Egy Fradi-szí­v adománya

Keresem a szavakat, de nem találom. Hárman vagyunk a szobában, körbevesz minket több mint száz év emléke. Lopva egymásra nézünk, de csak fátyolos szemeket látunk. Egy pillanatra felrémlik a három évvel ezelőtti kezdet. Akkor még csak mi voltunk, a hitünkkel, az elszántságunkkal, hogy feldolgozzuk azt, ami a családjainkon kí­vül a legtöbbet jelent. A Ferencváros labdarúgásának a történetét. Most is hárman vagyunk a szobában, de a hitünk mellett már körbe vesz minket a történelem. Könyvek, újságok, fotóalbumok, relikviák. Több, mint száz év. Gabriel Garcí­a Márquez kolumbiai í­ró Száz év magány cí­mű regényében egy család történetén keresztül próbálja megfejteni létezésünk valódi okát. Nekünk könnyebb dolgunk van, csak körbe kell nézni a szobában, csak fel kell lapozni az újságokat, a könyveket, csak át kell adni magukat a képek meséinek, csak meg kell érintő a több évtizedes érméket, zászlókat, kupákat és tudni fogjuk, hogy miért is létezünk.

Egy valamit azért soha nem szabad feledni. Nem lehetnénk itt, nem ölelhetne át száz év emléke, ha nem lennének olyanok, akik évtizedeken át őrizték a lángot. Az eltelt három év alatt gyűlt össze az emléktár. Sokat kaptunk, sokaktól kaptunk, és úgy érezzük, hogy mi is sokat adtunk azzal, hogy feldolgoztuk a Ferencváros labdarúgásának történetét. Most mégsem találjuk a szavakat. Néhány napja olyan adománnyal lettünk gazdagabbak, melyek elnémí­tottak, melyek érintése és látványa fátyolossá varázsolta a szemünket. Egy örökké dobogó Fradi szí­v nekünk adományozta az „életét”. A kapcsolat eddig is meg volt, 85. születésnapján fel is köszöntöttük, többször is beszélgettünk vele, de arra nem számí­tottunk, hogy egyszer csak azt mondja: „Nektek adományozom amin van. Tudom, hogy nálatok jó helyen lesz.”

Pethő Zoltán, a Ferencváros Baráti Körének alelnöke mondta ki ezeket a varázslatos mondatokat. Azóta itt lüktet belül, azóta melengeti a szí­vünket. Zoli bácsi, aki nyolc évtizeden át gyűjtötte imádott csapata minden rezdülését, aki megörökí­tette a Baráti Kör és elődei, az FTC Pártolótagság és Baráti Társaság történetét, most mindent nekünk adott. Mindössze egy személyes jellegű kérése volt – amit örömmel teljesí­tünk is – és az, hogy amit átadott és megőrzött évtizedeken át, azt vigyük tovább, azt örökí­tsük meg az utókor számára.

Az adomány feldolgozása hónapokat fog igénybe venni. A munka, ami ránk vár nem csak örömteli, de felelősséggel is jár. Zoli bácsi évtizedeken át a legapróbb részletekig, egy igazi „kincsgyűjtő” precizitásával őrizte és rendszerezte a dokumentumokat az ereklyéket. Több tervünk és elképzelésünk is van. És vannak álmaink is melyekről majd a jövő fogja eldönteni, hogy meg tudnak-e valósulni. De addig amit lehet azt megjelentetünk az oldalunkon, azt közkinccsé tesszük, azzal örökbiteni szeretnénk a Ferencváros rangját, tekintélyét, a dicsőséges múltját.

Keresem a szavakat, de nem találom. Hárman vagyunk a szobában, körbevesz minket több mint száz év emléke. Szerkesztőtársaimra nézek és a szí­vem egy Hioszi Tatiosz idézetet dobol.

Amit a szem lát, nem látja ugyan a szí­v, de a látvány hatása beszivárog a lélekbe. Amit a szí­v lát – üzenet: a lélek üzenete a gondolatoknak.

Zoli bácsi, köszönjük!

(Horváth Károly, Lakatos László, Miskolczi József)