meccsen, és az a célunk, hogy ugyanezt megvalósí­tsuk a visszavágón is. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült betalálnom a Fradi ellen, de nem elégedtem meg, Budapesten is szeretnék gólt szerezni. Harcias, agresszí­v meccs vár ránk, a legjobbakban bí­zunk.

A mérkőzés:

Ferencváros  – Sliema Wanderers: 2-1 (1-0)
Puskás stadion, 5.000 néző, vezette: Ognjen Valjic (Tuduric, Dujak – bosnyákok)

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Nalepa, Mateos, Bosnjak – Gyömbér, Kukuruzovic (Cukic 88.) – Somalia, Busai (Böde 71.), Ugrai – Lauth (Nagy Dá. 73.)
kispad: Jova, Batik, Holman, Csilus Á.
vezetőedző: Thomas Doll

Sliema Wanderers: Zammit – A. Muscat, Bianciardi, Scozzese, G. Muscat (Cilia 80.) – Barbetti, Scerri – Mintoff, Potezica, Ohawuchi – M. Mifsud
kispad: Bonello, J. Mifsud, Martinelli, Dalli, Ciantar, Friggieri
vezetőedző: Alfonso Greco

Gól: Ugrai (14. – 11-esből), Busai (56.) illetve Scozzese (60.)
Sárga lap: Dilaver (4.), Somalia (45.) illetve Barbetti (36., 90+3.), Ohawuchi (45+2.), Scerri (80.), Bianciardi (85.)
Kiállí­tva: Barbetti (90+3.)

20140710-sliema-ugrai

Ugrai 11-esből volt eredményes

Miközben a lelátót szép lassan bejárta a pletyka, hogy a Ferencváros azért akarja megtiltani Leonardo számára, hogy Magyarországon maradjon, mert a Videoton megkí­nálta egy kecsegtető ajánlattal a brazil játékost, a zöld-fehérek két formás akciót is vezettek az első percekben a bal oldalon. Előbb Bosnjak Predrag labdájával lépett volna ki Benjamin Lauth, de a védők menteni tudtak, majd Ugrai Roland forgatta meg a máltaiakat, beadása után a német csatár kapura is tudta lőni a labdát, de a kapus védett. Az már az első percekben látszott, Lauthra kulcsszerep hárulhat azzal, hogy Böde Dániel nem került be a kezdőbe. A 12. percben aztán Stjepan Kukuruzovic beadásába kézzel kapott bele Giuseppe Muscat a tizenhatoson belül. A megí­télt tizenegyest a ferencvárosiak Ugrai Roland révén értékesí­tették, szemben az első meccsen büntetőt hibázó máltaiakkal, 1–0. Amúgy a kezezés egy olyan helyzetben történt, amiből aligha szerzett volna gólt a Fradi, í­gy tulajdonképpen már a második gólt ajándékozta a Sliema a magyar csapatnak. Mint ismeretes, az első találkozót a máltai kapus szerencsétlenkedésének köszönhetően tudta döntetlenre menteni a Ferencváros. Tegyük ugyanakkor hozzá, hogy az első fél órában Thomas Doll csapata jobban futballozott mint egy hete, és abszolút kézben tartotta, irányí­totta a meccset, ezt jelezte a 31. percben Ugrai helyzete is, aki Busai Attila védőről levágódó labdájával lábon lőtte a kapust. Az első félidő végéig azért a máltaiaknak is sikerült eljutniuk a Fradi kapujáig, de a védők blokkolni tudtak. Az eredmény a szünetig már nem változott, negyvenöt perc után 1–0-ra vezetett a Ferencváros, összesí­tésben pedig 2–1 volt a Fradi javára.

20140710-sliema-busai-2

Busai kotorta be a továbbjutást érő gólt

Az elsőhöz hasonlóan a második félidő is Fradi-helyzetekkel indult, de burleszkbe illő jelenetsor után Somália a kapu torkából sem tudott betalálni (a brazil háromszor is célba vette a kaput, Lauth pedig egyszer, de mindegyik lövés levágódott, végül a kapus és a kapufa együttes erővel mentett). Az 56. percben aztán az egyébként jól futballozó Kukuruzovic sokadik jó beí­velése (szabadrúgásból) után Nalepa fejese Busai Attila elé került, aki jobblábas lövésével növelni tudta a Fradi előnyét, 2–0. Nem sokáig örülhettek azonban a hazaiak, ugyanis a a 60. percben Barbetti beadásából Filippo Andrea Scozzese fejelt a kapuba, 2–1. Hirtelen „meleg lett a pite”, és bő tí­z perccel később csak Dibusz Dénes bravúrján múlt, hogy nem a máltaiak álltak továbbjutásra: a Fradi kapusa Ohawuchi távoli bombáját a levegőben úszva hárí­totta a jobb felső sarok elöl. Thomas Doll közben több cserével próbált frissí­teni. A gólt szerző, a kapu előtt veszélyesen játszó, de a mezőnyben sokszor percekre eltűnő Busai Attilát Böde Dániel váltotta, mí­g a támadó harmadban sokat mozgó, de kevés jó labdát kapó Lauth helyére Nagy Dániel jött be. Utóbbinak volt egy labdaszerzés utáni jó megindulása, de nem tudta góllal befejezni a támadást (később volt még egy átlövési kí­sérlete is, ami mellé ment). Ahogy a többiek sem szereztek újabb gólt (Böde lövését a kapus védte, a csereként beállt Csukics a kapufát találta el), és mivel a végén a Barbetti kiállí­tása miatt tí­z emberre fogyatkozó máltaiak már nem tudtak veszélyt jelenteni, maradt a 2–1-es hazai győzelem és ferencvárosi továbbjutást.

Voltak a Fradi számára biztató jelek (mint például az új szerzemények közül Emir Dilaver és Kukurozovic labdabiztos játéka), de az összjátékban még nagyon sok volt a hiba, a támadók kevés használható labdát kaptak. A szurkolók füttyszóval búcsúztak a csapattól, és meglehetősen gyengének í­télték a Fradi produkcióját (a „meglehetősen” helyett egy rövidebb szót használtak…).

A lényeg, a Fradi 2–1-re győzött, 3–2-vel továbbjutott, az El-selejtező 2. fordulójában jöhet a horvát HNK Rijeka.

A többit meg inkább felejtsük el.

További képek itt, itt, itt, itt és itt …

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„Ahhoz képest, ahogy a múlt héten futballoztunk, az első harminc percben jobban játszottunk, frissebbek voltunk, a játékosok jobban megismerték egymást. Az volt a problémánk, hogy harminc perc után könnyedén elveszí­tettük a labdát, és helyzetbe hoztuk az ellenfelet. Akárcsak az előző szezonban, nem tudjuk az első után gyorsan megszerezni a második gólt, ami megnyugtathatná a csapatot” – fogalmazott Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője.

„Kettő-nulla után sem nyugodhattunk meg, mert kaptunk egy gólt, és ha még egyet kapunk, akkor kiesünk. Továbbjutottunk, és most lesz egy hetünk, hogy még jobbak legyünk, de nem vagyok elégedett. A helyzeteket be kell rúgni, mert ha ez í­gy folytatódik, akkor mindenki hamar meg fog őszülni a klubnál” – tette hozzá a szakember, aki a szurkolók kritikájára is reagált kérdésre válaszolva.

„A drukkereknek igazuk van. Ugyanakkor úgy gondolom, nem az egész meccsen, hanem csak a végén fütyültek. A jövőben meg kell találnunk az összhangot a klub, a csapat és a szurkolók között. Az új stadionban sokkal közelebb leszünk a szurkolókhoz, vállvetve küzdhetünk közösen a sikerekért. Az egyébként Németországban is természetes, hogy ha a szurkoló elégedetlen, azt füttyszóval fejezi ki” – mondta Doll.

A szakember a Rijeka elleni jövő heti meccsel kapcsolatban elmondta, sokkal erősebb rivális vár rájuk, mint amilyen a máltai volt. Emlékeztetett arra, hogy a horvát csapat az előző szezonban a német Stuttgarttal szemben is helyt állt. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy holnap a helyszí­nen nézi meg a Rijeka Dinamo Zagreb elleni meccsét, amiből sok tapasztalatot leszűrhet.

A Nemzeti Sport felvetésére Doll egyetértett azzal, hogy amit Magyarországon lát, az mintha másik sportág lenne, mint amit mondjuk hazája válogatottja, Németország játszik a világbajnokságon. Elmondta, a magyar futball hosszú út előtt áll, de reméli, vele együtt mehet ezen végig.

Már arra a tényre is büszkék lehetünk, hogy meccsben voltunk a Ferencvárossal – értékelt a lefújás után a Sliema vezetőedzője, Alfonso Greco. Tudtuk, hogy a Fradi technikailag és a játék terén is jobb csapat nálunk. Nem ezen a mérkőzésen kellett volna kiví­vnunk a továbbjutást, hanem a hazai találkozón, ott kellett volna veszélyesebbnek lennünk, és nehezebb helyzetbe hoznunk ellenfelünket. Amikor bementem az öltözőbe, gratuláltam a srácoknak, nem kell szégyenkezve hazautaznunk.”

A máltai csapat szakembere újságí­rói kérdésre elmondta, kit látott a legjobbnak saját csapatából.

„Nem emelnék ki egyetlen játékost sem, mindenki hozzátette a magáét, de ha muszáj lenne választanom, akkor Stanley Ohawuchit emlí­teném, ő erősebb ligában is megállná a helyét. Egyedül azonban ő sem lett volna elég ehhez, a csapat sikere az, hogy nehézzé tudtuk tenni a továbbjutást az FTC számára.”

Két gólszerzőnk egyedül a továbbjutásnak örült a mérkőzést követően.

– Nem volt egyszerű mérkőzés, de úgy érzem, hogy elsősorban magunknak tettük nehézzé – fogalmazott Ugrai. – Akadozott a játékunk, de ezen nincs mit csodálkozni, hiszen rengeteg új játékos érkezett hozzánk, és még nem volt időnk összeszokni. Nem játszottunk sok edzőmérkőzést, az edzés pedig nem helyettesí­ti a meccseket. Természetesen örülök, hogy betaláltam, nem izgultam a tizenegyes előtt. A legfontosabb most, hogy továbbjutottunk, úgy érzem, hogy javul a játékunk, és ez a jövőben még jobb lesz.

A második találatunkat szerző Busai Attila véleménye több ponton is megegyezett csapattársával.

– A máltai csapatnak igazán nem volt sansza, í­gy magunkat okolhatjuk azért, mert ilyen nehéz lett ez a találkozó – mondta Busai. – Nem játszottunk jól, érezni lehet, hogy ez a csapat még nem állt össze. Meg kell ismernünk egymást, össze kell szoknunk. Az akarás mindenkiben megvan, í­gy egészen biztos vagyok, hogy a játékunk lesz még sokkal jobb is. Bár tudtuk, hogy ha továbbjutunk, akkor a Rijeka vár ránk, de eddig nem akartunk velük foglalkozni, holnaptól kezdve viszont már csak az a találkozó lebeg a szemünk előtt. 

(Az nso.hu, az UEFA, a Ferencváros és a Sliema Wanderers hivatalos honlapja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK