2003.II.22. Ferencváros – Kaposvár: 1-3 (edzőmérkőzés)
Szomorú szombatja volt tegnap a Ferencváros labdarúgócsapatának: délelőtt az FTC B-csapata szenvedett vereséget az őszi, korosztályos Eb-selejtezőre készülő U18-as válogatottól, délután pedig az A-együttes kapott leckét az NB I B-ben szereplő NABI Kaposvári Rákóczitól.
Ferencváros – Kaposvár: 1-3 (0-3)
Népliget, 1.500 néző, vezette: Sus
Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Dragóner, Bognár Zs. – Kriston (Andone 46.), Kapic, Lipcsei (Szili 35.), Szkukalek (Balog Z. 46.)- Penksa, Tököli (Sowunmi 46.), Leandro
Kaposvár: Balajcza – Kovácsevics, Mezô, Tereny (Barna), André (Jovánczai) – Farkas N. (Tóth G.), Máté, Andruskó (Bank), Tóth B. – Anghel (Jéger), Horváth P. (Nagypál)
Gól: Sowunmi (65.) illetve André (4.), Andrusko (30.), Horváth P. (39.)
Hiába irányította Garami József szakmai igazgató Udvarácz Milánt, Keller Józsefet, Marius Cheregit, Somorjai Tamást, Huszti Szabolcsot és Varga Zoltánt a B-csapatba, a rutinosnak számító játékosok sem tudták megmenteni a csapatot a vereségtől; hiába biztatott, avagy korholt Vépi Péter edző a pálya szélén, ezúttal semmi sem hatott a csapatra, a Varga István szövetségi edző által irányított tizennyolc évesekből álló magyar válogatott „lefocizta” a Ferencvárost a pályáról. A fiatalok nagy kedvvel, ötletesen és eredményesen futballoztak az előkészületi mérkőzésen. És ez jó jel. Jó jel, mert nagy feladatok várnak Varga csapatára, hiszen a tavasszal Szlovákiában nemzetközi tornán vesz részt az együttes, az ősszel pedig már az Eb-selejtezők következnek.
Azért a Fradi-hívek a vereségtől függetlenül is kitartóak: már a B-csapatra is kétszázan voltak kíváncsiak, míg a délután egy órakor kezdődő edzőmeccsre – ehhez képest – szinte özönlött a nép. Megközelítőleg ezerötszázan állták körbe a népligeti műfüves pályát, a ferencvárosi szurkolók kíváncsian várták, milyen állapotban tértek haza kedvenceik a ciprusi edzőtáborból. Aztán örömre nem volt sok okuk… Nem láthatták a pályán a sérüléssel bajlódó Gera Zoltánt, a napokban műtött Gyepes Gábort, a combját fájlaló Zováth Jánost és Kiss Györgyöt, valamint a szintén sérült Alekszandar Jovicsot. Ennek ellenére a kíváncsiskodók hitték, hogy az erős kerettel rendelkező listavezető csapat tagjai Geráék nélkül is legyőzik a Kaposvárt. Tévedtek. Keszei Ferenc vezetőedző együttese rendkívül fegyelmezetten, sőt mi több, szervezetten futballozott. A jobbára védekező kaposváriak a megszerzett labdákkal gyorsan és pontosan indultak előre, s az első félidőben háromszor is megoldhatatlan feladat elé állították Szűcs Lajost, a Ferencváros válogatott kapusát. Az első vendéggól igazán brazilosra sikeredett, hiszen a kaposváriak télen igazolt labdarúgója, André ragasztotta a labdát húsz méterről a ferencvárosi kapu bal felső sarkába. A harmadik találatot az FTC bajnokcsapatának tagja, Horváth Péter szerezte, ő szemtelenül, okos megoldást választva, Szűcs Lajost is elfektetve gurította a labdát a hálóba. Ekkor fütty harsant a nézőtéren, amely természetesen nem Horváth Péter megmozdulásának, hanem a harmadik gólnak szólt. Tompán, körülményesen futballozott a Ferencváros… A hazaiak becsületét Sowunmi Thomas mentette meg, aki a második félidő derekán védhetetlen gólt rúgott. Keszei Ferenc tehát büszke lehet játékosaira, akik maradéktalanul végrehajtották az edzői utasításokat, ellenben Garami József szakmai igazgató a vereség ellenére sem bosszankodott a mérkőzés után, hanem higgadtan elemezte a csapat előtt a látottakat.
A szurkolók egyelőre csupán annak örülhetnek, hogy hétfőn Zováth János elkezdheti az edzéseket, s valószínűleg szerdán már Kiss György is bekapcsolódhat a munkába (hogy mikor edzhet, arról lapunk természetesen beszámol, ám azok a szurkolók, akik arra alkalmas mobilkészülékkel rendelkeznek, immár wapon keresztül is értesülhetnek a Ferencvárosnál történtekről). S ha már a sérültek: a térdoperációja után lábadozó Gyepes Gábor már otthon van, pihen, olvas, nem mellékesen pedig tornászik:
„A körülményekhez képest jól érzem magam… – mondta a nyolcszoros válogatott védő. – A sportcsatornák egymás után adják a meccseket, és majd mindegyiket megnézem. Amúgy már elkezdtem a rehabilitációt is: az ágyban fekve levehetem a rögzítősínt, és ameddig csak tudom, a magasban kell tartanom a lábam. Hétfőn megyek vissza kontrollra, és remélem, hogy akkor kiveszik a lábamból a varratokat. Ha ez megtörténik, akkor a következő hetet itthon töltöm, továbbra is pihenek és tornázom. Aztán, ha minden jól megy, akkor hétfőhöz egy hétre a Sportkórházban orvosi felügyelet mellett kezdek el tornázni.”
*
Ferencváros B – U18-as válogatott 2-5 (0-1)
Népliget, 200 néző, vezette: Kömpf
Ferencváros B: Udvarácz (Baranyai) – Takács, Ferenczi, Cheregi, Keller (Nyilasi) – Halgas, Somorjai (Patakfalvi), Huszti, Janetka – Nógrádi (Papp), Varga Z.
U18-as Válogatott: Máté (Földi) – Török (Nagy), Makra (Sinkó), Horváth G., Ignácz – Jeremiás, Ködöböcz, Imrik, Selei (Laki) – Kovács P. (Horváth A.), Tôzsér (Pál)
Gól: Halgas (2, egyet 11-esből) illetve Pál (2), Jeremiás, Horváth A., Makra
(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)
ftc.hu: Csapatunk ma a Népligetben a Kaposvár együttesét fogadta. A mérkőzést a vendégek nyerték meg 3-1-re. Amint az az eredményből is kitűnik, sajnos a mai összecsapáson a helyzetkihasználás nem volt az igazi. Garami József csapatából a hosszú időre kidőlt Gyepes Gábor mellett Gera Zoltán is hiányzott.
Ferencváros – Kaposvár: 1-3 (0-3)
Népliget, 1.500 néző, vezette: Sus
Ferencváros: Szűcs – Vukmir, Dragóner, Bognár – Kriston (Sowunmi 46.), Kapic, Lipcsei (Szili 35.), Szkukalek (Balog Z. 46.)- Penksa, Tököli (Andone 46.), Leandro
Kaposvár: Balajcza – Kovacsevics, Mező, Tereny, Andre – Farkas, Máté, Andrusko, Tóth B. – Anghel, Horváth P.
Gól: Sowunmi (65.) illetve Andre (4.), Andrusko (30.), Horváth P. (39.)
Sajnos nagyon rosszul kezdődött számunkra a meccs, hiszen Andre már a 4. percben vezetést szerzett a kaposváriaknak, a brazil játékos 18 méterről lőtt Szűcs hálójába (0-1). A vendégek ezt követően nyugodtan játszhatták az előre eltervezett kontrajátékukat, a Kaposvár nagyszerűen tömörült a saját kapuja előtt. Ennek ellenére a 8. percben kis híján egyenlítettünk: Lipcsei átadásáról Leo centikkel maradt le. Ezt követően is fölényben játszottunk, elsősorban a széleken próbálkoztunk a támadásvezetéssel, a befejezésekbe viszont rendre hiba csúszott. Az első félóra végén minden előzmény nélkül megduplázta előnyét a Kaposvár, Andrusko az ötös sarkáról csúsztatott a kapunkba (0-2). Lipcsei gyorsan szépíthetett volna, Balajcza azonban bravúrral védte lövését. A 39. percben a Kaposvár folytatta a tökéletes helyzetkihasználást: Horváth Péter is betalált (0-3).
A fordulás után tovább próbálkoztunk a gólszerzéssel, sokáig azonban csak helyzetekig jutottunk. Egészen a 65. percig, amikoris Sowunmi szerzett nagyon harcosan labdát a kaposvári tizenhatoson belül, majd egy igazítás után óriási gólt lőtt a jobb felső sarokba (1-3). Ezt követően sajnos újabb gólt már nem tudtunk lőni, ugyan Penksának voltak még lehetőségei, de az eredmény már nem változott.
A mérkőzésen a mieink akarásával nem volt gond, a játék és a helyzetkihasználás azonban még nem volt az igazi. A 90 perc során érződött, hogy a mieink a kemény alapozás után még nincsenek csúcsformában, igaz a következő napokban épp az együttes „formábahozása” lesz a fő cél.
90
A játékvezető lefújta a mérkőzést. A Magyar Kupában mi nyertünk a somogyiak ellen, ezúttal a felkészülési mérkőzést a kaposváriak nyerték.
87
Andone beadása után Sowunmi elől húzta le a labdát a kaposváriak kapusa.
83
Andone beadása után Penksa közeli fejesét a léc alól tornászta ki a vendégek kapusa.
81
Bognár jobboldali beadása után Penksa próbált meg kapura fejelni, de a nála sokkal magasabb védő megelőzte.
76
Most Farkas gondolta úgy, hogy köszön Gerzsonnak.
75
Kovacsevics futott vissza a kapuja felé, amikor meglátta a pálya szélén Gera Zoltánt és nem törődve a meccsel hangosan üdvözölte játékosunkat, ami nagy derültséget keltett a nézőtéren.
74
Penksa beadása után a kaposvári kapus húzta le a labdát Balog elől.
72
Sowunmi gurított vissza az alapvonaltól, Andone kapáslövése után a labda túljutott a kapuson, de a védők még menteni tudtak.
70
Balog fejelt össze Jégerrel. A vendégek csereként pályára lépő játékosát ápolni kellett, de folytatni tudta a mérkőzést.
65
Szépítettünk. Sowunmi szerzett nagyon harcosan labdát a kaposvári tizenhatoson belül, majd egy igazítás után óriási gólt lőtt a jobb felső sarokba (1-3).
62
Csapatunk a nagyon kemény alapozó edzések után még egy kicsit fáradt, de szurkolóink megértőek a fiúkkal szemben és minden szép megoldást tapssal jutalmaznak.
60
A védők röviden kifejelt labdáját Szili 20 méterről, kapásból lőtte kapura, de a kaposvári kapus jól helyezkedett és védett.
57
Leandro kapu elé lőtt szabadrúgásáról centiméterekkel maradt le az ötösön egyedül hagyott Balog.
55
Az elmúlt percekben teljesen beszorítottuk ellenfelünket, a kaposváriak nem tudják kihozni a labdát a kapujuk előteréből, de rendkívül zártan, fegyelmezetten védekeznek, ezért előttünk sem adódott komoly gólhelyzet.
50
Bognár indításával Kapic futott el a jobb szélen, élesen kapu elé lőtt labdáját az egyik védő vetődve rúgta ki Sowunmi elől.
46
Elkezdődött a második félidő. Tököli, Szkukalek és Kriston helyére, Andone, Sowunmi és Balog állt be. A két együttes megállapodása értelmében az egyszer már lecserélt játékosok később még visszajöhetnek a pályára.
45
A játékvezető lefújta az első félidőt.
44
Egy beadás után Dragóner fejelt kapura, de Balajcza jól helyezkedett.
43
Bognár indította a bal szélen elfutó Szkukaleket, akinek beadásáról lemaradtak a társak.
39
Horváth P. szerzett labdát a térfelünkön, betört a tizenhatosunkon belülre és Szűcs mellett a hálóba helyezett (0-3).
36
Leandro szabadrúgása után Kriston csúsztatta a kapu fölé a labdát.
35
Lipcsei helyére az előre megbeszéltek szerint Szili állt be. Garami József azt kérte Szilitől, hogy Kapictól távol helyezkedjen, ezzel is széthúzzuk a Kaposvár középpályássorát.
33
Tököli emelt Lipcseihez, csapatkapitányunk 20 méterről, kapásból 1 méterrel lőtt a kapu fölé.
32
Szkukaleket buktatták 21 méterre a kaputól. Lipcsei jobb sarokra tartó lövését Balajcza óriási bravúrral ütötte ki.
30
Minden előzmény nélkül újabb gólt szerzett a Kaposvár. Baloldali beadás után Andrusko az ötös sarkáról csúsztatott a kapunkba (0-2).
27
Mezőnyjáték folyik a pályán. Garami József azt kérte Dragónertől, hogy ne menjen annyira előre, hátulról osztogassa el a labdákat, Kriston és Szkukalek pedig húzódjanak ki egészen az oldalvonal mellé, mert így a kaposváriak sem tudnak annyira betömörülni.
24
Vukmir szerzett labdát a kaposvári tizenhatos előtt, egyből Lipcseihez passzolt, csapatkapitányunk a bal szélen felfutó Szkukaleket indította, akinek beadása után Tököli 6 méterről a kapu fölé fejelt.
19
Penksa felugorva, sarokkal továbbította a labdát Vukmirhoz, a közönség megtapsolta a szép mozdulatot.
16
Garami József szakmai igazgató azt kérte játékosainktól, hogy gyorsabban passzoljanak és próbáljanak befutni az üres területekre.
11
Penksa legurítása után Kapic 20 méterről centiméterekkel lőtt a kapu fölé.
10
Szkukalek beadása után Balajcza húzta le a labdát Penksa elől.
8
Kihagytuk az első helyzetünket. Szkukalek szerzett labdát a szögletzászlónál, visszaemelt a tizenhatos vonalán helyezkedő Lipcseihez, csapatkapitányunk egyből a büntetőterületen belül üresen hagyott Leandróhoz továbbított, aki azonban centiméterekkel lemaradt az átadásról.
6
A kaposvári gólszerzőt, Andrét kellett ápolni. A vendégek védője Kriston kapáslövését próbálta meg blokkolni, a labda azonban gyomorszájon találta. A futballista egyperces ápolás után folytatni tudta a játékot.
4
Bognár buktatta Horváthot 18 méterre a kapunktól. A szabadrúgást Andre a bal felső sarokba lőtte (0-1).
3
Garami József szakmai igazgató a bal oldalon Bognár Zsoltot próbálja ki Gyepes Gábor helyén.
1
Elkezdődött a mérkőzés. A zöld-feketében játszó kaposváriak indították útjára a labdát. A mieink fehér felsőben és zöld melegítőben léptek pályára.
.
A csapatok kivonultak a pályára. Horváth Péter a téli szünetben igazolt Kaposvárra. Egykori csatárunk a kezdés előtt egyenként kezet fogott valamennyi játékosunkkal.
.
A mieink Szűcs – Vukmir, Dragóner, Bognár – Kriston, Kapic, Lipcsei, Szkukalek – Penksa, Tököli, Leandrofelállásban kezdenek. Az elképzelések szerint Szili a 30. percben fog pályára lépni. Rajta kívül Balog, Andone és Sowunmi ül majd a kispadon.
.
A kaposváriak a pályán melegítenek, a mieink a futófolyosón készülnek a perceken belül kezdődő találkozóra.
.
A mieink meccse előtt junior csapatunk is pályára lépett az U18-as válogatott ellen. A találkozót a korosztályos nemzeti együttes nyerte 5-2-re, a mi góljainkat Halgas Tibor szerezte.
.
A nagy érdeklődésre jellemző, hogy a szotyiárusok is úgy ítélték meg, érdemes kijönni a mérkőzésre és a bejáratnál árulják a ropogtatnivalót.
.
A tavalyi meccseinken még az egykori válogatott csatár, Kovács Kálmán volt a somogyiak vezetőedzője, most már azonban Keszei Ferenc felel a szakmai munkáért.
.
A kaposváriakkal tavaly kétszer is találkoztunk. Nyáron eőkészületi találkozón 3-1-re nyertünk ellenük, ősszel a Magyar Kupa negyeddöntőjében pedig óriási csatában, tizenegyespárbaj után búcsúztattuk őket.
.
A pálya talaját nagyon jól előkészítették, sőt a létesítmény munkatársai még arra is ügyeltek, hogy a letakarított havat nem a játéktér mellett halmozták fel, így a szurkolók testközelből követhetik nyomon a mérkőzést.
.
Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Csapatunk a ciprusi edzőtáborozás után először játszik itthon edzőmérkőzést. Az ellenfél az NB I/B-s Kaposvár lesz. A találkozóra a népligeti műfüves pályán kerül sor.