2015.III.4. MK, Ferencváros – Csákvár: 5-0
Busai mesterhármasával gyakorlatilag továbbment a Fradi
Magyar Kupa: Doll nem tartalékolt a Csákvár ellen, ötig meg sem álltak odahaza a zöld-fehérek.
Busai Attila mesterhármast szerzett a Ferencváros színeiben a Csákvár elleni Magyar Kupa-negyeddöntő első mérkőzésén, mellette Roland Lamah és Cristian Ramírez is betalált egyszer-egyszer, így gyakorlatilag eldőlt a továbbjutás kérdése. A visszavágót március 31-én rendezik meg.
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
Thomas Doll: –
Bognár György (a csákváriak szakmai igazgatója): – Nem engedhetjük meg magunknak, hogy állandóan arra rugdossuk a labdát, amerre állunk. Ez esetben tálcán kínálnánk a lehetőséget a hazaiaknak a szűnni nem akaró támadásvezetésre. A Ferencváros ránk erőlteti az akaratát, de ha nem szeretnénk az áldozati bárány szerepét eljátszani, vállalnunk kell a bátor játékot, hogy nemcsak a lelátóra bikázzuk a labdát, hanem megtartjuk, s türelmesen járatjuk. Addig sincs nyomás a védelmünkön, nem?! Osztálynyi különbség van a felek között, ezt jobb már most, az elején tisztázni. Felesleges is azzal áltatnunk magunkat, hogy esetleg kiharcolhatjuk a továbbjutást. Azt azonban megígérhetem, hogy útját álljuk a hazaiaknak, amíg csak bírjuk. A párharcot komolyan vesszük, nem kell senkit motiválni vagy jól hátba verni, hogy tessék, a Fradi ellen játszhatsz. Ha ezért bárkit is külön ösztönözni kell, az holnap már ne jöjjön edzésre, sőt a cipőjét is akassza rögvest szögre.
A mérkőzés:
Ferencváros – Aqvital FC Csákvár: 5-0 (2-0)
Groupama Aréna, 3.154 néző, vezette: Karakó Ferenc (Tóth II. V., Bozó)
Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Pavlovic, Nalepa, Ramírez – Gyömbér – Nagy Dá. (Varga R. 46.), Gera (Somalia 61.), Busai, Lamah – Böde (Cukic 61.)
kispad: Jova, Bönig, Kukurizovic, Ugrai
vezetőedző: Thomas Doll
Aqvital FC Csákvár: Gelei V. – Wild (Fényes 46.), Szalai T., Dulló, Kocsis G. – Molnár Cs., Domján, Bakos (Horváth R. 46.), Varga Z. – Nyilasi B. – Gajdos (Molnár T. 46.)
kispad: Milinte, Oldal, Hegedűs, Mihály
vezetőedző: Toldi Gábor
Gól: Busai (7., 62., 71.), Lamah (37.), Ramírez (65.)
Sárga lap: – illetve Dulló (39.), Domján (81.)
Felesleges is azzal áltatnunk magunkat, hogy esetleg kiharcolhatjuk a továbbjutást – vette le terhet játékosairól a Ferencváros elleni két felvonásos kupacsata előtt Bognár György, a csákváriak szakmai igazgatója, pedig csapata egy Kocsis, Nyilasi, Varga Zoltán trióval kezdett az Üllői úton.
No és azzal a Gelei Vincével a kapuban, akinek édesapja, Gelei Károly egyszeres válogatottként akasztotta szögre anno a kesztyűt, nagyapja, a legjobbak között 11-szer szerepet kapó József pedig olimpiai bajnok – a kapusdinasztia harmadik oszlopa most pedig már a hetedik percben kotorhatta ki hálójából a labdát, ugyanis Gera Zoltán a tökéletesség irányába mutató beadását Busai Attilánakpár méterről csak a kapu közepébe kellett gurítania, 1–0!
Túlságosan is megnyugtatta a gól a Fradit, és a hazaiak kényelmes játékát a nyáron az Újpesttől igazolt Wild Tamás egy kapufával büntette. Még a szünet előtt újabb találatot szerzett azonban a hazai csapat: egy akción belül Böde Dániel és Busai is elrontott egy-egy lövést az ötösön, és Roland Lamah lett a nevető harmadik, a teljesen üres kapu torkában, 2–0!
A szünetben kiderült, hogy a vendégmester, Toldi Gábor haladó számmisztikus, ugyanis a Csákvár mezszámok szerint klasszikusan, az 1-estől a 11-esig állt fel, a második félidőre pedig pályára kocogott a 12-es, a 13-as és a 14-es „rendszámú” labdarúgó is. Ez sem segített azonban a vendégeken, előbb Busai Attila állt a legjobb helyen, és a hálóba terelte Lamah kapufán csattanó beadását (3–0), majd Lamah adott egy gólpasszt Cristian Ramíreznek is (4–0), aztán egy formás Vladan Csukics, Busai akció végén a magyar játékos megszerezte harmadik (idei tizenegyedik) találatát is: 5–0!
A végére mindkét Varga kihagyott egy-egy ziccert, de ez nem osztott, nem szorzott: nem tartalékolt Thomas Doll, a Fradi pedig az elvárásoknak megfelelően már az első mérkőzésen bebiztosította magának a továbbjutást.
További képek: fradi.hu, Farkas Zsolt, Sas Gábor, üllői129.hu
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Thomas Doll: – Egy gyönyörű szép stadion várt ránk, jó pár nézőt kicsalogattunk, tehát minden elő volt készítve egy jó meccshez. Jól kezdtük a mérkőzést, hamar vezetéshez jutottunk, de a lőtt gólunkat követően jött egy időszak, amikor szinte minden rosszat elkövettünk, amit lehet. Az ellenfél csapatát tulajdonképpen meghívtuk arra, hogy végigfussanak a középpályánkon, mi csak kísértük őket. Mindenki boldog, 5-0-ra nyertünk, de muszáj megemlítenem, hogy a Dunaújváros elleni mérkőzésen a mostanihoz hasonló problémáink akadtak. A hétvégén egy olyan ellenfél érkezik hozzánk, amely az ehhez hasonló hibákat könnyen megbüntetheti. Nem szeretném, ha félreértenének, én is örülök az ötgólos győzelemnek, de ezeket a gondokat akkor is meg kell beszélnünk. Szeretném megköszönni minden szurkolónknak, aki kijött a stadionba, hogy támogatott bennünket, remélem, a hétvégén is velünk lesznek.
Busai Attila:
(Az nso.hu, a Ferencváros és a Csákvár hivatalos honlapja valamint az MLSZ adatbankja alapján)
Borzasztóan sok hibával,döcögősen ment le ez a meccs.Lamah ha tényleg koncentrál és nem szórakozza el a helyzeteit csak az Ő révén 8-9 : 0 lehetett volna.Bár az a kapufa a Csákár részéről megérdemelt volna egy gólt.A koncentrációról sok mindent elmondott Varga R. „ziccere”.
A Győr ellen ennél sokkal több kell.Kíváncsian várom ,de egyben „félek” is.
vagy 0:0 vagy 1 ide vagy 1 oda szerintem,de ne legyen igazam.
Hajrá Fradi