„Hiszek a felemelkedésben”
– Sokak számára ismerősen csenghet az ön neve, hiszen tagja a Ferencváros elnökségének, és korábban tagja volt a labdarúgócsapatot működtető zrt. igazgatótanácsának is. Mégis mondja el, mit kell tudni Hermány Csabáról?
– A legfontosabbnak tartom, hogy tudják az emberek, ezer szállal kötődöm a Ferencvároshoz – válaszolt az igazgatótanács új elnöke. – Kis túlzással: zöld-fehér vér folyik az ereimben. A klub szeretetét a százéves édesapámtól örököltem, aki egykor a Ferencvárosban teniszezett és gyeplabdázott. Egyébként pedig jogász végzettségem van, és az egyetem elvégzése óta a Telecomnál dolgozom, innen van tehát az a kötődés és kapcsolat, amely a főszponzorhoz, a T-Mobile-hoz kapcsol. Amikor Sugár András, a cég első embere lemondott igazgatótanácsi tagságáról, engem jelölt a helyére, tehát a főszponzort én képviseltem a zrt.-ben.
– Ennélfogva alaposan ismerheti a klub és a futballcsapat jelenlegi helyzetét. Mint elnök mégis milyen örökséget vehetett át?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ismerem részleteiben a gazdasági helyzetet, a klubban uralkodó viszonyokat, hiszen évek óta küszködünk az életben maradásért, a felemelkedésért. Azzal, hogy újjáalakult az igazgatótanács, s megkezdte a munkáját, csak apró lépést tettünk a tiszta viszonyok megteremtése érdekében. Megbízatásunk június 30-ig szól, addig is a működtetés a legfőbb feladatunk.
– No meg gondolom az, hogy megteremtsék az élvonalhoz szükséges feltételeket, azaz visszaszerezze a licencet a csapat.
– Pontosan, de mindez kevés lenne, ha az együttes nem nyeri meg a bajnokságot. Végül is a konzorcium, amely megalakult, biztosítja a pénzt a működéshez, az igazgatótanács feladata immár a szponzorok, támogatók megtalálása.
– Korábban mindig a Ferencváros elnöke töltötte be az igazgatótanács elnöki tisztét is. Most miért változtattak ezen?
– Mindig is szerettem volna, ha a két poszt különválik, azért, hogy még tisztábbak legyenek a viszonyok, hogy a két funkció láthatóan elkülönüljön egymástól. Ez most sikerült. Az igazgatótanácsban dolgozó tagokkal együtt magam is hiszek a felemelkedésben.
(Nemzeti Sport)
Vélemény, hozzászólás?