2023.V.28. Mezőkövesd – Ferencváros: 1-0

A Ferencváros legyőzésével a hetedik helyre lépett a Mezőkövesd!

Telt ház az idényzárón, a bajnok sorozatban a harmadik mérkőzését is elveszítette – most Drazsics gólja döntött.
A bajnok Ferencváros 1–0-ra kikapott a Mezőkövesd otthonában, ezzel a mérkőzéssel véget ér a labdarúgó NB I 2022–2023-as idénye.

Nyilatkozatok:

Kuttor Attila: — A bajnok Ferencvárost látjuk vendégül teltház előtt, éppen ezért emlékezetes találkozóra számítok. Természetesen szeretnénk jó eredménnyel zárni a szezont, ezért mindent el fogunk követni a pont, illetve pontok megszerzése érdekében. Fontos, hogy koncentráltan és bátran futballozzunk az elsőtől az utolsó percig. Jó eredménnyel szeretnénk megköszönni lelkes szurkolóinknak az egész éves támogatást.

Sztanyiszlav Csercseszov: — Mi vagyunk a Ferencváros, ezért minden meccsen a legmagasabb szinten kell teljesítenünk akár van tétje, akár nincs. Valóban hosszú sorozat áll mögöttünk, rengeteg mérkőzést játszottunk, nagyon sok érzelmes pillanatban is volt részünk. Voltak nehézségeink is, többször is sérülések, eltiltások befolyásolták a csapat összetételét, de most, az utolsó mérkőzésen is ugyanaz a célunk, mint mindig: a lehető legjobb kezdővel kiállva győzni szeretnénk.

A mérkőzés:

Mezőkövesd-Zsóry — Ferencváros: 1-0 (1-0)
Mezőkövesd, 17:30. 4.110 néző.
Vezette: Karakó Ferenc (asszisztensek: Bornemissza, Csatári; Videóbíró: Pillók Ádám; VAR asszisztens: Garai; VAR operátor: Kovács I.; tartalékjv.: Andó-Szabó)

Mezőkövesd-Zsóry: Piscitelli — Kállai K., Lukic, Pillár, Filip — Brtan, Lehoczky (Karnyicki, 64.) — Besirovic, Da. Babunski (Prudnyikov, 85.), Molnár G. (Zahary, 85.) — Drazic
kispad: Rjabenko, Tordai, Nagy G., Bobál G., Márkus, Baranyai, Gíber, Ephestion
vezetőedző: Kuttor Attila

Ferencváros: Szécsi G. — Kaján (Auzqui, 79.), Abena, Knoester, Sagal — Esiti (Tóth A., 57.), Gojak — Zachariassen, Mercier (Frederiksen, 72.), Kwabena (Marquinhos, 57.) — Lisztes
kispad: Dibusz, Kovacevic, Say Shadirac, Trimboli, Orosz M.
vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

Gól: Drazic (45+1.)
Sárga lap: Filip (36.), Lehoczky (58.), Brtan (68.) illetve Szécsi G. (45+1.), Marquinhos (89.)

Özönlött a nép egy órával a Mezőkövesd Zsóry FC–Ferencváros mérkőzés előtt a helyi stadion irányába, így aztán nem csoda, hogy megtelt a lelátó. A 68 éves Krémer István szerint a Matyóföldi Folklór Fesztiválon nem voltak annyian mint az utolsó forduló utolsó bajnoki meccsén. A szervezők sem hittek a szemüknek, no meg a vendéglátósok sem, amikor meglátták, hogy kilométeres sorok kígyóznak a sörpult előtt. A lassú kiszolgálás miatt megesett, hogy aki a kezdőrúgás pillanatában állt sorba, még a huszadik percben is az üdítőjére várt. Ennél fogva nem láthatta a 8. percben az FTC hatalmas helyzetét, s nem tapsolhatott a hazaiak távoli, ám de centikkel célt tévesztő lövéseiknek sem.

Sőt, a kezdés előtti percekben a stadion fölött megjelenő JAK 52-es sportrepülőt sem csodálhatta meg. A szervezési gondok ellenére fesztiváli hangulatban kezdődött a találkozó, s bár a vendégek uralták a meccset, a hazai kontrák rendre veszélyt jelentettek, a Ferencváros kapujára, amelynek kezdőjében először kapott helyet a 18 éves Kaján Norbert. A 39. percben fölhördült az amúgy is végig ünneplő Fradi-tábor. Xavier Mercier nagyszerű indításával Lisztes Krisztián indult meg a bal oldalon, majd egy kötény után visszapasszolta a labdát a francia irányítóhoz ő azonban ballal fölé lőtt. Gólt érdemlő akciót láthatott a publikum.

A félidő utolsó percében Sztefan Drazsics villant nagyot, előbb métereket vert rá a David Knoesterre, majd kicselezte Szécsi Gergőt, ám a kapus buktatta a csatárt. A büntetőt a hazaiak gólfelelőse végezte el, s a magabiztosan a bal felső sarokba lőtt. Fesztiváli hangulatban kezdődött és abban is ért véget az első félidő.

A folyatásban egykapuzott a Ferencváros, ám a Mezőkövesd hősiesen védekezett, a sokak által tét nélkülinek tekintett mérkőzésen. A bajnokon ugyan látszottak a győzni akarás jelei, de a fejekben azért már a szabadságot tervezték a vendégek. A hazaiak pedig bizonyítani akarták, egyáltalán nem a véletlen műve, hogy ebben a bajnokságban egyszer sem kaptak ki az FTC-től. Nos, kétszer is megverte a bajnokot Kuttor Attila vezetőedző csapata, s bizony téved, aki azt hiszi, hogy a bajnokság utolsó fordulójának utolsó mérkőzésén meglepetés született!

A bajnokcsapat Mezőkövesdről az MVM Dome felé vette az irányt, hogy együtt ünnepeljen a szurkolókkal. Ezen az eseményen adja át az MLSZ az aranyérmeket.

További képek: fradi.hu, nso.hu (itt… és itt…)

Nyilatkozatok:

Kaján Norbert:

Tabella:

Góllövőlista:

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Mezőkövesd hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2023.V.28. Mezőkövesd – Ferencváros: 1-0 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+5.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+5.

    PERC
    Beszorult a végére a hazai csapat, Tóth emelését rosszul fejeli középre Abena.

    90+4.

    PERC
    Pillár elesett, hátrafelé, és ellökte közben a szélsőt. NEM 11-ES!

    90+3.

    PERC
    11-ES LESZ?

    90+3.

    PERC
    Videobíró.
    90+3.

    PERC
    Pillár szereli a bal szélen a Zidane-cselt bedobó Zachariassent.

    90+2.

    PERC
    Eldőlhetett volna.

    90+2.

    PERC
    Drazsics passzol kicsit hosszan jobbra Karnyicki elé, aki jobbal kapura lő 8-ról, de véd a rövid sarok előtt Szécsi.

    90+1.

    PERC
    A VAR szerint nem ért piros lapot.

    90+1.

    PERC
    Videobíró.
    90+1.

    PERC
    Filip a földön, Auzqui hátulról földre vitte.

    90+1.

    PERC
    Négy perc a ráadás.

    89.

    PERC
    Marquinhos labdát veszít, majd ellöki Kállait, sárga lap.

    88.

    PERC
    Zachariassent és Lukicot ápolják a pályán, egymásnak futottak.

    86.

    PERC
    Drazsics a 16-os előtt, de szereli őt Knoester. Prudnyikov felé csorog a labda, nem éri el azt a cserejátékos.

    85.

    PERC
    Younn Zahary be, Molnár le, csatár helyett bekk.

    85.

    PERC
    Nyikolaj Prudnyikov be, Babunszki le. Szélsőcsere.

    84.

    PERC
    Rákezd a vendégtábor, a mai leghangosabb szurkolással.

    81.

    PERC
    Nem volt kezezés, Piscitelli lábbal nagyot védett, Lukic pedig becsúszott, de nem bántotta a támadót, és nem is kezezett.

    81.

    PERC
    Zachariassen jobbról középre ad, Frederiksen ötről jobbal a kapusba lő. De ketyeg a VAR…

    80.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    79.

    PERC
    Carlos Auzqui be, Kaján le, jobbhátvéd helyett jobbszélső.

    77.

    PERC
    Tóth jobb oldali beadását Frederiksen jobbal hatról kapura rúgja, de véd az olasz… ám les.

    76.

    PERC
    Frederiksen indítása Zachariassen tarkóján csattan a 16-os előtt.

    75.

    PERC
    Gojak indítása éppen csak hosszú az ötös elé bevetődő Zachariassennek.

    74.

    PERC
    A hazai keretből 1, a ferencvárosiéból 8 légiós szorult ma a kereten kívülre.

    73.

    PERC
    A hazai keretben 14 a légiós, a vendégeknél 18.

    72.

    PERC
    Nikolai Frederiksen be, Mercier le.

    71.

    PERC
    Ivószünet a második félidőben is.

    70.

    PERC
    A sértett kissé balról 22-ről kapura rúgja a szabadrúgást, Piscitelli hatalmas vetődéssel kitolja a labdát a léc alól.

    69.

    PERC
    Marko Brtan felrúgja Merciert, sárga lap.

    68.

    PERC
    Drazsics fejel a léc fölé öt méterről Babunszki kiváló, bal oldali beadását követően!

    66.

    PERC
    MELLÉ, Mercier emel az ötös jobb sarkára Zachariassen elé, aki jobbal a jobb alsó mellé lő, nem sokkal célt tévesztve.

    64.

    PERC
    Aljakszandr Karnyicki be, Lehoczky le, szűrő a pályán középső középpályás helyett.

    62.

    PERC
    Fotó: Kovács Péter

    62.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    61.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    60.

    PERC
    A két csapat az ötösön… Molnár odarúga a labdát, ahol senki sincs…

    60.

    PERC
    Lehoczky jobbal a bal alsó mellé lő a 16-os jobb sarkáról. Sagal közbelépett még, korner.

    58.

    PERC
    Lehoczky Rolandnak sárga lap, odarúg a bal szélen meginduló Marquinhosnak.

    57.

    PERC
    Tóth Alex Esitit váltja.

    57.

    PERC
    Marquinhos be, Owusunak nem ment ma.

    52.

    PERC
    Zachariassen előáll egy mérsékelten sikeres skorpiórúgással.

    51.

    PERC
    Piscitelli kirúgása pontos. Pontosan Csercseszovhoz száll, és jó a levétel is aztán.

    49.

    PERC
    Lisztes kiharcol a jobb szélen egy szögletet.

    47.

    PERC
    Filip balról ballal középre ad, Pillár eltűnik az ötös előtt… bedobás.

    47.

    PERC
    Kaján odarúg a bal szélen meginduló Besirovicnak, kap egy… utolsó szóbeli figyelmeztetést.

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    Fotó: Kovács Péter

    FÉLIDŐ

    https://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/95/93/63/cikk_2959363/ft2.jpg

    FÉLIDŐ

    45 százalékban volt a labda ma a hazaiaknál, 7-szer lőttek kapura, 1-szer a kapu felületére, a másik oldalon ez az arány 5/1.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    Az FTC 2023-ban már a harmadik vidéki bajnokiját bukta el legutóbb Kecskeméten, de a 9–2–5-ös egyenlegével így is fölényesen vezeti a vendégtabellát.

    FÉLIDŐ

    A matyóföldiek 7–4–5-ös mérlegükkel a középmezőny alján vannak a hazai táblázaton, a legutóbbi Paks elleni 6–1-gyel ötös otthoni nyeretlenségi szériájuknak vetettek véget.

    FÉLIDŐ

    A Fradi már bajnokként a KTE után a DVSC-től is kikapott, egymás után két vereséget ebben az idényben előtte csak egyszer, márciusban szedett össze (1–2 a PAFC, majd 0–1 a ZTE ellen). Így már legalább hét vereséggel zár, ilyen sok még egyszer sem volt neki, amióta elkezdte a most is tartó, egymás után öt bajnoki címet számláló sorozatát. Legutóbb a 2016–2017-es idényben volt több, akkor kilenc vereséggel a 4. helyen zárt.

    FÉLIDŐ

    A Mezőkövesd a kiesési helyosztón idegenben verte meg 3–2-re a Honvédot, és ezzel sorozatban hetedszer hosszabbította meg élvonalbeli tagságát. A korábbi gólínsége után meglepő, hogy az előző 5 fordulóban a legtöbb gólt (12) szerezte a mezőnyben.

    FÉLIDŐ

    E párharc legjobb góllövői:
    Tokmac Nguen 6
    Böde Dániel 6
    Franck Boli 5
    Varga Roland 4
    Dino Besirovic 3

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+2.

    PERC
    SZTEFAN DRAZSICS jobbal a bal felső sarokba lő, nagy erővel, Szécsi nem védhette. 1–0!

    45+2.

    PERC
    11-es GÓÓÓL!!! (1–0) Drazsics
    45+1.

    PERC
    … ÉS BÜNTETŐ!

    45+1.

    PERC
    Drazsics szereli Knoestert a 16-os bal sarka előtt, kapura tör, eltolja balra a labdát Szécsi Gergő mellett, aki akasztja őt. Sárga lap a kapusnak…

    44.

    PERC
    Egy perc a ráadás.

    43.

    PERC
    … Babunszki jobbal a léc fölé lő, fél méternyivel, Szécsi vetődve biztosított.

    43.

    PERC
    Pillár és Lehoczky is a sorfalban…

    42.

    PERC
    Négyfős sorfal, plusz fekvő ember, Mercier.

    41.

    PERC
    Drazsicsot ellöki a 16-os előtt nem sokkal Esiti, szabadrúgás. Csak szabadrúgás, kissé balról, 18-ról.

    40.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    39.

    PERC
    Lisztes megvillan, remekül ad Mercier elé balról ballal, a légiós tízről, picit balról kirúgja a labdát a stadionból, de szó szerint!

    38.

    PERC
    Kaján jobb oldali beadását hazateszi a kapusához Lukic. Sagal nagyot rúg Babunszkiba… sárga lap nincs, nagy meglepetésre.

    36.

    PERC
    Steliano Filip nekimegy könyökkel Zachariassennek, sárga lap.

    35.

    PERC
    Owusu rosszul lép a bal szélen, hosszas ápolás a pályán.

    33.

    PERC
    Lisztes odalép Lehoczkynak, gyors ápolás.

    32.

    PERC
    A Ferencváros a legutóbbi két fordulóban pont nélkül maradt, de már hetek óta biztos bajnok, matematikailag is. A legutóbbi három, a fővároson kívül játszott bajnoki mérkőzését kivétel nélkül elveszítette. A mostani idényben még nem tudta legyőzni a Mezőkövesdet (mlsz.hu).

    32.

    PERC
    A Mezőkövesd megtáltosodott a bajnoki hajrára, a legutóbbi két találkozóját 9–3-as gólkülönbséggel, hat ponttal zárta. A legutóbbi hazai meccse a klubrekordot hozó, a Paks elleni 6–1 volt. Kuttor Attila csapata egy helyet még előre léphet, egyet hátra csúszhat.

    29.

    PERC
    Filip ballal jócskán a léc fölé vágja Molnár jobbról jövő lapos passzát. Jó 30-ról.

    27.

    PERC
    Esiti ívelése a kapusé.

    27.

    PERC
    Molnár és Babunszki helyet cserélt a jelek szerint.

    24.

    PERC
    Sagal bal oldali szögletét nem találja el jobbal az ötös túlsó, azaz jobb sarkán Kaján, Abena kissé közelebbről kapura lő, Piscitelli már verve, de a jobb sarok elől ment a gólvonalon álló Brtan!

    22.

    PERC
    Szép, Mercier passzol Owusu elé, aki elviszi a labdát balra, az ötös bal sarka elől keményen kapura lő, de bal lábbal véd Piscitelli!

    21.

    PERC
    60 százalékban a hazaiaknál a labda, és nem találták még el a kapu felületét a felek.

    20.

    PERC
    A borsodi kisvárosban 9-szer kerültek egymással szembe, 3 kövesdi győzelem mellett 5 ferencvárosi diadalt jegyezhettünk fel, és egyedül a 2021 februári meccsük lett döntetlen (2–2). A két véglet: 2020 februárjában a kövesdiek, 2021 novemberében a zöld-fehérek nyertek 3–0-ra.

    20.

    PERC
    Ősszel a borsodiak hazai pályán hátrányból felállva 2–1-re nyertek – a párharc legutóbbi 9 bajnoki felvonása közül ez volt az egyetlen sikerük az FTC ellen. Miután márciusban a fővárosban 1–1-et játszottak, ezért ha a Kövesd most is legalább egy pontot szerez, a KTE után a második olyan csapat lesz, amelyik ebben a kiírásban nem kapott ki a bajnok Ferencvárostól.

    19.

    PERC
    Babunszki ballal a jobb alsó mellé tekeri a labdát, 21-ről. Középről.

    18.

    PERC
    Helyzet itt is, Babunszki balról középre tör, jobbal a jobb felső mellé lő középről, 23 méterről. Szécsi hatalmasat vetődve biztosított.

    15.

    PERC
    Nagy blokk, Zachariassen jobb oldali, jobblábas, lapos beadását Gojak az ötös jobb sarka elől jobbal kapura szúrja, de bevetődve blokkol Lukic!

    10.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    9.

    PERC
    Owusu megindul, jó a csel és az indítás is, de Lisztes bal oldali beadása magas picit Zachariassennek középen, Piscitelli pocsékul mozdult ki.

    7.

    PERC
    Aztán nem találja el jobbal a lecsorgót…

    6.

    PERC
    Molnár bal oldali kornere után az ötös bal sarka elől Drazsics jobbal Sagalba lő.

    6.

    PERC
    Lukic jobbal a jobb sarok mellé lő egy 27 méteres szabadrúgást. Középről. Szécsi vetődve biztosított.

    3.

    PERC
    Babunszkinak odalép Esiti, szabadrúgás.

    3.

    PERC
    … pontatanul.

    3.

    PERC
    Mercier szögletét kifejeli középről Lukic. De Sagal kiharcol egy újabb kornert, és ezt már ő adja be balról. Ballal…

    2.

    PERC
    Sagal bal oldali beadásába belelép Kállai.

    1.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak tiszta kékben, a vendégek zöld-fehér mezben és fehér nadrágban.

    Az idő remek, süt a nap, szél nincs.

    Egy kis örökmérleg! Már 22-szer mérték össze erejüket az NB I-ben, az örökmérleg 3 mezőkövesdi siker, 5 döntetlen, 14 ferencvárosi diadal, 20, ill. 41 rúgott góllal.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Mezőkövesdhez:
    2022, Csontos Dominik
    2021, Derekas Zoltán, ingyen
    2019, Silye Erik, kölcsönbe
    2018, Amadou Moutari
    2018, Wieland Dominik
    2018, Silye Erik, kölcsönbe
    2017, Bognár István, ingyen
    2014, Kunsági Roland, k.

    Eltiltott: Vajda.

    A hazaiaktól Cseri (bokaszalag-húzódás), Kállai Z. (térdműtét után) és Nagy D. (vállszalaghúzódás) sérült, a vendégektől Besic (térdműtét után), Civic, Kovacevic, Wingo (mindhárom combizomhúzódás), Sigér, Vécsei (mindhárom térdszalaghúzódás), S. Mmaee, Nguen (mindkettő bokaszalag-húzódás) maródi.

    Úgy véljük, nem is a várakozások megosztásának és a sportszakmai fejtegetéseknek van itt most helye, inkább felhívnánk mi is a figyelmet arra, hogy – mint arról a mezőkövesdi klubhonlap beszámol – a szünetben tizenegyesrúgó-versenyre kerül sor, három résztvevőt az elővételben jegyet vásárlók, hármat pedig a bérletesek közül sorsolnak ki. A Mezőkövesd története során csak háromszor győzte le NB I-es meccsen a Ferencvárost, mindannyiszor odahaza, de ezen az idényzárón lényegében csak hab lenne a tortán, ha most születne meg a negyedik siker.

    Hangulatos idényzárónak ígérkezik a találkozó az OTP Bank Liga, illetve a két csapat szempontjából is. Tétje ugyanis a presztízsen kívül már nemigen van, hiszen már hetekkel ezelőtt eldőlt, hogy a Ferencváros újra megvédi bajnoki címét az élvonalban, a legutóbbi fordulóban pedig az is bizonyossá vált, hogy a Mezőkövesd nem esik ki, hiszen a bennmaradásért vívott harcban nagy ellenlábasának számító Budapest Honvéd otthonában győzött 3–2-re.

    Telt házzal, a Ferencvárossal és tizenegyesrúgó-versennyel búcsúztatják a bajnoki évadot Mezőkövesden. EGY HONVÉD–ZALAEGERSZEG MÉRKŐZÉSSEL KEZDŐDÖTT az NB I 2022–2023-as idénye tavaly július 29-én a Bozsik Arénában, és 273 nappal később, május 28-án a mezőkövesdi Városi Stadionban ér véget. A borsodiak ellenfele a Ferencváros lesz, és mivel remek időjárásra van kilátás, nem csoda, hogy – a kövesdi klub honlapjának tájékoztatása alapján – már szerdán elővételben elfogyott az összes jegy a mérkőzésre. Egészen pontosan kétszáz elkülönített belépő vár még gazdára, amelyet kizárólag a helyszínen, a Széchenyi út felőli 1-es jegypénztárban lehet megvásárolni vasárnap 13.30-tól.

    „A bajnok Ferencvárost látjuk vendégül telt ház előtt, éppen ezért emlékezetes találkozóra számítok. Természetesen szeretnénk jó eredménnyel zárni a szezont, ezért mindent el fogunk követni a pont, illetve pontok megszerzése érdekében. Fontos, hogy koncentráltan és bátran futballozzunk az elsőtől az utolsó percig. Jó eredménnyel szeretnénk megköszönni lelkes szurkolóinknak az egész éves támogatást” – mondta Kuttor Attila a mezokovesdzsory.hu-n.

    „… Bár az idény során több kérdés felmerült, a csapat nagyon jó munkát végzett. Vár még ránk egy utolsó mérkőzés Mezőkövesden, ahol szeretnénk a lehető legjobb teljesítményt nyújtani, majd ezt követően együtt ünnepelhetjük meg az évet a szurkolóinkkal. Mi vagyunk a Ferencváros, ezért minden meccsen a legmagasabb szinten kell teljesítenünk akár van tétje, akár nincs. Valóban hosszú sorozat áll mögöttünk, rengeteg mérkőzést játszottunk, nagyon sok érzelmes pillanatban is volt részünk. Voltak nehézségeink is, többször is sérülések, eltiltások befolyásolták a csapat összetételét, de most, az utolsó mérkőzésen is ugyanaz a célunk, mint mindig: a lehető legjobb kezdővel kiállva győzni szeretnénk” – így Sztanyiszlav Csercseszov a fradi.hu-n. Az orosz mester elárulta azt is, mit csinál az utolsó fordulót követően. „Hazamegyek, néhány napot otthon töltök, a Kaukázusban, utána Moszkvába utazom, majd egy hetet a családommal töltök. Jó lesz egy kicsit pihenni, kikapcsolódni, de mielőtt kezdetét venné a szünet, még vár ránk egy feladat Mezőkövesden”.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A MEZŐKÖVESD–FTC MÉRKŐZÉS KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK