2015.VIII.1. Vasas – Ferencváros: 0-2

20150801-vasas-bode-3Böde-duplával nyert rangadót a Ferencváros

Böde Dániel két góljával a Ferencváros elhozta a három pontot az újonc Vasas otthonából a labdarúgó NB I harmadik fordulójában.


Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Szanyó Károly (edző, Vasas): — Nem a legjobb előjelekkel készültünk a héten az FTC elleni mérkőzésre. Volt jó pár sérültünk, van eltiltott játékosunk és a hét első három napjában négy U21-es válogatottunkat nélkülöznünk kellett. Novák Csanád egész héten nem edzett. Egy komoly rúgást kapott még az Újpest elleni bajnokin, és nagyon nehezen ment le a duzzanat a bokájáról. Szombaton dől el, hogy tudja-e vállalni a játékot, vagy a kispadra egyáltalán le tudom-e ültetni. Debreceninek az elmúlt hetekben mérkőzéshiánya volt, de a pénteki edzésen úgy láttam, hogy kimondottan jól mozgott, számí­tok rá. Ez azt jelenti, hogy az FTC ellen a másik belső védő posztján ő fog kezdeni és úgy tűnik, Grúz Tamás is tudja vállalni a játékot. Úgy gondolom, hogy a srácok abszolút átérzik a Ferencváros elleni mérkőzés jelentőségét. Nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de bí­zom benne, hogy az elvégzett munka be fog érni. A 17 éves Murka Benedek a kispadon kezd majd és meglátjuk, hogyan alakul a találkozó, annak függvényében döntöm el, hogy játéklehetőséget kap-e. Az nem titok, hogy bí­zom a fiatalokban. Nekem teljesen mindegy, hogy a Ferencváros, a Békéscsaba, vagy a Paks ellen játszunk éppen.

Thomas Doll: — Nehéz hetünk volt a legutóbbi. Az El-ből való kiesés mélyen érintette a csapatot, de a Diósgyőr elleni győzelemmel jó választ adtunk. Most már előre kell tekintetünk! Természetesen hallottam a Vasas-Fradi párosí­tásról, amely két tradicionális együttes találkozása, örülök, hogy most én is részese lehetek ennek. Az angyalföldiek bizonyí­tani akarják, hogy nem véletlenül jutottak fel az NB I-be, úgyhogy tudjuk, hogy nem vár ránk könnyű mérkőzés. Továbbra is nagy céljaink vannak, a csapat két lábbal a földön jár, mindenképpen győzni akarunk. Bár a hátsó alakzatban valóban kevés játékosunk van, eddig Gyömbérnek és Leónak is jól sikerült megoldania a hiányzók pótlását. Ezzel együtt feltétlenül erősí­teni szeretnénk még a védelmünkön!

A mérkőzés:

Vasas – Ferencváros: 0-2 (0-2)
Illovszky stadion, ~3.000 néző, vezette: Kassai Viktor (Ring, Erős)

Vasas: Nagy G. –  Osváth, Grúz, Debreceni, Hangya – Adamovic (Ádám 73.), Berecz – Vida, Lázok, Remili (Murka 83.) – Kenesei K. (Novák 64.)
kispad: Hermány, Preklet, Görgényi, Gál
vezetőedző: Simon Antal

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Nalepa, Leandro, Ramí­rez – Somalia – Nagy Á., Gera, Hajnal (Radó 64.) – Lamah (Gyömbér 73.), Böde (Busai 79.)
kispad: Jova, Haraszti, Nagy Do., Varga R.
vezetőedző: Thomas Doll

Gól: Böde (48., 59.)
Sárga lap: Hangya (38.), Lázok (42.), Remili (70.) illetve Somalia (7.), Dilaver (90+2.)

20150801-vasas-bodeElképesztő történelmi múlttal dicsekedhet a Vasas és a Ferencváros párharca, a két gárda az első élvonalbeli bajnokiját például 100 évvel ezelőtt ví­vta, mégis egy közelmúltbeli fiúzenekar, a New Kids on the Block nevét morzsolgattuk magunkban az első félidő végén, ugyanis az újonc játékosai több alkalommal is az utolsó pillanatban vetették magukat kapujuk előtt a vendégek próbálkozásaiba, és mindannyiszor remekül blokkoltak.

A házigazda Vasas a visszahúzódó Remili Mohamed balról Lázok János elé lőtt labdáira és Vida Máté a veterán középcsatárt, Kenesei Krisztiánt kereső jobb oldali beadásaira épí­tette a támadójátékát, de sikertelenül; eközben a Fradi többször is gólhelyzetbe került, ám hol a kapus Nagy Gergely, hol pedig a Grúz Tamás, Osváth Attila védőkettős egyik tagja ért oda a döntő tizedmásodpercben.

20150801-vasas-bode-2Meglehet, Thomas Doll egy másik, rendszerváltás körüli slágert (Depeche Mode: A Question Of Time, azaz Csak idő kérdése) dúdolgatott az öltözőben, ugyanis sokkal jobban, sokkal veszélyesebben futballozott a Fradi, és az újrakezdés után egy gyors támadás végén meg is szerezte a vezetést, Böde Dániel találatával, 0–1!

Nem teszik a kirakatba ezt a gólt a Vasas-védők, majd nem sokra rá felidézték a fiatal Zalatnay Saroltát: sajnos nem látványvilágban, hanem azért, mert Böde Dániel fejes gólja után mérgesen gondolhattak arra, hogy „Hol jár az eszem?”. Rejtély, hogyan lehet az ellenfél egy szem csatáráról pár percen belül kétszer is ennyire látványosan megfeledkezni… 0–2!

Ezzel el is dőlt a mérkőzés, a hitehagyottan, ötlettelenül futballozó Vasas még csak helyzetbe sem került a lefújásig, a Fradi pedig könnyedén játszogatva is megőrizte kétgólos előnyét.

A Ferencváros 2014. október 4. óta nem talál legyőzőre a bajnokságban, veretlenségi sorozata 23 mérkőzéses (17 győzelem és 6 döntetlen), az újonc pedig három vereséggel rajtolt.

További képek: fradi.hu, Farkas Zsolt, Lendvai RóbertSas Gábor

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„A szünetben nem dicsértem meg a fiúkat – mondta Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője. – Valakinek fel kellett ébresztenie a csapatot! Az első félidőben új rendszert próbáltunk ki, négy–négy–kettes felállásban szerepeltünk. Kicsit bizonytalanul futballoztak a játékosok, még szokniuk kell az új szisztémát. A Vasas az elején nagyon jól játszott, dicséret illeti ezért.”

„A Ferencváros ma nagy falat volt a Vasasnak – értékelt Simon Antal, a Vasas vezetőedzője. – Gera, Hajnal, Dibusz, Böde állt velünk szemben, csupa rutinos, válogatott játékos, a nemzetközi porondon megedződött csapat. Nálunk a második félidőben nyolc olyan labdarúgó szerepelt, aki kilencvennégyes születésű vagy fiatalabb volt. Szépen helytálltak, de ma sajnos a rutin döntött.”

Böde Dániel:

NS-20150804-04-20150801-2–  Az első félidőben még mintha akadozott volna a gépezet. Mi történt?

A Vasas nem engedett bennünket kibontakozni, de í­gy is adva volt a lehetőség a vezetés megszerzésére. Sajnos Roland Lamah kihagyta a helyzetét, megesik az ilyen, majd legközelebb berúgja. A hazaiak rendkí­vül agresszí­ven játszottak, nagyon felszí­vták magukat erre a bajnokira, kaput eltaláló lövésük viszont talán nem is volt. Kí­váncsian várom, hogy a folytatásban is hasonló elánnal küzdenek-e.

–  A diósgyőri után az angyalföldi kaput is bevette, ráadásul kétszer. Elégedett?

Csatár vagyok, ezért minden megszerzett gólomnak rendkí­vül örülök. A fontos azonban az, hogy a harmadik bajnokinkat is megnyertük. Így ugyanis már elmondhatjuk, hogy egész jól kezdtünk a szezonban. Nagy kár, hogy ez csak a bajnokságra érvényes.

–  Készültek rá, hogy jobbról jönnek a beadások középre, amelyekre érkeznie kell?

Nem volt tudatos húzás, máskor balról érkeznek hasonló mértani pontosságú beadások. Hol az egyik, hol a másik oldalon igyekszünk az ellenfelek mögé kerülni, most í­gy sikerült. Ám senki sem mondhatja ránk, hogy egyoldalas csapat vagyunk, mert igyekszünk változtatni a játékunkon, nehogy az ellenfeleink idővel kiismerjenek bennünket.

A HÉTVÉGE EMBERE: NAGY ÁDÁM

A Vasas–Ferencváros találkozó után a sajtótájékoztatón a Nemzeti Sport Online azt vetette fel Thomas Dollnak, a vendégek vezetőedzőjének, hogy bár Böde Dániel szerezte a zöld-fehérek mindkét gólját, a mérkőzés legjobbja Nagy Ádám volt. A német szakember erre annyit reagált, valóban nagyon elégedett a középpályás játékával, de a fiatal kora miatt nem szeretne ilyen kijelentésekbe bocsátkozni, szeretné a földön tartani labdarúgóját.

De hogy miért is láttuk mi ezt í­gy? A Ferencváros érdekes felállásban futballozott, 4–1–2–1–2-ben, azaz „gyémánt” alakzatban, amelyben a négy védő előtt négy középső középpályás kapott helyet. Elöl Böde Dániel mellett Roland Lamah játszott, aki sokszor kimozgott az egyik szélre, í­gy volt, hogy Nagy a másik szélen tűnt fel, de sokszor úgy tűnt, teljesen szabad kezet kapott a játékra.

A 20 éves játékos pedig élt ezzel a lehetőséggel, rendkí­vül nagy kedvvel futballozott, bejátszotta csaknem az egész pályát, hol a balhátvéd, hol a jobbszélső pozí­ciójában tűnt fel, futómennyisége kiemelkedő volt, és a győzelem megszerzésében is elévülhetetlen érdemei voltak.

Már az első félidőben is volt egy jó elfutása a jobb oldalon, ám a középre tett labdájából Hajnal Tamás nem tudott betalálni. A Fradi első góljában játszott szerepe miatt azonban nagy dicséret illeti őt. Labdát szerzett, majd pontosan passzolt Lamah-hoz, de ahelyett, hogy ezzel megelégedett volna, hatalmas sprintet vágott le a jobb oldalon, vissza is kapta a labdát, majd úgy passzolt Bödéhez, hogy a csatárnak onnan már nehezebb lett volna kihagynia, mint belőnie a labdát a kapuba – hálás is volt a fiatal társnak a center.

20150801-vasas-nagyaEz volt Nagy Ádám első olyan NB I-es bajnokija, amelyen kezdett, azok után, hogy egy évvel ezelőtt még az U21-es csapatban futballozott, valamint az Aramis tartalék futsalcsapatában az NB II-es amatőr bajnokságban játszott! Nagyot fordult vele azóta a világ, tavasszal a Paks elleni meccsen csereként már beállt (akkor volt először nevezve), majd a Magyar Kupa-döntőn óriási meglepetésre a kezdőben volt, és egyáltalán nem okozott csalódást.

Thomas Doll felfedezettje az eddigi találkozókon azért érdemelt dicséretet, mert nem lógott ki, most pedig azért, mert kiemelkedett. Márpedig ha valaki a listavezető csapat győzelemmel végződő mérkőzésén a meccs legjobbja, akkor jó okunk van arra, hogy a forduló legjobbjának, azaz a hétvége emberének is nevezzük.

Korábbi futsalos társai képességei mellett szerénységét emelték ki, amikor arra kértük, jellemezzék Nagy Ádámot. Ha pedig a középpályás a tehetsége mellett ezt a tulajdonságot is meg tudja tartani, szép jövője lehet.

*

A 3. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Hegedüs L. (MTK Budapest) 5 – Botka (Bp. Honvéd) 5, Kálnoki Kis (Újpest) 4, Jagodics M. (Haladás) 5, Ramí­rez (Ferencváros) 4 – Pátkai (Videoton) 5, Nikházi (Diósgyőri VTK) 5, Thiam (MTK Budapest) 5 – Nagy Á. (Ferencváros) 5, Böde (Ferencváros) 6, Tisza (DVSC-Teva) 6
A forduló játékvezetője:  Iványi Zoltán (Diósgyőri VTK–Videoton) 9 – Buzás Balázs, Szpisják Zsolt – Pintér Csaba, Nazsa Tamás

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Vasas hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK