Aki Fradi cipőt hord

Litványi István és Vass István Zoltán – 1980

Dolgozik – egészen pontosan most már csak dolgozott, mert az­óta nyugdí­jba ment – a Magyar Rádió Külső Közvetí­tésekkel fog­lalkozó osztályán egy fura figura. Ezúton is elnézést kérek tőle ezért a jelzőért, csak hát ez illik rá legin­kább. Fradi emblémával dí­szí­tett cipőben jár-kel a Rádió folyosóin. Litványi Istvánnak hí­vják, de mindenki csak Lityinek becézi, ősrádiós, ősfradista, ősfocibolond. Él hal a labdarúgásért, de ezen belül számára csak egy csapat létezik, a Ferencváros. Ő az, akire azt szok­ták mondani, nélküle nem kezdik el a hazai bajnoki mérkőzéseket.

– Ötéves lehettem, úgy 1934 táján már rendszeresen jártam a Fradi mérkőzéseire. Édesapám felvett a hátára, úgy vitt ki, majd egészen a mérkőzés végéig a nya­kában ültem. Biztosan elfáradt a 90 perc végére, de nem nagyon fi­gyelt erre oda, merthogy ősfradis­ta volt ő is, már ahogy te fogalmaz­tál. Tehát elmondhatom nyugodt szí­vvel, hogy a pelenkám is zöld-fehér volt.

Mesélj egy kicsit az akkori csa­patokról, az akkori pályáról, az ak­kori közönségről.

– Én még abban a stadionban is jártam mérkőzésre, amelynek a le­látói fából készültek. Nagy, fából ácsolt tribünök voltak ezek. Na­gyon jól csinálták akkoriban, hogy minél több nézőt behozzanak a pá­lyára, két mérkőzést rendeztek. A nagy meccs – a Fradi meccse – el­őtt játszott egy másik első osztályú csapat is bajnokit Eleinte a Postás volt ez a csapat, aztán később a Szentlőrinci AC is ott játszott. Egyébiránt innen került a Fradiba, a nagy Fradiba, a későbbi gólki­rály, gólcsúcstartó Deák Ferenc, vagy ahogy mindenki hí­vta, a Bamba. Azóta is ő rúgta a legtöbb gólt bajnoki mérkőzéseken, ab­szolút csúcstartó. Végigéltem a háborút, amikor szüneteltették a bajnokságot, aztán jöttek a nagy idők. Bajnoki cí­mek, köztük egy veretlenül megnyert bajnokság, később még több és több bajnoki és kupaelsőség.

De azért mind közül, már az eredményekre gondolok, legemlé­kezetesebb mindenképpen az 1965-ös VVK siker marad. Hát az valami fantasztikus volt. Tudtuk, hogy csak egy mérkőzést fognak játszani a döntőben, mert a Fradi észak-amerikai túrára indul. Meg­mondom őszintén ezzel én nem nagyon értettem egyet, de hát el kellett fogadni, mert ez volt a dön­tés. Bizony nem várt siker volt. Nem sok esélyt adtunk idehaza a fiúknak. Én 1947-ben kerültem a Magyar Rádióhoz. Rengeteg Fra­di mérkőzésen dolgoztam. Az 1965-ösVVK döntőn a budapesti stúdióban teljesí­tettem szolgála­tot. Meg kell hogy mondjam őszintén, az egész mérkőzés alatt annyira izgultam, hogy jóformán nem tudtam, hogy hol vagyok, de azért a vonallal hál istennek nem volt semmi probléma. A drága jó Gulyás Gyula közvetí­tette a mér­kőzést, méghozzá úgy, hogy szin­te látta az ember a találkozót. Éle­tem egyik legnagyobb élménye volt ez a közvetí­tés. Az utolsó pár percben szinte megállt a levegő a Rádióban. Moccanni sem mer­tünk, csak ezt húzzuk még ki vala­hogy, ezt a pár percet, és akkor örülhetünk, éljenezhetünk. És si­került! Kihúztuk. Így többes szám­ban, mert akkor szinte együtt ját­szottunk a fiúkkal, együtt izzad­tunk, együtt futottunk, együtt lélegeztünk. Óriási volt az öröm, azt hiszem nemcsak ott kint Torinó­ban, hanem idehaza Budapesten is. Nem is tudom, mit adnék érte, ha csak még egyszer valami ha­sonló történne a Ferencvárossal. Nem kell, hogy megnyerjék, csak jussanak el valamelyik kupa dön­tőjébe és akkor én újra igazán bol­dog leszek.

– 1975-ben még egyszer elju­tottak, akkor a KEK döntőbe.

– Igen, de szép is volt. Előtte még volt számomra egy nagyon emlékezetes dátum. 1974. május 19. Végre átadták az új pályát, ami már kőből épült. Emlékszem egy vasárnapi nap volt. Sajnos, a meg­nyitó mérkőzés nem igazán sike­rült, hiszen 1-0-ra kikaptunk a Va­sastól. Én akkor is dolgoztam. Ez­úttal kint a helyszí­nen biztosí­­tottam az összeköttetést a Rádió és a rádiós fülke között, szóval azt, hogy hallják a hallgatók a mérkő­zés közvetí­tését. Aztán követke­zett egy nagy bajnoki az MTK el­len, de akkor már a Fradi nyert 2-1-re. A stadion legelső gólját Branikovits lőtte, nekem ez volt az igazi megnyitó, nem a Vasas meccs.

Azóta is járom a Fradi mérkő­zéseit Mivel tudvalevő volt a Rá­dióban, hogy nagy Fradi drukker vagyok, í­gy mindig engem küld­tek a Ferencváros mérkőzéseire. Elmondhatom, hogy az edzők és játékosok mellett én láttam a leg­több Fradi meccset az elmúlt 42 év alatt Mert hogy összesen ennyit húztam le a Rádiónál. 1989-ben nyugdí­jba mentem, mint a Magyar Rádió vezető hangmestere. De azért nem mindig volt felhőtlen az ég a Ferencváros Üllői úti pályája fölött, bizony be-becsúszott egy-egy vereség, egy-egy edzőválság, egy-egy szurkolói botrány is. Azonban én bí­zom benne, hogy új­ra nagy lesz a Ferencváros és mi­ért ne éppen most legyen az, ami­kor olyan emberek irányí­tják a csapatot, akik részesei voltak an­nak a nagy VVK sikernek, mint Albert és Rákosi. Istenem, de jól tudtak focizni.

És ha már a neveknél tartunk. Remélem egyszer még lesz méltó utóda egy Albertnek, egy Rákosi­nak, egy Varga Zolinak, egy Dal­nokinak, vagy a közelmúltból egy Nyilasinak. Nekem lesz időm ki­várni. Én addig is maradok a Ma­gyar Rádió nyugalmazott hang­mestere, az FTC örökös szurkoló­ja. És mit mondhatnék í­gy zárás­képpen, mint azt, hogy: „HAJRÁ FRADI”.

Dalnoki Sándor

(1990)

***

Egy utolsó fotó a szeretett édesapáról:

Litványi István és fia 2011 július 3.