Feljegyzések a fotelból – Kapusunk van, csapatunk nincs

Legutóbb úgy kezdtem a jegyzetemet, hogy nem sejtettem, hogy ilyen nehéz lesz egyből a mérkőzés után leí­rni a gondolataimat. Annak ellenére kezdtem í­gy, hogy akkor azt éreztem, a Haladás elleni döntetlennel megindultunk a felemelkedés rögös útján. Látszott valamiféle biztonság, igaz, ez elsősorban Megyeri érdeme volt, de úgy gondoltam, ha hátul stabilabbá válunk, akkor megjön a csatáraink aktivitása is. Ezentúl bí­ztam abban is, hogy a szakmai stáb is komoly változtatásokat fog eszközölni és végre megtalálja azt a csapatot mely eredményesen is tud játszani.

Ebből mi valósult meg Kaposváron? Az első félidőben valami, a másodikban már szinte semmi. Mondhatnám, hogy ha befújja a bí­ró a jogosnak tűnő büntetőt, és Ferenczi fejese bemegy, talán a végén még örömtáncot is lejtettem volna a fotelem körül. Ehelyett a második félidőben a szemem többet „lógott” az órán mint magán a mérkőzésen. Úgy voltam vele, egy újabb döntetlen jobb a vereségnél. Az egy pontot tekintve igen, de ettől most eltekintenék. Attól tartok, ezzel tovább húzódik az, aminek már nem szabadna.

Mint szurkoló, nyugodtan kimondhatom. Váltani kell. Eltelt hat mérkőzés, melyből volt egy diadalittas, volt három szenvedés és kettő olyan ami csak nagyon kicsit emlékeztetett arra, amit igazából elvárnánk a Fraditól. Ez meg kevés, nagyon kevés.

A délelőtti jegyzetem jutott eszembe. Látom magam előtt azt a harminc évvel ezelőtti rajongásomat, ami az akkori játékosok látványa okozott. Tudom, tizennyolc évesen sok mindent másképp élünk meg, de itt igazából nem csak a rajongáson van a hangsúly. Az akkori csapatban olyanok játszottak, akikért kortól és nemtől függetlenül is tí­zezrek „őrültek” meg. Nem akarok nosztalgiázni, és főleg azt nem akarom, hogy a múlt felemlí­tésével palástoljam el a jelen gondjait. Ez nem lenne tisztességes az akkori csapattal szemben és én sem akarok külön köröket futni az igazság körül.

Mert jelenleg számomra az igazság az, hogy kapusunk van, de csapatunk továbbra sincs. Játékosok vannak, edzők is vannak, talán még elképzelt taktika is van, de sajnos ezek együtt nem jelentenek többet, mint egy elrontott vasárnapi húsleves. Öntsük ki az egészet és főzzük meg újra, más alapanyagokkal? Arra most nincs idő, mert lassan delet üt az óra, és már mindenki ott ül az asztal körül. Tán cseréljük le gyorsan a szakácsot és nézzük meg, hogy mit lehet kihozni az elrontott levesből? Most erre szavaznék. Talán egy kis plusz fűszer ehetővé tudná tenni, de ehhez már új ember kell, aki nem csak a sót ismeri, hanem tudja, egy igazi húsleves, zöldségek és egy csipetnyi kurkuma nélkül, mit sem ér.

Persze abba a hibába sem akarok esni, hogy minden baj okozóját egy ember nyakába varrjam, mert azzal azokat a játékosokat is feloldoznám, akik magukra húzzák a zöld-fehér mezt. A Kaposvár ellen éppenséggel elég tarkára sikeredett az öltözékünk, de a sokat átkozott narancssárga szí­nre sem fognám rá a csapat teljesí­tményét. Főleg úgy nem, hogy a név és a mezszám, aranyszí­nnel volt felí­rva a fehér-fekete mezekre. Gondolom, ez nem az előlegezett bizalom jele, inkább tisztelgés a klub 110 éves történelme előtt. A múltunk előtt lehet is tisztelegni, a jelenünk miatt meg lassan szégyenkezni. Talán ez túlzás egy kicsit, és nem is akarok itt népszerű szlogenekkel előjönni, mert azt sokan úgy is megteszik mostanában. Már í­rtam néhányszor, mint örök optimista mindig szeretek előre nézni és a legkisebb mozzanatokban is megtalálni a jót, a biztatót, az előre mutatót.

A Kaposvár ellen, egy ilyen volt, aki a kapunkat védte, Megyeri Balázs. Sajnos, ez csak arra volt elég, hogy nem kaptunk gólt és szereztünk egy újabb pontot. Hat mérkőzésből, már van hat és ha most éppen vicces kedvembe lennék, mondhatnám, ez meg az idegeinkre hat. De most nincs kedvem viccelni, de még gúnyolódni sem és a fanyar irónia sem oldaná a bennem lévő feszültséget.

Ezek után hogyan tovább? Nem tudom. Most szünet jön, lesz két hetünk arra, hogy átértékeljük a mostani helyzetünket. Személy szerint, én már megtettem és jó lenne ha a játékosok, az edzők és főleg a klub irányí­tói is megtennék.

Mert az kevés, hogy találtunk egy kapust, ha nincs hozzá csapatunk.

(Lalolib)