2023.VII.27. EKL-selejtező: Ferencváros – Shamrock Rovers: 4-0

Most ellenállhatatlan volt a Ferencváros, négy góllal nyert a Shamrock ellen

A BL-búcsú után a Ferencváros az Európa-konferencialigában hazai pályán fogadta az ír Shamrock Roverst. A rendkívül nagy ambícióval játszó zöld-fehérek 4–0-ra nyertek, és jó eséllyel továbbjutnak a párharcból.

Nyilatkozatok:

Új hajóskapitánnyal a fedélzeten vág neki a Shamrock Rovers elleni Ekl-selejtezőnek a Ferencváros. Máté Csaba sokszor volt már beugró, megbízott edző, a klub közleménye szerint ezúttal a vezetőedzői feladatok ellátásával bízták meg. Kérdés persze, ezt miként kell értelmezni: az 53 éves szakember hosszabb távra megkapja a lehetőséget a bizonyításra, vagy a vezetők, amint megtalálják a távozó Sztanyiszlav Csercseszov helyére az utódot, idővel ismét másodedzőként számítanak Máté Csabára?

„Nem ma kezdtem a szakmát, így pontosan tudom, vezetőedzőként nem érdemes hosszú távra tervezni – felelte lapunk kérdésére a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Máté Csaba. – Ha jönnek az eredmények, ha mérkőzéseket nyerünk, legfeljebb túlélni lehet bizonyos időszakokat. Számomra azonban egyvalami fontos, mégpedig az, hogy az előttünk álló párharcot sikerrel vegyük. Még talpon vagyunk a nemzetközi porondon, ám az a bizonyos védőháló kikerült alólunk. Az elmúlt években nemigen voltunk ilyen helyzetben, ha hibázunk, búcsúzunk a konferencialigától is. A csoportkörig ráadásul három fordulót kellene sikerrel venni, de egyelőre csak két mérkőzésre tekinthetünk előre.”

A feröeri Klaksvík elleni 3–0-s vereséget követően rendet kellett tenni a fejekben, Máté Csaba és segítője, Leandro egyetlen pillanatig sem unatkoztak az elmúlt napokban. A Shamrock Rovers ellen fontos lesz a higgadtság és a nyugalom megőrzése.

„A vereség okozta sokkból kellett kirángatni valahogyan a játékosokat – folytatta Máté Csaba. – A szakmai résszel is kellett foglalkozni, de napról napra jöttünk ki a gödörből. A hétvégéig érezni lehetett, hogy a játékosok feszültek, váratlanul érte őket a vereség, a kiesés… Kezdünk beállni a helyes irányba, láttam biztató jeleket. Pozitívan tekintek a Shamrock Rovers elleni találkozó elé, bízom benne, a szurkolók is beállnak a csapat mögé. Tudjuk, nekünk is tenni kell azért, hogy ez így is maradjon a mérkőzés végéig.”

A Máté Csaba vezette szakmai stábnak ráadásul a védelem jobb oldalára amolyan vészmegoldást kell(ett) kitalálnia, hiszen Henry Wingo régóta sérült, hozzá csatlakozott a legutóbbi mérkőzésen Botka Endre.

„Botka Endre olyan sérülést szenvedett, amely után az orvosi stáb egyértelművé tette, ezen a két mérkőzésen biztosan nem számíthatunk rá. Henry Wingo sem bevethető, de megoldjuk ezt a problémát, nem ezen múlik a mérkőzés sikere. Cristian Ramírez is bekerült a keretbe, immár ő is játékra alkalmas állapotban van.”

A Máté Csaba vezette szakmai stáb a Shamrock Rovers több mérkőzését is elemezte, és miután 2022-ben az Európa-liga rájátszásában találkozott már a két csapat – a budapesti 4–0-s kiütés után Dublin külvárosában 1–0-ra veszített a Ferencváros –, a vezetőedzőnek a közelmúltból is volt rálátása az ír csapatra.

„Elég megszámolni, a Shamrocknál hány játékos lesz a kezdőben azok közül, akik ellenünk játszottak a legutóbbi mérkőzésen, és hány nálunk. Nos, az íreknél kilenc ilyen futballista is lehet, s a vezetőedző is ugyanaz, míg a mi keretünk alaposan átalakult. Az íreké összeszokott együttes, napról napra, hétről-hétre fejlődött, éppen ezért még véletlenül sem szabad azt hinnünk, hogy ezúttal is simán, négy-nullára nyerhetünk. Biztos vagyok benne, a riválisunknál is tanultak az akkori hibákból. Kellő tisztelettel, alázattal kell a csütörtöki mérkőzéshez állnunk, különösen a Klaksvík elleni múlt heti fiaskó óta. Jó lenne győzni, de a múlt szerdán mélyre löktük vissza magunkat, innen kell most talpra állni. Elképzelhető, hogy némileg döcögősebb lesz az út.”

„A múlt évben megtanultuk, jobban kell tisztelni a Ferencvárost, hiszen kiválóak a támadó kvalitásai. Nem léphetünk ugyanabba a folyóba, amelybe tavaly. Több a tapasztalatunk nemzetközi szinten, hiszen szerepeltünk az Ekl csoportkörében, illetve nagyon jó játékosokkal bővült a keretünk – közülük azonban sajnos néhányan most hiányoznak. Azt gondolom, minőségben maximálisan tudtunk fejlődni a pályán és azon kívül is” –  mondta Stephen Bradley, a Shamrock Rovers vezetőedzője.

Azzal kapcsolatban, hogy előnyt jelenthet-e nekik, hogy a Ferencvárost sokként érte a Bajnokok Ligájából való kiesés, ezt felelte:

„Mindenre fel kell készülnünk. Nyilván lehet, hogy megrázta őket, de ez egyben extra motivációt jelenthet a magyarok számára, ezért még nagyobb erőbedobással játszanak majd ellenünk.”

A mérkőzés:

Európa Konferencialiga, 2. selejtező kör, 1. mérkőzés:

Ferencváros — Shamrock Rovers: 4-0 (2-0)
Groupama Aréna, 19:00. 10.735 néző.
Vezette: Ashot Ghaltakhchyan (asszisztensek: Gdlyan, S. Hovhannisyan; tartalékjv.: Z. Hovhannisyan – örmények)

Ferencváros: Dibusz — Makreckis, Cissé, S. Mmaee, Ramírez — Sigér (Esiti, 77.), Abu Fani — Traoré (Owusu, 77.), Zachariassen (Lisztes, 72.), Marquinhos (Ben Romdhane, 72.) — Varga B. (Katona B., 88.)
kispad: Varga Á., Knoester, Gojak, Civic, Abena, Pászka, Baráth P.
vezetőedző: Máté Csaba

Shamrock Rovers: Mannus — Cleary, Lopes, Grace — Hoare, O’Neill, Poom, Kavanagh — Towell (Finn, 49.), Burt (Razi, 79.) — Kenny (Greene, 79.)
kispad: Pöhls, Leitis, Gannon, Watts, Burke, Power, Cruise, Noonan
vezetőedző: Stephen Bradley

Gól: Sigér (16.), Ramírez (32.), Traoré (47.), Varga B. (74.)
Sárga lap: Esiti (90+2.) illetve Hoare (50.), Finn (57.)

Némileg kisimulhatnak a ráncok az Üllői úton. A Ferencváros a jelek szerint magához tért a múlt heti, Klaksvík elleni 0–3-as sokkból, az ír Shamrock Rovers ellen magabiztosan, lendületesen futballozott, Máté Csaba ezzel beugróként újabb feladatot vett sikerrel a zöld-fehérek kispadján. A tréner húzásai remekül beváltak, a kezdőcsapatba három futballista bekerülése jelentett némi meglepetést, az első félidőben esett két gólból mindhárman kivették a részüket. Sigér Dávid megpattanó lövéséből született az első gól, Cristian Ramírez találatánál pedig az a Cebrail Makreckis készített elő, aki középpályás létére remekül oldotta meg a jobb oldali hátvéd posztját.

Cristian Ramírez számára különösen érzelemdús volt az este!

Az ecuadori játékos 2016 februárja után szerzett ismét gólt a Ferencváros mezében, akkor a Puskás Akadémia kapujába talált be, és hogy valóban sokat jelent neki a Fradi, jól mutatta a gólöröme, két kezével szívet formálva szaladt a szurkolók irányába. Negyvenöt perc játék után máris leszűrhettük, visszatérése nagy erősítés a magyar bajnok számára, gyorsasága mit sem kopott az évek alatt, beadásai pedig tűpontosan érkeznek a kapu előterébe.

Olyannyira, hogy a szünet után hatvanegy (!) másodperccel a bal oldalról belőtt labdájából máris újabb gólt szerzett a Fradi Adama Traoré révén. A meccsre kilátogató több mint tízezer ferencvárosi szurkoló felállva ünnepelte a csapatot, a kapu mögötti tábor megállás nélkül tapsolt, énekelt, a pályán a játékosok pedig háromgólos előnynél sem vettek vissza a tempóból. Pedig az összeszokottság a Shamrock Rovers mellett szólt, a múlt augusztusi budapesti mérkőzésen (4–0) pályára lépők közül heten voltak ott ezúttal is a kezdőben, a Fradinál mindössze Dibusz Dénes, Adama Traoré és Marquinhos volt ott a mostani csapatban. Stephen Bradley vezetőedző, aki 2016 novembere óta irányítja a Roverst, hiába bízott benne, hogy a csapategység ezúttal nekik segíthet, nem lett igaza…

A Ferencváros végig irányította a játékot, az írek csupán a találkozó első negyedórájában futballoztak jól, Sigér szerencsés gólja a 16. percben duplán fontos volt, egyfelől megtörte az ellenfél játékosait, másfelől láthatóan visszaadta Kristoffer Zachariassen és társai hitét, önbizalmát. Különösen a találkozó hajrájában, a megnyugtató előny birtokában játszottak lazán, ekkor már olyan könnyed, látványos cseleket, indításokat is láthattunk, amilyenek a Klaksvík ellen végig hiányoztak. Az egyik nyári szerzemény, Mohammed Abu Fani megmutatta, miért szerződtette a Ferencváros, az izraeli középpályás mesteri labdákkal tömte csapattársait, és a hajrában Varga Barnabás is megszerezte első ferencvárosi gólját tétmérkőzésen, ami mindig fontos egy csatár életében. Gólja előtt Traoré egészen elképesztő gyorsasági fokozatba kapcsolt, harmincöt méteren nyolcméternyi (!) hátrányból indulva ért az ír védő elé, középen Varga Barnabás pedig könyörtelenül vágta a labdát a vendégek kapujába.

A Ferencváros tehát jól reagált a feröeri Klaksvík elleni múlt szerdai kudarcra és Sztanyiszlav Csercseszov távozására, magabiztosan ütötte ki ellenfelét – Máté Csabának a jelek szerint néhány nap alatt sikerült rendet tennie a fejekben.

A Shamrock Rovers 2022 augusztusában és ezúttal is 4–0-ra kapott ki a Groupama Arénában.

További képek: Farkas Zsolt, fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

MÁTÉ CSABA: FONTOS VOLT, HOGY A SZURKOLÓKAT MAGUNK MELLÉ TUDTUK ÁLLÍTANI

– Jól reagált a csapat a múlt heti kudarcra: ez a mérkőzés most rendben volt, nem?
– Mondhatjuk, az eredmény abszolút pozitív – mondta a sajtótájékoztatón Máté Csaba, a Ferencváros vezetőedzője. – Feszülten kezdtük a mérkőzést, nem mindig találtuk a helyünket. Az első gól előtt voltak beadásaink, lehetőségeink, az első két gól a félidőben végképp megnyugtatott bennünket. Fontos, hogy a szurkolókat is magunk mellé tudtuk állítani. Éppen ezért is szerettük volna tartani a tempót.

– Elégedett a négy góllal?
– Természetesen elégedett lehetek az eredménnyel. A négy gól komoly előny. Ezt a mérkőzést véletlenül sem szabad összehasonlítani a Klaksvík ellenivel. A játékosokat mentálisan nagyon megviselte az a vereség, most a legfontosabb az alázat volt.

– A visszavágó formalitás?
 Nem dőlt el, de nagyon nagy lépést tettünk a továbbjutás felé.

STEPHEN BRADLEY: MOST CSALÓDOTTABB VAGYOK, MINT TAVALY AUGUSZTUSBAN

– Ahogy múlt augusztusban, ezúttal is négy nullára kaptak ki. Most csalódottabb?
– Ezúttal jól kezdtük a mérkőzést, két nagy lehetőségünk is volt, sajnálhatjuk, hogy az egyik sem ment be – válaszolta Stephen Bradley, a Shamrock Rovers vezetőedzője. – El kell ismerni, ezt követően nagy hibákat követtünk el hátul, ezen a szinten nem szabad ilyeneket csinálni. Labdabirtoklásban is fölénk nőtt az ellenfél, a második gól pedig talán le is zárta a mérkőzést. És igen, most csalódottabb vagyok, mint tavaly augusztusban.

– Lát esélyt a visszavágón?
 Hazai pályán erősek vagyunk, de a négygólos hátrány nagy különbség. Múlt évben nyertünk egy nullára otthon, a továbbjutásról ezúttal is felesleges álmodozni. Ha mindenáron pozitívumot szeretnék keresni, a fiataljaink nem játszottak rosszul. Azonban látni kell, ez más szint, itt nem lehet büntetlenül hibázni.

– A Fradi-szurkolóik a végén így is megtapsolták csapatukat.
– A budapesti stadion hangulata lenyűgöző, a szurkolóink előtt le a kalappal. A Ferencváros rendkívül erős ellenfél volt, sajnálom, hogy nem tudtuk megnehezíteni a dolgát. Csalódott vagyok.

Cristian Ramírez viccesen azzal kezdte, hogy miért nem magyarul kérdezi őt a riporter a meccsről, majd rátért a találkozóra.

„Nagyon boldog vagyok mindenkiért, a szurkolókért, az egész Fradiért, az elnöktől kezdve mindenkiért, akik a csapatban, a stadionban dolgoznak. Köszönöm a szurkolást, nagyon boldog vagyok, hogy hazatérhettem, hiszen ez az otthonom. Nyolc éve voltam itt, de most is emlékszem azokra az időkre. Ez volt számomra az első meccs, és fantasztikus volt. Csak tettem a dolgomat, ahogy mindig, mindent beleadtam a pályán, igyekeztem segíteni a csapatot, ez számomra a legfontosabb. Mindenki jó teljesítményt nyújtott, és sikerült nyerni. Ez csak a kezdet, így kell folytatnunk!”

„Nagyon fontos volt számomra ez a találkozó, nagyon hálás voltam a bizalomért, amit megszavaztak nekem. Amikor megtudtam, hogy kezdő leszek, az volt az első gondolatom, hogy minden idegszálammal, mindenemmel, ami én vagyok igyekszem meghálálni ezt a bizalmat, valamit visszaadni az egész Fradinak. Az elmúlt két évben sajnos inkább mélységeket sikerült megjárnom, főleg lelkileg, s nagyon sokat jelentett most ez nekem” – mondta Sigér Dávid, aki még 2022 márciusában szenvedett súlyos térdsérülést, az előző idényben pedig többnyire csak epizódszerepet kapott az NB I-ben.

A válogatott középpályás a csapat szempontjából a gólját is jelképesnek érzi, erről bővebben is beszél videónkban, mint ahogy kitér a szurkolók támogatására, illetve Cristian Ramírez visszatérésére is. Mint elmondta, az edzések után ők is kíváncsiak voltak, hogy az ecuadori mire képes élesben a pályán.

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, az UEFA, a Ferencváros és a Shamrock Rovers hivatalos honlapja alapján)

3 hozzászólás a(z) 2023.VII.27. EKL-selejtező: Ferencváros – Shamrock Rovers: 4-0 bejegyzéshez

  • Fantasztikus változás egy hét alatt. Most lehet tűnődni összeesküvés elméleteken vagy kijelenteni, hogy csoda volt. De azért én láttam már ilyen fantasztikus váltásokat 1954 óta…
    Ami megható volt s meccs végén: a két büszke apuka a tábort köszöntők között. Ramirez kézen fogva legnagyobb kislányát és cumizós ifjoncot cipelő Marquinhos.
    Reméljük az előző hét csak pillanatnyi kisiklás volt. A Máté-Leandro kettős nekem rokonszenves és biztató.

  • PERCRŐL PERCRE:

    90+4.

    PERC
    Vége a meccsnek, a Ferencváros nem hagyott kétséget, és négy góllal legyőzte a Shamrockot. 4–0

    90+1.

    PERC
    Ramírez adott be balról, Katona fejelt 7 méterről, de Mannus jó helyen állt, védett.

    90.

    PERC
    Három perc a hosszabbítás.

    88.

    PERC
    Katona B. Varga
    88.

    PERC
    Eközben Kecskeméten…

    87.

    PERC
    A szöglet után Lisztes lőtt a védőbe.

    87.

    PERC
    Mmaee óriási labdával indította Vargát, aki nem tudta átemelni a kapus felett, szöglet jött.

    84.

    PERC
    Ramírez szerzett labdát, de elvették tőle a tizenhatos előterében, lecsapott rá Ben Romdan, aki 14 méterről gyengén gurított, a kapus védett.

    82.

    PERC
    Ezekben a percekben egész ügyesen passzolgatnak az írek, úgy tűnik, ilyet is tudnak.

    80.

    PERC
    Általános cserék után némileg feltámadt a Shamrock, többnyire az FTC térfelén zajlik a játék.

    79.

    PERC
    Greene Kenny
    79.

    PERC
    Razi Burt
    77.

    PERC
    Owusu Traoré
    77.

    PERC
    Esiti Sigér
    76.

    PERC
    KAPUFA! Kenny szerzett szerencsével labdát a tizenhatos előterében, majd a vonalról ellőtte, a léc mentett. A kipattantó Burt pörkölte rá, ezt meg Dibusz védte szögletre.

    74.

    PERC
    GÓÓÓL! Ez itt a negyedik! Ben Romdan adott óriási labdát a roppant gyors Traorénak, aki lefutotta a védőjét, majd nem tudta ellőni a kapus mellett, akiról Varga elé pattant a labda, és a tavalyi gólkirály nem hibázta el 7 méterről. 4–0

    71.

    PERC
    Lisztes Zachariassen
    71.

    PERC
    Ben Romdan Marquinhos
    69.

    PERC
    Nem változott a játék képe, továbbra is letámad a Ferencváros, és nem hagyja nyugton az íreket.

    66.

    PERC
    Zachariassen lépett ki a védők mögül Abu Fani átadása után, 15-ről ellőtte, kicsivel a bal fölső fölé.

    62.

    PERC
    Közben a Kecskemét vezetést szerzett a Riga ellen.

    62.

    PERC
    Kenny ment el a jobb oldalon, de a beadása gyenge volt.

    57.

    PERC
    Finn kapott sárga lapot, mert lerántotta Ramírezt.

    56.

    PERC
    Tűzijáték a Shamrock kapuja előtt, Elbőbb Varga, majd Abu Fani lövése pattant le a védőkről.

    50.

    PERC
    Hoare kapott sárga lapot, mert ellökte Marquinhost.

    49.

    PERC
    Finn Towell
    48.

    PERC
    Adama Traoré a gólja után (fotó: Árvai Károly)

    46.

    PERC
    GÓÓÓL!! BENT VAN A HARMADIK! Ramírez – ki más? – futott el a bal oldalon, remekül kanyarított középre, ahol érkezett Traoré, és öt méterről a kapuba fejelt. 3–0

    46.

    PERC
    Elkezdődött a második félidő.

    FÉLIDŐ

    Ferencvárosi gólöröm (fotó: Árvai Károly)

    45+3.

    PERC
    Vége az első félidőnek, két gól az FTC előnye. 2–0

    45+1.

    PERC
    Bal oldali szöglet után Varga csúsztatta meg a labdát, amelyre lecsapott Marquinhos, a lövése azonban 13 méterről fölészállt.

    44.

    PERC
    Megint a bal oldalról jöhetett a ferencvárosi szöglet, Abu Fani adott középre, kifejelték, majd Varga játszotta el, hogy bántották a tizenhatoson belül, hiába.

    40.

    PERC
    Varga és Traoré is elesett a tizenhatoson belül, de nem kaptak tizenegyest, a lecsorgót Ramírez lőtte el, szöglet lett belőle.

    38.

    PERC
    Ramírez beadása után Traoré lőhetett az ötös jobb sarkáról, de éppen az előtte álló védőbe.

    36.

    PERC
    Támadásban maradt az FTC, az írek csak pillanatokra tudják birtokolni a labdát.

    32.

    PERC
    GÓÓÓL!!! KETTŐVEL VEZET A FERENCVÁROS! Nagyon beszorult a Shamrock, Traoré adott jobbról középre, lecsapott a labdára Ramírez, aki 18 méterről ellőtte, a labda megpattant egy védő sarkán, és a jobb alsó sarokba vágódott. 2–0

    29.

    PERC
    Ramírez egy csel után adott balról középre, Varga 7 méterről csúsztatott – jócskán mellé.

    27.

    PERC
    Beszorult a Shamrock, Abu Fani adott középre balról, Traoré elől azonban kifejelték a labdát.

    24.

    PERC
    A szöglet után Marquinhos cselezgetett, majd elesett a védője mellett, de nem volt tizenegyes.

    23.

    PERC
    A Ferencváros átvette a kezdeményezést, ennek eredménye lett egy újabb szöglet a jobb oldalról.

    19.

    PERC
    Amúgy ez volt a meccsen az első lehetősége a Ferencvárosnak, és mindjárt gól lett belőle…

    18.

    PERC
    Alan Mannus beügyetlenkedi az első ferencvárosi gólt (Fotó: Árvai Károly)

    16.

    PERC
    GÓÓÓL!!! VEZET A FERENCVÁROS! Ramírez ívelte be jobbról a szögletet, a kapus rosszul öklözött, Sigér rálőtte 15 méterről, a labda felpattant egy védőn, majd úgy meglepte Mannust, hogy mellényúlt, így pattant a kapuba. 1–0

    15.

    PERC
    Bal oldali szöglet után egy védő fején megcsúszott a labda, újabb szöglet, csak ezúttal a másik oldalról.

    15.

    PERC
    Ramírez egy csel után balról középre adott, egy védőről kipattant a labda szögletre.

    11.

    PERC
    A szöglet után röviden fejelték ki a labdát a védők, Burt 17-ről rápörkölte, de jócskán fölé.

    10.

    PERC
    Egy teljesen lecsúszott lövés után szöglethez jutottak az írek a jobb oldalról.

    8.

    PERC
    Az Európa-konferencialigának ebben a szakaszában nincs videobíró-rendszer, ezért ezt a kezezéses esetet sem vizsgálták.

    7.

    PERC
    A szöglet után nem alakult ki veszélyes helyzet.

    7.

    PERC
    Hűha! Burt három ember között bejutott a tizenhatoson belülre, az ötös sarkáról ellőtte, Dibuszról Cissé kezére pattant a labda, majd kiperdült az alapvonalon túlra.

    4.

    PERC
    Több mint tízezer ember jött ki a múltkori csalódás után, ez egészen szép szám.

    4.

    PERC
    A szögletből nem lett semmi, sőt a Ferencváros jöhetett előre.

    3.

    PERC
    Balra Cebrail Makreckis (fotó: Árvai Károly)

    3.

    PERC
    Kavanagh adott be jobbról, Ramírez röviden fejelte el, Makreckis szögletre szabadított fel.

    1.

    PERC
    Elkezdődött a találkozó, a Ferencváros zöld-fehér csíkos mezben, fehér nadrágban, a Shamrock zöld-feketében játszik.

    Annyit már tudunk, hogy ha a bajnoki ágon szereplő Ferencváros túljut az ír Shamrock Roversen, akkor a máltai Hamrun Spartanst vagy a grúz Dinamo Tbiliszit kapja ellenfélül.

    „Mindannyiunk számára óriási csalódás volt a feröeriek elleni mérkőzés kimenetele, illetve maga az eredmény is, ezt kell most feldolgozniuk a játékosoknak, hiszen őket is hatalmas csalódásként érték a történtek. Nagyon fontos, hogy ezt mentális oldalról jól kezeljük. (…) A legfontosabb, hogy az alázat meglegyen a csapatban, valamint a kellő tisztelet az ellenféllel szemben. Azt a hatalmas csalódást, amit a szurkolóknak okoztunk, meg kell próbálnunk helyrehozni. Szeretnénk visszanyerni a szurkolóink bizalmát, hiszen szükségünk van a támogatásukra” – mondta a fradi.hu-nak Máté Csaba.

    „A legfontosabb, hogy a fejeket rendbe tegyük, hogy mindenkinek visszatérjen az önbizalma. Tisztelet, alázat és persze, emellett bele kell tenni a kemény munkát is a felkészülésbe, az eredmények csak a kellő intenzitással végzett edzésekkel, sok futással jöhetnek vissza” – beszélt a Shamrock elleni Ekl-selejtezőről Leandro, Máté Csaba segítője.

    Azt ugyebár mondanunk sem kell, hogy a feröeri KÍ elleni kiesés földindulásszerű hatással volt a magyar bajnokra, azóta már elbocsátották Sztanyiszlav Csercseszov edzőt is. Vajon össze tudja-e magát szedni a Ferencváros?

    Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdődik az Üllői úton a Ferencváros–Shamrock Rovers mérkőzés az Európa-konferencialiga selejtezőjének 2. fordulójából. Tartsanak velünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK