2021.XII.18. Ferencváros – Bp. Honvéd: 1-0

Uzuni 92. percben szerzett gólja döntött, győzött a Ferencváros

A VAR elvett egy 11-est a Honvédtól. Egy hatalmas védelmi hiba után nyertek a hazaiak.
A Máté Csaba vezette Ferencváros hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Budapest Honvédot a labdarúgó NB I 17., idei utolsó fordulójának nyitó mérkőzésén.


Nyilatkozatok:

Máté Csaba: — Valóban volt már példa ilyenre, de ne feledjük, minden szituáció más. Természetesen a történtek váratlanul értek mindenkit, ezért nagyon összpontosítottunk a héten. Odafigyeltünk arra is, hogy mindenki tisztában legyen vele, milyen felelősség terheli a dolgok kialakulásában, illetve, hogy milyen jelentőséggel bír a Honvéd elleni mérkőzés. Nagy csodát nehéz egy hét alatt véghezvinni. Igyekeztünk egy-két olyan dologra koncentrálni, amiben úgy gondoljuk, hogy hiányosságaink voltak, ezeken próbáltunk javítani. A Honvéd korábban hullámzó teljesítményt nyújtott, az elmúlt hetekben éppen jobb periódusban volt. Azon leszünk, hogy megtörjük az ellenfelünk lendületét, hogy minél előrébb tudjunk végezni az őszi tabellán. Az egyértelmű szerintem, a magyar bajnokságban ezt bármelyik ellenfelünkkel szemben elmondhatjuk, viszont sajnos azt is látni kell, hogy több pontot elvesztettünk hazai pályán az ősszel. A feladat adott, vissza kell szereznünk azt a presztízst, ami korábban jellemezte a Groupama Arénát, ahova az ellenfelek mindig úgy érkeztek, hogy tudták: kevés az esélyük a pontszerzésre.

Horváth Ferenc: — Talán mondanom sem kell, szeretnénk szépen búcsúztatni az esztendőt, és bár a Ferencváros otthonában lépünk pályára, szeretnénk visszaszerezni a korábban elveszített pontokból. Ha visszatekintek az őszre, a játékunk többnyire rendben volt, törekedtünk arra, hogy domináljunk, támadófutballt játsszunk. Azt is tudjuk természetesen, hogy nem volt hibátlan a játékunk, főleg a védekezésbe csúszott sokszor hiba, folyamatosan azon vagyunk, hogy ezt javítsuk és az elsőtől az utolsó percig maximális koncentrációval, odafigyeléssel futballozzunk, enélkül nem lehetünk sikeresek. Az edzőváltás miatt nem tudhatjuk pontosan, hogy milyen Ferencvárosra számíthatunk, de az biztos, hogy remek játékosokból álló, erős csapat lesz az ellenfelünk, mindegy, hogy milyen összetételben, vagy éppen felállásban lép pályára. Nekünk azonban elsősorban saját magunkra kell koncentrálni, küzdeni végig, fegyelmezetten és alázattal játszani. Szeretnénk szép eredménnyel búcsúzni az évtől és zárásként, karácsony előtt még örömet szerezni a szurkolóknak.

A mérkőzés:

Ferencváros — Bp. Honvéd: 1-0 (0-0)
Groupama Aréna, 14:45. 7.011 néző.
Vezette: Iványi Zoltán (asszisztensek: Albert, Medovarszki; Videóbíró: Csonka Bence; VAR asszisztens: Buzás; VAR operátor: Hanyecz; tartalékjv.: Andó-Szabó)

Ferencváros: Dibusz — S. Mmaee, Blazic, Kovacevic, Dvali — Vécsei, Loncar (Laidouni, 61.) — Zubkov (Szánthó, 73.), Nguen (Marin, 73.), Uzuni (Zachariassen, 90+7.) — R. Mmaee
kispad: Bogdán, Cabraja, Csontos
mb. vezetőedző: Máté Csaba

Bp. Honvéd: Szappanos — Lovric, Baráth, Klemenz — Nagy G., Pantelic, Nono (Hidi, 90+6.), Zsótér, Tamás K. — Lukic (Balogh N., 88.), Nagy Do. (Kerezsi, 90+3.)
kispad: Tujvel, Talys Oliveira, Banó-Szabó, Kovács N., Májer, Szabó T.
vezetőedző: Horváth Ferenc

Gól: Uzuni (90+2.)
Sárga lap: Nguen (58.), Vécsei (61.), Uzuni (90+3.) illetve Lovric (22.), Klemenz (55.), Nono (90.), Baráth (90+6.), Hidi (90+6.)

A hazaiak a négyvédős rendszert választották, ebben persze semmi meglepő sem volt – abban annál inkább, hogy posztjukat tekintve valamennyi belső hátvéd. A jobb oldali védő Botka Endrére nem számíthatott a szakmai stáb, a játékost azonban köszöntötte Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója a mérkőzés előtt, mert a felcsútiak ellen (1–1) játszotta 100. bajnoki mérkőzését a Ferencvárosban – a korábbi kispesti futballista kapott hideget-meleget a vendégszurkolóktól…

A nézők jó futballt nem kaptak. Igaz, a hazaiak alig engedték át a félpályán a Honvédot, de Szappanos Péternek egyszer kellett nagyot védenie a rövid saroknál Ryan Mmaee lövése után a 9. percben. Mezőnyfölényben futballozott a Ferencváros, de átütőerőt nem lehetett érezni a hazai támadásokban. Csendesen csordogált az összecsapás, amikor a 45. percben Nenad Lukics megszerezhette volna a vezetést a Honvédnak, de a bal alsó sarokra tartó labdát Dibusz Dénes óriási bravúrral szögletre ütötte.

A fordulás után érezni lehetett, az FTC minél hamarabb megszerezné a vezetést, Lasa Dvali fejese után a léc felett suhant el a labda. A mérkőzésre a korábbi kispesti támadó, a jelenleg a Philadelphia Unionban futballozó Gazdag Dániel is kilátogatott, a 11-szeres válogatott majdnem Honvéd-gólnak örülhetett, Nono lövése után csak centiméterekkel ment el a labda a jobb felső sarok felett. Tokmac Nguen viszont kaput talált, Szappanos Péter ütötte ki a jobb felső sarok felé tartó labdát húsz perccel a vége előtt.

Ezután nem mindennapi jelenetnek lehettünk szemtanúi: Adnan Kovacevic tizenegyest érően szabálytalankodott Dusan Panteliccsel szemben, Iványi Zoltán meg is adta a büntetőt. Ezután körülbelül öt percet állt a játék, amíg sikerült eldönteni, hogy a passzt adó Nenad Lukics lesről indult, így tizenegyes sem következett.

Végül csak megszerezte a vezetést a Ferencváros, Lukas Klemenz hibáját Szánthó Regő használta ki, beadása után Myrto Uzuni volt eredményes.

A Ferencváros az élre állt a bajnoki tabellán, igaz, a vasárnap pályára lépő Kisvárda még visszaelőzheti – a zöld-fehérek legközelebb január 27-én lépnek pályára, akkor pótolják az augusztusban elhalasztott, felcsútiak elleni bajnokit. Akkor már szinte biztosan Sztanyiszlav Csercseszov ül a ferencvárosiak kispadján, de hogy a Honvédnál ki irányíthat, egyelőre nem tudni. Arról értesültünk, hogy Michael Boris mellett Nebojsa Vignjevics is képbe került, de azt is hallani, hogy a szurkolóknál hitelét veszítő Horváth Ferenc mégis a helyén marad.

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

Máté Csaba, a Ferencváros megbízott vezetőedzője a sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy Peter Stöger hétfői menesztése váratlanul érte a csapatot. A játékosok körében ez vegyes fogadtatásra talált, hiszen vannak olyanok, akik úgy érzik, az edzőváltás nyertesei lehetnek, míg mások amiatt aggódnak, hogy az új vezetőedzőnél kevesebb játékidőhöz jutnak. Hogy ki lesz az új vezetőedző, arról Máté az M4 Sportnak beszélt.

„Aki olvassa az újságot, az tudja” – válaszolta az új vezetőedző személyét firtató kérdésre az M4 Sportnak Máté Csaba. Majd arra a felvetésre, hogy Sztanyiszlav Csercseszov lesz-e a csapat új vezetőedzője, így reagált: „Szerintem igen.”

A mérkőzéssel kapcsolatban a lefújást követő sajtótájékoztatón elmondta, fontos volt a türelem, és arra kérte a csapatot, hogy az első perctől kezdve tudatosítsa ellenfelében, hogy hazai pályán nyerni akar. Hozzátette, a meccsnek sajnos nem volt ritmusa, nagyon sokat állt a játék különböző okok miatt. De hittek benne a játékosok, hogy egy olyan góllal is lehet akár nyerni, amilyet Myrto Uzuni lőtt a hosszabbításban.

Az NSO Tv felvetésére kitért a Honvédnak megítélt tizenegyesre, amelyet a VAR végül az azt megelőző leshelyzet miatt nem adott meg. 

„Könnyen lehet, hogy másképpen alakult volna a mérkőzés. Ilyenkor nyilván az ember bízik abban, hogy a számára kedvező döntés születik. Kicsit hosszú ideig tartott, tudtuk, hogy a leshelyzetet vizsgálják, én is lesnek éreztem elsőre, de valószínűleg centimétereken múlott. Most nekünk kedvezett az ítélet, múlt héten nem, ilyen a foci.” 

Horváth Ferenc, a Budapest Honvéd vezetőedzője így értékelt a vereség után.

„A mérkőzés nagy részében nem talált fogást rajtunk a Fradi, jól védekeztünk és voltak lehetőségeink arra, hogy nyerjünk. Ebben az idényben már nem először történik meg velünk, hogy az utolsó percekben kapunk gólt.”

Az NSO Tv kérésére ő is beszélt arról, hogyan élte meg a VAR által annulált tizenegyes-szituációt. 

„Nehéz, amikor ilyen pillanatok vannak a mérkőzésen, de már megszoktuk, hogy ez is a része. Persze, reménykedtem benne, hogy végül megadják a tizenegyest – ami véleményem szerint az is volt –, de azt nem tudom, hogy a leshelyzetnél hogy húzták be a vonalat.” 

Ezután visszatekintett az idény első felére, amelyet zaklatottnak ítél meg.

Nagyon sok megnyert mérkőzést veszítettünk el, rengeteg pontot hullajtottunk el az utolsó pillanatokban. Ha csak hetvenpercesek lettek volna a mérkőzések, akkor biztosan előkelőbb helyen lennénk.”

Myrto Uzuni:

Szánthó Regő:

Tabella:

Góllövőlista:

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Bp. Honvéd hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2021.XII.18. Ferencváros – Bp. Honvéd: 1-0 bejegyzéshez

  • Máté Csaba nem először ugrott be bravúrosan, emlékezzünk csak a Moniz menesztése utáni Vidi-verésre. Mivel pedig a Felcsút és a Kisvárda voltak olyan kedvesek, hogy nagy buzgalmukban egy egyikük számára sem kedvező 1:1-et játszottak, így pontelőnnyel vezetünk… Azonban az új mesternek – goszpogyin Cs már Budapesten van – lesz dolga a társasággal.

  • PERCRŐL PERCRE

    90+7.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+5.

    PERC
    Hidi Patriknak sárga lap Zachariassen ellökéséért.

    90+3.

    PERC
    Hidi Patrik be, Nono le.

    90+6.

    PERC
    Kristoffer Zachariassen váltja Uzunit.

    90+3.

    PERC
    Kerezsi Zalán váltja Nagy Dominikot.

    90+4.

    PERC
    Baráth Botond kap sárga lapot késleltetetten Uzuni ellökéséért. Jogos.

    90+4.

    PERC
    R. Mmaee kihagy egy hatalmas, ordító ziccert Laidouni passza után, de les.

    90+4.

    PERC
    R. Mmaee ad be balról ballal remekül, Marin jobbal tízről Tamásba lő.

    90+2.

    PERC
    Myrto Uzuninak sárga lap mezlevételért.

    90+2.

    PERC
    MYRTO UZUNI EZT NEM RONTHATJA EL, Szánthó ad be jobbról jobbal laposan Klemenz mellől, Uzuni jobbal három lépésről, középről az üres kapuba lő, középre, laposan. Klemenz eladta a labdát, Szappanos kivetődött, ám nem érte el, Baráth bevetődött, ám nem érte el: 1–0!

    90+2.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (1–0) Uzuni

    90.

    PERC
    Uzuni jobbal lazán feladja a szabadrúgást a kapusnak.

    89.

    PERC
    Hét perc a ráadás!

    89.

    PERC
    Nono kap sárga lapot R. Mmaee felbuktatásáért.

    86.

    PERC
    Balogh Norbert váltja Lukicsot, aki nem rúgott ma 11-est. Ékcsere.

    85.

    PERC
    Horváth Ferencnek, a kispestiek mesterének erősen negatív a mutatója a Ferencvárossal szemben: a 18 találkozójából 11-et elvesztett, 4-szer döntetlent játszott és csak 3-szor nyert. Mindhárom győzelme 1–0-s volt, kétszer 2016-ban a Videotonnal, legutóbb, 2018 novemberében pedig a Haladással. ÓMEN.

    85.

    PERC
    A Honvéd idegenben 3-szor nyert, 1 alkalommal ikszelt, 4-szer pedig kikapott, ezzel a negyedik legjobb a vendégtáblázaton. Győzelmeit sorrendben Zalaegerszegen, Gyirmóton és Pakson aratta.

    84.

    PERC
    Miután a címvédő Fradi ősszel az otthoni NB I-es meccseinek mindössze a felén tudott diadalmaskodni, 4–2–2-es mérlegével a Kisvárda és a Fehérvár mögött csak harmadik a hazai tabellán.

    84.

    PERC
    Szánthó kornere Dvali elé csorog… de Baráth ott terem, és felszabadít.

    84.

    PERC
    Szappanos elüti nagy nehezen a kapu elől Marin beadását, majd bicegni kezd.

    83.

    PERC
    Hatról.

    83.

    PERC
    Lukics balról ballal éles szögből a hosszú sarok mellé lő, Tamás bedobása után.

    82.

    PERC
    Klemenz passzát Zsótér ballal 11-ről Vécseibe rúgja.

    81.

    PERC
    És igen, tényleg les volt.

    81.

    PERC
    LES, MEGÚSZTA A FRADI.

    80.

    PERC
    A tömeg mindenesetre türelmesen, fegyelmezetten és csöndesen VAR az eredményre.

    80.

    PERC
    Azért lassan születhetne döntés, így 4 perc után…

    79.

    PERC
    Nenad Lukics három gólt szerzett novemberben a Budapest Honvéd színeiben, a Magyar Labdarúgó-szövetség döntése értelmében a szerb csatár kapta a hónap játékosa címet, amelyről így vélekedett.

    79.

    PERC
    Lukics nem sarkazott, a talpával tolta maga mögé, honfitársa elé a labdát két Kovacevic és Blazic közül.

    78.

    PERC
    Lovric és Pantelics iszik erre egyet.

    78.

    PERC
    Addig olvasgasssunk… Egy német bulvárlap is szóba hozta Dárdait az FTC-vel.

    77.

    PERC
    De nem volt les?

    77.

    PERC
    Videobíró.
    77.

    PERC
    EZ MEG BÜNTETŐ, Baráth emelésével ellép Lukics, Pantelics elé sarkaz, nem a legjobban, sőt, de Pantelicset teljesen fölöslegesen ellöki Kovacevic, bal kézzel, majd ballal még bele is rúg.

    76.

    PERC
    Nagy D. sokadik rossz megoldása. Ez nem az ő napja.

    75.

    PERC
    S. Mmaee beadását Vécsei nagyon gyengén fejeli 10-ről kapura, Szánthó csele jó, a beadása Baráthé.

    73.

    PERC
    Horváth mester a hajrára tartogatja az ingujjába, azaz a kispadon rejtegetett ászait.

    71.

    PERC
    Szánthó Regő be, Zubkov le. Szélsőcsere.

    71.

    PERC
    Marko Marin be, Nguen le. Szélső helyett karmester.

    69.

    PERC
    Értsd úgy: a két kapus ma válogatott formában játszik…

    69.

    PERC
    A két kapus ma válogatott formában játszik.

    69.

    PERC
    Felépül, folytatja.

    68.

    PERC
    Az FTC az utóbbi két körben nyeretlen maradt (1 döntetlen, 1 vereség), ilyen negatív széria október után már másodszor fordul elő vele a jelenlegi kiírásban.

    68.

    PERC
    És elesik, ápolás. A tömeg tüntet. Nem bántotta senki, rosszul ért földet, a bal combja fáj.

    68.

    PERC
    Uzuni beadása is a kapusé aztán.

    68.

    PERC
    Uzuni Nguen elé gurít, aki jobbal a jobb felsőbe tekerné a labdát, Szappanos hatalmas vetődéssel eléri. SZÉP!

    67.

    PERC
    Picit balról, 21-ről. De közvetlen!

    67.

    PERC
    Nono majdnem fejen rúgja Zubkovot, szabadrúgás.

    64.

    PERC
    Állófoci, ez nagy bátorságra vall. Ilyen időben…

    63.

    PERC
    Dvali beadása Baráthé.

    63.

    PERC
    Dvali beadása Klemenzé, Nagy D. passza Kovacevicé.

    63.

    PERC
    Tamás beadása Kovacevicé. Laudouni indítása Nagy Gergőé.

    62.

    PERC
    Zubkov: 9 bajnoki az idényben, 3 kanadai ponttal.

    62.

    PERC
    Klemenz lép be ügyesen a balon Zubkov elé, jutalma egy szabadrúgás.

    61.

    PERC
    Nono jobbal a 16-os bal sarka elől ölön találja Dibuszt a labdával.

    59.

    PERC
    Vécsei Bálint kap sárga lapot Zsótér lekönyökléséért.

    59.

    PERC
    Aissa Laidouni be, Loncar le, motorcsere.

    58.

    PERC
    Tamás beadását kifejeli Dvali középen Lukics elől.

    57.

    PERC
    Nguen: 26 meccs az idényben, 6 góllal.

    56.

    PERC
    Tokmac Nguennek nagyon nem megy ma, ellöki az őt szerelő Nonót. Sárga lap.

    56.

    PERC
    A Honvéd-keretben 7 a légiós, a kezdőben csak 5.

    55.

    PERC
    Lovric ment Nguen elől az ötösön Zubov bal oldali szabadrúgása után.

    54.

    PERC
    A Fradi 13 légióst nevezett erre a meccsre. 9-et a kezdőbe.

    53.

    PERC
    Ehhez nem kell VAR: Lukas Klemenz eladja a labdát, majd ellöki R. Mmaeét. Sárga lap.

    53.

    PERC
    Nono lő egy 25 méteres szabadrúgást nem sokkal a jobb felső sarok mellé!

    49.

    PERC
    Uzuni jobb oldali szögletét R. Mmaee kifejeli (!) az ötösről, Loncar balról ballal csodásan emel középre, Lovric csak néz, de Dvali az ötösről, középről a léc fölé fejeli a labdát. Szappanos hatalmas robinsonáddal biztosított.

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    Legalább három gól esett a kispestiek legutóbbi tíz bajnokijának mindegyikén.

    FÉLIDŐ

    Csere nincs.

    FÉLIDŐ

    A Honvéd az előző fordulóban 2–2-re végzett otthon a Zalaegerszeggel, így közel négy hónappal az újpesti 1–1 után játszott újra döntetlent a bajnokságban. Mind a kispestiek, mind a ferencvárosiak csak kétszer ikszeltek ebben a szezonban, ez jelenleg a legkevesebb a mezőnyben.

    FÉLIDŐ

    FÉLIDŐ

    FÉLIDŐ

    FÉLIDŐ

    62 százalékban a Fradié volt a labda ma, 4 lövéséből 4 ment kapura, 3-ből 1 a másik oldalon.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    Tizenötödik bajnokiján már idénybeli harmadik vereségét szenvedte el az FTC vasárnap Debrecenben, ehhez hasonlóra legutóbb 2016 őszén volt példa. Akkor az első 15 forduló alatt négyszer maradt pont nélkül Thomas Doll együttese, amelynek akkor a bajnokság végén be kellett érnie a negyedik hellyel. Azóta legfeljebb két vereség csúszott be a Fradinak az idény ezen kezdeti időszakában.

    FÉLIDŐ

    A Ferencváros pályaválasztása mellett legutóbb 2020 februárjában szereztek pontot a piros-feketék (0–0), akkor az olasz Giuseppe Sannino irányításával. Ezzel hatmeccses vereségsorozatukat szakították meg a kispestiek, akik bajnokin eddig még sosem tudtak nyerni a Groupama Arénában! Győzni pedig mostanáig utoljára több mint nyolc éve, 2013. október 6-án, a Puskás Ferenc Stadionban sikerült nekik a Fradi vendégeként (1–2), a jelenlegi szövetségi kapitány, Marco Rossi vezetésével. A zöld-fehérek játékosa, Vécsei Bálint akkor még a kispestieket erősítette.

    FÉLIDŐ

    A kispestiek az előző öt találkozót elbukták a zöld-fehérekkel szemben, a legutóbbi négyet egygólos különbséggel (háromszor 1–0-ra, egyszer 2–1-re), míg előtte 2–0-ra vesztettek.

    FÉLIDŐ

    KISEBB GÖDÖRBE került a Ferencváros, nem véletlenül döntött úgy a vezetőség, hogy megköszöni Peter Stöger vezetőedző munkáját. Ettől függetlenül meglepő lenne, ha sorozatban a harmadik bajnokijukon sem nyernének a zöld-fehérek – és valószínűleg nem is történik meg. CSERHÁTI András a mérkőzés előtt.

    FÉLIDŐ

    A párharc legjobb góllövői a közelmúltból:
    Böde Dániel 7
    Borgulya István 4
    Eppel Márton 4
    Davide Lanzafame 4
    Lipcsei Péter 4

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+2.

    PERC
    A korner előtt gigászi pogó. Zsótér beadja, Baráth meg hatról a jobb sarok mellé fejelli a labdát, milliméterekkel! Félmagasan.

    45+1.

    PERC
    Még Lukics is gratulál neki!

    45+1.

    PERC
    Pantelics passzát Lukics majdnem a bal alsóba rúgja ballal a 16-osról, kissé balról, de Dibusz eléri a labdát, hatalmas vetődéssel.

    44.

    PERC
    Három perc a ráadás.

    43.

    PERC
    Zsótér kornere hajszálpontos: hajszálpontosan a kapus ölébe tart.

    43.

    PERC
    Nono ad be ismét távolról, az ötösről Baráth éppen csak hozzáér, mondanánk, hajszállal csak, de Dibusz eléri a labdát a bal felső sarok előtt!

    41.

    PERC
    Nono ad be balról, Dibusz meseszépen jön ki a kapujából, és fogja is a labdát.

    40.

    PERC
    Baráth harcolt a két Mmaeével, közben jobbal lekönyöli… Pantelicset! Ápolás.

    40.

    PERC
    EZ SINCS BENT, Zubkov adja be jobbról ballal a szabadrúgást, középről, hétről ismét Szappanoshoz fejeli a labdát S. Mmaee.

    39.

    PERC
    Vécsei nagyot esik Tamás mellett, könnyen megadta magát. Az El-ben ezt biztosan nem fújják le.

    37.

    PERC
    A két csapat drukkerei közben keresnek egy kis pénzt az MLSZ segélyalapjának…

    37.

    PERC
    Zubkov bal oldali, ballábas szögletét a rövid oldali ötössarok elől Szappanos ölébe fejeli S. Mmaee.

    32.

    PERC
    Uzuni újabb szabadrúgását kifejeli az ötös és S. Mmaee elől Lovric.

    31.

    PERC
    A Honvéd a legutóbbi 13 dél-pesti rangadóból csak egyszer tudta legyőzni a Ferencvárost, 2019 áprilisában 3–2-re, de akkor különösebb tétje nem volt a találkozónak, mert már a kezdés előtt biztossá vált a zöld-fehérek 30. bajnoki címe. Az azóta lejátszott hét összecsapáson a piros-feketék csupán egyszer találtak be a Fradinak, az előző bajnokság záró fordulójában a keretből most ősszel kitett korábbi gólkirály, Eppel Márton révén.

    31.

    PERC
    Uzuni Détári-szögből középre ível, Szappanos balra elüti a labdát.

    30.

    PERC
    Nagy G. lerántja a balon Nguent, szabadrúgás.

    30.

    PERC
    A kispestiek a Fradi vendégeként 2013 októberében nyertek legutóbb.

    30.

    PERC
    Nehéz helyzetben van a Ferencváros: az elmúlt két fordulóban mindössze egy gólt, illetve egy pontot szerzett. A címvédő leginkább abban bízhat, hogy az elmúlt években uralta a Honvéd elleni párharcait, az elmúlt öt csörtéjüket mind megnyerte, és egyetlen gólt kapott.

    29.

    PERC
    Klemenz mesteri passzát Zsótér balról ballal Dibusz ölébe csavarintja.

    28.

    PERC
    R. Mmaee ismét a jobb szélen, beadását Loncar ballal 24-ről Pantelicsbe rúgja. A labda a kapus elé csorog.

    26.

    PERC
    Leandro nagyot kiált, telefonnal a kézben: folytatja a légiós.

    25.

    PERC
    A hangulat remek, bár messze nincs telt ház. A táborok kitesznek magukért.

    25.

    PERC
    Lovric ráesik véletlenül Nguen jobb lábára, ápolás a pályán. Ez fájhatott.

    22.

    PERC
    Ivan Lovric kap sárga lapot, légiósrekord, a 82. sárgája a bajnokságban. Djordje Kambert és Vladan Csukicsot is megelőzte.

    22.

    PERC
    A Bp. Honvéd vendégként legutóbb nyert Pakson, de előtte háromszor kikapott. Viszont a legutóbbi öt idegenbeli bajnokijából hármon is legalább két gólt szerzett (mlsz.hu).

    22.

    PERC
    Máté Csaba nyolc éve… Ricardo Moniz menesztése és Thomas Doll érkezése között ugyancsak egy mérkőzésre kapott megbízást. A Fradi a legutóbbi két bajnoki meccsén csak egy pontot szerzett, pályaválasztóként a legutóbbi négy hazai bajnoki mérkőzéséből csak egyet nyert meg.

    20.

    PERC
    Zubkov beadásának melléfejel középen Lukics, S. Mmaee tízméteres fejese azonban kapuscsemege.

    19.

    PERC
    S. Mmaee elesik, szabadrúgás, mert előtte tényleg lökte Tamás.

    19.

    PERC
    Dvali beadása sokkal jobb, Uzuni elé kilép azonban Szappanos. A Fradi négy támadója folyamatosan váltogatja a helyét, ezért veszélyesebb ma a hazai csapat.

    18.

    PERC
    A szűrő Vécsei megy ki a jobb oldalra bedobást elvégezni, érdekes taktika.

    17.

    PERC
    Zubkov emelését lekezeli Nagy D. Szabadrúgás kezezésért.

    14.

    PERC
    Uzuni jobb oldali beadása is veszélyes, de nincs érkező az ötösön végül.

    11.

    PERC
    Akinek a szíve zöld-fehér, lévén a Betis nevelése…

    11.

    PERC
    Nguen beadását középen füleli le Nono, aki ma a védekezésben jeleskedik.

    10.

    PERC
    Iványi Zoltán eddig 46 tétmérkőzést (7 Magyar Kupa, 39 bajnoki) vezetett a Honvédnak, előszőr 2007. február 26-án az Újpest–Honvéd (4–2), legutóbb 2021. április 18-án a Honvéd–Fehérvár (2–3) bajnoki mérkőzést – írja a vendégek honlapja. Iványi ezentúl VAR-kezelő lesz.

    9.

    PERC
    70 százalékban a Fradié a labda.

    9.

    PERC
    Dvali balról középre emel, kissé jobbról hétről R. Mmaee kapásból kapura lő, de Szappanos véd a bal alsó sarok előtt! Bravúrral, mert a bevetődő Klemenz lába között átment a labda, de leért a kapus akkor is a rövid alsó elé.

    7.

    PERC
    Nono szereli a bal szélen R. Mmaeét.

    7.

    PERC
    Dvali old meg a balon higgadtan és lazán egy szorongatott helyzetet, jutalma bedobás.

    5.

    PERC
    Zubkov jobb oldali szöglete Szappanosé.

    4.

    PERC
    ZICCER, Zubkov passzol Uzuni elé, akit szorongat, de nem bánt Pantelics, a szélső kapura lő az ötös jobb sarka elől, de ment középen bevetődve Lovric! Jó az öreg…

    3.

    PERC
    Vécsei 98 meccsen 21 kanadai pontot szerzett anno a Honvédban, ide már Svájcból került.

    2.

    PERC
    Lovric mester megy előre, Vécsei összeesik valósággal előtte. Szabadrúgás.

    2.

    PERC
    Zsótér bal oldali beadását kivágja középről Kovacevic.

    1.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak zöld-fehér mezben és fehér nadrágban, a vendégek piros-kék mezben és fekete nadrágban.

    Elbúcsúznak szegény Kóbor Jánostól…

    Iványi sporttárs pedig ma búcsúzik az élvonaltól.

    Botkát köszöntik a 100. FTC-s mérkőzése után. A Honvéd-tábor nem örül.

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    „Talán mondanom sem kell, szeretnénk szépen búcsúztatni az esztendőt, és bár a Ferencváros otthonában lépünk pályára, szeretnénk visszaszerezni a korábban elveszített pontokból. Ha visszatekintek az őszre, a játékunk többnyire rendben volt, törekedtünk arra, hogy domináljunk, támadófutballt játsszunk. Azt is tudjuk természetesen, hogy nem volt hibátlan a játékunk, főleg a védekezésbe csúszott sokszor hiba, folyamatosan azon vagyunk, hogy ezt javítsuk és az elsőtől az utolsó percig maximális koncentrációval, odafigyeléssel futballozzunk, enélkül nem lehetünk sikeresek – hangsúlyozta Horváth Ferenc. – Az edzőváltás miatt nem tudhatjuk pontosan, hogy milyen Ferencvárosra számíthatunk, de az biztos, hogy remek játékosokból álló, erős csapat lesz az ellenfelünk, mindegy, hogy milyen összetételben, vagy éppen felállásban lép pályára. Nekünk azonban elsősorban saját magunkra kell koncentrálni, küzdeni végig, fegyelmezetten és alázattal játszani. Szeretnénk szép eredménnyel búcsúzni az évtől és zárásként, karácsony előtt még örömet szerezni a szurkolóknak” – mondta ugyanott mestere, Horváth Ferenc.

    „A Fradi elleni meccs mindig derbi, egy rangadó, a szurkolók és a játékosok számára is. A koncentráció, azt gondolom, nagyon fontos lesz. Nyilván a Fradi a mérkőzés esélyese, de az elmúlt időszakban mindig ki-ki meccseket játszottunk, egy-egy gól döntött, úgyhogy most is hasonló találkozóban bízok. Stabilan kell állnunk a lábunkon és a helyzetekből, amiket ki tudunk harcolni, minél többet értékesítenünk kell” – nyilatkozta Nagy Gergő a honvedfc.hu-n.

    „A Honvéd korábban hullámzó teljesítményt nyújtott, az elmúlt hetekben éppen jobb periódusban volt. Azon leszünk, hogy megtörjük az ellenfelünk lendületét, hogy minél előrébb tudjunk végezni az őszi tabellán. Az egyértelmű szerintem, a magyar bajnokságban ezt bármelyik ellenfelünkkel szemben elmondhatjuk, viszont sajnos azt is látni kell, hogy több pontot elvesztettünk hazai pályán az ősszel. A feladat adott, vissza kell szereznünk azt a presztízst, ami korábban jellemezte a Groupama Arénát, ahova az ellenfelek mindig úgy érkeztek, hogy tudták: kevés az esélyük a pontszerzésre” – nyilatkozta Máté Csaba a fradi.hu-nak.

    Egy kis örökmérleg! Eddig 214-szer mérkőztek meg első osztályú bajnokin, az örökmérleg 119 Fradi-győzelem, 34 döntetlen, 61 kispesti siker, 464, ill. 313 góllal. Hármat ezek közül félbeszakadt bajnokságokban – egyet 1944-ben, kettőt 1956-ban – játszottak, ezek nélkül a mérleg 118–34–59.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Honvédtól a Ferencvároshoz:
    2018, Mergl Szabolcs, i.
    2018, Davide Lanzafame, 700 000 euró
    2016, Botka Endre
    2007, Edouard Ndjodo, kölcsönbe
    2007, Szemán Lajos
    2005, Budovinszky Krisztián
    2004, Keller József
    2003, Tarcsa Bence, ingyen
    2003, Marius Sasu, i.
    2002, Udvarácz Milán, i.
    2001, Szabó Tibor
    1999, Váczi Zoltán
    1998, Kovács Béla
    1998, Mátyus János, i.
    1974, Pusztai László
    1966, Katona Sándor
    1963, Perecsi Tibor
    1948, Mészáros József
    1940, Kalocsay Géza
    1934, Mikes Károly
    1922, Eisenhoffer Károly
    A Ferencvárostól a Honvédhoz:
    2018, Batik Bence, i.
    2010, Sajó Dániel, kölcsönbe
    2008, Ihrig-Farkas Sebestyén, i.
    2007, Vernes Richérd, i.
    2006, Budovinszky Krisztián
    2003, Keller József
    2003, Gyenes Dávid
    2002, Hrutka János
    2002, Zombori Zalán
    2000, Kovács Béla
    1996, Arany László
    1984, Dózsa Attila
    1975, Máté János
    1974, Páncsics Miklós
    1970, Szűcs Lajos
    1950, Kocsis Sándor
    1950, Budai II László

    Eltiltott: a kispesti Batik (piros lap).

    A hazaiaktól Botka, Besic, Civic (bokacsontzúzódás) és Sigér D. (térdműtét után) sérült, a vendégektől Bőle (combizomszakadás) maródi.

    2 EGYMÁST KÖVETŐ BAJNOKIN SEM NYERT A FERENCVÁROS, ILYEN NEGATÍV „SOROZAT” OKTÓBER UTÁN MÁSODSZOR FORDUL ELŐ A ZÖLD-FEHÉREKKEL.

    Baráth Botond nem véletlenül emelte ki, hogy a labdarúgást külön venné az év többi történésétől, hiszen júniusban megszületett első gyermeke, Laura. „Laura áll a középpontban, ő határoz meg mindent, neki akarunk minden feltételt megadni ahhoz, hogy jól érezze magát, és egészséges maradjon. Határozottabbá és tevékenyebbé váltam, többet vállalok magamra, de így van ez rendjén – jó lenne győztes meccs után készülni az ünnepekre.”

    Baráth Botond sem hagyhat maga mögött könnyű időszakot – mindössze nyolc élvonalbeli bajnokin lépett pályára az idényben, a Honvéd pedig több alkalommal is szenvedett. „Azt hittük a nyáron, minden rendben ment a felkészülés során, aztán kaptunk néhány pofont. Igaz, ezután jobb széria következett, de az biztos, hogy hullámvasúton ültünk, nem nyújtottunk kiegyensúlyozott teljesítményt. Ami engem illet: a Debrecen elleni idénynyitón kezdtem, majd az MTK ellen is, de ekkor piros lapot kaptam, és mivel a csapat ezután
    jobb formát mutatott, a kispadon ragadtam. Nem szívesen emlékszem vissza erre az évre, már ami a futballt illeti, elkaptam a koronavírust, majd sérüléssel küszködtem, és a játékom sem volt az igazi.”

    Bár a Ferencváros mostanában nem mutat topformát, a két együttes játékoskeretét nem lehet egy lapon említeni. „A Fradinál edzőváltás történt a héten, Peter Stöger távozott, kíváncsi vagyok, ez milyen hatással lesz a csapatra. Aki eddig rendszeresen játszott, bizonyítani akarja az új edzőnek is, nem véletlenül volt
    stabil kezdőjátékos, aki viszont leginkább csereként vagy úgy sem kapott lehetőséget, megmutatná, több percet érdemel. Láttunk már arra példát, hogy edzőváltás után a csapat elkezdett szárnyalni, de olyat is, hogy összezuhant. Ezt a kisebb zűrzavart kellene kihasználnunk, s három pontot szerezni. Ha igazi csapatként küzdünk és futballozunk, jó eredményt érhetünk el.”

    Kilenc éve a földön fekve stukkolta ki a labdát a gólvonalról a Ferencváros elleni bajnokin – a Budapest Honvéd belső védője győzelemmel búcsúzna az évtől. …ÉS KIFEJELTE A GÓLVONALRÓL a labdát. A kispesti szurkolók a mai napig emlegetik az esetet, amikor Baráth Botond, a Bp. Honvéd játékosa 2012. augusztus 25-én előbb lábbal blokkolta a ferencvárosi Somália lövését, majd… „Kénytelen voltam fejjel megállítani a labdát, mert kicsit megcsúsztam, és mivel értelemszerűen kézzel nem érhettem bele, a »fejem volt kéznél« – mondta lapunknak a Honvéd 29 éves belső védője, utalva a 2–0-ra megnyert bajnokira. – Ez a jelenet a Fradi elleni meccsek előtt mindig eszembe jut. Mindössze húszéves voltam, a negyedik NB I-es meccsemet játszottam, de izgalomnak jelét sem mutattam. Azért bízom benne, hogy szombat délután nem kell ilyen mozdulattal mentenem… Ráadásul nem mostanában nyertünk a Fradi otthonában, úgyhogy éppen itt az ideje.”

    A Kispesten mindmáig nagy megbecsülésnek örvendő „Szuri” bácsi arra azért már nem venne mérget, hogy hetedszerre is beugrik: „A mai világ nem nekem való, azt a légkört, amelyben korábban én dolgoztam, már nem lehet visszahozni. Nekem túl sok a légiós a magyar futballban, hiányoznak a saját nevelésű játékosok, a Torghelle Sándorok, a Bárányos Zsoltok. Mindig szívből csináltam mindent, nem a pénzért. Ha járt nekem valami, megköszöntem, ha nem, akkor sem csapkodtam az asztalt. Különben manapság is a klub kötelékébe tartozom, kimegyek az edzésekre, ott vagyok a meccseken, a kölcsönben szereplő fiatalokat is szemmel tartom, és ha szólnak, hogy Lajoskám, gyere, van itt egy tehetség, nézd meg, hát elmegyek, és megnézem. Tudják, a Honvédért mindent!”

    Természetesen edzősködött is a XIX. kerületben, ha szükség volt rá (vagy inkább: ha rá volt szükség), rögvest beugrott. „Ha jól emlékszem, összesen hatszor vettem át ideiglenesen a csapat irányítását – mondta a 77 esztendős szakember, akinek neve mellett futballistaként 186, edzőként 58 NB I-es meccs áll. – Boldog voltam, ha hívtak, hiszen az azt jelentette, hogy bíznak bennem. Mindig úgy szálltam be, hogy addig maradok, amíg kellek, sohasem csináltam problémát abból, ha át kellett adnom a helyemet másnak. Martti Kuuselától kezdve Dimitrije Davidovicson át Marco Rossiig számos kiváló edző munkáját segítettem, legtöbbjükkel baráti volt a viszonyom. Azt vallom, hogy ezt a szakmát tankönyvből nem lehet megtanulni, mindenkinek a saját bőrén kell megtapasztalnia az edzőség csínját-bínját. Mindig törekedtem arra, hogy amit játékosként megéltem, azt edzőként átadjam a labdarúgóknak. Na persze volt olyan, hogy vakartam a fejem. Az első megbízatásom alkalmával a Siófokkal játszottunk kilencvenkettő októberében. Mindjárt a hatodik percben hátrányba kerültünk, mondtam is a mellettem ülő Kozma Mihálynak, hogy lehettünk ilyen tökfilkók, hogy elvállaltuk ezt a meccset?! A vége az lett, hogy Orosz Ferenc és Fischer Pál góljával kettő egyre nyertünk, a Nemzeti Sport tudósítója, Varga Béla pedig a lefújást követően azt mondta, gratulál, mert a mezőnyben én vagyok az egyetlen százszázalékos edző…”

    „TUDJA, MIÓTA TART EZ A SZERELEM? 1969 óta! Több mint ötven éve…” – Szurgent Lajos már a beszélgetés elején elérzékenyült. – Diósgyőrből kerültem Kispestre. Már azért örökké hálás leszek a sorsnak és a klubnak, hogy a példaképemmel, Tichy Lajossal egy csapatban játszhattam. Szóval hatvankilenc óta kötődöm a Honvédhoz, voltam itt minden, ami csak lehet egy ember. Nem tudtak és nem tudnak olyat mondani nekem, amire ne bólintanék rá.”

    Máté Csaba beszél hollandul, angolul és németül is mindent megért, az évek alatt a nyelvtudása is nagy előnyére vált.

    Korábban arról beszélt lapunknak, amikor új vezetőedző érkezik a klubhoz, rendre van egy ismerkedési időszak, amikor kiderül, akar-e hosszabb távon is együtt dolgozni vele az érkező mester. Ricardo Moniz, Thomas Doll és Szerhij Rebrov is hozta a saját segítőit, akikben maradéktalanul megbízik, ám nyugaton is bevett szokás, hogy a stábban van egy helyi kötődésű szakember, aki ismeri a közeget. Az más kérdés, ha nem kerülnek egy hullámhosszra, akkor neki is kitelik az ideje.

    idén ősszel Pakson meccselt: Peter Stöger betegsége miatt nem lehetett ott a kispadon, így segítője dirigált és nyilatkozott a találkozót követő sajtótájékoztatón. Arról nem is beszélve, hogy Thomas Doll vezetőedző regnálása alatt legalább fél tucatszor kellett beugrania, hiszen a német tréner sokszor túlzottan vehemensen reagált a kispad előterében, amiért a Magyar Labdarúgó-szövetség többször is eltiltotta, távollétében pedig Máté Csaba vette át adta az utasításokat az oldalvonal mellől. Nehogy bárki is azt higgye, hogy a ferencvárosi másodedzőnek örökös szerződése van a klubnál, és bárki is érkezzen az egyesülethez, őt képtelenség elmozdítani.

    Szigorúan véve Máté Csabának a mostani a második beugrása megbízott edzőként, más kérdés, hogy ferencvárosi pályafutása alatt számtalanszor dolgozott így, és nemcsak a bajnokságban, a Magyar Kupában is irányította az együttest.

    AKÁR EGY MENTŐÖV – ha baj van, mindig ott van. A Ferencváros szombaton Máté Csaba irányításával próbálja meg két vállra fektetni a városi rivális kispestieket, a zöld-fehérek segédedzője – Peter Stöger távozása után – ezúttal megbízott szakvezetőként irányít a kispadról. Nem először történik meg vele: az ötvenkét esztendős tréner ferencvárosi karrierje elején is járt hasonló cipőben, a holland Ricardo Moniz távozása után, Thomas Doll megérkezése előtt irányíthatta a Fradit. Érdekesség, akkor is az utolsó őszi fordulóban vezethette a Ferencvárost, s az akadályt sikerrel vette: 2013. december 8-án a Videoton otthonában győztek 3–2-re. Abból a csapatból csupán Muhamed Besic van (ismét) a csapatban, a ma már rutinosnak számító kapus, Dibusz Dénes is később érkezett a klubhoz Pécsről.

    Peter Stöger 30 tétmérkőzésen vezette a Ferencvárost, ezeken 18 győzelem és két döntetlen mellett 10 vereség volt a mérlege, 69–31-es gólkülönbséggel.

    „Ilyen az üzlet, a döntéseket, bármilyenek is, el kell fogadni. A jövő? Lehet, majd jön egy újabb feladat, egy hét, egy hónap vagy egy év múlva” – mondta el az 55 éves szakember a Kronen Zeitungnak. Hozzátette, most visszamegy Bécsbe, és egy kis időre háttérbe vonul.

    A Ferencvárostól hétfőn menesztett Peter Stöger egy kis időre háttérbe vonul. Menesztése kapcsán elmondta, ezeket a döntéseket el kell fogadni, bármilyenek is legyenek.

    Az 58 éves orosz edző legutóbb hazája válogatottját irányította, együttesének a negyeddöntő jelentette a végállomást a 2018-as világbajnokságon. A szigorúnak tartott tréner nyár óta kispad nélküli, korábban bajnoki címet nyert a Legia Warszawával, amellyel a 2015–2016-os idényben a Lengyel Kupát is megnyerte – játékosa volt többek között a fehérvári Nikolics Nemanja is. Korábban irányította a Dinamo Moszkvát és a Szpartak Moszkvát is.

    Lapunkban is írtuk, hogy a korábbi orosz szövetségi kapitány az első számú jelölt, telefonon utolértük a szakembert, aki akkor nem kívánt konkrétan a magyarországi lehetőségről beszélni.

    Az index.hu péntek délután arról számolt be, oroszországi forrásból úgy értesült, hogy megszületett a megállapodás, és a jövő hét elején mutatják be a Ferencváros új vezetőedzőjét, Sztanyiszlav Csercseszovot.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ FTC–HONVÉD NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK