2021.VII.27. BL-selejtező: Zalgiris Vilnius – Ferencváros: 1-3

Ferencváros: a Zalgiris és a csoportkör kipipálva, jöhet a Slavia!

Idegenben is két góllal nyert a magyar bajnok, még két párharcot kell nyerni a BL-csoportkörért.
A Ferencváros 3–1-re győzött a litván Zalgiris Vilnius otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának visszavágóján, amivel a BL-selejtezősorozat harmadik körébe lépett, ahol a cseh Slavia Praha lesz az ellenfele. Továbbjutásával a magyar bajnok biztossá tette szereplését valamelyik európai kupasorozat csoportkörében.

Nyilatkozatok:

„Az első meccsen jól futballoztunk, nem is nagyon tudnék negatívumot említeni a játékunkkal kapcsolatban, egyedül azt sajnálom, hogy nem tudtunk több gólt szerezni – mondta hétfő délután Vilniusban Peter Stöger a mérkőzés előtti hivatalos sajtótájékoztatón, amelyen a magyar média közül egyedül a Nemzeti Sport volt jelen. – Kedd este semmiképp sem az eredmény őrzésére törekszünk majd, támadó futballt akarok látni a csapatomtól, és ahogy Budapesten, most is figyelni kell, hogy ne hagyjunk lehetőséget a Zalgirisnak az ellentámadásra. A szöglet-és szabadrúgások utáni helyzetekre szintén nagy hangsúlyt fektetünk, és fontos lesz, hogy kilencven percen keresztül koncentráljunk, mert a párharcnak akkor sincs vége, ha esetleg mi szerezzük az első gólt. A Pristina ellen láthattuk, hogy a három gólos előny ellenére is kerülhetünk nehéz helyzetbe, a szerencse is kellett, hogy Koszovóban mi szerezzük az első gólt. Ami pedig a műfüvet illeti, a népligeti edzőcentrumban az utóbbi napokban ilyen borításon gyakoroltunk, próbáltunk hozzászokni a körülményekhez.”

A Groupama Arénában rendezett mérkőzés hosszabbításában a csapat második gólját szerző Myrto Uzuni büntetőt hibázott, így adja magát a kérdés: ha kedd este büntetőhöz jut a magyar bajnok, melyik játékos áll a labda mögé?

„Megvan az erre kijelölt futballista, talán ismét Myrto Uzuni áll a labda mögé, talán valaki más. Korábban Ihor Haratn is biztos ítéletvégrehajtó volt, majd meglátjuk  – folytatta az osztrák szakvezető, aki a csapat fejlődéséről is beszélt. – Az eredmény mellett az is fontos, hogy mindig lépjünk egyet előre, persze ehhez idő kell. A lényeg, hogy a közös munka eredménnyel párosuljon, márpedig holnap újabb lépést tehetünk a céljaink elérése felé.”

Ami a keretet illeti, a térdsérüléssel bajlódó Botka Endre nem utazott el Litvániába, a combizomhúzódás után felépülő Aissa Laidouni viszont bevetésre kész.

A találkozó előtt a Zalgirist irányító Vlagyimir Cseburin úgy vélte, ahogy múlt héten a Ferencvárosnak, úgy most a Zalgirisnek jelenthet előnyt a hazai közönség.

„A Ferencváros nagyon erős csapat, akár a támadást, akár a védekezést választja a visszavágón, megvannak a keretben azok a játékosok, akik képesek végrehajtani a taktikai utasításokat – mondta a hétfő délutáni sajtótájékoztatón Vlagyimir Cseburin, a Zalgiris vezetőedzője. – Budapesten több ezer szurkoló buzdította a Ferencváros, a zárt kapus meccsek után ez nagy előnyt jelentett. Most mi játszunk hazai pályán, és bízom benne, hogy a meccshangulat ezúttal az én csapatomnak ad extra erőt. Az első meccs után mindkét együttes tudja, mire számíthat a másiktól. Kétgólos hátrányban nincs más választásunk, mint a támadás, bátrabban kell játszanunk, mint múlt héten. Megpróbáljuk kihasználni a Ferencváros gyenge pontjait, a végeredményt illetően viszont nincs konkrét tervem. A lényeg, hogy jussunk tovább valahogy.”

Amennyiben a Ferencváros sikerrel veszi a kedd esti akadályt, a következő körben a Slavia Praha vár rá.

A mérkőzés:

Bajnokok Ligája, 2. selejtező kör, visszavágó:

Zalgiris Vilnius — Ferencváros: 1-3 (0-1)
Vilnius, 19:00. ~2.000 néző.
Vezette: Erik Lambrechts (asszisztensek: Vanyzere, de Weirdt; tartalékjv.: Smet – belgák)

Zalgiris Vilnius: Gertmonas — Mikoliunas, Ljubiszavljevics, E. Diaw, Bopesu — Onazi (T. Kis, 61.), Uzela — Kyeremeh (Jarusevicius, 87.), Verbickas, Vidémont — Sylvestr (Tadic, 61.)
kispad: Duka, Gamakov, Tatomirovic, Piliukaitis, Mikulénas, Kuklys
vezetőedző: Vlagyimir Cseburin

Ferencváros: Dibusz — Wingo, Blazic (Vécsei, 76.), S. Mmaee, Csontos — Zachariassen, Haratin, Somália (Sigér, 57.) — Uzuni (Mak, 76.), Nguen (Zubkov, 69.), R. Mmaee
kispad: Bogdán, Varga Á., Baturina, Loncar, Iyinbor, Szánthó, Boli
vezetőedző: Peter Stöger

Gól: E. Diaw (90+3.) illetve R. Mmaee (44., 72.), Mak (90+4.)
Sárga lap: E. Diaw (28.), Onazi (32.) illetve Csontos (34.), Sigér (62.)

Léteznek csodák?

Ez volt a kérdés a Zalgiris számára a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágója előtt. Nos, ha Litvánia két nemzeti hősének történetét vesszük alapul, a válasz igen. A két litván pilóta, Stasys Girenas és Steponas Darius azzal vívta ki hazája elismerését, hogy 1933-ban első litvánként repültek át az Atlanti-óceán felett. Bár a küldetés tragikus véget ért – az Egyesült Államokból induló gépük nem érte el a litvániai végcélt, Németország felett lezuhant –, tettük csodaszámba ment, iskolákat és stadionokat neveztek el róluk, és az euró bevezetéséig a 10 litasos bankjegyre is az ő portréjukat nyomtatták.

A Zalgiris játékosainak nem a levegőben, hanem az LFF Stadion műfüvén kellett volna csodát tenniük, és bár a Ferencváros kiejtéséért nem járt volna életre szóló dicsőség, a litván futballtörténelmébe beírták volna magukat. Az ország labdarúgó-válogatottja még egyetlen világ- vagy Európa-bajnokságra sem kvalifikálta magát, és olyan klubcsapat sem akadt, amelyik bármelyik európai kupasorozatban eljutott volna a csoportkörig – márpedig ha Vlagyimir Cseburin együttese kiejtette volna a Fradit, az Európa-konferencialigában biztossá vált volna a főtábla.

Csakhogy a mérkőzés előtti órákban úgy tűnt, még a litván bajnokcsapat szurkolói sem igazán hisznek a fordításban. Bár az együttes szakvezetője többször kiemelte, mekkora lendületet adott a Ferencvárosnak a Groupama Aréna közönsége, és hogy a visszavágón mennyire bízik a Zalgiris-drukkerek buzdításában, az esős, párás melegben az ötezer férőhelyes stadionban sem jött össze a telt ház. Bár a kapu mögötti, zászlókkal és drapériákkal készülő maréknyi B-középben a szaxofon is előkerült (ilyet azért ritkán látni, hallani futballmeccsen), attól nem kellett tartania a Fradit irányító Peter Stögernek, hogy a hazai tábor hajszolja majd rohanásba a visszavágót kétgólos hátrányból kezdő vendéglátót.

Az osztrák szakvezető egyébként alaposan megkeverte kártyáit a második meccsre, a középpályára állított nyári szerzemény, a norvég Kristoffer Zachariassen először szerepelt a kezdőcsapatban, ám az igazán váratlan húzást Csontos Dominik beállítása jelentette. A 18 esztendős balhátvéd az előző idény tavaszán többnyire a Soroksárban játszott, az NB I-ben egyszer, januárban, a Budafok elleni 3–0-ra megnyert bajnokin jutott szóhoz – igaz, akkor gólt is szerzett. A Zalgiris otthonában ismét megkapta a lehetőséget – a kétgólos előny ellenére a fiatal védő csapata tűnt idegesebbnek.

Henry Wingo már az elején aláfutott egy keresztlabdának, majd Dibusz Dénes is az egyik beívelésnek. Az első lövéssel is Saulius Mikoliunas próbálkozott, ám a középre tartó, szitáló labdát a Fradi kapusa kiütötte. A Zalgiris többnyire már saját kapuja előtt letámadta ellenfelét, ami nem feltétlenül lett volna baj, ha a magyar bajnok kihasználja a feltolt védelem mögött nyíló területeket, csakhogy a kelleténél kényelmesebb tempóban kezdte a meccset. Játékosai sokszor állva várták a labdát, egyszerű passzokat rontottak el, a vetélytárs pedig egyik szögletet végezte el a másik után.

Az első negyedóra végén aztán kiderült, ha terület nyílik a magyar bajnok előtt, könnyen eljuthat a kapuig, a hazai szögletet követő gyors ellentámadásnál Tokmac Nguen vezette át a labdát szinte az egész pályán, ám amikor a kapu előtt felnézett, azzal szembesült, hogy egyedül Myrto Uzuni követte… Jobb híján lövéssel próbálkozott, ám a labda elkerülte a jobb alsó sarkot.

A következő kaput eltaláló kísérlet ismét a hazai együttes nevéhez fűződött, Jakub Sylvestr lapos lövését védte Dibusz, ám társai továbbra sem kapták el a fonalat. A Zalgiris az agresszív letámadással elérte, hogy a Ferencváros hátulról, a saját kapuja elől próbálja szervezni a játékot, ez többnyire abban merült ki, hogy Miha Blazic vagy Samy Mmaee a védőkkel magányosan harcoló Ryan Mmaee felé ívelte a labdát. Így nehéz helyzetet kialakítani, sokáig a Fradinak sem sikerült, ráadásul labdaszerzés után szinte azonnal érkezett a taktikai szabálytalanság a hazai együttestől, így a gyors kontrákra sem volt lehetőség. Sakk-matt helyzetig vagy ziccerig viszont nem jutott el a hazai együttes, még úgy sem, hogy a Ferencváros láthatóan átengedte neki a kezdeményezést. Sőt, az első félidő végén az is kiderült, mi történik, ha nem csak két vendégjátékos vesz részt a kontrában.

Myrto Uzuni az ellenfél lába között is megtalálta a rést, a párharc első meccsén is remekül futballozó nyári szerzemény, Ryan Mmaee pedig higgadt lövéssel fejezte be az akciót – a hazai nézők egy része már ekkor elindult hazafelé. A könnyen felejthető első negyvenöt perc végén így az egyetlen kaput eltaláló lövésből egy gólt szerző Ferencváros vonult előnnyel a szünetre, és elképzelhetetlennek tűnt, hogy a Zalgiris a folytatásban nyílttá tegye a párharcot.

A fordulás után aztán Ovidijus Verbickas fejese után a kapu mögött ülő litván nézők már gólt kiáltottak, ám a labda a háló tetején, nem pedig a léc alatt landolt, majd az 57. percben Hugo Vidémont senkitől sem zavartatva, óriási helyzetben néhány lépésről a bal kapufa mellé fejelt. Ezeket a helyzeteket megúszta a Fradi, a sérülést viszont sajnos nem, Somáliának csúnyán megtaposták a sarkát, s bár az első ápolást követően még visszabicegett a pályára, néhány másodperc után ismét fájdalmas arccal feküdt a földön, így a helyére Sigér Dávid érkezett.

Nem sokkal később Tomislav Kis középre tartó löketét fogta biztosan a Fradi kapusa, és ekkor már érezni lehetett, hogy a magyar bajnok az előny tartásához szükséges minimális energiabefektetésnél nem akar többet ölni a meccsbe. Hagyta labdázni az ellenfelet, és bár többnyire megelégedett azzal, hogy rombolja a támadásokat, mígnem az újabb kontratámadás végén az albán és a marokkói támadó, Ryan Mmaee összjátéka újabb gólt hozott. Ezzel nemcsak a párharc, a meccs érdemi része is lezárult, a végeredmény pedig a hosszabbításban esett gyors gólváltás (Elhadji Diaw, Róbert Mak) után alakult ki. 1–3

Vilniusi győzelmével biztossá tette a csoportkörös szereplését valamelyik európai kupasorozatban a Ferencváros, amely a Prishtina és a Zalgiris ellen a kötelező feladatot teljesítette, ám Peter Stöger első mestervizsgája a Slavia Praha elleni, jövő héten kezdődő BL-párharc lesz.

További képek: fradi.hu

Nyilatkozatok:

„Nem volt egyszerű mérkőzés a mai, de azt kaptuk, amire számítottunk. Az első félidőben talán nem voltunk elég aktívak, ettől függetlenül az egy nullás vezetésünk birtokában már tudtunk dominálni. Örülök a továbbjutásnak. A két mérkőzés alapján egyértelműen mi voltunk a jobb csapat. A budapesti meccsen több helyzetünk volt, ám nem lőttünk elég gólt ahhoz, hogy kényelmes legyen az idegenbeli meccsünk. Vilniusban helyenként könnyed hibákat követtünk el a passzok során. A meccs előtt nem beszéltem erről, de a műfű előnyt jelentett az ellenfélnek” – értékelte a Zalgiris Vilnius elleni keddi mérkőzést, illetve a párharcot Peter Stöger. Az FTC osztrák trénere a mérkőzést követő sajtótájékoztató után kijelentette, bár örül annak, hogy sikerével a csapat ősszel már biztosan szerepelhet valamelyik európai nemzetközi kupasorozat csoportkörében, azzal lenne elégedett, ha erre a legerősebb mezőnyben lenne lehetősége.

„Nem tudom, mekkora siker ez, presztízs szempontjából biztosan az, de a mi célunk továbbra is a BL-csoportkörös szereplés kivívása. A Slavia ellen nem biztos, hogy elég lesz, ha ilyen sok hibával játszunk. A csehek elleni meccs lesz az első olyan selejtezőnk, amikor nem mi leszünk az esélyesek, de nagyon számítok a szurkolók támogatására az első mérkőzésen.”

Ryan Mmaee: „A Zalgiris kemény ellenfél volt, de a két meccs alapján mi voltunk a jobb csapat      – mondta a találkozó után lapunknak a duplázó marokkói válogatott csatár.   –   Kellő agresszivitással futballoztunk, a mentalitással sem volt gond, szerencsére már most nagyon együtt van a csapat. Elismerem, nem kedd este nyújtottuk az idény legjobb játékát, de elértük, amiért jöttünk, és készülhetünk a következő feladatra. A továbbjutás kiharcolása volt a legfontosabb, a következő napokban elemezzük a meccset, és megnézzük, miben kell a legtöbbet javulnunk a Slavia elleni találkozóig. Természetesen örülök a duplámnak, minden támadó lelkének jót tesz, ha gólokkal segítheti csapatát, de nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani neki: ezúttal nekem jött ki a lépés, a következő meccsen majd valaki más talál a kapuba. Ami a következő kört illeti, a szakmai stáb alaposan elemzi a cseh bajnok játékát, nekünk meg az a feladatunk, hogy a Groupama Arénában minél kedvezőbb eredményt érjünk el a prágai visszavágóra. Kemény meccs lesz, de készen állunk az újabb feladatra.”

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, az UEFA, a Ferencváros és a Zalgiris Vilnius hivatalos honlapja alapján)

3 hozzászólás a(z) 2021.VII.27. BL-selejtező: Zalgiris Vilnius – Ferencváros: 1-3 bejegyzéshez

  • Az alapvizsgán sikeresen túl vagyunk. Felvételt nyertünk minden nehézség nélkül az iskolába. Idén ősszel is meglesz a 14 kupameccsünk. Most már csak az a kérdés, hogy megrekedünk-e az elemi szintjén (EKL), vagy magasabb szintre léphetünk. Mert ugye a középiskolához (EL) egy párbajt, a főiskolához (BL) pedig kettőt kell még hozzányernünk. Az étvágyunk megjött hozzá. Egyéni érzésem az EL, de nem szedem elő nagyapáim első világháborús kardjait, hogy beledőljek, ha idén is összejön a BL.
    Az előjelek jók Stöger mester eddigi 9/9 – no jó, a két alsóbb osztályút hagyjuk ki – 7/7 teljesítménye a 17-3 gólkülönbséggel igencsak becsülendő, hiszen a barátságosakat is nemzetközi kupainduló csapatok ellen nyertük meg. A Ludogorecet van szerencsénk (szerencsétlenségünk?) a közelmúltból ismerni, a Legiatól csak kikaptunk, és a DAC ellen sem remekeltünk eddig. Mindezt úgy, hogy a végére egy teljes védelmi sorunk kidőlt. Minek következtében a 19 éve Csontos került a védelembe. Nekem rögtön Dalnoki húzása jutott az eszembe, aki a Liverpool elleni KEK meccsen kényszerből a 19 éves Rab Tibit állította be a csapatba — aki aztán négy és félszáznál több mérkőzésen lett a védelem oszlopa. Peter mester láthatóan kevésbé idegenkedik a fiatalok szerepeltetésétől, mint elődje.
    Stöger egyébként az eredményekkel elégedett volt, de a játékkal nem.
    Most jön aztán a Slavia. Legkorább ellenfeleink közé tartozik, ő volt a hatodik. 119 éve játszottuk ellene az első meccset, a utolsó kettőt 1986-ban. Az eddigi 33 meccs közül a legrangosabbakat a harmincas években a KK keretében játszottuk ellenük, és bár voltak szép győzelmeink, a mérleg eddig az ő javukra billen. Remélem javítunk ezen.

  • PERCRŐL PERCRE

    Az már biztos, csoportkörös lesz az európai kupákban a Ferencváros.

    90+5. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+4. PERC RÓBERT MAK megindul a balon, egy védőt felbőröz, egyet kicselez, jobbal hat méterről, középről kapura lő. Nem erős a labda, középre is megy, de csak belekapni tud Gertmonas, a labda átszédül középen a gólvonalon. Zachariassené a gólpassz: 1–3!

    90+3. PERC ITT A GÓL, a jobb oldali Vidémont-szögletet ELHADJI DIAW középről, hét méterről védhetetlenül fejeli a jobb alsó sarokba. 1–2!

    90+3. perc DIBUSZ! A jó öreg Mikoliunas kissé jobbról ballal a bal felsőbe lőne, 20-ról, de hatalmasat véd Dibusz!

    90+2. perc Zubkov lapos átadását Sigér jobbal feladja a kapusnak jobbal, középről, 22-ről.

    90. perc Négy perc a ráadás.

    88. perc Kyeremeh le, Gustas Jarusevicius be, szélső helyett középpályás.

    87. perc Zubkov ballal 21-ről a léc alá lőne, de ment szép robinzonáddal a kapus. Gertmonas, így hívják.

    85. perc Mak bal oldali beadását rosszul veszi le Zubkov, oda a ziccer, de még helyzet, jobbal hétről az ukrán jobbal telibe találja a kapust. Lapos lövéssel.

    52 százalékban a hazaiaké a labda. Trombitaszóló követi.

    84. perc Most meg jobbal nem sokkal lő a jobb alsó mellé kissé balról, 22-ről, pattogósan.

    83. perc Sigér jobb oldali beadását nem éri el középen rendesen fejjel R. Mmaee.

    R. Mmaee: 4 meccs a Fradiban, 3 góllal és 2 gólpasszal. Már visszahozta a 750 ezer eurós átigazolási díjat a csapat konyhájára…

    80. perc Zubkov kap egy könyököst Kyeremehtől, tovább…

    (Fotó: fradi.hu)
    79. perc Már fárad Mikoliunas is, pocsék a bal oldali beadása.

    Blazic ment hátra a védelembe.

    76. perc Róbert Mak és Vécsei Bálint a pályán, Uzuni és Blazic jött le.

    76. perc Haratin jobbal 23-ról jócskán a bal felső mellé lő.

    75. perc Blazic lesérül, ivószünet.

    72. PERC ITT A GÓL, DE MILYEN? Érdekes, mert Verbickas jobb oldali, jobblábas beadását kiöklözi középről Dibusz, de a földön marad egy hazai játékos. Megy tovább az akció, Uzuni jobbról laposan remek passzal szolgálja ki RYAN MMAEE-T, aki az ötösön ballal átveszi a labdát, ezzel el is fekteti a kapust, majd négy méterről, középről jobbal laposan a kapu közepébe lő. Verbickas jó messziről még csúszik utána, de hiába: 0–2!

    71. perc Dibusz ment lábbal szögletre Kis elől.

    70. perc Helyzetecske, Zachariassen jobb oldali beadását R. Mmaee jobbal hétről a bal felső mellé emeli, kissé suta mozdulattal.

    70. perc Egy kis izgalom végre! Olekszandr Zubkov be, Nguen le.

    62. perc Sigér Dávid kap sárga lapot, lerántotta Verbickast a derekánál fogva.

    Frissítés szláv vonalon. Középpályás és szélső le, két ék be a hazaiaknál!

    61. perc Kettős csere, Tomisláv Kis és Josip Tadic be, Onazi és Sylvestr le.

    57. perc Mikoliunas beadását balra fejeli S. Mmaee az ötös előteréből, Kyeremeh szépen visszaemeli, Csontos nagyon elalszik, szerencsére az üresen álló Vidémont az ötös bal sarka elől a kapu bal alsó sarka mellé fejeli a labdát. Pattintva.

    57. perc Sigér Dávid váltja, minőségi csere.

    55. perc A hazai trombitás Lambada-dallamokkal búcsúztatja a szűrőt.

    53. perc Ápolás, Somália lábára rálépett Kyeremeh. Visszatér, de aztán leül a földre, a bal bokája fáj. Csere lesz.

    51. perc Ezt nem, Mikoliunas ad be jobbról jobbal nagy ívben, Wingo így sem ér oda, szerencsére az ötös bal sarka elől csak a léc tetejére tud fejelni Verbickas.

    51. perc Dibusz magabiztosan gyűjti be a kósza indításokat.

    50. perc Hazai mezőnyfölénnyel, de lanyha támadásokkal.

    46. PERC FOLYTATJUK!

    6-szor lőttek/fejeltek kapura a hazaiak, kétszer ment a kapu felületére a labda, a két magyar lövésből egy gól született.

    Nézzük, hogyan értékelte a Fradiba igazolását a mai gólszerző!

    (Fotó: fradi.hu)
    Josip Tadic, a Zalgiris csatára a meccs előtt. „Az első meccs bizonyos időszakaiban egyenrangú partnerei voltunk a Ferencvárosnak, azokra a pillanatokra kell építeni. Mivel az ellenfél a támadófutballt erőlteti, minden bizonnyal lesz helyünk játszani és támadni, ugyanakkor a védekezésre is végig
    koncentrálnunk kell, mert a vetélytárs nagyon gyorsan vált át védekezésből támadásba. A csapategység lehet az erőnk, együtt vagyunk, a saját szurkolóink előtt nem veszíthetünk, hinnünk kell abban, hogy képesek leszünk három gólt szerezni. Az első meccs után kielemeztük a Fradi játékát, találtunk néhány gyenge pontot, megpróbáljuk kihasználni. Ugyanakkor mivel már a hosszabbítás kiharcolásához is
    két gólt kell szerezni, nincs sok mozgásterünk a taktikát illetően.”

    Gera Dániel ugyanakkor Felcsútra került kölcsönbe.

    Csontos kezdett ma, négy fiatallal szerződést hosszabbítottak a minap.

    45+1. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    43. PERC RYAN MMAEE jobbal a bal alsóba lő minimálisan balról, 15 méterről. Éppen ő indította előtte Uzunit, aki előtt összezárt két védő, sőt Bopescu szerelte is, de röviden, Uzuni visszaszerezte a labdát, Bopescu lába között a 16-os elől, kissé jobbról középre játszotta azt. 0–1!

    42. perc Szép lassan mezőnyfutballba fullad a mérkőzés…

    Az egyszeres norvég válogatott Kristoffer Zachariassen a Rosenborgtól érkezett. A 27 éves középpályás a jelenleg is zajló norvég bajnokságban 12 bajnoki mérkőzésen nyolc gólt szerzett, az előző kiírásban csapata legeredményesebb játékosa volt 12 góllal.

    38. perc Wingo jobb oldali beadását Nguen csodásan teszi kapásból, belsővel R. Mmaee elé, de figyel a hazai kapus.

    És kétszeres vb-résztvevő.

    Onazi neve nem véletlenül ismerős, ANK-győztes, majdnem 60-szoros nigériai válogatott, a Trabzonspor 3.5 millió eurót adott érte a Laziónak öt éve.

    35. perc Az ötös jobb sarka elől Vidémont jobbal a léc fölé vágja Kyeremeh körömpasszát.

    34. perc Csontos Dominik is a sárga lapos listán, odalépett a balon az őt már kicselező Mikoliunas jobb bokájára.

    33. perc A sértett jobbal a bal sarok mellé ível 25-ről, pontosabban Diaw mentett fejjel S. Mmaee elől, de mindegy is, les.

    32. perc Ogenyi Onazi kap sárga lapot Uzuni derekának hátulról történő lerúgásának kísérlete miatt.

    Az egyszeres szenegáli válogatott E. Pape Diaw a Caent és az Ajacciót is kiszolgálta korábban.

    28. perc Elhadji Diaw kap sárga lapot a kontrázni akaró R. Mmaee fellökéséért.

    25. perc Szép, Sylvestr jobbal 19-ről, középről kapura lő, balra ledőlve fogja azonban a labdát Dibusz.

    24. perc Bopesu nagyot sprintel, hogy nagyon rosszul adjon középre. Dibuszé.

    57 százalékban a hazaiaké a labda.

    21. perc Vidémont jobb oldali szögletét rosszul találja el fejjel az ötösön Verbickas, 22-ről jobbal a léc fölé lő aztán a jobb oldali mindenes, Mikoliunas. Aki 88-szoros litván válogatott.

    20. perc Nagy hazai mezőnyfölény, Blazic elrúgja a labdát az ötös bal sarka és Sylvestr elől.

    16. perc S. Mmaee okosan összekoccintja a lőni akaró Vidémont lábait a 16-os előtt, tovább…

    15. perc Haratin nem hagyja lőni Onazit, Verbickas 22-ről átrúgja a labdát Rigába.

    A szlovák nagy vándor, játszott a Dinamo Zagrebben is, ez a 16. klubja.

    12. perc Blazic szereli a bal sarok előtt a szlovák Sylvestrt. A korner rossz, kontra, Nguen 32 méteres lövése nagyon gyenge. Kirúgás.

    10. perc A 16-os jobb sarka elől kapura lő a nagyon aktív Mikoliunas, de figyel a magyar kapus.

    Vidémont adta be a szögetet, a francia légiós, az AC Ajaccio volt ásza.

    9. perc Wingo szereli most szépen a kapura törő Vidémont-t szépen a balon, szöglet. HŰHA, a kornert csúnyán elméri Dibusz, szerenécsre nem tud két lépésről az üres kapuba fejelni a nem elég magasra ugró Uzala. Gyertyát fejelt, egészen pontosan.

    8. perc Haratin emel szépen Uzuni elé, de Diaw okosan fejel haza előle, Wingo nem figyel, de azután javít, az ötösön kifejel egy jobb oldali Mikoliunas-beadást a gólra éhes Vidémont elől.

    6. perc Mikoliunas jobb oldali megabedobását kifejeli az ötös elől S. Mmaee.

    4. perc Hazai kontra, de szerel Csontos, aztán hazaadja a labdát.

    3. perc Uzuni bal oldali szögletét kifejeli a védők, majd elnyomják középen a két Mmaee-t, tovább.

    1. perc Hazai helyzettel, szépen megy el a balon Bopesu, beadását ballal 14-ről jócskán a léc fölé vágja Diaw.

    1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS! Alaposan fellocsolt műfüvön.

    Nincs sok néző, de igen szervezett a hazai tábor!

    A hazaiak zöld-fehér mezben és fehér nadrágban, a magyarok fekete-zöld mezben és fekete nadrágban.

    Amennyiben a Ferencváros sikerrel veszi a kedd esti akadályt, a következő körben a Slavia Praha vár rá.

    Fotók: Babják Bence

    Az első összecsapáson a Ferencváros két góllal nyert, ezzel elvette a – 2020-ban aranyérme szerző – litván csapat 12 tétmérkőzés óta tartó veretlenségét. A Zalgiris Vilnius a Bajnokok Ligája nyitó körében az északír Linfieldet két sikerrel, 5–2-es gólkülönbséggel búcsúztatta. A magyar bajnoknak nem okozott gondot a selejtező első fordulója, a koszovói Pristinát kettős győzelemmel, 6–1-es összesítéssel ejtette ki. Vilniusban csupán arra kell ügyelnie, hogy megtartsa előnyét, és a 2–0 épp az az eredmény, amelynél végig „élesnek” kell maradniuk a játékosoknak.

    Ami a keretet illeti, a térdsérüléssel bajlódó Botka Endre nem utazott el Litvániába, a combizomhúzódás után felépülő Aissa Laidouni viszont bevetésre kész.

    „Az ellenfelünk kellően motivált lesz, hiszen hazai pályán játszik – nyilatkozta a Fradi Médiának Myrto Uzuni, aki az idei BL-selejtezőben eddig három meccsen összesen négy gólt szerzett. – Tisztában vagyunk az erősségeikkel, de ha megfogadjuk a vezetőedzőnk tanácsait és a maximumot nyújtjuk, szép eredményt érhetünk el. Minden mérkőzés fontos, s az is, hogy lehetőleg mindegyiken gólt szerezzek. A múlt az a múlt. A mottóm az, hogy tekintsük a jövőbe, szerezzünk még több gólt.”

    Myrto Uzuni, a Ferencváros albán válogatott támadója ezúttal is betalálna.

    „A Ferencváros nagyon erős csapat, akár a támadást, akár a védekezést választja a visszavágón, megvannak a keretben azok a játékosok, akik képesek végrehajtani a taktikai utasításokat – mondta a hétfő délutáni sajtótájékoztatón Vlagyimir Cseburin, a Zalgiris vezetőedzője. – Budapesten több ezer szurkoló buzdította a Ferencváros, a zárt kapus meccsek után ez nagy előnyt jelentett. Most mi játszunk hazai pályán, és bízom benne, hogy a meccshangulat ezúttal az én csapatomnak ad extra erőt. Az első meccs után mindkét együttes tudja, mire számíthat a másiktól. Kétgólos hátrányban nincs más választásunk, mint a támadás, bátrabban kell játszanunk, mint múlt héten. Megpróbáljuk kihasználni a Ferencváros gyenge pontjait, a végeredményt illetően viszont nincs konkrét tervem. A lényeg, hogy jussunk tovább valahogy.”

    A találkozó előtt a Zalgirist irányító Vlagyimir Cseburin úgy vélte, ahogy múlt héten a Ferencvárosnak, úgy most a Zalgirisnek jelenthet előnyt a hazai közönség.

    „Olyan ellenfélre számítok, amely az első perctől nekünk esik, a Zalgirisnek nincs mire várnia – mondta a hétfő délutáni sajtóeseményen Ihor Haratin, a Ferencváros 26 esztendős ukrán középpályása. – Az ellenfél játszik eredménykényszerben, erre fel kell készülnünk, és a korábbi évek sikeres nemzetközi kupaszereplései után sem szabad azt hinnünk, hogy a kétgólos előny már automatikusan továbbjutást ér a visszavágón. Hibáznánk, ha amolyan kötelező rutinfeladatként tekintenénk a visszavágóra, ez ugyanis a Bajnokok Ligája, ebben a sorozatban bármi megtörténhet. A célunk, hogy idén ősszel is a BL-csoportkörben szerepeljünk, úgyhogy egy pillanatra sem lankadhat a figyelem és a koncentráció.”

    „Megvan az erre kijelölt futballista, talán ismét Myrto Uzuni áll a labda mögé, talán valaki más. Korábban Ihor Haratin is biztos ítéletvégrehajtó volt, majd meglátjuk – folytatta az osztrák szakvezető, aki a csapat fejlődéséről is beszélt. – Az eredmény mellett az is fontos, hogy mindig lépjünk egyet előre, persze ehhez idő kell. A lényeg, hogy a közös munka eredménnyel párosuljon, márpedig holnap újabb lépést tehetünk a céljaink elérése felé.”

    A Groupama Arénában rendezett mérkőzés hosszabbításában a csapat második gólját szerző Myrto Uzuni büntetőt hibázott, így adja magát a kérdés: ha kedd este büntetőhöz jut a magyar bajnok, melyik játékos áll a labda mögé?

    „Az első meccsen jól futballoztunk, nem is nagyon tudnék negatívumot említeni a játékunkkal kapcsolatban, egyedül azt sajnálom, hogy nem tudtunk több gólt szerezni – mondta hétfő délután Vilniusban Peter Stöger a mérkőzés előtti hivatalos sajtótájékoztatón, amelyen a magyar média közül egyedül a Nemzeti Sport volt jelen. – Kedd este semmiképp sem az eredmény őrzésére törekszünk majd, támadó futballt akarok látni a csapatomtól, és ahogy Budapesten, most is figyelni kell, hogy ne hagyjunk lehetőséget a Zalgirisnak az ellentámadásra. A szöglet-és szabadrúgások utáni helyzetekre szintén nagy hangsúlyt fektetünk, és fontos lesz, hogy kilencven percen keresztül koncentráljunk, mert a párharcnak akkor sincs vége, ha esetleg mi szerezzük az első gólt. A Pristina ellen láthattuk, hogy a három gólos előny ellenére is kerülhetünk nehéz helyzetbe, a szerencse is kellett, hogy Koszovóban mi szerezzük az első gólt. Ami pedig a műfüvet illeti, a népligeti edzőcentrumban az utóbbi napokban ilyen borításon gyakoroltunk, próbáltunk hozzászokni a körülményekhez.”

    Kávézókkal, éttermekkel és butikokkal átszőtt keskeny utcák csendes labirintusa fogadta lapunkat Vilnius óvárosában – na meg persze a vilniusi nemzeti stadion műfüves pályája. Az ötezer férőhelyes arénában előbb a Zalgiris, majd a Ferencváros tartotta meg a keddi Bajnokok Ligája-selejtező előtti utolsó edzését, és bár a tréninget közös csatakiáltással kezdő litvánokon az idegesség legkisebb jele sem látszott.

    A Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában a Ferencváros a litván Zalgirist fogadta az Üllői úton, és az első félidőben remek játékkal kétgólos előnyre tett szert. A második félidőben már kiegyenlítettebb lett a küzdelem, de ekkor is növelhette volna előnyét a hazai csapat, csakhogy a helyzetek – köztük egy tizenegyes – kimaradtak, így kétgólos előnnyel utazik az FTC a visszavágóra.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A ZALGIRIS VILNIUS–FTC LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK