Csordás József
„Csordás József (…) fiatal labdarúgóként került Kiskőrösre, majd egy nagy, szinte valószínűtlennek tűnő ugrás után a legnépszerűbb magyar csapat, az akkor ÉDOSZ nevet viselő Ferencváros igazolta le. 1951-ig (…) volt tagja az NB I-es csapatnak. Nem volt szerencsés játékos. Egy sérülés miatta két esztendő alatt mindössze 10 alkalommal játszhatott bajnoki mérkőzésen. Felgyógyulása után búcsút is vett a magasabb osztálytól, s labdarúgó-pályafutását Kecskeméten, a KMTE csapatában folytatta, majd 1955-től a Kecskeméti Dózsában bontakozott ki igazi tehetsége. A kulcsemberek közé számított (…) Aktív labdarúgói pályafutásának befejezése után (…) a labdarúgástól sem szakadt el teljesen, s a Dózsa, majd később a KSC labdarúgó-szakosztályának munkáját segítette.”
Petőfi Népe alapján, 1980. május 22.



Vélemény, hozzászólás?