2023.VIII.27. Ferencváros – Paks: 6-1

Varga Barnabás három, a Ferencváros hat gólt szerzett a Paks ellen

Már az első félidőben kialakult a tekintélyes különbség, a vendégek megúszták ötgólos vereséggel.
A Ferencváros egy félidő alatt szerzett hat góljával eldöntötte a három pont sorsát a labdarúgó NB I 5. fordulójában a Paks ellen (6–1). A második félidőben már nem sok minden történt, így megszakadt a Paks veretlenségi sorozata.

Nyilatkozatok:

Máté Csaba: A vilniusi győzelem után két napunk volt a regenerációra, majd a felkészülésre a Paks ellen. Egy rendkívül kellemetlen ellenfél vár ránk vasárnap. A paksiak már az első perctől kezdve letámadnak, folyamatos nyomás alá helyezik aktuális ellenfelüket. Nem volt véletlen, hogy több csapatot is nagyon megleptek ezzel. Ezekre a helyzetekere kell felkészülnünk. Ami a kezdőcsapatot illeti, feltérképezzük azokat a játékosokat, akik pályára léptek a Zalgiris ellen, ki, milyen állapotban van, majd ezután mérlegelünk és eldöntjük, ki játszhat a Paks ellen. Nagyon fontos, hogy bárki is lép pályára vasárnap, az tisztában van azzal, hogy egyet már hibáztunk hazai pályán és ebből a szempontból egy nagyon fontos meccs vár ránk, amelyet szeretnénk megnyerni.

A mérkőzés:

Ferencváros — Paks: 6-1 (6-1)
Groupama Aréna, 17:30. 7.657 néző.
Vezette: Berke Balázs (asszisztensek: Buzás, Szert; Videóbíró: Oláh Gábor; VAR asszisztens: Kovács G.; VAR operátor: Rúsz; tartalékjv.: Andó-Szabó)

Ferencváros: Dibusz — Makreckis, Cissé, S. Mmaee, Pászka — Esiti (Sigér, 46.), Abu Fani (Owusu, 61.) — Traoré (Lisztes, 61.), Nguen, Ben Romdhane (Abena, 74.) — Varga B. (Pesic, 61.)
kispad: Varga Á., Knoester, Zachariassen, Civic, Baráth P., Wingo, Marquinhos
vezetőedző: Máté Csaba

Paks: Szappanos — Kovács K., Temesvári (Lenzsér, 46.), Kinyik — Osváth, Windecker, Papp K., Silye (Balogh B., 46.) — Szabó B. (Horváth K., 46.) — Haraszti (Földi, 74.), Hahn (Böde, 59.)
kispad: Simon B., Hegedűs J., Skribek, Bőle, Beke, Mezei, Gévay
vezetőedző: Bognár György

Gól: Traoré (10.), Varga B. (19., 29., 44.), S. Mmaee (45+3.), Nguen (45+6.) illetve Kovács K. (35.)
Sárga lap: — illetve Kinyik (6.), Szabó B. (45+2.)

Osztálykülönbség – de vajon hány osztályról van szó?

A csütörtökön még Litvániában Ekl-selejtezőt nyerő Ferencvárost egyáltalán nem viselte meg a csütörtök-vasárnap meccsritmus és az utazás, a hétközi nemzetközi kupameccshez képest négy helyen változó együttes (Pászka Lóránd, Anderson Esiti, Tokmac Nguen és Mohamed Ali Ben Romdan játszott Eldar Civic, Sigér Dávid, Kristoffer Zachariassen és Marquinhos helyett) fittyet hányva a rekkenő hőségre szenzációs futballal és hatalmas elánnal átgázolt az indiszponáltan, percről percre hitehagyottabban futballozó Pakson, a félidőben ugyanis már 6–1 állt az eredményjelzőn az FTC javára.

A Fradi sorra dolgozta ki a helyzeteit, s feltűnő volt, hogy minden játékosa nemcsak fegyelmezett, hanem rendkívül odaadó volt, a futballisták nem kímélték magukat – beszédes volt a harmadik gólt megelőző szituáció, amikor a lassan közönségkedvenccé váló Mohammed Abu Fani nem hagyta, hogy az alapvonalon túlra guruljon a labda, s a nála lényegesen jobb helyzetben lévő paksi védő elől középre kanalazta a labdát, Varga Barnabás pedig együtt élt a játékkal, berobbant, és a kapuba lőtt.

A Ferencváros látványos elemekkel szövögette akcióit, átlépős, valamint testcselek, kötények színesítették játékát, a széleken gyakran került a védelem mögé, és középen is rendre akadt olyan futballistája, aki fel tudta venni a labdát – az lehetett az ember érzése, a bajnoki címvédő labdarúgóinak mindig van legalább két lehetőségük üres emberhez passzolni. A hazaiak közül többen is kimagasló teljesítményt nyújtottak, Samy Mmaee sallangmentesen védekezett, valamint gólt is szerzett, Mohammed Abu Fani újfent a gólpasszok terén jeleskedett, Tokmac Nguen a legszebb napjait idézve bolondította az ellenfél védőit, Adama Traoré tarthatatlan volt a jobb szélen, Varga Barnabás erejéből pedig – a Hamrun elleni Ekl-meccshez hasonlóan – mesterhármasra futotta, tíz tétmeccsen tíz gólt jegyez. Ezzel szemben a vendégeknél alig láttunk értékelhető megmozdulást, a védekezés sokszor elcsúszott, a játékosok lassan reagáltak, s a párharcokat is elvesztették fontos helyzetekben. A 6–1-es félidei állásról még azt is mondhatjuk, hízelgő volt a Paksra nézve, hiszen Pászka Lóránd, illetve Mohamed Ali Ben Romdan is eltalálta a kapufát, a Paks pedig egyetlen valamirevaló lehetőségéből szépített.

A fordulás után az volt csak a kérdés, mekkora különbséggel győz a Fradi. Nos, a szünetben hármat cserélő vendégek rendezték soraikat, s miután Böde Dániel beállt, a Paks egyre többet veszélyeztetett, a hazai védőknek meggyűlt a bajuk az egykori Fradi-kedvenccel. Az első játékrész gálaelőadását követően még úgy sem lehet hiányérzetük a hazai szimpatizánsoknak, hogy a második félidőben érintetlen maradt Szappanos Péter kapuja (Alekszandar Pesics kapufáig jutott), vastapssal díjazták a látottakat, s bizakodva várhatják a Zalgiris elleni visszavágót.

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

A Paks trénere, Bognár György elárulta: kicsit több játékot várt a csapatától.

„Az összeállításból is kiderült, hogy voltak olyan középpályások és támadók, akikkel lehettünk volna veszélyesebbek is. Az igazság az, hogy a labda felé védekezésnél ütközni is kell, ha mindig lemaradunk, és tovább tudják játszani a labdát, akkor kijön a gyorsaságbeli különbség, főleg Traoré esetében a jobb szélen. A pontrúgások levédekezése, amelyekből három-négy gólt is kaptunk, szokatlanul rosszul működött. Megérdemelten vezetett a Fradi a szünetben, aztán nem volt más választásunk, minthogy ne kapjunk gólt. Az első ivószünetben már láttuk, hogy nagy a baj, ezért is vittük hátrébb Windeckert, stabilabbak is lettünk, de kaptunk még három gólt a szünetig. Ha beállítok valakiket a kezdőcsapatba, és az nem működik, akkor én is hibázom, ezért nem cseréltem le senkit a szünet előtt.”

A Ferencváros vezetőedzője, Máté Csaba szerint a teljesítmény még most sem volt tökéletes.

„Mindennel sosem vagyunk elégedettek, de azt mondhatjuk, hogy ezen a mai meccsen nagyon sok minden jól sikerült, főleg az első félidőben. Lendületesen játszottunk, kihasználtuk a gyorsaságunkat, külön öröm, hogy pontrúgás után két gólt is szereztünk, ennek volt köszönhető a szünetig a nagy arányú vezetés. Bármilyen furcsán hangzik, nehéz 6–1-es vezetésnél játszani. Talán egyszer fordul elő egy játékos életében ilyen félidő. Igyekeztünk előretekinteni, Tokmac Nguen például alig bírta már a végén, de kellett neki a kilencven perc, hogy újra formába lendüljön erőnlétileg is. A második félidőben is voltak helyzeteink, továbbá Dibusz Dénes csillogtathatta tudását a kapuban.”

A Fradi szakvezetőjét arról is megkérdezték, Lisztes Krisztián a következő fordulóban is a csapat játékosa lesz-e.

„A klubnak van elképzelése a játékoskeretről, én természetesen szeretném, ha még jó néhány évig itt játszana. Az is kérdés, ő mit szeretne, és hogy milyen ajánlatot kap.”

„A labdát nem, de a mezemet azért hazaviszem, biztosan találok neki egy jó helyet a vitrinben    – mondta kérdésünkre válaszolva harmadik NB I-es triplázását követően Varga Barnabás.    – Különleges volt számomra ez a meccs, mert nagyon szerettem Pakson futballozni, korábbi csapattársaimmal tartom a kapcsolatot – de miután elhangzott a kezdő sípszó, már nem foglalkoztam vele, kihez milyen viszony fűz. Utólag nyilván kicsit sajnálom, hogy a góljaimmal elszomorítottam a paksi szurkolókat, illetve a játékosokat, de a pályán nem foglalkoztam ezzel, csak arra összpontosítottam, hogy minél több gólt szerezzek, és segítsem a csapatomat. Nagyon jól állt bele a csapat a mérkőzésbe, az első félidőben végig uraltuk a pályát, ami meg is látszott az eredményen, egy játékrész leforgása alatt eldöntöttük a meccset. Nem tartom számon, hány meccsen mennyi gólt szereztem, a mérkőzés után szembesültem a statisztikával. A tíz gól, valamint a négy gólpassz ellenére nem mondanám, hogy álomszerűen kezdtem a Fradiban, mert még ott van a fejekben az első két, Klaksvík elleni BL-mérkőzés emléke, de azért örülök, hogy most már jönnek a gólok. Korai még erről beszélni, de csatárként nyilvánvalóan ebben az évadban is szeretnék benevezni a gólkirályi címre. Nem tudom, tartogat-e bármilyen meglepetést a keddi válogatott kerethirdetés, bízom benne, hogy ismét kapok meghívót. A válogatott meccsekig azonban lesz még két mérkőzésünk, köztük csütörtökön a Zalgiris elleni Európa-konferencialiga-rájátszás visszavágója. Viszonylag nyugodtan, de semmiképpen sem hátradőlve várhatjuk a párharc második felvonását, szeretnénk saját közönségünk előtt is nyerni.”

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Paks hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

3 hozzászólás a(z) 2023.VIII.27. Ferencváros – Paks: 6-1 bejegyzéshez

  • Megjegyzem, hogy a 19-es szám valaha Nyilasié volt… Úgy látszik, varázsereje van…

  • PERCRŐL PERCRE:

    90+3.

    PERC
    Vége a meccsnek, a második félidőt már lelazázta a Ferencváros, de így is öt góllal nyert. 6–1

    90+2.

    PERC
    Dibusz! Kovács érkezett jól egy átadásra, és 7 méterről be is lőtte volna, ha a Dibusz nem ér oda és véd remekül.

    90+1.

    PERC
    Három perc a hosszabbítás.

    90.

    PERC
    Böde a kapunak áttal megtartotta a labdát, és bár szerelték, Földi 19 méterről ellőtte a labdát, Dibusz szögletre mentett a jobb alsó elől.

    86.

    PERC
    Mivel az FTC már mind az 5 cserelehetőségét kihasználta, így emberhátrányban fejezi be a találkozót.

    86.

    PERC
    Cissé jelezte, hogy megsérült, és nem tudja folytatni a játékot…

    78.

    PERC
    Böde tört be a hazai tizenhatoson belülre, Abena azonban utolérte, és szabályosan szerelte.

    77.

    PERC
    Böde egészen éles szögből lőtte rá, Dibuszban viszont elakadt a labda.

    74.

    PERC
    Földi Dominik Haraszti Zsolt

    74.

    PERC
    Abena Myenty Ben Romdan Mohamed Ali
    71.

    PERC
    A párharc találkozóin a mindkét csapatnál megfordult Böde Dániel szerepelt legtöbbször, összesen 30-szor.

    70.

    PERC
    Ivószünet.

    69.

    PERC
    Lisztes Krisztián a paksi „húsdarálóban” (fotó: Koncz Márton)

    68.

    PERC
    KAPUFA! Nagyon kijátszotta a Fradi, de nem lett gól. Nguen találta meg a magányos Lisztest a paksi tizenhatoson belül, Lisztes kicselezte a kapust, majd éles szögből átívelt a túloldalra, ahonnan Pesics kapásból a kapufát találta el.

    66.

    PERC
    Osváth is megpróbálta távolról, ez sem okozott gondot Dibusznak.

    65.

    PERC
    Böde lövését védte oldalra dőlve Dibusz.

    63.

    PERC
    7657 – ennyi néző ment ki a rekkenő hőségben az Üllői útra.

    61.

    PERC
    A Ferencváros lecserélte az első félidő hazai főszereplőit, a helyettesek bizonyíthatnak.

    60.

    PERC
    Owusu Kwabena Abu Fani Mohammed

    60.

    PERC
    Lisztes Krisztián Traoré Adama
    60.

    PERC
    Pesics Alekszandar Varga Barnabás
    59.

    PERC
    Böde Dániel Hahn János
    58.

    PERC
    Traoré nagy kedvvel játszik, most éppen Nguennek adott jó labdát, de egy védő blokkolta a norvég lövését.

    56.

    PERC
    Jönnek a ferencvárosi cserék, de egyelőre csak készülődnek.

    53.

    PERC
    Horváth hozta fel a labdát, majd jó 30 méterről rálőtte, a középre tartó lövést Dibusz megfogta.

    52.

    PERC
    A Paks veretlenként utazott a Groupama Arénába, hiszen az egyetlen hazai meccsén fölényesen, 3–0-ra megverte az Újpestet, idegenben pedig 1–1-et ért el az MTK és a DVTK ellen. Ez a jó sorozat ma valószínűleg megszakad.

    48.

    PERC
    Pászka nagy lövését Szappanos védte bravúrral.

    48.

    PERC
    Hármat cserélt a Paks, hátha sikerül stabilizálni a csapatot.

    46.

    PERC
    Balogh Balázs Silye Erik

    46.

    PERC
    Lenzsér Bence Temesvári Attila
    46.

    PERC
    Horváth K. Kevin Papp Kristóf
    46.

    PERC
    Elkezdődött a második félidő.

    FÉLIDŐ

    Sigér Dávid Esiti Anderson
    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    45+8.

    PERC
    Vége az első félidőnek, gólfesztivált látunk. 6–1

    45+6.

    PERC
    GÓÓÓL! HIHETETLEN, DE MÁR HATNÁL TART AZ FTC! Abu Fani jobb oldali szögletére jól rajtolt rá Nguen, és 7 méterről, senkitől sem zavartatva a hálóba lőtt. 6–1

    45+5.

    PERC
    Abu Fani nagy labdáját befutotta Traoré, a visszadott labdát viszont Varga nem tudta megszerezni.

    45+3.

    PERC
    GÓÓÓL!! EZ MÁR AZ ÖTÖDIK! Bal oldali ferencvárosi szabadrúgás után Abu Fani labdáját röviden fejelték ki, éppen Samy Mmaee elé, aki 5 méterről a kapuba lőtt. 5–1

    45+1.

    PERC
    Szabó I Bálint rúgott oda Varga Barnabásnak a félpálya környékén, sárga lap.

    45.

    PERC
    Hat perc a ráadás.

    43.

    PERC
    Varga Barnabás az első félidőben három gólt szerzett (fotó: Koncz Márton)

    42.

    PERC
    GÓÓÓL! MESTERHÁRMAS! Úgy indult az akció, hogy Varga Barnabás átlépett egy labdát, amely így lett jó Traorénak, aki kiválóan adta vissza a társnak, a tavalyi gólkirály elhúzta a labdát a kapus mellett, és 6 méterről az üres kapuba lőtt. 4–1

    38.

    PERC
    A SportsBase adatelemző cég kimutatása szerint az NB I-ben a tolnaiak lőttek a második legkevesebbet kapura, meccsenként átlagban 9-szer, és ezekből összesen 5 gólt szereztek, miközben a Fradi 6 góljához találkozónként átlagosan 19 próbálkozásra volt szükség. A paksiak eddig a gólhelyzeteik 38 százalékát használták ki, miközben a ferencvárosiak csak 29-et.

    38.

    PERC
    Nguen esett el a tizenhatoson belül, ő úgy vélte, összekoccantották a bokáját, de valójában nem ért hozzá Papp, így aztán nem is lett az esetből tizenegyes.

    35.

    PERC
    GÓÓÓL!! SZÉPÍTETT A PAKS! Haraszti adott remek passzt a bemozduló Kovács Krisztiánnak, aki 6 méterről, kissé éles szögből remekül lőtte aki a jobb alsót. 3–1

    31.

    PERC
    Nyomasztó fölényben játszik a Ferencváros, a Paks egyelőre tehetetlen a hazaiakkal szemben.

    30.

    PERC
    Abu Fani estében adott gólpasszt (fotó: Koncz Márton)

    29.

    PERC
    GÓÓÓL!! ÚJABB HAZAI TALÁLAT! Abu Fani kapott remek labdát Traorétól, majd estében adott középre az ötös jobb oldaláról, lecsapott a labdára Varga Barnabás, aki 4 méterről a hálóba lőtt. 3–0

    27.

    PERC
    Ivószünet.

    26.

    PERC
    Traoré talált be ismét a Paksi kapuba, Varga indult a leshatárról, és a mali válogatott 6 méterről a hálóba lőtt. Ellenőrizték az esetet, és Varga lesről indult, így a gól érvénytelen.

    23.

    PERC
    A Fradinak házigazdaként rosszabb a mérlege (9–7–2) a tolnaiak ellen, mint látogatóként. A fővárosiak tavaly novemberben is csak kétszeri vendégvezetés után, Botka Endre ráadásban fejelt góljával tudták legyűrni a tolnaiakat (3–2). A Paks kétszer távozott győztesen a Groupama Arénából: 2016-ban (1–2), majd 2022-ben (0–3).

    22.

    PERC
    Bal oldali Ferencváros-szöglet után Mmaee fejelt 7 méterről, de a kaput nem találta el.

    19.

    PERC
    GÓÓÓL! MÁR KETTŐVEL VEZET A FERENCVÁROS! Varga kapott szép beadást, amelyet az ötös bal sarka közeléből okosan visszafejelt a magányosan érkező Ben Romdan elé. A tunéziai válogatott eltörte a labdát, de éppen így lett jó Varga Barnabásnak, aki 4 méterről a jobb felsőbe fejelt. 2–0

    18.

    PERC
    Eljutott a Paks a ferencvárosi kapu közelébe, de Papp már nem tudta az alapvonal előtt megszelídíteni a labdát.

    15.

    PERC
    KAPUFA! Ben Romdan cselezte ki Windeckert, majd jó 24 méterről remekül csavart a bal alsó irányába, a paksiakat kisegítette a bal kapufa…

    12.

    PERC
    Traoré (balról a második) ünnepli a gólját a csapattársakkal (fotó: Koncz Márton)

    10.

    PERC
    GÓÓÓL!! VEZET AZ FTC! Traoré húzott jobbról középre, kicselezett két védőt is, majd 12 méterről, középről ellőtte, a gólba tartó labda Kovács lábáról pattant a kapuba. 1–0

    8.

    PERC
    Az előző 15 egymás elleni tétmérkőzésükön egyszer sem volt kevesebb 3 gólnál. Ezek során az FTC – egy kivételtől eltekintve – mindig legalább 2-szer betalált, és 12-szer győztesen jött le a pályáról.

    7.

    PERC
    Pászka végezte el a szabadrúgást, és éles szögből kapura tekert, a labda a lécről ment mellé.

    5.

    PERC
    Kinyik Ákos rúgta fel Traorét, aki elhúzta mellette a labdát a paksi tizenhatos oldalvonalánál, sárga lap.

    3.

    PERC
    Nagy Fradi-helyzet maradt ki. Nguen rajtolt rá egy indításra, Temesvári fejjel akarta hazaadni, de röviden, így a csatár lecsapott a labdára, de középről nem tudta ellőni Szappanos mellett, aki bravúrral védett.

    1.

    PERC
    Elkezdődött a találkozó, a Ferencváros zöld-fehér csíkos mezben és fehér nadrágban, a Paks szürke-feketében játszik.

    A mérkőzést gyászszünet előzte meg a nemrég elhunyt egykori MLSZ-elnök, Benkő László emlékére.

    Eddig 36-szor meccseltek az élvonalban, és ezekből a fővárosiak több mint 3-szor annyit nyertek meg, mint a tolnaiak. Az örökmérleg 6 paksi diadal, 10 döntetlen, 20 ferencvárosi siker.

    Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdődik az Üllői úton a Ferencváros–Paks mérkőzés a labdarúgó NB I 5. fordulójából. Tartsanak velünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK