25 játékossal készülünk Ausztriában

A mérkőzés után az ausztriai Windischgärstenbe utazik a csapat, ahol holnaptól folytatatja a felkészülést az új szezonra. A július 17-ig tartó edzőtáborozás alatt a tervek szerint még három előkészületi meccsen lépünk pályára.

A következő 25 játékos utazott el az edzőtáborba: Hermány Bence, Mester Tamás, Justin Haber – Balog Zoltán, Csizmadia Csaba, Fülöp Noel, Jose Pereira Junior, Kulcsár Dávid, Sam Stockley, Rodenbücher István, Djordje Tutoric – Andre Francisco Williams Rocha de Silva (Andrezinho), André Schembri, Bölcsföldi Viktor, Gárdos András, Józsi György, Liban Abdi, Maróti Béla, Nagy Patrik, Rósa Dénes, Srdjan Stanic, Tóth Bence, Vass Máté – Igor Pisanjuk, Pölöskey Péter

További képek itt és itt …

*

Prukner László honlapunknak beszélt az ausztriai edzőtáborozásról, az új játékosokról és a tervekről.

– Köszönetet kell mondani a menedzsmentek, hiszen Hencsén és Auszriában is kiváló környezetben készülhettünk. A csapat átalakulóban van, de a váltás nem megy egyik napról a másikra, mivel nem vagyunk varázslók. Úgy érzem azonban, hogy megfelelő ütemben haladunk, van még több mint másfél hetünk, hogy kialakuljon a csapat. Az edzőtáborban azt láttam, hogy egységesek vagyunk, mindenki becsülettel elvégezte a munkát.

Ami az elkövetkező napok legfontosabb tennivalóit érinti: kapust és csatárokat szeretnénk igazolni. Mester Tamás klubjával már megállapodtunk, rá úgy tekintünk, mint a jövő emberére, de úgy tűnik a jelen kapus gondjainkra is megtaláltuk a megoldást. Nevet egyelőre még nem mondanék, pár napon belül minden kiderül.

(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján, 2010.07.08. – 07.18)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK