2021.XII.12. DVSC – Ferencváros: 2-0

Debreceni győzelem a tompa Ferencváros ellen

A zöld-fehérek elszenvedték első idegenbeli vereségüket a bajnokságban, a DVSC elkerült a kieső helyről.
A Debrecen jól küzdve kétgólos győzelmet aratott a listavezető Ferencváros felett a labdarúgó NB I 16. fordulójában, ezzel elmozdult a kiesőzónából.


Nyilatkozatok:

Joan Carrillo: Jó meccset várok, melyen lehetőségünk lesz, hogy kicsit jobb képet mutassunk magunkról. Az a feladatom, hogy megtaláljam azt a 11 játékost, aki a végsőkig küzd a sikerért. Tisztában vagyunk a két csapat közti tabellán lévő különbséggel, de esélyünk van rá, hogy megmutassuk, mire vagyunk képesek. 

Peter Stöger: — Arra számítunk, hogy a DVSC ellen is sok gólszerzési lehetőségünk lesz, bízom benne, hogy ezekkel élni is tudunk majd, hiszen szükségünk lenne az újabb három pontra. Nem lesz könnyű dolgunk, de ugyanezt minden mérkőzés előtt elmondhatom, hiszen a magyar bajnokságban sincsenek könnyű ellenfeleink. Szeretnénk meghosszabbítani a hat mérkőzés óta tartó veretlenségünket! Csütörtökön intenzív meccset játszottunk az UEFA Európa Ligában, így a pénteki és szombati ezések is arról szóltak, hogy felkészítsük a csapatot az előtte álló feladatra. [Azt] nem tudnám megmondani, hogy pontosan mi a titka annak, hogy ennyire eredményesek vagyunk idegenben. Egy kicsit mindenki csalódott amiatt, hogy hazai pályán több pontot veszítettünk az ősszel, de vendégként is éppúgy mindig győzni szeretnénk, mint otthon. Valahogy mindig nagyon koncentráltan játszottunk vendégként, remélem, ez így lesz Debrecenben is. Szeretnénk megmutatni, hogy a miénk a legjobb csapat a bajnokságban!

A mérkőzés:

DVSC — Ferencváros: 2-0 (0-0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 16:30. 4.260 néző.
Vezette: Bogár Gergő (asszisztensek: Georgiou, Becséri; Videóbíró: Kulcsár Katalin; VAR asszisztens: Buzás; VAR operátor: Szőts; tartalékjv.: Erdős)

DVSC: Gróf — Baranyai, Pávkovics, Deslandes, Ferenczi J. — Bévárdi (Bényei Á., 87.), Baráth P., Da. Babunski (Varga J., 68.), Ugrai (Sós B., 78.) — Tischler (Soltész, 87.), Dzsudzsák
kispad: Hrabina, M. Nikolic, Zahuczky, Szujó, Poór
vezetőedző: Joan Carrillo

Ferencváros: Dibusz — Botka, S. Mmaee, Kovacevic, Cabraja — Besic (Vécsei, 31.), Laidouni (Loncar, 70.) — Zubkov (Szánthó, 70.), Marin (Zachariassen, 58.), Uzuni — R. Mmaee (Mak, 70.)
kispad: Bogdán, Blazic, Dvali, Csontos
vezetőedző: Peter Stöger

Gól: Bévárdi (46.), Tischler (64.).
Sárga lap: Bévárdi (12.), Dzsudzsák (55.), Ferenczi J. (67.), Gróf (83.) illetve Vécsei (37.), Laidouni (45.), R. Mmaee (63.), S. Mmaee (90+1.)

MI EZ, ha nem országos kettes?! A kiesés ellen harcoló, az előző fordulóban Zalaegerszegről pont nélkül hazatérő DVSC fogadta a bajnoki címvédő, listavezető, az Európa-liga-szereplését csütörtökön a Bayer Leverkusen ellen győzelemmel befejező Ferencvárost. Az összeállítást böngészve semmi sem utalt arra, hogy a Fradi nem veszi komolyan a debreceni túrát, a zöld-fehérek kezdő tizenegyében heten voltak ott a Bundesliga-élcsapat ellen pályára lépők közül.

Joan Carrillo, a Loki katalán mestere bent hagyta a kezdőcsapatban a Zalaegerszegen Bévárdi Zsombor eltiltása miatt jobbhátvédet játszó Baranyai Nimródot, a visszatérő Bévárdi ezúttal a 18 éves tehetség előtt játszott egy sorral. Hazai oldalon az egyik legrutinosabb játékos, Varga József kimaradt a kezdőből, míg a csapatkapitány, Dzsudzsák Balázs ezúttal Tischler Patrik ékpárjaként kapott szerepet, s ott volt a középpályássorban az északmacedón David Babunszki, akinek eddig jobbára epizódszerep jutott a Lokiban.

A kezdés után fölényben játszott a Ferencváros, de néhány perc elteltével megváltozott a mérkőzés képe. Bátran, okosan futballozott a DVSC, s bár Olekszandr Zubkov szögleténél elbambult a hazai védelem, ez volt az egyetlen nagy gólszerzési lehetőségük a vendégeknek. A Debrecen előtt viszont több is adódott, Babunszki helyzeténél közel állt a gólszerzéshez a Loki, s Ugrai Roland remek kiugratása után Bévárdi is megszerezhette volna a vezetést, de rossz döntést hozott.

Az első félidő eseményei sem rázták fel a meglehetősen tompán futballozó ferencvárosi labdarúgókat, a folytatásban pedig jött a hideg zuhany. Ugrai Roland balról érkező szöglete után nagyot hibázott a pályafutása 300. NB I-es meccsén védő Dibusz Dénes, Bévárdi Zsombor pedig köszönte szépen a lehetőséget, megszerezte a vezetést csapatának. Tombolt a lelátó hazai része, a Fradit elkísérő hétszáz szurkoló pedig döbbenten vette tudomásul, hogy vezet a Loki.

Próbált nagyobb sebességi fokozatba kapcsolni a bajnoki címvédő, beszorult a Debrecen, de a hazaiak védelme állta a sarat. Ahogy teltek a percek, egyre frusztráltabbak lettek a zöld-fehérek játékosai, különösen Ryan Mmaee lelkében hagyott nyomot a debreceni vezetés, no meg az, hogy Bogár Gergő játékvezető büntető helyett sárga lapot adott neki műesésért. A vendégek ezután még nehezebb helyzetbe kerültek, hiszen Tischler Patrik kétgólosra növelte a DVSC előnyét.

Ment előre a Ferencváros, de Myrto Uzuni kapufáján kívül nagyobb lehetősége nem akadt. A hajrában még növelhette volna előnyét az eksztázisban futballozó DVSC, de Dzsudzsák Balázs lövését védte Dibusz Dénes. Ezúttal azonban ez sem érdekelte a debreceni szurkolókat, akik úgy ünnepelték kedvenceiket, mint nem is olyan régen, amikor a DVSC–Ferencváros rangadók a bajnoki cím sorsáról döntöttek. Első meccsét nyerte meg a Debrecen Joan Carrillo irányításával, ezzel elmozdult a kiesését jelentő 11. helyről. A vendégek hívei annál feszültebben vették tudomásul a váratlan vereséget, hiszen a Fradi az előző a hat idegenbeli meccsét egyaránt megnyerte a bajnokságban. 2–0

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

A Ferencváros trénere, Peter Stöger elismerte: csapatának nem ez volt a legjobb teljesítménye.

„Viszont a Debrecen jól játszott, jól védekezett, rendezett volt, és kihasználta a helyzeteit. Nekünk gondjaink voltak támadásban. A beadások megvoltak, de a helyzetkihasználás nem volt rendben. Dühös nem vagyok, csalódott annál inkább, mert nem először fordul elő, hogy úgy látom, nem megfelelő a csapat hozzáállása.”

Kérdésre reagálva elmondta: elemezték a Leverkusen elleni Európa-liga-találkozó adatait, és azt kapták, a Ferencváros elmúlt két évének legintenzívebb mérkőzése volt.

„Próbáltunk emiatt rotálni, és friss játékosokkal pályára lépni. Ez működhetett is volna. Többet vártam volna a pályán, és ez nem először fordul elő. Nagy tisztelettel vagyok mindenki iránt, aki a futballban dolgozik, viszont azt tudom mondani, hogy olyan csapatok ellen, mint a Puskás vagy a Kisvárda, sokkal motiváltabban játszottunk. Az úgynevezett kis csapatok ellen pedig háromszor is rosszabbul játszottunk. Korábbi csapataimnál ilyen ingadozást a hozzáállásban még nem tapasztaltam. A szünet alatt egyfajta tiszta lapot kell indítanunk, és akik nem készek erre, azok arra sem, hogy a kezdő tizenegybe kerüljenek.”

A Debrecen vezetőedzője, Joan Carrillo szerint megérdemelt győzelmet aratott csapata.

„Nagyon jó erőkből álló Ferencváros ellen készültünk, a srácok pedig mindent megtettek a győzelemért. Nagyon szervezetten játszott a csapat, úgy érzem, tényleg megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Örülök, hogy hazai közönség előtt sikerült nyernünk. Ma még a győzelemmel foglalkozunk, de holnaptól már a Gyirmót ellen készül a csapat, hiszen a Fradi elleni sikernek akkor lehet igazán értéke, ha jövő héten is nyerni tudunk.”

A spanyol tréner kiemelte Dzsudzsák Balázs teljesítményét.

„Több edzést is kihagyott a héten sérülés miatt. A mérkőzés előtt négyszemközt beszélgettem vele, megkérdeztem, tudja-e vállalni a játékot. Azt mondta, természetesen igen. Nagyot is küzdött a mérkőzésen, ezért minden tiszteletet megérdemel a csapattársak, a szurkolók és a város részéről.”

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a DVSC hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK