2024.II.10. DVSC – Ferencváros: 1-2

GYŐZELEMMEL HAGYTA EL DEBRECENT A FRADI

Fél perc sem telt a rangadóból, amikor vezetést szerzett a DVSC – a végén azonban a címvédő örülhetett a három pontnak.
A labdarúgó NB I 20. fordulójában a DVSC 2–1-re kikapott odahaza a Ferencvárostól.

Nyilatkozatok:

Srdjan Blagojevic: Minden Ferencváros elleni mérkőzés fontos a fejlődésünk szempontjából. Függetlenül attól, hogy az FTC jelenleg a legmagasabb szinten lévő csapat Magyarországon, az utóbbi két egymás elleni találkozón megmutattuk, hogy fel tudjuk venni a versenyt vele. Most is az a célunk, hogy ezt bizonyítsuk. Nem volt könnyű dolgunk Újpesten sem, ráadásul Kusnyir Erik megsérült, őt helyettesítenünk kell. Meg kell találnunk ennek a legjobb módját. Függetlenül attól, hogy milyen kezdővel állunk majd fel a mérkőzésen, magabiztosan kell pályára lépnünk, bíznunk kell önmagunkban. Tiszteljük az ellenfelünket, hiszen – véleményem szerint – idén is a Fradi tudhatja majd magáénak a bajnoki címet. A tisztelet mellett azonban szeretném hangsúlyozni, hogy hinnünk kell magunkban!

Dejan Stankovic: Megterhelő hetek vannak mögöttünk, de a csapat jól kezelte a helyzetet, hiszen két győzelemmel indítottuk a tavaszt. Fontos volt, hogy jól rajtoljunk, hiszen ez adja meg az alapot minden továbbinak. Nincs egyszerű dolgunk, rengeteg meccs vár ránk februárban, de ez a mi utunk, ezen kell továbbmenni. Örülök, hogy Varga Barnabás ilyen teljesítménnyel tért vissza a kezdőcsapatba, ő egy lenyűgöző játékos, de nem szabad elfelejteni, hogy milyen csapatmunka volt az ő négy gólja mögött. Minden mérkőzés más és más, ezért nem szabad a múltból kiindulni. A DVSC elleni egy teljesen más összecsapás lesz, mint az előzőek. Biztos vagyok benne, hogy mindent meg fognak tenni azért, hogy megnehezítsék a dolgunkat. Mi vagyunk a Ferencváros, minden sorozatban a végső győzelem a cél. Nem kérdés, a három pontért megyünk Debrecenbe.

A mérkőzés:

DVSC — Ferencváros: 1-2 (1-1)
Debrecen, Nagyerdei stadion, 17:30. 12.114 néző.
Vezette: Berke Balázs (asszisztensek: Tóth II. V., Berényi; Videóbíró: Oláh Gábor; VAR asszisztens: Kovács G.; VAR operátor: Szőts; tartalékjv.: Andó-Szabó)

DVSC: Megyeri — Baranyai, Pellumbi, Dreskovic, Ferenczi J. — Lagator, Dzsudzsák, Manrique (Szuhodovszki, 85.) — Szécsi M. (Joao Oliveira, 66.), Bárány (Batai, 85.), Domingues (Thor, 78.)
kispad: Engedi, Tuboly, Ojediran, Stefan Loncar, Romanchuk, Vajda B., Bódi, Kocsis D.
vezetőedző: Srdjan Blagojevic

Ferencváros: Dibusz — Makreckis (Wingo, 46.), Cissé, S. Mmaee, Ramírez — Maiga, Loncar (Kodro, 72.) —  Marquinhos (Besic, 82.), Abu Fani (Botka, 82.), Zachariassen — Varga B.
kispad: Varga Á., Ben Romdhane, Abena, Dhonata, Katona B., Tóth A., Sevikyan
vezetőedző: Dejan Stankovic

Gól: Manrique (1.) illetve Varga B. (10.), Zachariassen (74.)
Sárga lap:  Domingues (56.), Dreskovic (90+5.) illetve Makreckis (36.)

Mintha május elseje lett volna. Minden irányból díszes, piros ruhába öltözött drukkerek masíroztak a Nagyerdő irányába, a tavaszias időjárás kicsalogatta a lufi- és perecárusokat is. A távolból utcazene hallatszott, a hazai ultrák szektorainál szurkolói zónát alakítottak ki, többek között fotófal, beerpong, rugófal és asztalifoci várta a gyülekezőket – és gyűltek is az emberek szép számmal. S milyen jó, hogy ilyen sokan összejöttek a Nagyerdei Stadionban…

Kár lett volna kihagyni ezt az összecsapást!

A két csapat finoman fogalmazva is bekezdett, huszonöt másodperc elteltével máris vezetett a DVSC, és tíz perc sem telt el, Varga Barnabás máris túlugrotta az összes debreceni védőt, a Ferencváros pedig a múlt héten az MTK ellen mesternégyest szerző csatár fejesével egyenlített. A jelek szerint ez a párharc mostanában a gyors góljairól válik híressé, ősszel a Groupama Arénában Marquinhos tizenhat másodperc után volt eredményes.

A gyors gólváltásig sem volt gyászos a hangulat az arénában, innentől még nagyobb volt a hangorkán. Lüktető, pörgős mérkőzést játszottak a csapatok, Szrdjan Blagojevics vezetőedző némileg meglepő módon Dzsudzsák Balázst klasszikus csatárként játszatta, Bárány Donát jobbján alighanem az lett volna a feladata, hogy a labdát befelé tolva a tizenhatos közelébe érve tüzeljen. Az egyenlítést követően a Ferencváros birtokolta többet a labdát, fél óra elteltével hetven százalékban volt a zöld-fehéreknél a labda, mégsem lehetett mondani, hogy a Loki alárendelt szerepet játszott volna. Férfias küzdelem volt a pályán, nem volt idő a labdát dédelgetni: a magyar mezőny technikás játékosától, Mohammed Abu Fanitól is azonnal elvették a labdát, ha az átvétel után nem passzolt azonnal. A két csapathoz hasonlóan a két vezetőedző is ezer fokon égett a kispadnál, Dejan Sztankovics néha akkorát fütyült, hogy a mögötte ülők összerezdültek.

Nem sokon múlott, hogy a második félidő is villámgyors góllal kezdődjön. A középkezdés után nyolc másodperccel Bárány Donát már a tizenhatoson belülről célozta meg a jobb alsót, a gól azonban ezúttal elmaradt. A szünet után már inkább volt küzdelmes, sőt harcias a találkozó, mintsem magas színvonalú, ám a hajrára ismét felpörgött a meccs. Bárány már az első félidőben is közel járt a gólhoz, és ekkor is próbálkozott becsülettel, néhány másodperccel az oldalhálóba vágódó labdája után azonban jött Kristoffer Zachariassen, és újabb fejes gólt szerzett a Fradi.

Az utolsó percekben mindkét vezetőedző cserékkel próbált lendületet vinni saját csapata játékába, a Ferencváros azonban érthetően a biztonságra törekedett, és lassította a játékot, míg a hazaiak minél gyorsabban szerettek volna Dibusz Dénes kapujának közelébe jutni. Izgalmas, feszült hangulatú volt a hajrá, olykor csapkodóvá vált a játék, ide-oda fejelték a labdát a futballisták, s ha keservesen is, de a szünet után a lefújásig kihúzta kapott gól nélkül a Fradi.

Debrecenben pedig reménykedhetnek, hiszen a Ferencváros hamarosan – február 28-án – ismét a városba látogat, a Loki ugyanis a Magyar Kupában fogadja a zöld-fehéreket – lesz lehetőség a visszavágásra. 1–2

További képek: Farkas Zsolt, fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

A Debrecen trénere, Szrdjan Blagojevics azzal kezdte: szomorú, ugyanakkor büszke a csapatára.

„Büszke vagyok a teljesítményre és az erőfeszítésre, amit a fiúk megtettek. Szomorú vagyok, mert az eredményt nem sikerült elérni, ami pedig a futballban a legfontosabb. Nem gyakran játszhatunk ilyen erős csapatok ellen, de az ilyen típusú mérkőzések segítenek a fejlődésben. Ilyen meccset vártunk, és szerintem ma a Fradinak is harcolnia kellett volna. Minőség volt védekezésben és támadásban is. Tudtuk, hogy a Fradi mennyire veszélyes a beadásokból, mégis ezekből jöttek a gólok. Mi is közel álltunk a második gólhoz, de sajnos nem sikerült betalálnunk. Szenvedtünk is néha, mert a Fradi nagyon jó csapat, de elégedett és büszke is lehetek. Fizikailag megterhelő meccs volt, de nagyon jó találkozót láthattunk, magasabb szintűt, mint az átlag Magyarországon.”

A Ferencváros vezetőedzője, Dejan Sztankovics szerint nagyon jó csapatot sikerült legyőzniük.

„Ma is nagyon motiváltan játszott az ellenfél. Mindkét csapat sok energiát kiadott magából. Ez a meccs nemzetközi szinten is megállta volna a helyét. Sok párharcot láthattunk, sok második labdát, helyzeteket mindkét oldalon. A legfontosabb, hogy mi hoztuk el a három pontot. Nem egyszerű felállni úgy, hogy már az ötvenedik másodpercben vezet az ellenfél, aztán csapatként játszani a pályán kilencvenhét percen keresztül. Az ilyen meccsek nagyon fontosak azért, hogy jobbá váljunk. Abszolút nemzetközi minőséget képviselt ez a meccs. Nemcsak nekünk, a magyar bajnokságnak is szüksége van az ilyen találkozókra. A magyar labdarúgásnak szüksége lenne arra, hogy két-három csapat folyamatosan szerepeljen az európai kupasorozatokban.”

Kristoffer Zachariassen:

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a DVSC hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2024.II.10. DVSC – Ferencváros: 1-2 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE
    96′
    VÉGE
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    96′
    ÖSSZEFOGLALÓ, TABELLA, FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    93′
    Cissé kifejeli a 11-espontról Dzsudzsák jobb oldali beadását. Kodro megindul, visszafordul, várja, hogy felrúgják… Szuhodovszki odalép, odarúg. Kodro nagyon mérges. Fél perc.

    93′
    Sárga lap
    Meldin Dreskovicsnak sárga lap egy elkésett belépőért. Kodrót bántotta.

    89′
    Hat perc a ráadás!

    88′
    Pellumbi beadása a védőké. Ferenczi beadja balról, nyolcról a bal alsó mellé fejeli azonban a labdát Lagator!

    87′
    Batai! A bal sarok mellé fejeli hatról Dzsudzsák balról jövő, ballábas beadását, Mmaee mellől.

    87′
    Ramírez begörcsölt, ápolják a pályán.

    84′
    CSERE
    Szuhodovszki Soma be, Manrique le.

    84′
    CSERE
    Batai Tamás be, Bárány le. Cserék posztokra.

    83′
    Védő és szűrő a pályán szélső és karmester helyett. Serie A.

    83′
    Dzsudzsák emelése hosszú Draskovicsnak, Ramírez ellöki a hazai játékost még.

    78′
    CSERE
    Botka Endre be, Fani le.

    78′
    CSERE
    Muhamed Besic váltja Marquinhost.

    76′
    Marquinhos ellöki Dominguest, ápolás.

    76′
    CSERE
    Thor Úlfarsson be, Domingues le.

    75′
    GÓL
    VEZET A FRADI! Marquinhos balról jobbal ismét remekül emel az ötösre, Dreskovics nem éri el fejjel a labdát, nem úgy KRISTIAN ZACHARIASSEN, aki a jobb alsó sarokba fejeli azt. 1–2!

    75′
    Ferenczi balról ballal, 14-ről kapura lő, Dibusz hiába vetődik, de Cissé kifejeli a labdát a gólvonal elől. NAGY MENTÉS!

    68′
    Most jobban céloz, Bárány két csel után, Cissé és Ramírez mellől jobbal, 16-ról a bal alsó mellé lő. Nem sokkal, de Dibusz vetődve biztosított.

    67′
    Oliveira ront el egy kecsegtető kontralehetőséget egy rossz passzal.

    67′
    CSERE
    Kenan Kodro be, Loncar le, szűrő helyett ék.

    67′
    Helyzet, Lagator passzol Manrique elé, aki 14-ről, középről jobbal a kapusba lő!

    66′
    Varga 10 méteres fejese veszélytelen.

    66′
    A Ferencváros a bajnokság során másodszor is kiütötte az MTK-t (5–1) és 19 forduló után már 50 szerzett gólnál jár. Ez klubrekord, hiszen ilyen sokkal még egyszer sem állt a bajnokságnak ebben a szakaszában amióta bevezették a jelenlegi, 12 csapatos, 33 fordulós rendszert.

    66′
    A Loki odahaza 6 győzelem és 1 döntetlen mellett 2 vereséget szenvedett el, érdekesség, hogy mindkettőt fővárosi együttestől (1–3 az MTK és 1–2 az Újpest ellen).

    Fotó: Kovács Péter

    66′
    A Fradi ugyancsak 6–1–2-es mérleggel vezeti a vendégtabellát, továbbá a mezőnyben kimagaslóan a legtöbb gólt hozta össze, 9 mérkőzésen 28-at (3.11-es átlag), és ennek csak a felét kapta, 14-et.

    65′
    CSERE
    Joao Oliveira be, Szécsi le a hazaiaknál. Szélsőcsere.

    57′
    Ramirez passzol Marquinhoshoz a bal szélen, aki betör a 16-osra, külsővel azonban éppen Megyeri elé lő.

    57′
    12 114 a hivatalos nézőszám.

    56′
    Helyzet, Domingues balról a bal sarok elé emel, Dreskovics megzavarja Bárányt, aki a kapus elé fejeli így a labdát.

    55′
    A DVSC otthonában 50-szer találkoztak és a piros-fehérek állnak jobban: 24-szer született hazai diadal, a döntetlenek és az FTC-győzelmek száma egyaránt 13. A Fradi a legutóbbi 8 fellépésén csupán kétszer tudott nyerni a Nagyerdőben: 2019 novemberében, még Szerhij Rebrovval 6–1-re – ez a párharc legnagyobb vendégsikere – és legutóbb tavaly áprilisban Ryan Mmaee duplájával 2–0-ra.

    Fotó: Kovács Péter

    55′
    A DVSC kedden 2–1-re győzött Újpesten, és ezzel megszakította a négyfordulós nyeretlenségi sorozatát (3 iksz, 1 vereség).

    55′
    Sárga lap
    Brandon Domingues odarúg Vargának, sárga lap.

    55′
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    49′
    Dzsudzsák bal oldali szögletét Lagator tízről kapura fejeli, Mmaee homlokát is érinti a labda, amely nem sokkal, de a léc fölött hagyja el a játékteret.

    47′
    Fani passzol jobbra Wingóhoz, aki jobbal 11-ről kapura lő, Megyeri jobbra vetődve véd, középre üti ki a labdát… megússza.

    45′
    Fani lőhetne kapura 15-ről Marquinhos megmozdulása után, de rossz a levétel.

    45′
    CSERE
    Henry Wingo be, Makreckis le.

    45′
    Hangulatkép.

    45′
    Második félidő
    FOLYTATJUK!

    45′
    HELYZETTEL! Dzsudzsák jobbra forgat Szécsinek, ő jobbal laposan középre passzol, Bárány kissé jobbról, 16-ró a jobb alsó mellé lő. Jobbal.

    45′
    Ötéves szünet után született újra döntetlen legutóbb ebben a párharcban. A 2–0-s ferencvárosi előnyt követően 2–2-re végződött Üllői úti találkozó egyrészt Lisztes Krisztián kiállításáról, másfelől Marquinhos 16. másodpercben született fejes góljáról maradt emlékezetes, hiszen mostanáig ez a bajnokság leggyorsabb találata.

    45′
    Az előző 11 egymás elleni találkozójukból nyolcat nyertek meg a ferencvárosiak és csak kettőt a debreceniek. 2021 decemberében a zöld-fehérek Loki elleni ötmeccses győzelmi sorozatuknak vetettek véget a piros-fehérek. A 2–0-s diadal edzőbuktatást idézett elő, hiszen az FTC-től ezután menesztették Peter Stögert. Tavaly májusban úgy győzött a Groupama Arénában 3–1-re a Loki, hogy a Fradi már bajnokként lépett pályára.

    45′
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    45′
    ÜNNEPNAP LESZ a szombat. A meccsjeggyel ingyen használható a tömegközlekedés a városban, a stadionnál szurkolói zónát alakítanak ki, a
    VIP-vendégeknek a Loki egykori ikonja, Madar Csaba mesél a Fradi elleni élményeiről. Nagy csata lesz, egy gól dönthet a Ferencváros javára. BORBOLA Bence a mérkőzés előtt.

    45′
    Szünet
    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45′
    E párharc legjobb góllövői a közelmúltból:
    Nicolae Ilea 7
    Adamo Coulibaly 6
    Varga Roland 5
    Böde Dániel 5
    Bódi Ádám 5

    43′
    Lagator passzát Szécsi a 16-os elől a jobb sarok mellé rúgja, jócskán célt tévesztve.

    42′

    40′
    A Nagyerdőben legutóbb a Ferencváros nyert. A bajnokcsapat nyolc gólt szerzett az első két tavaszi mérkőzésén, hat pontot szerzett. A DVSC a Diósgyőr elleni hazai döntetlen után nyert a krízisben lévő Újpest ellen a Megyeri úton, 2–1-re (mlsz.hu).

    40′
    Marquinhos megvillan a balon, a jobblábas beadás is remek, Zachariassen rosszul találja el a labdát a bal sarok előtt, Dreskoviccsal harcolva, Megyeri lesz így a nevető negyedik.

    40′
    Csak két hely, de tíz pont a különbség a két csapat között, a Ferencváros javára. A két csapat legutóbbi két mérkőzésén a Loki négy pontot szerzett, de nem otthon, hanem a Groupama Arénában.

    39′
    Bárány lő kapura a 16-os előteréből, jobbal, Dibusz védi jobbra vetődve a jobblábas, 14 méteres lövést. Domingues készített elő a jobb szélről, aki helyet cserél olykor Szécsivel. Ferenczi ment középre, és a szélső beadását ő fejelte az ék elé.

    39′
    Makreckis bal oldali, jobblábas beadását Mmaee a bal sarok mellé fejeli 8 méterről.

    31′
    Varga: 24 meccs az idényben, 22 góllal és 9 gólpasszal.

    31′
    Sárga lap
    Cebrail Makreckis kegyetlenül felrúgja a jobb szélen Dominguest, sárga lap s ápolás.

    30′
    Megyeri szereli becsúszva Vargát a 16-oson belül, Marquinhos passza után… szabályosan.

    30′

    Fotó: NPT

    29′
    Néhány drukker keres közben egy kis pénzt az MLSZ segélyalapjának.

    29′
    Fani távoli szabadrúgása kapuscsemege.

    29′
    Dzsudzsák jobbra forgat Domunguesnek, aki jobbal középre ad, éppen csak pontatlanul Szécsinek.

    28′
    Kapott a fejére egyet, amikor elesett, a védő meg elfutott kvázi fölötte.

    28′
    Marquinhost szereli Lagator a 16-os előtt. A brazil ismét a földön, ápolást kér.

    17′
    Rövid ápolás, a védő ráesett a szélsőre. Térddel oldalba rúgta közben.

    17′
    Marquinhos elesik Baranyai mellett, Draskovics azonnal kirúgja a labdát.

    13′
    Dzsudzsák megindul, szereli őt a felezőnél a becsúszó Maiga.

    13′
    Varga bokából, brazilosan indítja Marquinhost, aki nem lő az ötös bal sarka és Baranyai elől, bead inkább… pontatlanul.

    12′
    Loncsar balról rosszul passzol vissza Marquinhoshoz, aki 13-ról a bal alsó mellé sodorja a labdát estében.

    12′
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    11′
    GÓL
    EGYENLÍT A FRADI, VARGA BARNABÁS az ötös bal sarka elől a bal alsó sarokba fejeli Fani bal oldali, jobblábas beadását. Éppen Dreskovics mellől, a védő nem érte el fejjel a labdát: 1–1.

    10

    Fotó: G. Cs.

    10

    Fotó: G. Cs.

    8′
    Dreskovics jelzi, kapott egy könyököst a veséjére fejes párbaj címén.

    6′
    A gól óta mezőnyharc, a lelátón 14 000 néző lehet, a hangulat remek.

    5
    Aki biztosra ment: a nyírszőlősi iskola tanulója, Rácz Vince már egy órával a kezdés előtt felhívta magára a melegítő kedvenc figyelmét.

    2′

    Fotó: NPT

    1
    Meccs indítása
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    1
    A hazaiak tiszta pirosban, a Fradi zöld-fehér mezben és fehér nadrágban.

    1′
    GÓL
    Domínguez kap egy ajándék passzt Cissétől, továbbsarkazza estében is a labdát, CHRISTIAN MANRIQUE jobbal kissé balról, 18-ről kapura lő, Mmaee beleér a 16-oson belül, a labda a meglepett Dibusz mellett a jobb alsóban köt ki. 1–0!

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT!

    A vizsgálatok megerősítették, hogy a Debrecen jobbhátvédjének, Kusnyír Eriknek Újpesten elszakadt a térdszalagja, véget ért neki az idény. NÉGY NAPPAL az Újpest idegenbeli, 2–1-es legyőzését követően a Ferenc[1]város elleni kihívás vár a Debrecenre.

    Látva a címvédő zöld-fehérek kiváló formáját, hazai pályán sem vár könnyű feladat Dzsudzsák Balázsékra. „Mind a csapat teljesítményét, mind a szurkolók hozzáállását illetően a legjobbakat reméljük – mondta a DVSC honlapjának Dzsudzsák Balázs, a Loki csapatkapitánya. – Fontos volt az új[1]esti győzelem, nyugodtan várjuk az FTC elleni rangadót is, amely, bízunk benne, hasonló lesz, mint az elmúlt néhány egymás elleni találkozó. Teljesen más szinten van a Fradi, mint mi, ettől függetlenül azt mondom, jót tenne a magyar labdarúgásnak, ha szorosan kapaszkodnánk, és ha nem is egy lapon említenének, de üldözőként beszélnének rólunk. Ha csapatként szeretnénk fejlődni, ezeken a találkozókon szintet kell lépnünk. Ezért is sajnálom, hogy a Diósgyőr elleni meccset nem tudtuk megnyerni, akkor talán a zöld-fehéreknél is nagyobb lenne a súlya annak, hogy velünk játszanak. Örülök, hogy tizenegy év után nyertünk az Újpest ellen, amelynek otthonában sosem könnyű játszani, ám ezt a mostani mérkőzést sem kell túlértékelnünk. Koncentrálnunk kell, hogy stabil teljesítményt nyújtsunk, és bízunk a lehető legjobb eredményben.”

    A hajdúságiak vezetőedzője, Szrdjan Blagojevics is beszélt a várakozásairól a klubhonlapnak.

    „Minden Ferencváros elleni mérkőzés fontos a fejlődésünk tükrében. Függetlenül attól, hogy az FTC a legmagasabb szinten lévő csapat Magyarországon, az utóbbi két egymás elleni találkozón megmutattuk, hogy fel tudjuk venni a versenyt vele. Most is az a célunk, hogy ezt bizonyítsuk. Nem volt könnyű dolgunk Újpesten sem, ráadásul Kusnyír Erik megsérült, őt helyettesítenünk kell. Meg kell találnunk ennek a legjobb módját. Függetlenül attól, hogy milyen kezdővel állunk fel a mérkőzésen, magabiztosan kell pályára lépnünk, bíznunk kell önmagunkban. Tiszteljük el[1]lenfelünket, hiszen – véleményem szerint – az idén is a Fradi tudhatja majd magáénak a bajnoki címet. A tisztelet mellett azonban szeretném hangsúlyozni, hogy hinnünk kell magunkban!”

    A hit és az önbizalom megvan tehát a debrecenieknél, ugyanakkor fel kell készülniük mindenekelőtt Varga Barnabásra, aki sérüléséből visszatérve ellenállhatatlan, a hétközi fordulóban négy gólt szerzett, és adott egy gólpasszt sarokkal az MTK ellen 5–1-re megnyert örökrangadón.

    Fotó: Rácz Vince

    Vajon hogy lehet megfékezni a válogatott csatárt, aki lábbal és fejjel egyaránt veszélyes, és hihetetlen érzékkel helyezkedik a tizenhatoson belül? Ráadásul Kusnyír Erik épp kiesett a védelemből, hosszú hónapokig kénytelen nélkülözni a Loki. Az első tavaszi fordulóban a Diósgyőr ellen a 89. percben egyenlítő védőt Újpesten a 22. percben le kellett cserélni; egy ideig lehetett reménykedni benne, hogy nem súlyos a sérülése, ám azóta megvan a diagnózis, e szerint az elülső keresztszalagja elszakadt a térdében, így hat-nyolc hónap kényszerpihenő vár rá.

    Vele sem lett volna könnyű dolga a piros-fehéreknek a Fradi ellen, de így a vélhetően Baranyai Nimród, Meldin Dreskovics, Jorgo Pellumbi, Ferenczi János összetételű négyesnek hosszú szombat estéje lesz.

    A hazaiaktól Kusnyír (keresztszalag-szakadás) sérült, a vendégektől Traoré (térdműtét után) maródi.

    Eltiltott nincs.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Debrecenhez:
    2021, Gróf Dávid, kölcsön után végleg
    2019, Kundrák Norbert
    2016, Holman Dávid, 200 000 euró
    2014, Aleksandar Jovanovic, ingyen
    2011, Aranyos Mózes, i.
    2006, Leandro, i.
    2005, Dragan Vukmir, i.
    1983, Mörtel Béla
    1960, Kertész Tamás
    1957, Takács Lajos
    A Debrecentől a Ferencvároshoz:
    2023, Baráth Péter, 1 200 000
    2022, Baráth Péter, kölcsönbe, 150 000
    1995, Arany László
    1983, Kerekes György
    1947, Kispéter Mihály

    Egy kis örökmérleg! 1943 óta – a félbeszakadt bajnokságban, 1944 augusztusában 2:1-es hazai győzelemmel végződött debreceni bajnokit is beszámítva – 103-szor mérték össze erejüket a legfelső osztályban, az örökmérleg 29 Loki-győzelem, 26 döntetlen, 48 ferencvárosi siker.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK