Orosházi László
Orosházi (1956) tősgyökeres pilisiként 1974-ben eligazolt a Salgótarjánba, innen ’77-ben a Vasashoz (19 bajnoki) vezetett az útja. Három év után a Debrecenben találta magát, majd ’81 és ’87 között a Szeol AK mezét viselte. Az NB I-ben és az NB II-ben is 150-szer szerepelt. Levezetésként rúgta még a labdát a Szegedi Dózsában és játékos-edzőként a Mórahalomban. 1991-ben fél éven át a másodosztályú Szeol AK szakmai munkáját irányította.
(Szélpál László írásának és a Vasas kiadványainak felhasználásával)
’81.őszén hétközi meccsen bitang nagy gólt rúgott nekünk … előtte háromesélyesnek tűnt a meccs: 1,2 vagy 3 góllal nyerünk-e? Azután az addig pontot sem szerző SZEOL elképesztően jól játszott, mint ellenünk mindenki ….amikor még 2 pont járt a győzelemért (azaz: a normális időkben), Dalnoki Jenő bácsi akkor mondta, hogy a Fradi 3 vagy 4 pontot érdemelne, mert ellene mindenki kettőzött akarással játszik ….
ahány szegedi Fradi meccsen voltam (ha összeszámolom: 7 bajnoki, 2 MNK) – + 1 KEK-meccs az Admira ellen-, az általában tökutolsó Szeged mindannyiszor, mintha az életéért küzdött volna … olyankor ez a szurkolás szempontjából „langyos” város mintha megbolondult volna … az általam látott meccseken 12000 – 22000 között voltak a nézőszámok …