2023.XII.3. Ferencváros – Mezőkövesd: 0-0

Sorozatban negyedik bajnokiján sem nyert a Fradi, Abena megsérült

Már szerdán javíthatja újabb botlását a Ferencváros, hiszen Mezőkövesden újra összecsapnak a felek.
A labdarúgó NB I 15. fordulójában a Ferencváros hazai pályán 0–0-s döntetlent ért el a Mezőkövesd ellen.

Nyilatkozatok:

Dejan Stankovic: Az a legfontosabb, hogy a játékosok teljesen készen álljanak a vasárnapi mérkőzésre. A szerbiai csodás győzelmünk után mindenki nagyon boldog volt. Igaz, az első félidei teljesítményünk nem volt a legjobb, a második játékrészben viszont nagyon egységes, erős csapatszellemmel futballozva nyertünk. Erőltetett menetben vagyunk, de ez ilyenkor így egészséges. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a bajnokságban az elmúlt mérkőzéseink nem úgy alakultak, ahogy mi és a szurkolók is tervezték, így a Mezőkövesd ellen egy sokkal fegyelmezettebb focit kell mutatnunk. Ez a közönség megérdemli, hogy egy szép estét varázsoljunk így vasárnap estére a Groupama Arénába. Ahogy láttam, ellenfelünk jelentősen javított az utóbbi fordulókban, veszélyes csapat, de nekünk itthon kötelező a győzelem, készen állunk a meccsre!

A mérkőzés:

Ferencváros — Mezőkövesd-Zsóry: 0-0
Groupama Aréna, 17:45. 6.127 néző.
Vezette: Káprály Mihály (asszisztensek: Szert, Bornemissza; Videóbíró: Oláh Gábor; VAR asszisztens: Király; VAR operátor: Szőts; tartalékjv.: Andó-Szabó)

Ferencváros: Dibusz — Botka (Katona B., 46.), Cissé, Abena (Wingo, 45+2.), Civic — Makreckis, Abu Fani (Besic, 76.) — Marquinhos (Nguen, 61.), Zachariassen, Lisztes — Pesic
kispad: Varga Á., Esiti, Gojak, Sigér, Pászka, Baráth P., Aaneba, Ramírez
vezetőedző: Dejan Stankovic

Mezőkövesd-Zsóry: Piscitelli — Kojnok, Pillár, Beriashvili, Vajda S. — Cseke, Gomis — Cseri (Nagy G., 86.), Da. Babunski (Szalai J.,  90+1.), Molnár G. — Drazic
kispad: Kovácsik, Lukic, Ugrai, Karnickij, Brtan, Zahary, Lehoczky, Steliano, Nahirnij, Kállai Z.
vezetőedző: Kuttor Attila

Sárga lap: Pesic (31.) illetve Kojnok (43.), Cseke (60.), Tóth Mihály (60.), Vajda S. (70.), Molnár G. (77.)

FRISSESSÉG? Már a mérkőzés előtt biztosak lehettek benne a szurkolók, hogy döntő szerepe lehet a mérkőzésen a zöld-fehérek fizikai állapotának. Sokszor írtunk már erről: július közepén kezdődött az idény, azóta szinte mindig heti két mérkőzést kellett lejátszania a bajnoknak, és a válogatott játékosoknak még a nemzeti csapatban is teljesíteniük kellett. Csütörtök este egy mentálisan és főleg fizikailag megterhelő Konferencialiga-mérkőzést játszott Szerbiában a Dejan Sztankovics edzette csapat, így a péntek és a szombat maradt arra, hogy a gárda felkészüljön a vasárnapi bajnokira, amelyen az egyre jobb formában lévő Mezőkövesd érkezett a Groupama Arénába. A borsodi alakulat persze nagyon megszervezte a védekezést: a négy védő előtt Cseke Benjámin és Christian Gomis adott stabilitást a vendégek játékának, nekik kellett megjátszaniuk az előttük helyezkedő négy támadó szellemű játékost. Sőt, ez néha öt főre bővült, mert a gólerős Vajda Sándor ezúttal a védelem bal oldalán kapott szerepet, de nagyon sokszor fellépett ő is az akciókhoz. Olyannyira nem mondott le a támadásokról a borsodi együttes, hogy a meccs elején Cseri Tamás beadása okozott zavart, majd Sztefan Drazsics lövésénél már Dibusz Dénesnek kellett védenie, és ugyancsak a válogatott kapus óvta meg kapuját a góltól Molnár Gábor veszélyes szabadrúgásánál. Három kecsegtető kövesdi lehetőség volt tehát a mérkőzés elején, a másik oldalon Lisztes Krisztián szerezhetett volna gólt, de közelről Riccardo Piscitellibe lőtte a labdát.

A feszültség szinte tapintható volt. Egy játékvezetői ítéletet vitatva Sztankovics szinte tombolni kezdett a kispad előtt, s az oldalvonalnál kiabálta ki a mérgét a tartalék játékvezetőnek. Az ingerültség abból a szempontból érthető volt, hogy a Fradi az előző három bajnoki mérkőzésén csak egy pontot szerzett: kikapott Kecskeméten (1–2) és hazai pályán a Fehérvártól (0–1), döntetlent ért el Felcsúton a Puskás Akadémia otthonában (1–1).

Fél óra elteltével is azt rögzíthettük, hogy a vendégcsapat igyekszik megbecsülni a labdát, és kulturáltan futballozva próbált támadásokat építeni, míg a Ferencváros nem nagyon tudott veszélyt jelenteni a kövesdiek kapujára. Az első félidő második részében már egyértelműen a Fradi akarata érvényesült, a vendégek térfelén zajlott a játék, egyre többször lépett a tizenhatoson belülre a hazai együttes, de a szünetig gólt nem tudott szerezni. Nem sokkal a lefújás előtt szerencsétlen baleset borzolta a kedélyeket. Riccardo Piscitelli véletlenül megrúgta Myenty Abenát, a ferencvárosi védő hosszas ápolás után hordágyon vitték le a pályáról. A ferencvárosi kispadon nehezen élték meg a történeteket, Dejan Sztankovics idegességében pályára lökte Andó-Szabó Sándor tartalék játékvezetőt – úgyhogy mindenkinek jót tett a pihenő a szünetben…

Nagy lendülettel kezdte a második félidőt a Ferencváros. Időnként tűzijáték alakult ki a kövesdi kapu előtt, de Kuttor Attila csapata átvészelte a nehezebb időszakot. Botka Endre helyére Katona Bálint érkezett, aki tavaly, amikor Kecskeméten játszott kölcsönben, remekül teljesített, de idén kevés lehetőséget kapott a zöld-fehéreknél – ám a Csukaricski elleni összecsapáson kimondottan jól szállt be, így ismét megkapta a lehetőséget Sztankovicstól. A Fradi – akárcsak az Ekl-mérkőzésen – ezúttal is átállt a három belső védős rendszerre, így két szélső, három belső középpályás és két csatár próbálta feltörni az ellenfél védekezését. A támadójátékot segítendő pályára lépett Tokmac Nguen is, egyre többet birtokolta a labdát a Ferencváros, és a játék szinte folyamatosan a kövesdi térfélen zajlott, de a vendégek tartották magukat. A zöld-fehérek járatták a labdát, próbálkoztak jobbról, kísérleteztek balról, de sehol sem találták a rést a védőfalon.

A hetvenedik perc körül úgy lehetett érezni, kezd fáradni a Mezőkövesd, de a Ferencváros sem volt, nem is lehetett friss, így az lehetett a kérdés: mentálisan melyik együttes bírja jobban a mérkőzés befejező szakaszát. Nos, a kövesdi kapus, Piscitelli volt, aki bizonyította, minden idegszálával a meccsre koncentrált, ugyanis bravúrral védte a labdát, amelyet Kristoffer Zachariassen lőtt meg közvetlen közelről. Úgyhogy ez volt a slusszpoén egy nem túl magas színvonalú mérkőzésen: gól nem volt, de nagy védés igen. 0–0

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

„Abena állapota stabil. Nagyon nehéz pillanatokat élt át mindenki a stadionban, számunkra főleg nehéz öt perc volt. Nagyon bízom az orvosi stábunkban, akik mindent megtesznek érte – ezzel kezdte a sajtótájékoztatót Dejan Sztankovics, mielőtt értékelte volna a mérkőzést. – Az első félidőben volt két, három helyzetünk, a második félidőben teljes mértékben kontrolláltuk a játékot. Szerettünk volna gólt szerezni, de hazai pályán ennél jobban kell játszanunk. Most kell igazán erősnek lennünk, nem szabad feladnunk. Négy mérkőzés óta nem nyerni nagyon nehéz helyzet egy olyan csapatnak, mint a Ferencváros, de a bajnokság egy maraton, s három naponta meccseket játszunk. Ez nem kifogás, itthon jobban kell játszanunk, karaktert kell mutatnunk. Ma pontokat hagytunk veszni, de végleg elveszve még semmi sincs.

A sajtótájékoztatón beszélt arról is, hogy amikor három naponta vannak mérkőzéseik, akkor a taktikai és a mentális felkészítés is nagyon fontos szerepet kap amellett, hogy a két köztes nap a regenerációé. Úgy véli, krízis csak az eredményekben látszódik, a játékban ezt nem érzi, hiszen kontrollálják a mérkőzéseket.

Kuttor Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője a következőket mondta a pontszerzés után.

„A Ferencváros otthonából ponttal távozni pozitív dolog, örülünk neki. Ha azt vesszük, hogy a végén volt két meccslabda és miénk volt az első, volt már olyan, hogy egy csapat ezzel nyert. De nem vagyok elégedetlen a döntetlennel, s úgy vélem, ez azon múlt, hogy nagyon akartuk az egy pontot. Ameddig tudtuk, addig játszottuk azt a játékot, amit elterveztünk, hogy kifogjuk a szelet az ellenfél vitorlájából. Természetesnek tartom, hogy a második félidőben hazai pályán a Ferencváros dominált, de még így is voltak helyzeteink. Igazságosnak tartom a döntetlent.

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Mezőkövesd hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2023.XII.3. Ferencváros – Mezőkövesd: 0-0 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+3.

    PERC
    VÉGE! Ezúttal nem tudta az utolsó pillanatban kicsikarni a győzelmet a Ferencváros, amely sorozatban negyedik bajnokiján maradt nyeretlen.

    90+3.

    PERC
    PISCITELLI BRAVÚR! Egy felívelt labdát Civic csúsztatott meg, a berobbanó Zachariassen az ötösen belülről kapura lőtt, de az olasz kapus nagy bravúrral védett.

    90+2.

    PERC
    Szalai József Babunszki David

    90+1.

    PERC
    Három perc a hosszabbítás.

    88.

    PERC
    Záporoznak a beadások a kövesdi kapu elé, de Piscitellit annyira nagyon nem dolgoztatják meg a hazaiak.

    87.

    PERC
    Nagy Gergő Cseri Tamás

    83.

    PERC
    Ez még fájhat majd a vendégeknek…Vajda beadása után Drazsics csúsztatta meg a labdát, a hosszún üresen érkező Cseke pedig rendkívül ügyetlen mozdulattal a kapu mellé lőtt.

    79.

    PERC
    Cseke és Kojnok kényszerítője végén utóbbi pontatlanul tette Drazsics irányába a labdát, így Macreckis tisztázni tudott.

    77.

    PERC
    Molnár buktatta Civicet, sárga lap.

    76.

    PERC
    Besic Muhamed Abu Fani Mohammed
    75.

    PERC
    Makreckis beadása után a kövesdi védelem nem tudott tisztázni, Pesics tiszta helyzetből a kapu fölé lőtt.

    72.

    PERC
    Nguen indult meg egy jó csellel, majd 23 méterről Piscitelli kezébe emelte a labdát.

    70.

    PERC
    Veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást a Ferencváros, Civic lövése azonban a kapu mellé szállt.

    70.

    PERC
    Vajda Sándor sárga lap
    60.

    PERC
    Nguen Tokmac Marquinhos José Marcos
    60.

    PERC
    Cseke buktatta Marquinhost, sárga lap

    55.

    PERC
    Fotók: Dömötör Csaba

    54.

    PERC

    50.

    PERC
    Abu Fani jobb oldali szöglete után Lisztes csúsztatta meg a labdát, majd Cissé fejese szállt a kapu mellé.

    49.

    PERC
    Bal oldali szöglet után Pesics lövése egy védő lábán felperdült és az alapvonalon túl kötött ki.

    48.

    PERC
    Marquinhos beadása után Piscitelli ütötte ki a labdát, majd Katona lövését blokkolták, végül Civic lőtt a kapu fölé.

    46.

    PERC
    Folytatódott a mérkőzés, a szünetben egy cserét jegyezhettünk fel, a hétközi El-meccsen is jól beszálló Katona érkezett Botka helyére.

    FÉLIDŐ

    FÉLIDŐ

    Katona B. Bálint Botka Endre
    FÉLIDŐ

    A mezőkövesdi kontra már nem tudott elindulni, Káprály Mihály lefújta az első félidőt.

    45+5.

    PERC
    Civic passza után Marquinhos 12 méteres lövését védte Piscitelli.

    45+3.

    PERC
    Paprikás a hangulat az utolsó percekben…

    45+2.

    PERC
    Wingo Henry Abena Myenty
    45+2.

    PERC
    Abenát hordágyon viszik le, nem fogja folytatni a játékot…

    45+1.

    PERC
    Három perc a hosszabbítás.

    45.

    PERC
    Egy kijövetel során Piscitelli sarokkal rúgta fejbe – természetesen nem szándékosan – Abenát, a hazaiak védője komolyabb ápolásra szorult.

    43.

    PERC
    Kojnok kapott sárga lapot egy korábbi szabálytalanságért.

    43.

    PERC
    Abu Fani passza után szerencsésen került Zachariassan elé a labda, de végül a kövesdi védők tisztázni tudtak a norvég elől.

    39.

    PERC
    6127 fő látogatott ki az összecsapásra.

    32.

    PERC
    Molnár ballal tekert kapura 12 méterről, a labda a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret.

    32.

    PERC
    Pesics sárga lap jogosan, a szerb kézzel ütötte be a kapuba a labdát.

    31.

    PERC
    Videobíró.
    31.

    PERC
    Bekerült a labda a Mezőkövesd kapujába, de Káprály Mihály szabadrúgást ítélt a vendégek javára.

    28.

    PERC
    Bal oldali szöglet után a kifejelt labdát Marquinhos vette le a kaputól 21 méterre, majd egy cselt követően magasan a kapu fölé lőtt.

    21.

    PERC
    Egy érdekes mezőkövesdi szabadrúgást láthattunk…Cseri gurított volna le az üresen álló Vajdának, azonban Káprály játékvezető lábaiban elakadt a labda…

    19.

    PERC
    Civic az alapvonalról ívelte be a labdát a 11-es pont magasságába, Marquinhos megelőzte védőjét, de erőtlen fejesét könnyedén hárította Piscitelli.

    18.

    PERC
    Lisztes lépett ki Pesics jó passza után, majd az ötös sarkáról a rövid alsót célozta meg, Piscitelli azonban jól lépett ki és védett.

    15.

    PERC
    22 méterről végzett el szabadrúgást a Mezőkövesd, Molnár jobb alsóba tartó lövését Dibusz öklözte ki.

    13.

    PERC
    Mackreckis labdavesztése után Molnár ugratta ki Drazsicsot, aki betört a 16-oson belülre és éles szögből, 10 méterről kapura lőtt, de Dibusz a rövid saroknál védeni tudott.

    10.

    PERC
    Drazsics és Cseri kényszerítője után alakult ki veszélyesebb lehetőség a hazai kapu előtt, de Abu Fani tisztázni tudott.

    5.

    PERC
    Cissé adott remek labdát Pesicsnek, a szerb azonban 13 méterről, Beriasvili szorításában a kapu mellé lőtt.

    1.

    PERC
    Káprály Mihály sípjelére elkezdődött a mérkőzés, a Ferencváros indította útjára a labdát.

    Mohamed Abu Fani lett a Ferencvárosnál október hónap játékosa, a díjat Kubatov Gábor adta az izraelinek.

    Érkeznek a pályára a csapatok, a Ferencváros zöld-fehérben, a Mezőkövesd kék-sárgában.

    A Ferencváros a pontjainak éppen a felét (13) gyűjtötte be hazai pályán, a 4–1–2-es mérlegével csak a középmezőnyben foglal helyet a hazai tabellán, miközben a Kövesd a legkevesebb pontot (4) szerző csapatok között van vendégként, a mutatója 1–1–5.

    A legutóbbi 4 bajnokijából hármat megnyert a Mezőkövesd és közben csak Diósgyőrben kapott ki, a rajt óta most másodszor nem áll kiesésre. Az Újpest elleni 4–0 a május 14-i Paks elleni 6–1 óta a matyóföldiek legnagyobb különbségű diadala az élvonalban.

    Az FTC csütörtökön az Európa-konferencialigában idegenben is nyerni tudott a szerb Csukaricski ellen (2–1), így sorozatban 4 tétmérkőzés (2 iksz, 2 vereség) után tért vissza a győzelem útjára. A bajnokságban azonban az október 29-i, Újpest elleni 3–0-s siker óta nem tudott 3 pontot szerezni (1 döntetlen, 2 fiaskó), ráadásul az előző 6 NB I-es találkozójából csak a derbit hozta le kapott gól nélkül. Hasonló hármas nyeretlenségi sorozata legutóbb Sztanyiszlav Csercseszovval, a 2022–2023-as bajnokság legvégén volt, amikor már biztos aranyérmesként lépett pályára a Fradi. Ennél hosszabb negatív szériára pedig március-áprilisban volt példa a zöld-fehéreknél, amikor zsinórban 5 NB I-es meccsen nem tudtak győzni (2 iksz, 3 fiaskó).

    Az FTC házigazdaként 13 alkalomból egyszer sem kapott még ki a Mezőkövesdtől (9 győzelem, 4 döntetlen, 30–10-es gólkülönbség). A borsodiak Kuttor Attila irányításával csak kétszer, 2019 novemberében és idén márciusban távoztak ponttal a Groupama Arénából, mindkétszer 1–1-et értek el.

    A borsodiak szerb csatára, Sztefan Drazsics az említett három találkozón rendre betalált egyszer a zöldeknek, sőt, a borsodi meccseken ő lőtte a győztes gólt, mindkétszer tizenegyesből. Most is remek formában van, hiszen 8 találattal Varga Barnabással együtt vezeti az OTP Bank Liga góllövőlistáját.

    Az első körre kisorsolt augusztusi mérkőzésüket december 6-ára halasztották, így most először mérkőznek meg ebben a kiírásban. Az előző bajnokságban a KTE mellett a Kövesd volt a másik olyan csapat, amelyik egyszer sem kapott ki a bajnok Ferencvárostól, sőt, kétszer le is győzte (2–1, 1–1 és 1–0). A zöld-fehérek legutóbb lassan két éve, 2022 március 18-án Tokmac Nguen góljával az Üllői úton tudták legyőzni a matyóföldieket (1–0), akiket akkor még Supka Attila irányított.

    Huszonháromszor csaptak össze az NB I-ben, az örökmérleg 14 ferencvárosi diadal, 5 iksz, 4 mezőkövesdi siker. A zöld-fehérek egy híján kétszer annyi góllal terhelték meg a matyóföldiek hálóját, mint fordítva, a gólkülönbség ugyanis 41–21.

    Köszöntjük Önöket! Hamarosan kezdődik az NB I 15. fordulójának utolsó mérkőzése, a Ferencváros–Mezőkövesd összecsapás. Tartsanak velünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK