Az FTC Zrt. közleménye: Lemondott Prukner László, Nagy Tamás az új vezetőedző

Prukner László hétfőn este négyszemközti beszélgetés keretében felajánlotta lemondását Kubatov Gábornak az FTC elnökének és Orosz Pál vezérigazgatónak. Prukner László elmondta, hogy hosszú gondolkodás után úgy döntött, hogy ha ezzel a döntésével segí­ti a Ferencvárost, akkor a saját érdekeit nem helyezi a klub érdekei elé. Kubatov Gábor és Orosz Pál elfogadta a szakmai igazgató lemondását.

Az FTC elnöke szeretné kihangsúlyozni, hogy a Ferencváros rengeteget köszönhet Prukner Lászlónak, aki az elmúlt egy évben szakmailag kimagasló munkát végzett, amelynek köszönhetően a Ferencváros labdarúgó csapata újra megmutathatta magát az európai kupa porondon. Kubatov Gábor szerint Prukner László az FTC labdarúgásának legnehezebb évében tett tanúbizonyságot mind emberi, mind szakmai kiválóságáról. Őszintén kí­vánunk neki sok sikert a továbbiakban.

„Örülök, hogy több mint egy évet töltöttem a Ferencvárosnál. Majd az utókor eldönti, hogy ez siker volt vagy kudarc. Nem bántam meg, hogy tavaly nyáron elvállaltam a csapat szakmai irányí­tását, itt emberként és edzőként is több lettem. Természetesen minden egyes döntésemért vállalom a felelősséget. Emelt fővel és tiszta lelkiismerettel léptem ki a Ferencváros székházából. Békességgel és szép emlékekkel távozom. Sok sikert kí­vánok a klubnak és a csapatnak.”

(2011.08.16. – ftc.hu)

A zöld-fehéreket korábban már edző, a klubhoz érzelmileg kötődő, jelenleg csapat nélküli László Csaba a Nemzeti Sport Online kérdésére elismerte, szóba került a neve a Ferencvárosnál Prukner László lehetséges utódjaként.

„Nem titok, fél egy körül hí­vtak a ferencvárosi klubvezetők, és tájékoztattak a csapat életében történt változásról. Elmondták, hogy az egyik lehetséges utódjelölt vagyok. Én azt válaszoltam nekik, hogy én pedig nyitott vagyok a felkérésre, érdekel a lehetőség. Szí­vesen meghallgatom az ajánlatukat, í­gy valamikor a délután folyamán már le is tudunk ülni tárgyalni” – válaszolta a Nemzeti Sport Online kérdésére László Csaba.

„Mindig is hangsúlyoztam, hogy a Ferencváros érzelmileg milyen közel áll hozzám. Egyébként is, pluszban az ott már eltöltött időszaknak köszönhetően. Amennyiben a csapatnál az általam felállí­tott feltételek megvalósulnak, úgy nagy örömmel dolgozom újra a zöld-fehérekkel” – tette hozzá a szakember.

(2011.08.16. – nso.hu)

Ezúton tájékoztatjuk a szurkolókat, hogy az FTC elnöke és a labdarúgó szakosztály vezetője az első tárgyalást követően folytatja az egyeztetéseket László Csabával. A mai nappal megbí­zott vezetőedzőnek Nagy Tamást nevezi ki.

(2011.08.16. – ftc.hu)

A Nagy Tamás vezette szakmai stáb gőzerővel készül a vasárnapi Haladás elleni bajnoki mérkőzésre. A szakember felkérte Keller Józsefet, hogy segí­tse hétköznap a munkáját, mivel a szakmai stábban egyelőre nincs pályaedző. A korábbi kiváló védőnk, örömmel tett eleget a kérésnek.

(2011.08.17. – ftc.hu)

A hét folyamán az FTC vezetése többször egyeztetett László Csabával, mint a csapat jövőbeni lehetséges vezető edzőjével. A tárgyalások azonban lezárultak, mert a Ferencváros jelenleg nem kí­vánja László Csaba és stábja feltételeit elfogadni. Ezúton kí­vánunk neki sok sikert a további szakmai munkájához.

A ferencvárosi labdarúgó csapata Nagy Tamás megbí­zott vezető edző irányí­tása alatt készül a következő bajnoki mérkőzésükre. A leendő vezető edző személyéről döntés szeptember első hetében várható, a Ferencváros addig kizárólag a közvetlenül előtte álló feladatokra koncentrál.

*

A megbí­zott vezetőedzőként dolgozó Nagy Tamás szakmai stábját erősí­ti Keller József mellett egy másik korábbi kiváló védőnk, Dejan Milovanovics is. 1995-ben került még játékosként az Üllői útra, ahol egy bajnoki cí­met szerzett, és tagja volt a Bajnokok Ligájában szerepelt csapatunknak is. Dejan már hosszabb ideje edzősködik klubunknál, többek között ő juttatta fel második csapatunkat az NB III-ból a másodosztályba.

(2011.08.19. – ftc.hu)

4 hozzászólás a(z) Az FTC Zrt. közleménye: Lemondott Prukner László, Nagy Tamás az új vezetőedző bejegyzéshez

  • Szomoru, hogy 3 nap alatt edzovaltas tortent! Ugyanis 3 napja Kubatov es a szoke haju partnere hatarozottan kijelentette, hogy Prukner Laszlo marad minimum aug vageig. Prukner Laszlo kijelentette, hogy nem all szandekaban lemondani… A szeretett csapatom legujabb vezetoi is hazudnak csak ugy mint elodei. Nem orultem mikor Prukner Laszlo lett a vezeto edzo, mert nem Fradista. De igenis lerakott valami nagyott a szegenyek asztalara az elmult szezonban. Mit gondoltok konnyu volt a harmadik helyet megszerezni?
    Ha mar ismet uj edzo kell (babu akit felulrol mozgatnak) akkor inkabb legyen a legsikeresebb elo fradi edzo immar negyedszer. Novak Dezso akirol beszelek. O volt mar 3szor edzo es 3szor bajnok. Csak eppen kiutaltuk a nagy csaladunkbol……….

    Nagyon elszomorit engem, hogy ide jutottunk… Es nem igazan erdekel a hogyan tovabb..

  • Ha végignézzük edzőink sorsát, megdöbbentő hasonlóságok fedezhetők fel. Meg is fogom í­rni a gondolataimat.

  • ..egy Bálint Lászlót – a Bárót – edzőnek ?????

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK