2022.X.27. EL-csoportkör: Ferencváros – AS Monaco: 1-1

Ferencváros, vár a tavasz: a csoport élén végzett a magyar bajnok!

Egyenlítettek odahaza a zöld-fehérek a Monaco ellen, és a Crvena zvezda győzelmével ez a Fradi első helyét jelenti!
A Ferencváros 1–1-et játszott odahaza a Monacóval a labdarúgó Európa-liga csoportkörének 5. fordulójában, és ezzel az egy ponttal a csoportja élén végzett. A magyar bajnokcsapat tavasszal is folytatja szereplését az El-ben.

Nyilatkozatok:

Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője először arra reagált, hogy csapatának elég egy pontot is szereznie ahhoz, hogy továbbjusson a csoportjából.

„A holnapi meccs mindkét csapat számára nagyon fontos lesz, szoros a csoport állása, nem akarok a pontokról, a pontszerzésről beszélni. Arra fókuszálunk, hogy jó teljesítményt nyújtsunk a pályán, és kihasználjuk a helyzeteinket. Szeretnénk ha hasonló jó formában lépnénk a pályára, ahogy tettük azt a hétvégén, a Puskás Akadémia elleni bajnokin. Ha a Monaco legutóbbi eredményeit nézzük, akkor valóban ingadozó volt a teljesítményük, azonban ha a pályán mutatott játékukat, akkor nem mondanám ezt. A Trabzonspor ellen kaptak egy szerencsétlen gólt, de alapvetően azon a meccsen sem játszottak rosszul. Nagyon erős csapatról van szó, amely a korábbi években a Bajnokok Ligájában szerepelt. Azt nem árulhatom el, milyen taktikával készülünk a meccsre, de természetesen kielemeztük az ellenfelünket. Én azonban inkább a saját csapatommal szeretek foglalkozni, s azt kell mondanom, minden eshetőségre fel vagyunk készülve.

Knoester eltiltott, Civic pedig sérülés miatt nem lesz bevethető a Monaco ellen. Ezzel kapcsolatban Csercseszov elmondta, az elmúlt három meccset is négy védővel oldották meg, remélhetőleg mindenki más bevethető lesz. Két napja Kovacevic is velük edzett már, Pászka a legutóbbi meccsen nagyon jó teljesítményt nyújtott, és Botka is visszatért a sérüléséből. 

Philippe Clement, az AS Monaco vezetőedzője először arról beszélt, mit kell másképpen csinálniuk, hogy ne szenvedjenek ismét vereséget a Ferencvárostól.

„Hatékonyabbnak kell lennünk, mint amilyenek az első mérkőzésen voltunk, hiszen ott is megvoltak a helyzeteink. Ellenfelünk magas minőséget képvisel, nagyon hatékony, gyors irány- és tempóváltásokra képes. Kilenc pontja van, nem véletlenül, és az egyetlen elvesztett meccsén is rengeteg lehetősége volt. Az utóbbi két találkozónkon valóban egyaránt kaptunk négy gólt, de más volt a Trabzonspor és a Lille elleni mérkőzés is. Utóbbin nem voltunk elég kompaktak, miközben ellenfelünk támadásban igen erős volt. Igaz, mi is eredményesek voltunk háromszor, ám a győzelem elmaradt, ezért a csapatjáték struktúrájára kell hangsúlyt fektetnünk. Meg kell teremtenünk az egyensúlyt a csapaton belül, a sok kapott gól nemcsak a védelem hibája, vagy egyéni hibák okozták, hanem az együttműködés hiánya. Ellenben a Ferencváros erőssége a kompakt csapatjáték, a csatárok például nemcsak a góllövésből, hanem a védekezésből is kiveszik a részüket.

Azt is elmondta, Alekszandr Golovin megsérült a tegnapi edzésen, meghúzódott a bokája, de valószínűleg ő is rendelkezésre áll csütörtök este. Az is szóba került, hogy az odavágón három védővel álltak fel, s váltanak-e négy hátvédre, ezt azonban nem akarta elárulni.

A mérkőzés:

Európa Liga, H-csoport, 5. forduló:

Ferencváros — AS Monaco: 1-1 (0-1)
Groupama Aréna, 21:00. 20.517 néző.
Vezette: Enea Jorgji (asszisztensek: Rexha, Cokaj; tartalékjv.: Lata – albánok; VAR: A. Hernández; VAR asszisztens: J. Martínez Munuera – spanyolok)

Ferencváros: Dibusz — Wingo, S. Mmaee, Botka, Pászka (Nguen, 65.) — Vécsei (Besic, 56.), Laidouni — Zachariassen, Gojak (Marquinhos, 46.; Esiti, 90+1.), Traoré — R. Mmaee
kispad: Bogdán, Őri, Mercier, Kovacevic, Boli, Lisztes
vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

AS Monaco: Nübel — Disasi, Maripán, Badiashile — Vanderson (Diatta, 41.), Fofana (Jean Lucas, 83.), Camara, Golovin, Caio Henrique — Volland (Embolo, 83.), Ben Yedder
kispad: Didillon, Boadu, Jakobs, Matazo, Minamino, Akliouche, Sarr, Ben Seghir, Gelson Martins
vezetőedző: Philippe Clement

Gól: Zachariassen (81.) illetve Ben Yedder (31.)
Sárga lap: Botka (24.), Dibusz (32.), Laidouni (80.), Csercseszov (90+1.), Besic (90+3.) illetve Camara (57.), Maripán (84.)

A biztonság kedvéért a stadion körüli utcákat ezúttal is lezárták. Noha a legutóbbihoz hasonló balhékra nem kellett készülni, fekete csuklyás Crvena zvezda-drukkerek helyett ezúttal békésebb Monaco-ultrák érkeztek a Groupama Arénába, a rend őrei mégis biztosra mentek. Autókat ugyanúgy nem engedtek be a vendégszektor felőli Albert Flórián útra, ám a ferencvárosi és hercegségbeli drukkerek békésen sétálgattak egymás mellett. Az más kérdés, hogy különösebb erődemonstrációnak nem is lett volna értelme, a vendégeknek fenntartott szektorban jó, ha százötvenen gyűltek össze. A VIP-szektorban ott voltak a kupából a ferencvárosiakat búcsúztató iváncsai legények is, akik Kubatov Gábor elnök meghívására ültek fel a lelátóra, hogy a helyszínen élvezzék az Európa-liga-összecsapást.

Csakhogy a Ferencváros játékán eleinte nemigen volt mit élvezni.

Jobban, lendületesebben kezdett a Monaco, az ötödik percben Henry Wingo hibáját követően csak a vendégeken múlott, hogy ne szerezzék meg a vezetést, a labda a lécről vágódott vissza a mezőnybe. A zöld-fehérek jobb oldalán Kristoffer Zachariassen ugyan kétszer is veszélyesen tört előre, a vendégek futballoztak jobban, ötletesebben. Nemcsak az eladott labdák okoztak problémát, a vonalvédekezés is meglehetősen rizikós volt, Wissam Ben Yedder rendre a védők vonalából ugrott ki, egyik megmozdulásából betalált, a másikból nagy helyzetbe került – szerencsére mindkétszer lesről ugrott ki… Nem találta a ritmust a Fradi, ám ehhez az is kellett, hogy a Monaco sokkal agresszívebben, támadóbb felfogásban futballozzon, mint a két csapat első mérkőzésén. Az akkor győztes gólt szerző Vécsei Bálintnak és a mellette játszó Aissa Laidouninak nemegyszer kellett besegítenie a védekezésbe, és nagyon úgy tűnt, idő kérdése, mikor szerzik meg a vezetést a vendégek.

Ez a pillanat a 31. percben jött el.

Jobb oldali akció végén az addig is agilisan futballozó Wissam Ben Yedder sarkazta a labdát mesterien Dibusz Dénes kapujába – az akciónál Zachariassent a földre gyömöszölték, bőszen reklamáltak a ferencvárosiak, de hiába.

Az első negyvenöt perc nem a Ferencvárosé volt. Kevés volt a korábban látott ötletes megoldás, váratlan csel, pontos indítás, annál több a ki nem kényszerített hiba, Pászka Lóránd hazaadását követően kis híján a hazai kapuba gurult a labda. A keménységgel, akarattal nem volt gond, a magyar bajnokcsapat játékosai bátran belementek az ütközetekbe – Laidouni egy belépőnél például akkorát odapakolt Vandersonnak, hogy a brazilt le kellett cserélni –, de a vendégek kapujáig alig-alig jutottak el. Sztanyiszlav Csercseszov is érezte, hogy nem megfelelően működik a támadójáték, a félidő utolsó negyedórájában Adama Traoré és Zachariassen oldalt cserélt, ám érdemi áttörést ez a húzás sem hozott a Fradi játékában.

A szünetben pályára küldött Marquinhos csatasorba állítása a második félidőre lendületet hozott a zöld-fehérek játékába, a hazaiak szakmai stábja pedig még inkább próbált belenyúlni a mérkőzésbe. Előbb jött Muhamed Besic, majd meglepő módon a balhátvéd, Pászka helyére Tokmac Nguen érkezett. A Ferencváros persze nem maradt szélső védő nélkül, a Magyarországra érkezése óta kizárólag szélsőt játszó Adama Traoré lett a balbekk. Rizikós húzás volt, ám Csercseszov alighanem úgy volt vele, hátrányban kockáztatni kell, a több mint húszezer hazai néző előtt nem lenne jó vereséget szenvedni. Elsöprő hazai rohamokról azonban ekkor sem beszélhettünk, a helyzetek, ziccerek továbbra is hiányoztak.

Az utolsó húsz percnek úgy futott neki a Ferencváros, hogy gólt kell szereznie, és próbált is nyomást helyezni a vendégek védőire. A Monaco ekkor – érthető módon – már az időt is húzta, a szögletekhez, bedobásokhoz a vendégek lassított felvételként bandukoltak oda, elégedetlenkedett, fütyült is a hazai publikum. Gondot jelentett, hogy a percek előrehaladtával a türelem is fogyott, olykor kapkodóvá váltak a ferencvárosi támadások, a játékosok szerettek volna minél hamarabb a vendégek kapujáig eljutni, ami rossz megoldáshoz, pontatlan passzhoz vezetett. A hazai közönség próbálta űzni, hajtani a csapatot, és az őrjítő buzdításnak meg is lett az eredménye.

Nem sokkal a vége előtt jött Kristoffer Zachariassen, és a kapuba vágta a labdát!

Mindenki talpon volt a stadionban, a szurkolók ünnepeltek, a hazai kispadról úgy ugrott fel mindenki, mintha startpisztoly dördült volna el. A Ferencváros ismét óriásit harcolt, sokan nem hitték, hogy ezen a napon gólt szerezhetnek a Monaco ellen, a zöld-fehérek mégis csodát tettek, és akkor is foggal-körömmel harcoltak, amikor a játék nem igazán működött.

A nap (egyik) legjobb forgatókönyve valósult meg: a Ferencváros nem kapott ki a Monacótól (1–1), és miután a Crvena zvezda hazai pályán legyőzte a török Trabzonsport, a magyar bajnok a döntetlennel is megnyerte a H-csoportot.

Október 27-e emlékezetes nap marad a Ferencváros életében: a szép őszi napon máris eljött a tavasz…

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FERENCVÁROS 5 3 1 1 8–8 0 10
2. Monaco 5 2 1 2 5–7 -2 7
3. Trabzonspor 5 2 3 10–9 +1 6
4. Crvena zvezda 5 2 3 8–7 +1 6

A csoport másik mérkőzésén: Crvena zvezda (szerb)–Trabzonspor (török) 2–1

További képek: Farkas Zsolt, fradi.hu, nso.hu, Sas Gábor, Sportfotók

Nyilatkozatok:

„Jó estét! Ez most tényleg egy jó este!” – köszöntötte a sajtótájékoztatón részt vevőket a Ferencváros vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov.

„A félidőben tudtuk, hogy nem játszunk olyan jól, mint amennyire tudunk. Szerettem volna lenyugtatni a csapatomat, túl gyorsan próbáltunk támadni. A mérkőzés közben nem tudtam, hogy áll az ellenfeleink párharca, igyekeztünk a saját játékunkra koncentrálni” – kezdte értékelését az orosz mester.

Az FTC vezetőedzőjét megkérdezték, mi a kulcsa annak, hogy csapata az elmúlt időszakban az övénél jóval nagyobb költségvetésű együttesek ellen tudott nyerni, illetve döntetlent játszani.

„És mekkora pénzből gazdálkodik az Iváncsa? – vágott vissza gyorsan a tréner. – Nem a pénz focizik, hanem a focival lehet pénzt keresni. A büdzsének nincs mindig jelentősége, jól be is kell tudni azt osztani. A kulcs az, hogy nagyon egységesek voltunk.

Csercseszov úgy érzi, csapata csoportgyőzelme ellenére nincs az európai élklubok sorában.

„Még nem vagyunk az elitben. Akkor tartoznánk oda, ha minden évben BL-csoportkörösek lennénk, majd onnan továbbjutnánk. Mi nem is szeretnénk az elit lenni, mi a Ferencváros szeretnénk lenni a maga történelmével, szurkolóival.”

A vendégeket irányító Philippe Clement dicsérte csapatát.

„Azt gondolom, hogy domináltunk, megérdemeltük volna a győzelmet. Nagyon jó első félidő után a másodikat is kontroll alatt tudtuk tartani. Nem mutattuk sérült csapat képét és a kapott gólt is jól reagálta le a csapat. Csalódottak vagyunk az eredmény miatt, de a legfontosabb az, hogy a sorsunk továbbra is a kezünkben van. A pont amelyet szereztünk, mindenképp megbecsülendő. Jövő héten csütörtökön megküzdünk a továbbjutásért.”

A tréner elismerően szólt az FTC minőségi játékáról és akaraterejéről is, megjegyezte, sokat számított az a biztatás, amelyet a ferencvárosiak szurkolóiktól kaptak, majd gratulált a továbbjutáshoz.

A csapatkapitány, Dibusz Dénes is megszólalt a mérkőzés után: „A sorsolás pillanatában sem gondolta senki, de még utána sem, hogy ebből ez lesz… Az első félidő nehézkes volt, de azt gondolom, hogy ott is voltak olyan lehetőségeink, amikben több volt. A Monaco gólja véleményes volt, talán volt előtte egy fault, de a második félidőben már úgy jöttünk ki, hogy egy életem egy halálom. A csoportgyőzelem nagyon nagy öröm, boldogság, és nagyon szerencsésnek vallhatjuk magunkat mi, akik ennek részesei vagyunk. Előzetesen sokan aláírtuk volna a harmadik helyet, az Európa-konferencialigába jutást is… de megéri álmodozni, érdemes álmodni!”   

Dibusz arra a kérdésre is felelt, tudja-e, hogy az Európa-liga döntőjét jövőre (a 2022–2023-as idény végén) a Puskás Arénában rendezik: „Tudjuk, hol lesz az Európa-liga-döntő. Szerettünk volna a BL-ben elindulni először, ha ez az út, akkor ez az út…” – jegyezte meg viccesen.

„Tökéletes passzt kaptam Tokmactól, boldog voltam, amikor láttam, hogy bement, de nem mertem mindjárt ünnepelni, mert attól tartottam, hogy lesen voltam. Néztem a partjelzőt, felemeli-e a zászlaját, s amikor nem tette, az csodálatos érzés volt. Pláne, hogy a tábor előtt lőttem a gólt. Ez a világ legjobb érzése!” – idézte fel a gólját Kristoffer Zachariassen, aki úgy véli, karrierje legfontosabb találatát szerezte az AS Monaco ellen.

Miután a Ferencvárosnak a csoportjából való továbbjutáshoz elég volt a döntetlen is, ráadásul a Crvena zvezda legyőzte a Trabzonsport, a zöld-fehérek csoportelsőként jutottak az Európa-liga nyolcaddöntőjébe. Videónkban Zachariassen a lefújás és a szurkolókkal közös ünneplés pillanatait is felidézi, s beszél arról is, hogy a Monaco most jobban tisztelte őket, mint az első meccsen. Továbbá kiemeli, hogy ezt a sikert igazi csapatmunkával érték el.

El: „Megbüntették ambíció nélküli játékáért a Monacót” – francia lapszemle

A legnagyobb francia sportlap, a L’Équipe úgy kezdi, a Trabzontól hatalmas pofont kapó Monaco nagy kockázattal érkezett meg Budapestre, ugyanis a vereség a kiesést is jelenthette volna neki. Wissam Ben Yedder gólját dicsérik a franciák, majd megjegyzik, a második félidőben nem bírt ellenállni a csapat a Ferencváros támadásainak.

„Az első félidőben domináló Monaco a szünet után inkább csak szenvedett.”

Leírják, hogy a döntetlennel is még a saját kezében van a sorsa a Monacónak, ha nyer Szerbiában,  odaérhet a második helyre. Megjegyzik, az első hely biztosan elérhetetlen, hiszen a 10 pontos Ferencvárost egyik csapat sem előzheti már meg. Sajnálja a lap ugyanakkor, hogy nem tudtak revansot venni a monte-carlói, 1–0-s vereségért.

francia Eurosport szerint az első félidőben a Monaco dominált, de a második játékrészre visszahúzódtak, nem bírtak a Fradi támadásaival, Zachariassen pedig kihasználta Tokmac jó beadását és a vendégvédelem hibáit, és megszerezte az egyenlítő gólt.

„A második félidőben az ambíció nélküli játékért megbüntetett Monaco ugyanakkor még életben maradt az Európa-ligában. A hercegségi csapat a következő fordulóban parázs hangulatú mérkőzésen, a Crvena zvezda ellen a tavaszi szereplésért játszik majd.”

monacomatin.mc, monacói napilap – amely címlapján foglalkozik a mérkőzéssel – szerint nem a várt eredményt érte el a Monaco csütörtök este. Emlékeztetnek, ugyan sokáig vezetett és dominált csapatuk, a második félidőben már nem tudott irányítani a hercegségi gárda, nem bírt a Fradi támadásaival, ezt meg is büntette a Ferencváros. Megjegyzik, két nagy lehetősége is lett volna Clement csapatának a második gól megszerzésére, de Volland és Maripán is kihagyta. Hozzáteszik, a Monacónak saját kezében van a sorsa, ha nyer Belgrádban, az El-ben szerepelhet tavasszal is.

FootMercato nem kíméli Philippe Clement csapatát, egyenesen azt írja, a Monaco abbahagyta a játékot a második félőben, megadta magát, Zachariassen pedig megszerezte az egyenlítő gólt. Kiemelik, a hercegség csapata csak a második helyen állt a csoportjában, Belgrádban juthat tovább.

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, az UEFA, a Ferencváros és az AS Monaco hivatalos honlapja alapján)

4 hozzászólás a(z) 2022.X.27. EL-csoportkör: Ferencváros – AS Monaco: 1-1 bejegyzéshez

  • Ez igazi hőstett volt. Nem játszottunk jól, de igazi Fradi szívvel nagyot küzdöttünk, s a végén a hercegségiek elbizonytalanodtak.
    A gólunk csodálatos volt. Nem írom azt, hogy tanítani való, mert ezt nem lehet tanítani. Ezt csak érezni lehet, és rögtönözni. Markit lebirkózták – a spori hagyta, mint a kapott gól előtt is – de még el tudta piszkálni Lainak, aki látszólag veszélytelen helyzetben volt a számukra. Ő tovább Tokinak, aki úgy árválkodott ott, mintha edzésen lenne. Feltehetően mindenki arra várt, hogy lőni fog. És most jött a zseniális húzás: összenéztek Zakival, aki megindult balra, és a labda pontosan úgy érkezett, hogy simán be tudta rúgni. Mire a nagyképűek kapcsoltak, már késő volt.

  • PERCRŐL PERCRE:

    90+5.

    PERC
    ÖSSZEFOGLALÓ, KÉP, TABELLA, FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    90+5.

    PERC
    GÓLVIDEÓK ITT!

    90+5.

    PERC
    Fotók: Árvai Károly

    90+5.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    90+5.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+5.

    PERC
    MELLÉ, MELLÉ, MELLÉ! Golovin jobbal az ötösre emel, a védők állnak, Dibusz ki sem lép, de Maripán méterekkel a bal alsó mellé fejel, a kapunak háttal.

    90+4.

    PERC
    Laidouni pocsék felszabadítása után Esiti felrúgja Diattát. Szabadrúgás kissé balról, 28-ról.

    90+3.

    PERC
    Caio Henrique a jobb sarok elé ível, Dibusz kiüti a labdát.

    90+3.

    PERC
    A Crvena zvezda nyert…

    90+2.

    PERC
    Sárga lap.

    90+2.

    PERC
    Muhamed Besic felrúgja becsúszva a jobb szélen Jean Lucast.

    90+1.

    PERC
    Anderson Esiti be, Marquinhos lesérült, szélső helyett szűrő.

    90+1.

    PERC
    Sztanyiszlav Csercseszovnak sárga lap. Kitalálják, miért.

    90.

    PERC
    Három perc a ráadás.

    90.

    PERC
    Dibusz rajta volt, szép homorítással.

    90.

    PERC
    R. Mmaee kacskán találja el a labdát az ötös előtt, de így is jó, Diatta beadását kifejeli S. Mmaee, éppen Jean Lucas elé, aki jobbal nem sokkal lő a léc fölé kissé balról, 23 méterről.

    89.

    PERC
    Caio Henrique adja be ballal…

    89.

    PERC
    Diatta kiharcol Traoré mellett egy kornert a jobb szélen.

    88.

    PERC
    Per pillanat továbbjutásra áll a Fradi! A csoport élén.

    88.

    PERC
    R. Mmaeét szereli könnyedén a bal oldalon Disasi.

    86.

    PERC
    Benoit Badiashile kap sárga lapot.

    84.

    PERC
    Breel Embolo be, Volland le. Ékcsere.

    84.

    PERC
    Jean Lucas be, Fofana le. Motorcsere.

    83.

    PERC
    A csoport másik mérkőzésén:
    Crvena zvezda (szerb)–Trabzonspor (török) 2–1

    82.

    PERC
    EGYENLŐ! Marquinhos és Laidouni is elesik a 16-os bal sarka előtt, de megy tovább az akció, Nguen nem reklamál, KRISTOFFER ZACHARIASSEN elé passzol, aki az ötös bal sarka elől ballal felvarrja a labdát a rövid felső sarokba! 1–1!

    81.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (1–1) Zachariassen
    80.

    PERC
    Aissa Laidouni reklamál szögletet a leghevesebben… sárga lap.

    80.

    PERC
    Nguen lő jobb külsővel a bal alsó mellé 18-ról, kissé jobbról.

    79.

    PERC
    Maripán labdát szerez, ám Fofana passzát lekapcsolja S. Mmaee, Wingo passzol jobbra, M. Mmaee középre ad, de Marquinhos elől bevetődve a bal alsó mellé felszabadít Disasi.

    77.

    PERC
    S. Mmaee ívelését elfejeli R. Mmaee elől Badiashile.

    77.

    PERC
    Passzolgat a Fradi, de csak a felezővonal körül. Ez kevés.

    77.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    72.

    PERC
    Ismét Fofana, a bal sarok mellé lő 27-ről jobbal.

    72.

    PERC
    Ben Yedder kimegy a jobb szélre, középre ad, Fofana ballal a jobb alsó mellé lő 18-ról. Előtte Dibusz jött ki szépen a kisodródva kapura lövő Fofana elé.

    68.

    PERC
    Wingo jobb oldali beadását a 11-esponton nem találja el Marquinhos ollózva, R. Mmaee estében jobbal a jobb alsó felé lő 12-ről, de gyengén, Nübel vetődve fogja a labdát.

    67.

    PERC
    Golovin jobbról az ötös bal sarkára emel egy szabadrúgást, Badiashile középre fejeli a labdát, Dibusz kilép Volland elé, aki két lépésről éppen a kapus elé sodorja a labdát!

    66.

    PERC
    Csercseszov nem viccel, balbekk le, támadó mindenes be, Traoré megy hátra.

    65.

    PERC
    Tokmac Nguen be, Pászka le.

    63.

    PERC
    Golovin kissé balról, 13-ról nagyon a léc fölé fejeli Fofana jobb oldali beadását.

    62.

    PERC
    A csoport másik mérkőzésén
    Crvena zvezda (szerb)–Trabzonspor (török) 2–1

    62.

    PERC
    Fofana lerázza magáról könnyedén Marquinhost, szerencsére Volland jobb oldali beadása a szűrő passza után harmatgyenge.

    61.

    PERC
    Disasi belelép Traoré keresztpasszába a 16-os bal sarka és Marquinhos előtt.

    59.

    PERC
    Fotó: Árvai Károly

    59.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    59.

    PERC
    Mellé: Laidouni fejel a jobb felső mellé Zachariassen jobb oldali beadását követően, nem is sokkal! Kissé balról, hat méterről.

    57.

    PERC
    Mohamed Camara kap sárga lapot Marquinhos ellökéséért.

    56.

    PERC
    Muhamed Besic be, Vécsei elfáradt. Szűrőcsere.

    54.

    PERC
    Marquinhos jobbal 18-ról gyengén lő kapura, ráadásul középre is, Laidouni szép, lapos indítása után.

    53.

    PERC
    R. Mmaee lő a léc fölé egy szép átvétel után a 16-os bal sarka és Disasi elől, jobbal, 21-ről.

    49.

    PERC
    Fofana jobbról középre kanyarintja a labdát, de S. Mmaee felszabadít.

    49.

    PERC
    Szép támadások, Camara lefüleli azonban az ötösön Zachariassen bal oldali beadását.

    46.

    PERC
    Pászka bal oldali beadását Caio Henrique Wingo elé fejeli, aki jobbal 21-ről, kissé jobbról a léc fölé lő.

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    Marquinhos váltja Gojakot, karmester helyett szélső.

    FÉLIDŐ

    Fotó: Árvai Károly

    FÉLIDŐ

    Nincs elérhető leírás.

    FÉLIDŐ

    Nincs elérhető leírás.

    FÉLIDŐ

    Nincs elérhető leírás.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    A csoport állása jelenleg: 1. Ferencváros 9 pont, 2. Monaco 9, 3. Trabzonspor 7, 4. Crvena zvezda 4.

    FÉLIDŐ

    ÍGY LESZ? Hamarosan kiderül.

    FÉLIDŐ

    „Történelmi siker kapujában állunk. Legutóbb 2004-ben játszott magyar csapat tavasszal nemzetközi meccset” – írta közösségi oldalán Kubatov Gábor, az FTC elnöke a zöld-fehérek AS Monaco elleni Európa-liga-mérkőzése előtt, melyen a Fradi biztossá teheti továbbjutását a H-csoportból. „Ma este jöjjön el a tavasz!” – tette hozzá a klubvezető.

    FÉLIDŐ

    A Ferencváros a legutóbbi öt meccséből négyet megnyert az El-ben, előtte sorozatban ötször kikapott.

    FÉLIDŐ

    44 százalékban volt eddig a Fradinál a labda ma, 3-szor lőtt kapura, de egyszer sem találta el a kapu felületét, a másik oldalon ez az arány 6/1.

    FÉLIDŐ

    NS-SZAKÉRTŐ: BÖLÖNI László BEK-győztes labdarúgó, a Monaco korábbi, a francia másodosztályú Metz jelenlegi vezetőedzője.

    A Monaco hulámzó teljesítményére hívnám fel elsősorban a ferencvárosiak figyelmét. Kiszámíthatatlan a csapat, időnként ragyogóan, máskor gyengén futballozik. A Fradi elleni hazai meccsén is rosszul teljesített, jogos kritikák zúdultak az együttesre. Gazdasági okok miatt nincsenek nagy pénzért vásárolt, kiemelkedő klasszisok a jelenlegi keretben, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy csatárai ne jelentenének veszélyt az ellenfelek kapujára. A Monaco a hetedik helyen áll a francia élvonal tabelláján, védekezésbeli hiányosságai miatt viszonylag sok gólt kapott már, ez is mutatja, hogy leginkább hátul sebezhető. Természetesen a franciák is tisztában vannak vele, hogy még semmi sincs veszve és az első helyen is végezhetnek a csoportban, ehhez mindenképpen győzniük kell Budapesten. Okos futballal, no meg a közönség támogatásával a Fradi előnyt kovácsolhat abból, hogy ellenfele győzelmi kényszerben lép pályára.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    AS Monaco: a sokkal többre hivatott csapat. CSAPATPORTRÉ ITT!

    FÉLIDŐ

    Trónok ha találkoznak – Malonyai Péter jegyzete.

    FÉLIDŐ

    Plusz egy…

    FÉLIDŐ

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+3.

    PERC
    A francia csapatok előző 5 UEFA-kupa-/El-meccsükből 4-et megnyertek Magyaroroszágon. Legutóbb a PSG verte meg az Újpestet.

    45+2.

    PERC
    MELLÉ! Pászka balról ballal az ötös jobb sarkára emel egy szögletet, Zachariassen nem sokkal fejel a bal alsó mellé. Nübel nagyot vetődött, de nem ért volna oda a kapufa mellé.

    45.

    PERC
    Három perc a ráadás.

    44.

    PERC
    Csütörtök délelőtt lezajlott a Ferencvárosi TC közgyűlése, amelyen újraválasztották a klub jelenlegi elnökét. Erről beszámolt az FTC honlapja, valamint Kubatov Gábor is, aki a közösségi oldalán mondott köszönetet.

    44.

    PERC
    Vécsei ívelése mindenkinek magas középen.

    42.

    PERC
    Gojakot szerelik, kontra, Fofanát elnyomja most Vécsei és Zachariassen közös erővel.

    40.

    PERC
    Krépin Diatta váltja.

    40.

    PERC
    Vanderson lesérült.

    40.

    PERC
    Laidouni kirúgja a pályáról Vandersont, nem kap sárga lapot, Csercseszov kap… szóbeli figyelmeztetést.

    39.

    PERC
    És újabb.

    36.

    PERC
    Gól ott is.

    36.

    PERC
    A csoport másik mérkőzésén:
    Crvena zvezda (szerb)–Trabzonspor (török)

    35.

    PERC
    Traorének magyaráz Csercseszov, nem megy ma a szélsőnek.

    35.

    PERC
    Vanderson nagyon rutinos, a labdával a kezében esik el a jobb szélen, hogy ne legyen kontra…

    33.

    PERC
    Dibusz csoda mérges, megrántja mérgesen a csapatkapitányi karszalagját, jelezvén, neki joga van ennyi reklamáláshoz. De inkább a stílussal és a hangerővel volt itt a baj.

    32.

    PERC

    32.

    PERC
    Dibusz Dénes kap sárga lapot reklamálásért. Ami miatt tiltakozott: a gólhoz vezető akció során Golovin passza után Disasi átjátszotta Zachariassent a jobb oldalon, de nem lökött, csak sokkal erősebb és erőszakosabb volt.

    32.

    PERC
    VEZET A MONACO! Disasi előretör, jobbal szépen ad be a jobb szélről, laposan, WISSAM BEN YEDDER a jobb alsó sarokba sarkaz az ötös jobb, azaz rövid sarka és Botka elől. 0–1!

    31.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (0–1) Ben Yedder

    30.

    PERC
    Fofana sarkazását Wingo elrúgja Golovin elől, de ellenfélhez.

    26.

    PERC
    Kontra, Gojak passzát visszaadja R. Mmaeének Zachariassen, az ék oldalra passzol… bedobás.

    25.

    PERC
    Fotó: Árvai Károly

    25.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    25.

    PERC
    Caio Henrique ad be balról ballal, Dibuszé.

    25.

    PERC
    Korábban megírtuk, hogy Bognár Tamás és Vad II István is kapott küldést a hétközi európai kupafordulóra.

    24.

    PERC
    Enea Jorgji munkáját két honfitársa, Denis Rexha és Ridiger Cokaj segíti partjelzőként, a negyedik játékvezető szintén albán lesz (Florian Lata), míg a videoszobában spanyolok dolgoznak majd: Alejandro Hernández és asszisztense, Juan Martínez Munuera.

    24.

    PERC
    Enea Jorgji személyében albán játékvezető fújja a sípot ma.

    24.

    PERC
    Rászóltak a bíró fülére, szerencsére nem jön ki 11-est vizslatni…

    24.

    PERC
    Traoré és Zachariassen helyet cserél.

    23.

    PERC
    Besic és Traoré lesz eltiltott egy újabb mai sárga lappal.

    23.

    PERC
    Botka Endre megússza sárga lappal…

    23.

    PERC
    Botka odarúg véletenül Fofana jobb bokájára, ápolás. Ez fájhatott.

    21.

    PERC
    A remekül kilépő Dibusz védi bravúrral Ben Yedder 13 méteres, ballábas lövését, a kipattanót a jobb sarok mellé szúrja Volland, de már les.

    20.

    PERC
    A hivatalos nézőszám: 20 517.

    20.

    PERC
    Akit a Bayern adott kölcsön.

    20.

    PERC
    … Nübelé.

    19.

    PERC
    Pászka lepattan Vandersonról, de szöglet. Pászka adja be balról, ballal…

    19.

    PERC
    Laidouni rossz passzát felhozza Fofana, de indítása S. Mmaee zsákmánya a 16-os előtt.

    18.

    PERC
    Eközben Kerkez Milos…

    16.

    PERC
    Mezőnyharc, sok rossz passzal.

    10.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    9.

    PERC
    Az ASM videoelemzője Borbola Bence mellett kapott helyet.

    8.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    8.

    PERC
    Nem mindennapi gesztust tett a Ferencváros: a zöld-fehérek meghívták az őket a Magyar Kupában legyőző (3–2) Iváncsa játékosait és stábtagjait a Monaco elleni Európa-liga-mérkőzésre.

    8.

    PERC
    Fotó: Árvai Károly

    8.

    PERC
    https://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/92/9/85/cikk_2920985/iban_960px.jpg

    6.

    PERC
    Megúszta a Fradi, háromszorosan is!

    6.

    PERC
    Ben Yedder ballal az égbe lő kissé jobbról, miután Vanderson jobb oldali beadását Ben Yedder elé fejeli Wingo, és a csatár ballal az ötös jobb sarkáról a lécre lő, nem sokkal elvétve a bal felső sarkot. Aztán ballal hétről Wingóba lő Fofana, és utána jött a francia csatár duplázása…

    4.

    PERC
    Camara bokáját megtaposta csúnyán Vécsei, de megússza lap nélkül.

    4.

    PERC
    Ben Yedder lő szép gólt ballal az ötös bal sarkáról, Dibusz lába között, de lesről indult Golovin passza után.

    2.

    PERC
    Zachariassen jobb oldali beadása Nübelé, R. Mmaee hiába robbant be az ötösre, lemaradt.

    1.

    PERC
    Vécsei szereli szépen a 16-os előtt Ben Yeddert.

    1.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A magyar csapat zöld-fehér mezben és fehér nadrágban, a vendégek tiszta feketében.

    Fotó: Árvai Károly

    Nincs elérhető leírás.

    BŐVEBBEN ITT!

    Amennyiben az FTC győz és a Trabzonspor nem nyer a Crvena zvezda vendégeként, akkor a magyar csapat az utolsó fordulótól függetlenül megnyeri a csoportját. Ha a Trabzon és a Ferencváros is győz, akkor a két csapat törökországi mérkőzése dönt a csoportelsőségről (ha a törökök akár csak egy góllal is megnyerik azt a meccset, várhatóan megelőzik a Budapesten 3–2-re nyerő FTC-t, mert ha az egymás elleni eredmények nem döntenek, akkor az összesített gólkülönbség számít, amiben most kettővel jobban áll a Trabzonspor).

    A kérdés onnantól csak az, hogy hányadik helyen, ami azért nagyon lényeges, mert a csoportelső azonnal a jövő márciusi nyolcaddöntőbe jut (ez legutóbb európai kupában 1985-ben, a Videotonnak sikerült, az UEFA-kupában), míg a 2. helyezettekre vár egy rájátszás a 16 közé jutásért februárban. Ráadásul az El-csoportból a rájátszásba kerülő csapatok biztosan valamelyik BL-ből érkező, a BL-csoportjában 3. helyen végzett együttessel játszanak a 16 közé kerülésért, tehát, könnyen bele lehet futni például az FC Barcelonába vagy a Sevillába (ez a két együttes már biztosan 3. helyen zár a BL-csoportjában), azaz azon a kerülő úton jóval nehezebbnek tűnik eljutni a nyolcaddöntőbe, mint a csoportkörből egyenesen.

    Ha a kilenc ponttal listavezető Ferencváros csütörtökön megveri a Monacót, akkor az biztos, hogy első magyar csapatként továbbjut az Európa-liga csoportköréből (ilyenre egyetlen európai kupában sem volt még példa a csoportkörös rendszer bevezetése óta).

    A Ferencváros az Európa-liga H-csoportjában kilenc ponttal az első helyen várja az utolsó előtti fordulót, a Monaco elleni hazai meccset. Az FTC nagyon közel áll a továbbjutáshoz, sőt, a nyolcaddöntőt érő csoportelsőséghez is, de matematikailag még semmi nem dőlt el. Végignéztük, milyen opciók fordulhatnak elő a csoportban a mai két mérkőzés, a Ferencváros–Monaco és a Crvena zvezda–Trabzonspor találkozó után.

    NYILAS Elek az 1995–1996-os idényben bajnok FTC játékosa, a BL-csoportkörben szerepelt együttes tagja.

    Nagyon várom a mérkőzést! A Monaco elmarad attól, amit vártak tőle, amit várt önmagától, ettől még veszélyes csapat. A Fradit persze jobban ismerem, és én nem tartottam annyira tragikusnak az iváncsai kupakudarcot, és nemcsak azért, mert ott voltam annak idején a Dunaszekcsőn vereséget szenvedő csapatban, hanem mert a futballban van ilyen. Nem figyelsz oda eléggé, az ellenfél lelkesebb, menet közben pedig nem tudsz felpörögni, és hiába van az utolsó öt percben négy ziccer, olyankor már minden kimarad… Aztán jön a felcsúti bajnoki, és rúg egy négyest a csapat, megveri a Crvena zvezdát, amikor tényleg koncentrál. Számomra nem kérdés, a Fradi nem rosszabb, mint a csoportellenfelei, de ehhez a Trabzonspor elleni, tízemberes küzdelem és a Zvezda ellen látott harcosság kell. Ha már ilyen közel a továbbjutás, annyira jó lenne elérni! A közönség ott lesz a csapat mögött, libabőrös leszek ma is, ha eszembe jut a zsúfolt stadion tombolása, az akkora erőt ad, hogy a nézők el sem tudják képzelni! A Monacónak támadnia kell, nincs más esélye, ez pedig kedvez a Fradinak, ha a szervezett, egységes védekezésből gyors kontrákat tud vezeti. Nagyon szeretem Aissa Laidouni játékát, összeköti a védősort a csatárokkal, a támadók között ragyogó futballistákat látni, a motivált Ryan Mmaee főszereplő lehet, Adama Traoré veszélyes nemzetközi szinten is, s ha Tokmac Nguennek jó napja van, mint a Trabzon ellen, húzóemberré válhat – nagyon szurkolok a csapatnak!

    „Legutóbb a Crvena zvezda szerb válogatott védőjével, Milan Rodiccsal elcseréltük a dresszünket. Én a védelem jobb, ő a bal oldalán futballozott, sokszor találkoztunk egymással a pályán. A Monaco ellen nem tervezek előre, meglátjuk, milyen kedvem lesz a mérkőzés lefújásakor. Szeretnénk újra győzni, adott esetben az egy pont sem lenne rossz, hiszen az azt jelentené, elértük célunkat, a tavasszal is vár ránk nemzetközi kupamérkőzés.”

    Philippe Clement együttese az utóbbi három tétmérkőzésén nyeretlen, Trabzonban 4–0-ra kikapott az El-ben, majd a bajnokságban hazai pályán 1–1-et játszott a Clermont-nal, a hétvégén pedig aille-ben maradt alul 4–3-ra. Henry Wingo szerint ez nem tévesztheti meg őket, harcos, elszánt Monacóra számít.

    Belső késztetéssel – Thury Gábor jegyzete.

    A TELJES INTERJÚ ITT!

    „Minden évben többre vágyom – mondta lapunknak Ryan Mmaee, a Ferencváros 24 éves marokkói válogatott támadója, aki 2021 júliusában érkezett a klubhoz. – Fontos volt, hogy az első találkozón hazai pályán legyőztük a Trabzonsport, ráadásul emberhátrányban futballozva. Az a siker nagy lendületet adott, addig is tudtuk, hogy jó csapatunk van, onnantól még inkább hittünk magunkban.”

    Henry Wingo, a Ferencváros védője a következőket mondta a Monaco elleni találkozó előtt.

    „Nagyon nehéz meccsre számítunk, olyanra, amilyen az első is volt. Mindkét csapatnak van miért küzdenie, megfelelően fel vagyunk készülve. A csapat nagyon jól bírja a kettős terhelést, fizikálisan jó állapotban vagyunk, nehéz mérkőzéseken is sikerül jó eredményeket elérnünk ilyen erőltetett menet közepette is. A Monaco tele van minőségi játékosokkal, akikre védőként extrán oda kell figyelnünk, de fel vagyunk készülve ezekre a helyzetekre.

    Knoester eltiltott, Civic pedig sérülés miatt nem lesz bevethető a Monaco ellen. Ezzel kapcsolatban Csercseszov elmondta, az elmúlt három meccset is négy védővel oldották meg, remélhetőleg mindenki más bevethető lesz. Két napja Kovacevic is velük edzett már, Pászka a legutóbbi meccsen nagyon jó teljesítményt nyújtott, és Botka is visszatért a sérüléséből.

    Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője először arra reagált, hogy csapatának elég egy pontot is szereznie ahhoz, hogy továbbjusson a csoportjából.

    „A holnapi meccs mindkét csapat számára nagyon fontos lesz, szoros a csoport állása, nem akarok a pontokról, a pontszerzésről beszélni. Arra fókuszálunk, hogy jó teljesítményt nyújtsunk a pályán, és kihasználjuk a helyzeteinket. Szeretnénk ha hasonló jó formában lépnénk a pályára, ahogy tettük azt a hétvégén, a Puskás Akadémia elleni bajnokin. Ha a Monaco legutóbbi eredményeit nézzük, akkor valóban ingadozó volt a teljesítményük, azonban ha a pályán mutatott játékukat, akkor nem mondanám ezt. A Trabzonspor ellen kaptak egy szerencsétlen gólt, de alapvetően azon a meccsen sem játszottak rosszul. Nagyon erős csapatról van szó, amely a korábbi években a Bajnokok Ligájában szerepelt. Azt nem árulhatom el, milyen taktikával készülünk a meccsre, de természetesen kielemeztük az ellenfelünket. Én azonban inkább a saját csapatommal szeretek foglalkozni, s azt kell mondanom, minden eshetőségre fel vagyunk készülve.”

    Benoit Badiashile, az AS Monaco védője a következőket mondta:

    „Nagyon fontos és egyben nehéz mérkőzés vár ránk, azonban nem érzünk magunkon nyomást, veszélyben sem érezzük magunkat, a saját játékunkat fogjuk játszani. Való igaz, hogy sok gólt kaptunk az elmúlt mérkőzéseken, ezt nehéz kezelnie a védelemnek, viszont dolgozunk rajta. Mohamed Camara visszatérése segíthet abban, hogy hatékonyabbak legyünk hátul. Erre kell törekednünk elöl is, a helyzeteink kihasználása lesz a legfontosabb kérdés. Az első meccsen a Ferencváros kihasználta az első lehetőségét, ezt igyekszünk most elkerülni, mert különben ismét nagyon nehéz helyzetbe kerülünk.”

    Azt is elmondta, Alekszandr Golovin megsérült a tegnapi edzésen, meghúzódott a bokája, de valószínűleg ő is rendelkezésre áll csütörtök este.

    „Hatékonyabbnak kell lennünk, mint amilyenek az első mérkőzésen voltunk, hiszen ott is megvoltak a helyzeteink. Ellenfelünk magas minőséget képvisel, nagyon hatékony, gyors irány- és tempóváltásokra képes. Kilenc pontja van, nem véletlenül, és az egyetlen elvesztett meccsén is rengeteg lehetősége volt. Az utóbbi két találkozónkon valóban egyaránt kaptunk négy gólt, de más volt a Trabzonspor és a Lille elleni mérkőzés is. Utóbbin nem voltunk elég kompaktak, miközben ellenfelünk támadásban igen erős volt. Igaz, mi is eredményesek voltunk háromszor, ám a győzelem elmaradt, ezért a csapatjáték struktúrájára kell hangsúlyt fektetnünk. Meg kell teremtenünk az egyensúlyt a csapaton belül, a sok kapott gól nemcsak a védelem hibája, vagy egyéni hibák okozták, hanem az együttműködés hiánya. Ellenben a Ferencváros erőssége a kompakt csapatjáték, a csatárok például nemcsak a góllövésből, hanem a védelekezésből is kiveszik a részüket.”

    Philippe Clement, az AS Monaco vezetőedzője arról beszélt, mit kell másképpen csinálniuk, hogy ne szenvedjenek ismét vereséget a Ferencvárostól.

    BŐVEBBEN ITT!

    Az azóta tartó menetelés első, kulcsfontosságú lépése az volt, amikor 2019-ben, a BL-selejtező 1. fordulójában az FTC kiejtette az akkor még jóval esélyesebbnek számító bolgár Ludogorecet. A továbbjutásról döntő bulgáriai visszavágón, a hazai 2–1 után idegenben is nyert 3–2-re az akkor még Szerhij Rebrov irányította gárda. Az a siker ugyan nem ért rögtön főtáblát (a gyűjtésünkben szereplő többi meccs vagy a főtábláról vagy a tavaszi folytatásról döntött), de anélkül talán a csoportkör közelébe sem juthatott volna az FTC.

    A Ferencváros labdarúgócsapata 2019-től – a megelőző évek korai kiesései után – sorozatban a negyedik alkalommal szerepel valamelyik európai kupa (egyszer a BL, harmadszor az Európa-liga) csoportkörében, és először juthat tovább a csoportkörből a tavaszi folytatásba.

    Újabb sorsdöntő meccs előtt áll a Ferencváros labdarúgócsapata, olyan mérkőzés előtt, melyen egyetlen pont megszerzésével továbbjutna az Európa-liga csoportköréből. A Monaco elleni hazai találkozó előtt megnéztük, hogy az FTC az elmúlt években hány, hasonlóan nagy téttel bíró meccset játszott a nemzetközi porondon, és azokból hogyan jött ki.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ FTC–MONACO MÉRKŐZÉS KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK