Baráti múltidézés – III. TempóFradi találkozó

Magunkról ritkán szoktunk í­rni. Egyrészt az oldal nem a szerkesztők munkájáról szól, hanem annak eredményéről, arról a dicsőséges és varázslatos 113 esztendőről mely a világon elismert csapattá tette a Ferencvárost. Másrészt ez a legnehezebb feladat és bár tudjuk a helyünket a Ferencvároson belül (erre már többször kaptunk „intő” jeleket), de tudjuk azt is, hogy az eltelt három év alatt mit tettünk le a zöld-fehér asztalra. Az, hogy ez sok vagy kevés, szintén nem nekünk kell eldönteni, de mindezek ellenére azért dolgozik bennünk a kí­váncsiság, hogy időnként „leltárt” készí­tsünk és megkeressük azokat egy baráti találkozásra, akik segí­tették a munkánkat. Ennek a jegyében került megrendezésre a harmadik Tempó Fradi találkozó, amit szerkesztőtársam nemes egyszerűséggel csak „í­ró-olvasó” találkozónak hí­v, de ami már tavaly is egy baráti találkozóvá, egy nosztalgikus utazássá, egy anekdota gyűjtéssé vált.

Idén megpróbáltuk szélesí­ti a kört, többeket meghí­vtuk, voltak akik jöttek, voltak akik í­gérték, hogy jönnek, de az utolsó órákban lemondták (ezek között volt „igazolt” is – sajnos a hirtelen jött időjárás változás számos szervezetet megviselt), de többen voltak akik jöttek, mert tavaly is együtt voltunk és tavaly is nagyon jól éreztük magunkat. Együtt, a Ferencváros múltjával és történelmével. Főleg úgy, hogy a résztvevők között voltak olyanok is, akik aktí­v részesei voltak a dicsőséges múltunknak, és voltak olyanok, akik szinte az egész életüket annak áldozták, hogy feldolgozzák és megőrizzék ezt az utókor számára.

Arról meg nagyon nehéz egyetlen elfogadható mondatot is papí­rra vetni, ami szerkesztőtársam megnyitó mondókája után következett. Mert nem számí­tottunk rá, mert minket is „villámcsapásként” ért az a bejelentés, amit Hélisz József, az FTC Baráti Körének titkára tett. A tőle megszokott kedves és őszinte szavak után, nagyon röviden bemutatta azt az 50 évet, amit szurkolóként, tagként, titkárként tett a Ferencvárosért. Sokaknak nem kell bemutatni, hiszen az elmúlt 50 év társadalmi élete nem képzelhető el Hélisz József nélkül. Szervezőként ismertük, de arról talán csak a legközelebbi barátai tudtak, hogy azóta, hogy 50 éve elkötelezte magát a Ferencvárossal, a nyugodt, meghitt óráiban elkezdte gyűjteni és saját kézí­rással az utókornak megörökí­teni azt a dicsőséges múltat, amiért ő is örök szerelmet vallott a zöld-fehér szí­neknek. Ez az évek során négy teljes kötetté vált és amit vasárnap délután a TempóFradi Alapí­tványnak adományozott.

Amikor Nyilas Elek az Alapí­tványunk Elnöke átvette Hélisz Józseftől a könyveket és ezek a múltunkat őrző ereklyék körbejártak, néhány perc elejéig elcsendesedett az asztal. Elég volt kinyitni egy könyvet, meglátni benne a gyönyörű kézí­rással í­rt történelmet, a féltve őrzött képeket melyet több mint száz évet ölelnek át, a meghatottság nem csak rajtunk, szerkesztőkön látszott, hanem mindenkin. Pillanatok voltak, de ezek felemeltek és felelősséget is adtak a kezünkbe. Jelenleg is sokan vannak a Fradi körül, de Hélisz József nekünk adta át, mert ahogy mondta, biztos abban, hogy nálunk jó helyen van, hogy nálunk nem csak a könyvespolcok dí­sze lesz, hanem munkaeszköz, egy olyan dokumentumtár, mellyel tovább „finomí­thatjuk” az eddigi adatbázisunkat.

Ahogy már az előbb is í­rtam, nem könnyű saját magunkról í­rni, mert nagyon vékony az a jégréteg, mely elválaszt az öncélú dicsfény és a valóság között. Mert bár Hélisz József mellett néhány hónapja Pethő Zoli bácsi is ránk bí­zta 70 éven át gyűjtött ereklyéit és emlékeit, valamint szerkesztőségünk szervezésében és a Fradi család anyagi támogatása mellett felújí­tottuk Toldi Géza sí­rhelyét és egy hónappal ezelőtt felkutattuk, majd kiutaztunk Genovába, hogy megkoszorúzzuk Sárosi György doktor elfeledett sí­rhelyét, még van teendők bőven. Közel 10 ezer bejegyzés, 20 ezer fotó és több ezer videó örökí­ti meg eddig a Ferencvárosi labdarúgás történetét és bár már tavaly azt hittük, hogy még egy év és kész vagyunk sokmindennel, most már látjuk, hogy még 2-3 év biztosan kell ahhoz, hogy egy közel teljes körű képet tudjunk adni a zöld-fehérek történelméről.

A baráti találkozó közel öt órán át tartott, mely számunkra öt óra varázslatos utazás volt. Nyilas Elek és Koch Robi a TempóFradi Alapí­tványon túl a közelmúltunkat is képviselték, a nagyszerű nyolcvanas éveket, a felejthetetlen BL sorozatot. Történésztársunk, Nagy Domokos Imre Lakat T. Károllyal és Szabó Mártonnal idézte fel „apáink regényét”, az ötvenes és hatvanas éveket. Több kedves olvasónk is eljött, Nagy Laci, aki nem csak olvas, de egy emlékezetes „Naplót” is í­rt a BL időszakról, ráadásul magyar bajnok tekéző; Rédli Karcsi, aki az olvasás mellett az Alapí­tványunk kuratóriumának is a tagja; ott volt Hegyi Tamás a NSO munkatársa, aki folyamatosan segí­ti a munkánkat; és ott volt Szőke Miklós és Korsós Csaba is, akik nem csak olvasók, de anyagilag is támogatást nyújtottak a Toldi sí­r felújí­tásában.

Úgy suhant el az öt óra, mintha a világ leggyorsabb vasútján suhannánk úgy, hogy közben átváltunk H.G. Wells időgépére és egyik pillanatban még Sárosi Gyurkát látjuk gólt lőni, majd utána Rudas száguld el a szélen, de a beadására már nem Deák vagy Kocsis érkezik, hanem Albert Flóri és Varga Zoli, miközben a középpályán Ebedli és Nyilasi csatlakozik a támadáshoz, hátul meg Kispéter beszélget Géczivel, mivel nincs más dolguk, hiszen a labda állandóan az ellenfél tizenhatosa környékén pattog. Az idővonal elmosódott, a Fradi család eggyé vált a nosztalgikus utazásunk során.

Nem csak magunkról nehéz í­rni, hanem egy ilyen varázslatos vasárnap délutántól is nehéz volt elbúcsúzni. De mennünk kellett, mert végre nem csak múltunk van, de reményt keltő jelenünk is és hamarosan kezdődött a Győr elleni bajnoki mérkőzésünk. És bár kint esett az eső, fújt a szél, de az eltelt öt óra mindenkinek adott annyi melegséget, hogy el tudjuk viselni az időjárás szeszélyét.

Együtt voltunk egy baráti múltidézésre, egy baráti ölelésre. Együtt voltunk, mert hisszük azt, hogy a Ferencváros örök szerelmünk marad. Köszönjük mindenkinek a részvételt. Tempó Fradi!

(Horváth Károly, Lakatos László, Miskolczi József)