2024.X.27. ETO FC Győr – Ferencváros: 1-1

Rendkívüli izgalmak után döntetlent játszott a Győr és a Ferencváros

Az ETO szerzett vezetést, és az FTC sokáig nem tudott mit kezdeni a jól védekező hazaiakkal. Az egyenlítés után az utolsó negyedórában nyerhetett volna a bajnok, de a legnagyobb helyzetek is kimaradtak.
A labdarúgó NB I 11. fordulójában az utóbbi időben jó formába lendült Győr a Ferencvárost fogadta, és nagy küzdelemben döntetlent ért el.

Nyilatkozatok:

Pascal Jansen:A jelenlegi terhelésre a nyári felkészülés kezdete óta készültünk, emiatt a csütörtök-vasárnap ritmus teljesen normális. A Győr ellen is mindenki készen áll majd arra, hogy a legjobbját hozza, hiszen tudjuk, hogy kemény összecsapás vár ránk. A válogatott szünet óta eredményesek vagyunk, ezt a formát szeretnénk megőrizni. Ami az ETO-t illeti, tudjuk, hogy sokat javultak a szezonrajt óta, de nekünk nem ezzel, hanem saját magunkkal kell foglalkozni. Mi vagyunk a Ferencváros, hazai pályán és idegenben is nehéz mérkőzéseket kell vívnunk, mert mindenki minket akar megverni. Ez persze mindig is így volt, de ez csak még jobban motivál minket, készen állunk a következő megmérettetésre.

A mérkőzés:

ETO FC Győr — Ferencváros: 1-1 (1-0)
Győr, 17:45. 7.765 néző.
Vezette: Erdős József (asszisztensek: Tóth II. V., Aradi; Videóbíró: Oláh Gábor; VAR asszisztens: Becséri; VAR operátor: Kovács I.; tartalékjv.: Zierkelbach)

ETO FC Győr: Gyurákovics — Albion, Bitri, Szépe, Heitor, Stefulj — Tóth R. (Anton, 85.), Ouro (Boldor, 85.) — Sahli (Bumba, 67.), Gavric (Vianna, 90+3.) — Krivokapic (Diarra, 46.)
kispad: Petrás, Vera, Krpic, Kröhn, Bánáti, Skvarka
vezetőedző: Borbély Balázs

Ferencváros: Dibusz — Makreckis, Cissé (Gruber, 64.), Gartenmann, Ramírez — Rommens (Abu Fani, 46.), Maiga (Zachariassen, 59.) — Traoré, Kady, Ben Romdhane (Misidjan, 46.) — Saldanha (Varga B., 46.)
kispad: Varga Á., Szécsi G., Knoester, Civic, Szalai G., Pászka
vezetőedző: Pascal Jansen

Gól: Ouro (45.) illetve Traoré (66.)
Sárga lap: Albion (74.) illetve Kady (77.)

A körítéssel nem volt gond, futballhangulat uralkodott a telt házasnak mondott ETO Parkban (a nyugati lelátó volt csak megnyitva), ám a szurkolók aligha élvezték annyira a játékot, mint az atmoszférát, a mérkőzés színvonala ugyanis hagyott bőven kívánnivalót maga után. Pedig az előző fordulóban Zalaegerszegről mindhárom pontot elhozó győriek csak egy helyen változtattak összeállításukon, Ahmed Nadir Benbuali helyett Matija Krivokapics kapott helyet középcsatárként, míg a Ferencváros kezdőcsapata négy helyen módosult a Nice ellen csütörtökön megnyert Európa-liga-meccshez képest: Eldar Civic, Mohammed Abu Fani, Kristoffer Zachariassen és Varga Barnabás helyett Cristian Ramírez, Habib Maiga, Mohamed Ali Ben Romdan és Matheus Saldanha lépett pályára – nem mondhatni tehát, hogy gyengült volna az FTC, mégsem játszott úgy, mint legutóbbi találkozóján a nemzetközi kupaporondon.

Az ETO FC a szokásos ötvédős felállásban, kevés kockázatot vállalva futballozott. A bal szélen vezetett kontratámadásokat erőltette, de az sokszor pontatlan és kapkodó volt, a középpályán többször is ki nem kényszerített hiba miatt veszített labdát. A hátsó sora azonban kifejezetten jól zárt, kevés helyet hagyott a vendégeknek – szinte bravúrnak tekinthető, hogy az első félidőben a villámgyors Adama Traorénak alig volt területe befutni a jobb szélt.

Az első lehetőséget a Ferencváros puskázta el. Az 5. percben Kady varázsolta Ibrahim Cissé fejére a labdát, de a Nice elleni győztes (ön)gólban fejesével közreműködő francia bekk ezúttal tiszta helyzetben méterekkel tévesztett. A Ferencváros többnyire gördülékenyen hozta ki hátulról a labdát, ám a felezővonalat átlépve sokszor hátrafelé kezdett játszani, ha pedig előre folytatta az akcióját, kreativitás és váratlan húzások hiányában elhalt. Egyetlen igazán rafinált húzása volt a csapatnak, óriási helyzet lett belőle: a 22. percben Kady gyorsan elvégzett szabadrúgása után Matheus Saldanha került ziccerbe, a bal alsót vette célba, ám Gyurákovics Erik lábbal hárított. Az idényben nem először döcögött az FTC támadásépítése, amit talán annak is be lehet tudni, hogy ebben az összetételében még nem kezdett a támadósora, illetve Abu Fani hiánya is észrevehető volt. Úgy tűnt, gól nélkül zárul a játékrész, ám az utolsó másodpercek tartogattak meglepetést: az előremerészkedő Samsindin Ouro lövésre vállalkozott, a labda megpattant Ibrahim Cissén és a kapuba vágódott, a kétségbeesetten vetődő Dibusz Dénes tehetetlen volt.

Pascal Jansen vezetőedző új impulzust próbált adni ötlettelenül játszó együttesének, s hármat cserélt a szünetben: Mohammed Abu Fani, Virgil Misidjan és Varga Barnabás is beállt. Egy óra sem telt el, mikor Kristoffer Zachariassen pályára lépett, majd a 64. percben Ibrahim Cissé sérülés miatt cserét kért, beszállt Gruber Zsombor – rengeteg támadó szellemű futballistát vonultatott fel a Ferencváros, Kady lépett visszább Habib Maiga helyére. Többször is kihagyott a házigazda figyelme, előbb Varga Barnabás nem tudott kihasználni egy védelmi megingást, majd percekkel később Adama Traoré lefutotta a pozícióelőnyben lévő Szépe Jánost és egyenlített.

A mezőnyfölényben futballozó vendégek a hajrában tizenegyeshez jutottak, Erdős József szerint Eneo Bitri piros lapot érő módon a tizenhatoson belül buktatta Zachariassent, ám a játékvezető a büntetőt és a kiállítást is visszavonta a VAR segítségével. A 90. percben hatalmas esélyt szalasztott el az FTC: Kristoffer Zachariassen hét méterről az üres kapu fölé lőtte a labdát, így slusszpoén nélkül, döntetlennel zárult a találkozó.

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

BORBÉLY Balázs, az ETO FC Győr vezetőedzője

– Feltartóztatták a második bajnokiján pontokat hullajtó Ferencvárost!     
– Nagyon jó hangulatú meccset láthattunk. Az első félidőben látszott a minőségbéli különbség a két csapat között, félénken futballoztunk, de a védelem rendben volt, egy helyzetet engedtünk kialakítani az FTC-nek. A játékrész végén szerencsés góllal szereztünk vezetést, a szünetben mondtam is a játékosoknak, hogy több kell ennél. A fordulás után labdabiztosabbak lettünk, megnyugodtunk, nagy helyzeteket azonban nem tudtunk kialakítani. Volt olyan periódus, hogy megnyerhettük volna a meccset, és olyan is, amikor a Ferencváros volt fölényben. Elégedett vagyok a végeredménnyel.

– Mennyire volt benne a levegőben, hogy egyenlít az FTC, voltak-e intő jelek?     
– Ilyen kaliberű játékosok ellen, mint Varga Barnabás, Mohammed Abu Fani és Adama Traoré, minden szabad- és szögletrúgás veszélyes, nem lehet tudni, kit fut le az ellenfelünk, mint például a gólnál. Az összes akciónál rendkívül kellett figyelnünk, mert ilyen kaliberű ellenfél játékában bármikor benne van a gól.

– Hat bajnoki óta nem találtak legyőzőre: ez mit jelez az edző számára?     
– Megbecsüljük, hogy nem szakadt meg a sorozatunk, de tudjuk, milyen nehéz felfelé menni, lefelé pedig milyen könnyen lehet zuhanni. Mindent megteszünk, hogy sokáig elnyújtsuk a sorozatot.

Pascal JANSEN, a Ferencváros vezetőedzője

– A hármas csere annak szólt, hogy elégedetlen volt a támadójátékkal?     
– Félmunkát végeztünk, az első félidőben rendkívül pontatlanok voltunk, nem volt meg a játékunk ritmusa, hogy feltörjük a rendezett védelmet. A félidő végén kapott gól nem volt igazi helyzet, helyre akartuk tenni a produkciót. Azért cseréltünk hármat, hogy több agresszivitást vigyünk a játékba. A húzás kifizetődött, megváltozott a játék képe, egyenlítettünk, mentünk előre, ám balszerencsések voltunk a tizenegyeshelyzettel, majd Kristoffer Zachariassen nagy lehetőségénél is, azonban a döntetlen a legtöbb, amit ezen a meccsen megérdemeltünk.

– A támadójáték azért is volt pontatlan, mert nem összeszokottak az elöl játszók?     
– A játékosok szerepeltek már hasonló felállásban és posztokon, Kady jó formában van, és azt is tudjuk, Matheus Saldanha mire képes, ám a támadósortól nem azt kaptam, amit látni akartam, a pontatlan passzainkkal önbizalmat adtunk az ellenfélnek ahelyett, hogy mi játszottunk volna fölényben.

– Beszélt Zachariassennel a mérkőzés után?     
– Természetesen, hiszen tudom, mi járhat a fejében. Azt hitte, kiharcolja a tizenegyest, majd neki volt a legnagyobb esélye eldönteni a találkozót, de nem jött össze. A mérkőzés után megöleltem és azt mondtam neki, jön a következő meccs, ez benne van a futballban – ami vele történt, beleillett a látottak képébe.

Tabella:

Góllövőlista:

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és az ETO FC Győr hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2024.X.27. ETO FC Győr – Ferencváros: 1-1 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+6′
    VÉGE
    Vége a meccsnek, döntetlennel megy haza a Ferencváros. 1–1

    90+4′
    Támad az FTC a győztes gólért, egy szögletet mindenesetre kiharcoltak.

    90+3′
    CSERE
    Gavrics helyett Vianna a pályán.

    90+2′
    Bitri jó passzát Diarra lőte el 10 méterről, de éppen az előtte álló védő lábába.

    90′
    Öt perc a hosszabbítás.

    90′
    Elképesztő, mi maradt ki! Dibusz indított remekül, Varga helyzetből inkább középre adott, és az üresen érkező Zachariassen 6 méterről a tátongó kapu fölé lőtt.

    88′
    Jobb oldali FTC-szöglet után röviden fejelték ki a védők, Abu Fani külsővel, éles szögből nem sokkal lőtt mellé, az oldalhálóban akadt el a labda.

    85′
    CSERE
    Ouro helyett Boldor.

    85′
    CSERE
    Tóth helyett Anton jött a hazaiaknál.

    81′
    NINCS TIZENEGYES, NINCS KIÁLLÍTÁS! A videózás után a bíró visszavonta.

    79′
    Vagy mégsem? A bíró megnézi a pálya szélén.

    79′
    TIZENEGYEST KAPOTT AZ FTC! Zachariassen lépett ki, Traoré remek passzt adott neki, Bitri elsodorta a tizenhatoson belül, tizenegyes és piros lap a győrinek.

    77′
    Sárga lap
    Nagyon beszorult a Győr, de olykor-olykor próbálkozik. Most éppen Diarra próbálkozott beadással, mérsékelt sikerrel. Előtte Kady megpróbálta visszahúzni, sárgát kapott érte.

    74′
    Sárga lap
    Marku kapott sárga lapot buktatásért.

    72′
    Szöglethez jutott a jobb oldalról a Ferencváros. Kady adott középre, a labda a bevetődő Vargáról ment mellé.

    68′
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    67′
    CSERE
    Cserélt a Győr, Szahli helyett Bumba a pályán.

    66′
    GÓL
    GÓÓÓÓÓL! EGYENLÍTETT A FERENCVÁROS! Traoré indult meg Abu Fani indításával középen, lefutotta a védőket, és 11 méterről a kapus mellett a kapu közepébe lőtt. 1–1

    65′
    Kockáztat a Ferencváros, hátha három védővel meg tudja oldani a helyzetet.

    65′
    CSERE
    Cissé helyére Gruber érkezett.

    64′
    Kimaradt! Bitri hibázott a tizenhatosa előterében, Varga lecsapott a labdára, majd az ötös bal sarkáról külsővel ellőtte, de a hosszú sarok mellett ment el a labda.

    64′
    Végül visszajött az ápolás után, kiderül, hogy meddig marad.

    62′
    Cissé ült le a földre, és jelezte, hogy cserét kér.

    59′
    CSERE
    Maiga helyett Zachariassen jött az FTC-be.

    54′
    A Ferencváros egyelőre nem tudta felvenni a fonalat, eléggé betalált az a találat a szünet előtt…

    50′
    Stefuljt senki sem vette komolyan, ő mendegélt előre, aztán felgyorsított, és 11 méterről, balról óriási lövést eresztett meg, a labda pedig milliméterekkel ment el a léc felett.

    47′
    Az FTC három, a Győr egy cserével jelentkezett a szünetben.

    46′
    Második félidő
    Elkezdődött a második félidő.

    46′
    CSERE
    Saldanha helyett Varga Barnabás.

    46′
    CSERE
    Ben Romdan helyett Misidjan.

    46′
    CSERE
    Rommens helyett Abu Fani.

    46′
    Cserélt a Győr, Krivokapic helyett Diarra a pályán.

    46′
    CSERE
    Matija Krivokapic

    45′
    Szünet
    Vége az első félidőnek, vezet a Győr. 1–0

    45′
    GÓL
    GÓÓÓÓL! VEZET A GYŐR! Brusztolva hozta fel középen a labdát a Győr, Ouro kapta vissza, majd 23 méterről gyengén ellőtte, a labda viszont megpattant Cissé lábán, így becsapta Dibuszt, és a jobb alsóba hullott. A kapus még kicsit beleért, de védeni nem tudott. 1–0

    42′
    Tétmérkőzésen legutóbb 2022 áprilisában, a Mol Magyar Kupa elődöntőjében csaptak össze és az NB II-es győri gárda 4–1-re kikapott a fővárosi zöld-fehérektől. Azon a meccsen a mai Fradiból csak Dibusz Dénes és Kristoffer Zachariassen játszott, utóbbi jegyezte csapata második találatát.

    40′
    Traoré húzott jobbról befelé, a tizenhatoson belül járt már, amikor a jobb alsót célba vette, Gyurákovics bravúrral, elvetődve védett.

    38′
    Ben Romdan kényszerítőzött szépen Rommensszel, majd középre játszott, Szépe azonban mentett.

    34′
    Jobb oldalról jött a győri beadás, a bal oldalon egyedül maradt Stefulj, aki 14 méterről, kapásból az égbe lőtt.

    33′
    Gavrics két csel után lőtt a tizenhatos bal sarkáról, Dibusz azonban könnyen védett.

    32′
    A Rába partján mostanáig 2006 áprilisában ikszeltek utoljára, utána zsinórban négy ETO-győzelem következett, majd a legutóbbi 2 alkalom egygólos ferencvárosi sikert hozott: 2013 augusztusában 1–2, egy évre rá 0–1 volt az eredmény. A győrieknek legutóbb több mint 11 évvel ezelőtt, 2013. május 12-én, Völgyi Dániel tizenegyesből lőtt góljával sikerült megverniük az FTC-t (1–0). Akkor azzal a győzelemmel a 27. fordulóban bebiztosította bajnoki címét a Győr, amely 30 év után lett újra, és máig utoljára aranyérmes az NB I-ben.

    31′
    Nagyon beszorult a Győr, az imént Ben Romdan került helyzetbe, de inkább cselezett, lőni nem tudott.

    29′
    Traoré és Kady passzolgatott a jobb oldalon, majd Traoré középre játszott, csakhogy addigra már lesre futott.

    25′
    Ritkán van a labda a győrieknél, többnyire a ferencvárosiak passzolgatnak, de nem sok helyzettel.

    23′
    Az ETO pályaválasztása mellett teljesen kiegyenlített az NB I-es párharcuk: mindkét csapat 24-szer győzött, 18-szor ikszeltek. A gólkülönbség 105–102 a győriek javára.

    23′
    Kady távoli lövése megpattant, szöglet lett belőle.

    22′
    Egy legurított szabadrúgásnál nem figyeltek a védők, Saldahna az ötös bal sarka közeléből lőtt, Gyurákovics lábbal mentett.

    18′
    Letáborozott az ETO tizenhatosának előterében a Ferencváros, sokáig passzolgattak a vendégek, de helyzetbe nem kerültek.

    14′
    Ez a két csapat 134. élvonalbeli találkozója, az örökmérleg nyelve erősen az FTC felé billen: 36 győri sikert, 33 döntetlent és 64 fővárosi győzelmet jelez. A Ferencváros az előző négy bajnokin nem kapott ki az ETO-tól, 1 döntetlen mellett 3-szor nyert, legutóbb 2015 márciusában 3–0-ra a Groupama Arénában.

    13′
    Szahli tört be a ferencvárosi tizenhatoson belülre, mellette becsúszott Gartenmann, Szahli úgy gondolta, itt az idő az elesésre, de a védő nem ért hozzá, nem is lett tizenegyes.

    9′
    Makreckis indított a jobb oldalon Traorét, aki középre adott, mentettek a védők. De nem jutott messze a labda, Kady lecsapott rá, éles szögből lőtt, Gyurákovics oldalra ütötte a labdát.

    3′
    Kady szabadrúgása után Cissé fejelhetett, a labda 6 méterről fölévágódott.

    3′
    Ben Romdan hozta fel a labdát, a tizenhatoson belül balra játszott Ramírezhez, aki rosszul passzolt…

    Meccs indítása
    Elkezdődött a találkozó, a Győr fehér-zöldben, a Ferencváros tiszta feketében játszik.

    A Tempó, Fradi! portál kimutatása szerint kereken 150 tétmérkőzést vívott eddig a két zöld-fehér gárda, beleértve az NB I-ben, a Magyar Kupában, a Ligakupában, valamint a Bajnokok Tornája keretében (1975-ben és 1976-ban) megrendezett találkozókat. Az örökmérleg jelentős ferencvárosi fölényt mutat: 43-szor nyertek a győriek, 36 döntetlen és 71 FTC-siker mellett.

    Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK