mjozef22
Dálnoki József: 90
Dálnoki József a szélvészgyors, technikás jobbszélső az ESMTK-ból igazolt a Fradihoz. Azért, hogy megkülönböztessék a védőjátékostól, neve mellé megkapta a II-es számot, míg a hátvéd Dalnoki lett az I.
Ezt a jelölést az esetek többségében testvéreknél szokták alkalmazni (lásd az MTK-s Kovács fivéreket vagy éppen a Fradiból Fenyvesi Mátét és a „kistüskét”, Fenyvesi II Józsefet.)
Dalnokiék azonban sohasem voltak testvérek, hiszen a szélsőt Dálnokinak anyakönyvezték. Ennek ellenére mindenki meg volt róla győződve, hogy testvérpárról van szó. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Sándor József
Eisenhofferhez hasonlóan Kispestről került az FTC-be. Huszonöt éves korára még azt is elérte, hogy válogatott legyen.
A fedezetsorban rendre megbízhatóan szerepelt. Szorgalma, munkabírása, és megbízhatósága emelte a legjobbak közé. Rendkívül sokat vállalt magára. Hiányossága között említették a gyorsaságát illetve a passzjátékát.
Az 1925/26-os szezonban már a csatársorban tudott a csapat legeredményesebb támadója lenni olyan társak előtt, mint Pataki és Kohut. A leghíresebb „beugrása” a ferencvárosi csatársorba egy Vasas elleni meccsen történt (1926. március 7. FTC-Vasas 4:1).
„Az FTC kitűnő válogatott halfja segítségére sietett a sérülések miatt meggyengült csatársornak. Kiváló képességeinek nemcsak ötletes mezőnyjátékkal adta tanújelét, hanem szemfüles és eredményes góllövőnek is bizonyult. Sorozatban lőtt négy pompás gólja büszke és ritka rekord.” Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Branikovits László
Amikor Albert az FTC csapatában sorra aratta sikereit, az ifjúsági csapatban megjelent egy „hasonmás” labdarúgó. A Postástól érkezett játékos – a megtévesztően hasonló külső mellett- még egy-két mozdulat, cselsorozat is a nagy elődre emlékeztetett. Az ifjú játékost Branikovits Lászlónak hívták. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Vilezsál Oszkár
„A Salgótarjáni Bányászból jött át, és ma már úgy él köztünk, mintha itt nőtt volna fel. Ő is csatárból lett fedezet, és ezen a poszton nyújtotta a legtöbbet. Hosszú játékos-pályafutása tekintélyt biztosít számára a fiatalok előtt. Jogos tekintélyt. Oszi az a típusú élvonalbeli labdarúgó, akit soha nem emeltek az egekig, de soha nem is pocskondiáztak.” – írta róla Mészáros József. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Tátrai Sándor
Rákosszentmihályon kezdett futballozni, majd Salgótarjánba került, ahol Zsengellérrel játszott együtt a csatársorban. Innen igazolta le a Fradi, ahol először jobbösszekötőként szerepelt és negyedik bajnoki meccsén már az ő két góljával győzött a Fradi a Phőbus ellen 2:0-ra.
Első jobbhátvéd játékára Portóban került sor, 1937 januárjában. A megbízható, egyenletes teljesítményt nyújtó Tátrai 1944 karácsonyáig, Budapest ostromáig rendszeresen tagja volt a Ferencváros bajnok és kupagyőztes csapatainak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Schaffer Alfréd
Itthon csak Spécinek nevezték, a németek találtak neki igazi méltó becenevet: ő lett a Futballkirály (Fussballkönig).
Valóban királyi jelenség volt, legalábbis, ami a játéktéren nyújtott teljesítményét illeti. Fölényes biztonsággal kezelte a labdát, s szinte bármilyen távolságból hihetetlen pontossággal lőtt kapura.
A klubelnökök irodájában épp olyan király volt, mint a pályán. Tökéletesen tisztában volt saját képességeivel, értékével, s mindig megérte szolgálatainak árát. (Még „amatőr” korában is, hát még profiként! Jellemző történet, hogy amikor Bázelben játszott, a helyi polgármester félig tréfásan ezekkel a szavakkal fordult hozzá: „Ön a hírek szerint többet keres, mint én.” Spéci azonnal kész volt a válasszal: „Valóban, de ön nem tud futballozni, én meg tudok!”) A klubhűség sohasem volt nagy erőssége, akár két-három mérkőzés után is egyesületet változtatott, ha nem találta aktuális állomáshelyét megfelelőnek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Toldi Géza
A magyar labdarúgás „szívembere” magas, kitűnő alakú csatár volt. Játékát mindent elsöprő lendület, fáradhatatlan mezőnymunka, nagy lövőerő és harcos küzdőszellem jellemezte. Fejjátéka pompás volt. Labdakezelése is megfelelt. Az összjátékban jól helytállt, különösen szélsőjét foglalkoztatta ügyesen. Titkos Pállal Európa-hírű balszárnyat alkotott. A mérkőzéseken hatalmas munkát vállalt magára. Elől-hátul rengeteget mozgott. Egyik pillanatban a védelemben szerelt, a másikban már hosszú átadással szöktette valamelyik társát. Ekkor sem állt meg, hanem jellegzetes futásával, teljes rohamban követte a támadást. A kellő pillanatokban a kapu előtt is rendszerint a helyén volt. Ha hozzákerült a labda, lábbal és fejjel egyaránt nagy erővel célozta meg a kaput. Egyetlen jelentős hiányossága akadt: az idegein gyakran nem tudott uralkodni. Hamar ki lehetett hozni a sodrából. Ilyenkor több gondot fordított a törlesztésre, mint a játékra. Toldi Géza a magyar labdarúgás legjelesebb egyéniségei közé tartozik önfeláldozó, az egész csapatot magával ragadó harcmodora révén. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Ónody Andor
A Kispest csapatában kezdett futballozni. 20 éves került a budapesti Elektromos csapatába, majd az 1942/43-as bajnokságban már a NAC színeiben rúgta a labdát. Fiatal feleségével költözött le Nagyváradra, és a pálya közelében kapott lakást. Légvonalban alig száz méterre lakott a pályától.
Két évig rúgta Váradon a labdát. A közönség nemcsak mint nagyszerű védőjátékost, de mint kapuvédőt is szívébe zárta.
1944 végén ő volt az a nacista, aki a legjobban szerette volna, ha a NAC Budapesten a saját neve és színe alatt venné fel a küzdelmet a Hadi Bajnokságban. 1945 után a Ferencvárosba igazolt. Innen lett válogatott is. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Biró Mihály Dániel
A párizsi labdarúgó-világbajnokságot megelőző évben egy ifjú titán tűnt fel a Ferencvárosban.
Csupa erő, gyorsaság, és bámulatos lövőkészség jellemezte játékát és a Fradi közönség hamar a szívébe zárta az alig 17 éves gyereket. A „Dani” villámkarriert futott be. Futócsillag volt a magyar futball egén, még a KK-győztes Fradiba is bekerült (ifjúsági korban lévő játékos soha nem nyert KK-aranyérmet)!
A következő esztendőben bekerült a magyar válogatott csapatba is. 1938-ban, Bécsben az 5:3-as magyar győzelemmel zárult találkozón lépett pályára. (Hogy mégsem üdvözölhetjük válogatott labdarúgóink sorában, annak politikai oka van. 1938. április 24-én játszották Bécsben az osztrák- magyar találkozót. Korábban így is hirdették, aztán Bécs-Budapest találkozó lett belőle, mivel a meccs napjára a Hitleri Németország bekebelezte Ausztriát, amely megszűnt önálló államnak lenni). Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Juhász István
Csakúgy, mint Géczi, a Jucinak becézett dr. Juhász István is háromszor szerepelt nemzetközi kupadöntőben (1965: VVK, 1968: VVK 1975: KEK), amit e kettősön kívül egyetlen más itthon játszó labdarúgónk sem mondhat el magáról.
Jó okkal írták róla 1969-ben, hogy „gólképes csatárból lett válogatott középpályás”, eleinte ugyanis Varga, Albert, Rákosi meg Fenyvesi társaként tűnt fel a támadóalakzatban (élete első NB I-es meccsén rögtön 4 gólt szerzett!), és csak utóbb húzódott hátrább, Orosz Pállal egy vonalba. Orosz után Szűcs Lajos, majd Bálint és Vépi lett a partnere a fedezet-, illetve középpályássorban, hogy aztán az újhullám (Nyilasi, Ebedli, Takács, Onhausz) feltűnésével – nemcsak a klubot, az országot is elhagyva – vegye a kalapját.
Az Alsónémediből induló Juhász az FTC egyik kölyöktoborzóján akadt fenn a rostán. Fénykorában elsősorban harcos felfogása és nagy munkabírása miatt szerették az edzők. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
