1911.I.1. Franciaország – Magyarország 0:3

A magyar válogatottak 3:0 (2:0) győztek a franciák ellen Párisban.

A francia—magyar match.

A magyar válogató-bizottság mult kedden összeválogatta már a magyar football sport legkiválóbb képviselőiből azt a 14 játékost, akiket nemes viadalra bocsát három nép legjobbjaival a magyar név, a magyar virtus dicsőségéért. A bizottság feladata a játékosok képességeinek megí­télésében bizonyára nem volt nehéz most a szezon végén. E tekintetben — amint megállapí­tható — nem is igen akad kifogás a válogatás ellen. De egyéb tekintetet aztán nem is tartott szem előtt a bizottság. Igazán kár, de most már segí­teni nem lehet rajta, a legjobb tehát nem bolygatni.

A csapat a következő 14 kiváló játékosból fog alakulni. Kapus: Sipos (MAC), backek: Szendrő (BTC), Feldmann (NSC) és Révész (MTK); halfok: Biró (MTK), Károly (BAK), Takács (TSE) és Weinber (FTC); csatárok: Dr. Borbás, Schlosser, Korody, Weisz (FTC), Feketeházy (MAC) és Székány (33FC).

Ezekből tizenegyen először a franciák válogatott csapata ellen fognak kiállni újév napján, délután 2 órakor a Saint-Quen-i pályán Párisban.

A francia Comité már szintén válogatott. Egyelőre 22 játékost. Ezeket A) és B) csapatba osztva, hetenkint 3-szor játszatja egymás ellen szigorú felügyelet alatt.

A francia körök a francia válogatást igen sikerültnek találják és erősen meg vannak győződve arról, hogy a kiválasztott 22 játékosból kikerülő reprezentatí­v csapat a küzdelmet biztos győzelemmel veszi fel. A Comiténak a francia szövetségi kapitány a következő véleményt terjesztette elő: „le team francais actuel est le plus apte á soutenir le nom Francais et sa premiére victoire doit étre aquise dans le courant de la saison.” (Magyarul: a magyarok ellen játszandó francia csapat legméltóbban fogja a francia nevet viselni s a magyarokkal szemben az első győzelmet meg kell hogy szerezze.)

Az ellenünk kiválasztott francia játékosokról következőkben számolunk be:

M. Guérineau, kiváló kapus, biztosan és nyugodtan véd.
A. Gindral, nemzetközi játékos, labdatechnikája tökéletes, ügyesen szedi a labdát ellenfeleitől.
J. Verlet, 26 éves, nemzetközi játékos, 98 kiló nehéz s erős testi súlyával a tömörüléseknél igen nagy hasznot hajt azzal, hogy ott tiszta helyzetet teremt.
L. Gamblin, fáradhatatlan és ésszel dolgozó játékos.
J. Ducret, 24 éves, 4 év óta nemzetközi. Kicsiny, alacsony termetű, de kitünö játékos, a stoppjai biztosak és bámulatosak.
H. Vascout, 25 éves, legjobb francia dribbler, ésszel játszik és a csatárokat ügyesen szolgálja. Ő a legjobb francia játékos.
P. Morel, régi és öreg játékos, aki ugy a szélen, mint belül, kitűnően játszik és adogatásai igen precí­zek.
H. Bellocq 26 éves, 3 év óta nemzk. játékos, volt representativ csapatbeli kapitány, adogatásai gyorsak és biztosak, jól lő, de néha egy kévéssé lassú.
E. Maes, 20 éves, igen ügyes játékos és elsőrendű lövő.
E. Gravier uj játékos, egész fiatal, akit azért szemeltek ki, mert meglepően élesen suttol.
F. Tribontet, kicsi, gyors játékos, csodálatosan jól dolgozik a középen.
P. Seraphin, 24 éves, épen a katonai szolgálata után tért vissza, igen szabályos, flegmatikus játékos, akinek stoppjai igen sikerülnek.
A. Compeyrat, 20 éves, magas növésű gyors és jó szedőképességű.
A. Sollier, 21 éves, 3 év óta nemzetk.; roppant nehéz, elhatározott és bátor játékos, aki soha semmitől sem fél, egyike a legjobb francia footballjátékosoknak, akitől sokat várnak, kitűnő lövő.
L. Rigat, 20 éves, 3 év óta nemztk. játékos, finoman és ésszel dolgozik, lövései élesek és biztosak.
I. du Rhéart, ex-kapitány ügyesen adogat, igen bátor és néha roppant durva, lövései szinte feltartóztathatlanok.
G. Barreu, a játék csinját-binját ismeri, finoman, de egy kevéssé lassan játszik, mint összekötő, mind a két helyen jól megállja a helyét.
E. Bretille jó középső, nagyon hasznos játékos.
L. Mesnier 26 éves, veszedelmes lövései vannak, egyike a legjobb francia játékosoknak.
L. Moution, 29 éves 3 év óta nemztk. játékos, jó lövő, egy kissé lassú, nehéz sulyu s épen ezért megbecsülhetetlen szolgálatot hajt.
E. Jourde 20 éves, a magyarok elleni csapat leendő kapitánya, nemzetközi játékos, kitűnő lövő, akinek az a specialitása van, hogy a kornereket mesésen jól tudja lőni illetve értékesí­teni.
J. Verbrugge, nemzetközi játékos, tökéletes taktikáju, kicsiny termetű, roppant gyors és fürge.

Ezek azok a játékosok, akik ellenünk szorgalmasan trení­roznak, ezekből kerül ki az a 11, akik a magyar szí­neknek súlyos vereséget akarnak adni. 13-an közülök a párisi ligából, 6-an a Patronagesból és 3-an pedig a FLAF ból valók.

A match belépő diját 1 frankban állapí­totta meg a Comité, ami arra vall, hogy a francia közönség ma még nehezen áldoz a football sportért.

(Sport-Világ, 1910. december 19.)

A szövetségi csapat külföldi utja.

A magyar csapat — mint értesülünk — a lapunkban közölt eredeti összeállí­tás szerint indul el, mert Feketeházynak is sikerült szabadságot nyerni az útra. Ez kétségkí­vül örvendetes, mert Feketeházy az utóbbi időben kiváló formát mutatott.

A francia csapat már szintén össze van állí­tva a következőkép: kapus Coulon (LFA), backek Sollier (FCAF) és Gindrat (LFA), halfok Riga és Ducret (FGSPF) és du Rhéart (LFA), csatárok Morel (LFA), Belloq (FGSPF), Maes, Gravier és Verbrugge (LFA). A csapat legerősebb része a halfsor a francia szakemberek szerint, szerencsésen van válogatva a csatársor is, de a közvetlen védelem, vagyis a hátvédek és kapus, nem valami kiváló erők.

A francia lapok nagyon kemény diónak tartják a magyar csapatot s megemlí­tik, hogy a magyarok magas nivóra emelték football-sportjukat a német, cseh és az angol profi-csapatokkal való gyakori mérkőzések révén. Nagyon tartanak tőle, hogy a nagy esőzések miatt ez idő szerint igen rossz pályatalaj nem fog javulni. A biró Brumberger M. (Belgium) lesz.

A svájci csapatot is összeválogatta már az ő  központi bizottságuk. Dec 18-án már meg is kezdte e csapat az együttes tréningét St. Gall-ban. A svájciak a többi nagy svájci városokból nagy közönségre számitanak a január 8-iki zürichi matchre, melyen a bécsi Meisl Hugó fog biráskodni.

Az olasz csapat a milanói és turini játékosokból van összeállí­tva. A magyar csapatot nagy lelkesedéssel várják, annyira, hogy mar szemet szúrt az ottani osztrák konzulnak is s bizonyos diplomácia kutatást indí­tottak, hogy nincs-e valami politikai háttere a dolognak. Ugylátszik, már megnyugodtak az ideges diplomaták, mert a kutatásnak nem lesz következménye.

A magyar csapat már  cütörtökön délután elindul a bécsi gyorsvonattal és január 10-én érkezik vissza. Milánóban az angol Henry Goodley fog biró lenni.

(Sport-Világ, 1910. december 26.)

Bródyt és Kürschnert egyleteik saját költségükön kiküldötték a válogatott csapat körútjára.

*

A magyar válogatott csapat csütörtök d. u 2 óra 30 perckor indult a Nyugati pályaudvarról Páris—Milano—Zürich-i túrájára. A pályaudvar a millenáris versenypálya nézőterére hasonlí­tott, csupa ismerős arc, mind vérbeli sportember adott találkozót a magyar footballsport képviselőinek búcsúztatásánál. Ott láttuk Múzsa Gyulát, országgyűlési képviselőt, ki szép beszédben emlékeztette a fiukat arra a kulturmisszióra, mely előttük áll, hogy nemcsak az egész magyar sporttársadalomnak de az egész müvelt világnak kell bemutatnunk a magyar labdarúgás fejlettségét és a haladást, melyet 15 év alatt elértünk. Sümegi Vilmos, Balogh Hugó, Stobbe Ferenc, kiket a távozó csapat lelkesen üdvözölt, szintén megéljeneztek a pályaudvaron.

A csapat Kárpáti Béla elnök, Bognár Emil dr. elnök, Minder Frigyes szöv. kapitány. Vida Henrik, mint a sporthirlapirók szindikátusának és dr. Dobák Emil, mint lapunk kiküldöttje kí­séretében indult a kontinentális útnak, melyhez még Fischer Elemér, Bodánszky Pál, Preiszmann Lajos MTK, Bognár Mihály a Köb. TE, Malaky Mihály FTC és dr. Klein Andor Szepes-Ófaluról csatlakoztak, összesen tehát a társaság 26 tagból áll.

A kiutazott játékosok a következők: Sipos kapus, Feldmann, Szendrő, Révész, hátvédek, Bí­ró, Weinber, Kürschner, Takács és Bródy fedezetek, Weisz F., Károly, Korody, Schlosser, dr Borbás és Székány G. a csatársorban, összesen 15 játékos.

(Nemzeti Sport, 1911. január 1.)

A magyar csapat külföldi útja. Csütörtökön délután 2 óra 40 perckor elutazott a magyar csapat és péntek éjjel már első állomására: Párisba megérkezett. A csapathoz az utolsó pillanatban lapunk kiküldött tudósí­tójaként csatlakozott még Malaky Mihály is, akivel együtt az egész társaság 26 főre rúgott. Se Feketeházy, se a helyetteséül kiszemelt Krempels nem mehettek el; ellenben a játékosok száma Bródy (FTC) és Kürschner (MTK) csatlakozásával mégis 15-re szaporodott.

Pozsonyban az ottani sport körök a PTE vezetése alatt meleg fogadtatásban részesí­tették a társaságot s a pályaudvaron egy szép selyem zászlót adtak át a csapatnak Bécsben az osztrák szövetség emberei várták őket és velük együtt vacsoráztak. Az ut odafelé tehát eléggé dicsőséges volt. Milyen lesz visszafelé?! Ez a kérdés élénken foglalkoztatja a magyar közönséget.

(Sport-Világ, 1911. január 2.)

1911. január 1., 14:30, Charentonneau, CAP-pálya, Franciaország — Magyarország 0:3 (0:2)
vezette: M. Barette (belga)
nézőszám: 2 000
*Franciaország: Coulon (Cercle Athletique de Paris) — Sollier (CAP), Gindrat (CAP) — Riga (Red Star AC), Du Rhéart (RSAC), Ducret (RSAC) — Morel (RASC), Maco (RASC), Gravier (CAP), Verlet (CAP), Verbrugge (RSAC)
Magyarország: Sipos (MAC) — Révész (MTK), Szendrő (BTC) — Biró (MTK), Kürschner (MTK), Takács (Törekvés) — Weisz (FTC), Károly (BAK), Kóródy (FTC), Schlosser (FTC), Borbás dr. (FTC)
Gól: Schlosser (10., 31., 49.)
A válogató bizottság összetétele: Kiss Gyula, Löwenrosen Charley, Malaky Mihály, Stobbe Kálmán
Szövetségi kapitány: Minder Frigyes

A válogatottak utja I.

Páris, 1911 január 2.

Útban a nagyvilág felé. (D. E.) A magyar közönség kedvencei útnak eredtek meghódí­tani a nagy világot.

Ugy éreztem magamat köztük, mint a munkás, aki valami nagyhí­rű darabban kezdi tologatni a kulisszákat. Megbukik-e vajjon a darab? Arra nem is gondolunk.

A búcsúztató jó kis útravaló volt. Az a kétszáz ember, aki nem sajnálta kifáradni az induláshoz, intimus és meleg keretet alkotott. Napnál fényesebben kiviláglott vele, hogy a football már olyan életszükségletféle nekünk, mint például a vaj. Megélhetünk nélküle, de folyvást kí­vánjuk. Az útravaló pogácsát Múzsa Gyula sütötte, ami kedves sport globe-trotterünk — akin ez az elnevezésem már régen rajta száradt s akinek szinte rezgett a hangja, mikor beszélt. Fájt neki, hogy nem lehet velük.

A vonat megzökkent. Elindultunk. A hurráh-riadal, a kendőlobogtatás, a vonat után futó gyerekek, a mozi kattogó fotográf masinája, az egyik vasúti tisztviselő szerencsés ut kí­vánsága, egy káoszba kavarodott. Valami ragyogó ködbe, rózsaszí­n homályba, amitől messze nyugaton átsugárzott egy mosolygó nap, a diadalok fölkelő napja …

Robogunk. Az elhelyezkedés, való igaz, egy kicsit klubizüen ment. Sokkal erősebbek a kölcsönös gyűlölködés szálai, semhogy azokat egy pár kerékfordulás elfelejtené. De most, amikor e sorokat rovom, már nyugodtan mondhatom: a klubkötelékek szerteszét tépve és az egész magyar sport-kolóniát nem heví­ti egyéb, mint az együvétartozás magasabb érzete.

Ez a hangulatváltozás már a vasúton megkezdődött. Kölcsönös látogatások a szomszéd kupéban, egy kis terefere, parázs alsós és nemzeti ferbli meghozták a kiegyenlí­tést. És amikor az öreg Sipos mester az ő naturális szép baritonján erős szordinóval rázendí­tett a kuruc altatókra, a többi gyerek meg belezugott és a dal szárnyain odatetszett elénk Krasznahorka büszke vára, ugy tűnt föl nekem, hogy örökre elmúlt a rut viszály s itt egy dacos kuruc csapat halad előre, megví­vni a nyugat közömbösségének sötét sáncait.

Bécs. A bécsi vacsora kellemetes nyugovó pont volt. Üdvözöltek bennünket Abeles vezetése alatt a footballista kollégák. Természetesen rövid és meggyőződéstelen szerencsekivánságok után elkezdték duruzsolni az örökös panaszaikat a csehek komiszságairól. Vele kapcsolatosan zajlott le az a bizonyos összehasonlí­tás a magyarországi tótokkal.

Közben a fiuk ernyedetlenül ettek. Abeles altatóan döngicsélte a csehek sportmerényleteit, de a fiuk sziklaszilárdan ettek. A tálak kiürültek, újra megtöltődtek. A képek kigömbölyödtek és nekipirultak. Abeles már elevenen etette a csehekkel a szegény osztrákokat, a mi fiaink pedig kikezdték a Cook-vagyon oldalát. A csehek sűrűn csuklottak, de hajh, ott messze ködös Albionban egy gazdag ház el kezdett ingani és a jó öreg Cook Tamás gyermekei egy fájót sóhajtottak. Belátták, hogy_ többet í­gértek, mint amennyit adhatnak. Ők gond nélküli utazást í­gértek. Ami nem igaz. Ez az utazás a Cook-cégnek igen nagy gondokat okoz.

A csapatfölállí­tás — az evési képesség tekintetében — következőképpen sikerült: Malaky — Révész, Szendrő —
Weinbeer, Sipos, Weisz — Malaky, Feldmann, Vida, Takács, Malaky.

Malakyt azért raktam a kapuba, mert azt (harmonikaszerüen szétnyúlván) teljesen betöltötte. Hogy pedig a két szélső csatárt is vele játszatom, az pláne érthető. Ahogyan ő a különböző fogásokra lecsapott, azt megtanulhatná tőle Borbás és Feketeházy.

Feketeházy és a pozsonyi kifli. Itt visszafelé kell mennem — Pozsonyba. Feketeházyról jutott eszembe, aki Pozsonyig az előző (trónörökösi) gyorssal velünk utazott s a pályaudvaron búcsúzott el tőlünk. Ugy tetszett nekem a szegény gyerek elszontyolodott képe, mint a konflisparipáé, aki szemközt áll az urifogat lovaival és busan csóválja a fejét, mikor azok az orra előtt rázzák a zabos tarisznyát.

A pozsonyiak búcsúztatója a határon megható volt. Dobrowits Mátyás, egy őszbecsavarodott hatalmas férfiú olyan szépen beszélt, hogy az meghaladott minden várhatót. Az emberek iparkodtak ridegek maradni, ami mese rosszul sikerült. Csaknem elpityeredtek, mikor kézbeadta a selyem emlékzászlót s csak akkor vigasztalódtak meg, mikor a pozsonyi kifliket — a másik gyöngéd ajándékot — kezdték ropogtatni.

És ez a Pozsony lett légyen az, amelyik egy időben Korjolánuskodott? Tisztelt vidék! Vegyetek példát tőle! Nagyok lesztek!

Az alvás. Fölültünk a párisi közvetlenre. Abeles a tizenharmadik vizitkártyáját nyújtotta bucsuzóul Vidának, hogy az még álmaiban se feledkezzék meg a csehek kegyetlenségéről, továbbá az osztrákok mérhetetlen szenvedéséről és nyomoráról.

Külön vaggont kaptunk. A fiuk már öt perc múlva fehérneműben tettek egymásnál vizitet. Én Minderrel kerültem egy kupéba, akiről már most megirom, ha tán később elfelejteném, hogy gondosabb és odaadóbb utimarsallt keresve se tudnék találni. Csak egy baja van szegénynek, amit rögtön el is panaszolt, hogy féléjszakákat nem tud aludni a sok gondolkozás miatt. Ezt elmondván, a falnak fordult és reggelig hortyogott.

Ugyanilyen sajátságot tapasztaltam a többi embernél is. Éjjel fázni kezdtem és elindultam a különböző kupékba a télikabátom üldözésére. Eltekintve a bóditó illatártól, olyan robbanásszerű hortyogás fogadott, ami messze túlharsogta a vonat zakatolását Mégis reggelre kelve mindenki panaszkodott, hogy a szemét se hunyta le. Amiből megtanultam, hogy az emberek gyalázatnak tekintik, ha alváson rajtakapatnak.

Útban Páris felé. És aztán mentünk, mentünk. A Schwarzwald tájékán hó és nagy hideg fogadott bennünket. Az unalom széles tanyát vert közöttünk. Szinte azt hittük, hogy már ott tartunk, ahol a világ vége van. Ugy éreztük, hogy csak le kell lógatni a lábunkat, már alatta van a nagy semmi. Megértettem most, hogy a hosszú utazás magától termi a legendákat. A fantázia virágja ilyenkor kinyí­lik és csudákat lát. Pedig nincs is csuda az utunkon, csak gyár és megint gyár. Ha egész Magyarország az öregeink szerint egy nagy falu, akkor Németország meg egy nagy gyár.

Az étkező-kocsi a mi látogatásunk után a sivár pusztulás képét mutatta. A csupa vörös német pincérek, akik olyan ügyesen forgolódtak, hogy minden asztalnál legalább egy urat nyakonöntöttek forró levessel, elébb szájtátva bámulták az evő-tornánkat. Aztán hurcolták a végeszakadatlan tálakat és olyan jóizüen mulattak hozzá, hogy a fülük a szájukban fürdött.

A véres tartományokon át. Még nappal volt, amikor Elzász-Lotharingián keresztül vitt az utunk. Ha nem tudtuk volna is, hogy ott járunk, figyelmeztetett volna rá bennünket a sok vár, meg a töméntelen német fölirat a vasút mentén, mintegy jelzésül, hogy behódolt már a véren szerzett francia föld.

Pedig nem hódolt be. A német plundrába bujtatott katona is franciául beszélt Strassburg pályaudvarán. Meg a többi sok más polgár ember. Azon az éles, sivitó elzászi francia nyelvezeten, amelyik telistele van ssss meg vvvv betűkkel s amit Bourget, Daudet és a többi regényí­ró olyan szerető szelí­d gunynyal emleget. Vasady barátunk — akiről később lesz szó, — mondja, hogy amikor ott volt pár napig Strassburgban és meggyőződtek róla, hogy nem kém, szivük szerint szidták a németeket.

A francia határ és egyebek. Megérkeztünk Avricourtba. Itt kezdődött az az ország, ahol már a hordár is művelt francia. Még pedig feketére vikszolt kopogós facipőben.

Azon kezdték, hogy egy csomó kupéból, ahova a német vendégszeretet bevezényelt, csak azért is kiparancsoltak bennünket. A vámvizsgálat szigorú volt és nyers. Szerencsére Weinbeer, aki álmaiból riadt föl jól kupán teremtette a vánkosával a fináncot.

Hasonló parasztul viselkedtek a francia pincérek az étkezőben. Káprázatos ügyességgel balanszálták ugyan magukat hetvenhét teli tállal, de soványan osztották a rossz falatot és igen durvák voltak hozzá. Minden borravaló kevés volt és a jobb helyekről leakarták tiltani a mieinket.

A Cook-cég ismét lélegzethez jutott.

Föld! Föld! Az óránk, amit Avricourtban hátra igazí­tottunk vagy 55 perccel, kilenc felé járt. A köd dacára világí­tott már az ég alja. Folytonos fütytyök járták mindenfelől; a vágányok elszaporodtak s a vasúti házak egymást kergették. Egy töltés mögül egyszerre csak elénk lépett Páris, a bűvös város, az álmok álma. Frissen, üdén, mint a harmatos ágyból kikelt rózsa-menyasszony.

A pályaudvaron moszsziő Simon úrral egy élénken vöröslő szakáll mosolygó tulajdonosával, úgyis mint a Federation főtitkárával élén megjelent két-három francia footballista (de genere Snófel) és több lelkes magyar párisi, akik közül meg kell emlitenem Barász urat, a kiváló festőnk öcscsét, hasonlóképpen a piktori pályán és Vasady urat, aki itt hirlapiróskodik és egyetemet végez.

Az idő itt kellemesen enyhe. Az emberek kinn ülnek a kávéház nyitott terraszán; a melegí­tő, parazsas kályha inkább csak disz. A perronon sötét arccal ott állott néhány durvaképü apas. Az embernek a nadrágjában a bicska szinte fölállott tőlük.

Benyomásaink Párisról. Ott állottunk az első éjjel az opera előtt, ahol a világ közepe van. Bűbájos kép. Hét széles avenü torkollik bele. A világosság nappali. Az asszonyok, nem is asszonyok, hanem tündérruhába öltözött gráciák, finom eleganciával lépkednek a nagy épületből kifele. A mi fotballistáink falják a látványt. Azt szeretnék, hogy levegővé váljon az egész káprázatos kép, hogy magukba szí­vhassák és fogva tarthassák örökre.

Konstatálom, hogy a férfiak lomposabbak. Csak a legjava választékos és elegáns; a középosztály sem öltözködésre, sem magatartásra nem válik ki előnyösen. A sok szőrzet az arcon ebben a kopaszra beretvált és nyí­rt világban igen í­zléstelen. A nőik falni valók. Sok a festék, de a kecsesség birodalma végtelen nagy; s aki nem szorul rá bizony nem festi magát.

Szállodánk a város közepén van, az opera mögött. Derék, ódon ház, rejtett lépcsőivel papirkárpitjaival egészen a Zola által megirt régi polgári ház. A Zola szelleme különben is tanyát vert itt: főhivatása gyanánt enyelgő párok jatszanak benne bújósdit.

Ahogy másnap reggel megállottam a Madelaine-boulevard egyik lámpaszigetén és a 60.000-nyi automobil, meg azonkí­vül való egyéb fogatok és járóművek szakadatlan sorozata kergetődzött előttem, az a benyomásom támadt, hogy szí­nházban vagyok. Egy nagy szí­npadon, ahol az emberek elrohannak a kulisszák mögé s a másik oldalról megint előjönnek. Ma már, a harmadik napon, mindez olyan természetes előttem, hogy félek, ha hazajövök megint, nem találom a helyemet többé odahaza Mucsában.

Mujkosék Párisban. Megnyugtathatom az otthonmaradottakat, Mujkosék jól érzik magukat itten. A fiuk a boulevardokon hazai vicceket gyártanak. A lányokkal kergetődznek, hosszú kenyérveknikkel fölkardozzák magukat, sapkákat adnak a járókelőknek, karilag énekelnek kocsin és gyalog; egyszóval olvan pajzánok, mintha itt születtek volna. Weisz vett egy zöld-fehér általvetős nyakbavaló kendőt. Ő és Weinbeer ugy néznek ki együtt, mint az öreg apas és fia, a huszár.

Magyar kí­sérőink önfeláldozóak és egyre szaporodnak. A földből bújnak elő, mint 1848-ban a honvédek. Főképp a diadal óta.

Megható volt, mikor Szilveszter éjjelén egy diákkávéházban, ott a Quartier Latinban,, ahol 13 próbás, lepecsételt, valóságos francia köztársasági grizetteket is láttam. Barász barátunk elkunyerált Bognár Elektől egy maradék hölgycigarettát. Olyan áhí­tattal szitta és fútta a drága füstöt (odahaza kapadohány!),hogy a mi szemünk is majdnem könybelábadt tőle. Az övé bizonyosan.

Azzal végzem a szemlét, hogy Mujkosék sorsa kezdett rosszul menni a hotelben. Az étel két napon át egyre kevesebb lett s a kiszolgálás impozánsul komisz. Ennélfogva lázadás ütött ki és deputációt kapott a vendéglős, egy rosszképü anarchista, amikor is meg lett fenyegetve Cook-kal. Sőt meghittuk ebédre a Cook egyik tisztviselőjét. Az ebéd persze pompás volt és alapos. A megnyúlt arcok ismét rózsaszí­nre gömbölyödtek.

Ez volt a hét sovány esztendő vége.

Ja, még a Malakyról kell beszélnem, aki, szegény, teljesen elaszott. A nagy barangolások leapasztották; és mégis kénytelen volt velünk járni, mert félt, hogy elveszí­tjük. De aztán megint kitalált valami ravaszságot. Ha elmaradt valahol, elővette a bí­rói sí­pját és olyan keserves tülkölést vitt végbe, hogy muszáj volt lassabban járni miatta.

Sport. Mindazt, ami magasabb sportkérdés, továbbá a bankettet és egy fáin rugby-mecscset, amit láttunk, egy külön cikkben fogom megí­rni utunk végeztével. Most csak a párisi diadal körülményeit akarom leí­rni.

Két döcögő omnibuszon vonaglottunk ki a tett helyére: Charentonneauba. Majd másfél órai utazás után jutottunk el ide, ebbe a szemét kis faluba, ahová eljutni még a párisiaknak is nagy elhatározás. A pálya tribüntelen, olyan a képe a zárt kerí­tésével és kevés ülőhelyével, mint a mi hölgy-utcai pályánk, de a talaja füves, á la Margitsziget. A közönséget mi 1200 emberre becsültük, a francia vezetőség 2000-re. így persze volt deficit is. A pályaméret rövid és széles.

A mérkőzés. Rövid drukk után felállottak a csapatok. A franciáknál a mieink erősebbek, de azért amazok se incifinc legénykék, A francia csapat üdvözlő kiáltásokkal fogadja a mieinket, amit viszonzunk s megkezdődik a mérkőzés.

A mieink nehezen melegszenek. Erősen megvannak lepve a franciák nem várt fürgeségétől és merész beugrásaitól. Főleg a halfsor van az első percekben indiszponálva, azonban Kürschner és Bí­ró azonnal összeszedik magukat, mig Takács gyöngesége az egész halftimen át tart. Egy negyed óráig kölcsönös látogatásokat tesznek egymásnál a csapatok, miközben már konstatálni lehet a franciák lövésképtelenségét. Azonban veszélyes helyzeteket teremtenek a magyar kapunál és Siposnak alkalma van néhány közeli erős suttot védeni. A mieink disputálása dacára felvonulunk a francia kapu elé és Károly gyönyörű passza után Schlosser pompás gólt lő.

Fölállás után a franciák még fokozzák az iramot. Fényesen futnak, gondot adnak a magyar védelemnek, hogy lépést tarthassanak velük. Közben Schlosser a labdát átvágja a szomszéd telekre, amire nálunk szokatlan eset következett: pótlabdával folytatják a játékot. Igazuk van. Ilyenfajta pályákon ezt otthon is meg kell engedni.

A mi csatársorunk jobb szárnya főképpen Weisz rossz játéka folytán meglehetősen tehetetlen. Talán hozzájárul az is, hogy Károlylyal nem értik meg egymást. Hasonlóképen nem bí­r boldogulni a bal szélen Borbás, akit a francia jobb bekk, a csapat legkiválóbb embere le is fut és le is kapcsol. Ez annyira zsenirozza Borbást, hogy a nála teljesen szokatlan kezelésekkel próbálkozik.

A belga biró, az internacionális birák tölpliie, egy abszolút értelmetlen, de nem elfogult alak, erős játékot nem tür. Offszeidet ellenben, amennyi jól esik. Viszont lefuj nem offszeid helyzeteket.

A játék hullámzik ide-oda. Kiderül, hogy a franciák mesterien fejelnek, ami a magyarokról — sajnos — nem mondható. Néha durvák is, amit a rugby hatásának vagyok hajlandó tulajdoní­tani. Közben Korody, akinek a francia mets nem volt a legszerencsésebb napja, egy veszélyes összufutásban percekre megsérül. Ennek dacára a 40-ik perc körül rövid rumli után megint Károly leadásából Schlosser a kapuba vágja a labdát.

A hátralévő időben Sipos egyszer mesterien véd, miközben arcába rúgnak. A miéink kezdenek tanárkodni.

Második félidő. Rögtön fordulnak a csapatok, mert félünk a sötétségtől. Közben az eső — ami a mets elején cseperegni kezdett — határozottan megered s a pálya még sí­kosabbá válik. Rövid védekezés után fényesen lerohanunk és Schlosser, miközben kellőképpen biztosí­totta egy kis hátrafelé való támogatással a pozí­cióját, a harmadik perc végén életének egyik legszebb gólját lövi. A magyarok és a nekünk drukkoló németek harsogó üdvriadallal fogadiák a győzelem pecsétjét.

Ettől kezdve e játék ellaposodik. A mieink ki is fáradtak, el is unták a játékot, a tanárkodások után néha ijesztően veszélyes helyzeteink következtek, amelyek egyike klasszikus volt. Egy nehéz rumliban a kapusunk szép védést produkál. Közben elesik, megrugdossa a három rárohanó francia csatár s mert a Sipos fölállása a csatárok szétszórásával jár, a biró 4 méterrel a kapu előtt földobja a labdát!!! Az ebből támadt szép fejeslövést Sipos a mesébe illő módon védi.

Azontúl sok offszeid, súlyos durvaságok és reális gorombaságok a franciák részéről jellemzik a mérkőzés további folyását és végét.

Megbeszélés. A franciákról föntebb már szóltam. Még csak azt kell hozzátennem, hogy erősebbnek tartom őket az olaszoknál. Az olasz—francia match végzetes eredménye meg van magyarázva: egész éjjel utaztak Milanóba s a holtfáradt csapat a második félidőben vesztette el a mérkőzést!

A magyarok közül a nap hőse Sipos volt, aki fényesen megadta a válogatóknak és magának az elégtételt. Közhangulat volt, hogy akárki állott volna a kapuban, nem menekülünk meg gól nélkül. Utána rögtön Kürschnert kell kidicsérnem. Önzetlenül, szerényen, de hatalmasan játszott. Biró Gyuszi a szokott jó volt, Révész fölülmúlta önmagát. Szendrő a második félidő 10—15 percét leszámí­tva, klasszikusan jó volt. Na és Schlosser ? Fairül, okosan és óriásilag játszott. A multak legfényesebb Schlosserénél is különb volt. Károly megtette a magáét. Két gólnál az övé a fele érdem.

Meg kell emlékeznem még a francia publikumról. Se gavallér nem volt, se finom. Szegény Bródyra, mint tacscsbiróra aljas szavak röpködtek, szerencsére nem értette. Fütyülték a legkisebb erős játékot, a magyar góloknál gyűlöletes arcok és hallgatás mutatkozott. Egy árva tapsot nem kaptak a magyarok; de kicsinylést, gúnyos megjegyzéseket — sajnos — igen bőven.

Az első diadal.

Győztünk. A magyar válogatott football-csapata 3:0 arányban megverte a franciák válogatót tizenegyét.

Bohóság: mondják a nagyképűek. Mit ér az, ha jobban tudunk rugdalódzni, mint mások? Hát nagyképű urak csináljanak önök is jobban valamit, mint a franciák.

11 francia érezte, 2000 látta, sok millió olvasta a magyarok fölényét. Egy napig, vagy csak egy óráig rólunk beszélt vagy olvasott a világ legműveltebb nemzete.

Hongrie. E szó volt a plakátokon és a lapok hasábjain. Hongrie minden Autriche nélkül. El kellett hinni, hogy van egy ilyen ország és az önálló, fejlett és hatalmas legalább a sportok terén. Erőszakkal, karunk, testünk, lelkünk erejével, ügyességével kényszerí­tjük a világot arra, hogy elismerjen bennünket. Legyőzzük karddal, két vállára fektetjük, tulevezzük őket, labdát rugunk kapujukba.

Csinálják utánunk politikus urak. Értsék meg már, hogy amit mi teszünk, ami eredményeket mi sportemberek elérünk, az több, mint a legszebb parlamenti beszéd; a legszebb szavazat a Drednougth-okra, melyek aztán idegen lobogó alatt futnak a tengereken. A garas, amelyet vajmi nehezen ad ki könyörgéseinkre az államkincstár, aranynyá válik kezünkben édes hazánk javára.

Hatalmas urak ismerjétek ezt el, ne sajnálják tőlünk a pénzt. Nem nekünk kell az, hiszen mi is hozzátoldjuk verejtékes filléreinket, hanem a magyar lobogó becsületének.

Mikor lobogott a diadalmas magyar zászló Párisban? Soha még. És ez csak kezdet. Azt reméljük, hogy diadalmasabban fog az végigszáguldani a világon. Magyar vivók, magyar birkózók, magyar evezősök, magyar labdarugók, erről tud, erről beszél a világ.

Vannak, akik azt mondják, hogy könnyű volt Franciaországot megverni, hiszen azok kezdők a labdarúgásban. De hát mit csinálnak velünk a többi nemzetek. Elnyomnak a tudományban, el a technikában, el a művészetekben. Miért? Mert kezdők vagyunk mindezekben. Ezer esztendeje verekszik, harcol, küzködik a magyar. Hazájáért, királyáért, szabadságáért. Csak ebben az. egyben, a szemtől-szembe, férfi-férfi elleni küzdelemben van tréningünk. Nem csoda, ha ebben diadalra visszük a véráztatta lobogót.

Fiuk ott a távolban! Tudjátok meg, hogy itthon milliók keze szorul ökölbe, millió sziv dobban értetek. Dicsőség, ha tovább is győztök és ha legyőznek, nem gáncs, csak bölcs okulás, még több tanulás még fanatikusabb tréningre.

Lelkünk rezgése mint dróttalan táviró vigye lelketekbe lelkesedésünket.

Válogatottaink utja igen jól sikerült. Mindannyian a legjobb kondí­cióban érkeztek Párisban, ahol a francia labdarugó-szövetség elnöke, Simon fogadta őket. A mérkőzés a Cercle Athletique de Paris pályáján, Charentonban folyt le, mely meglehetős messze van a várostól és a hozzájutás is nehéz. Ily körülmények között a rossz időt is figyelembe véve a 2000 főnyi közönség igen nagy jelentőségű. A csapatok igy állottak fel:

Magyarország: Sipos — Révész, Szendrő — Biró, Kürschner, Takács — Weisz, Károly, Korody, Schlosser, Borbás.
Franciaország: Coulon — Sollier, Gindrat — Riga, Du Rhéart, Ducret — Morel, Bellocq, Maes, Gravier, Verbrugge.

A mérkőzést s sporthirlapirók szindikátusa távirata igy irja le: Páris, január 1. A charentoni pálya, ahol az első magyar-francia mérkőzést tartották, a várostól kocsin egy órányira fekszik. A pálya a Slávia prágai pályához hasonló, területe füves, mereteiben aránytalan és nagyon lejtős.

A sorsolás magyaroknak kedvez, akik a magasabb részt választják. A franciák kezdenek s játékuk annyira meglepi a magyarokat, hogy az első percekben kapkodóan, nyugtalanul játszanak. Lassanként azonban kidomborodik fölényük, amit igen elősegí­tett Kürschner és Biró biztos labdaszedése és jó labdaosztása. Közel tiz percnyi játék után Károly kiszökteti Schlossert, aki a magyarok első gólját lövi. Innen kezdve a magyar csapat összjátéka kifogástalan. Károly mint összekötö óriási szolgálatokat tesz csapatának s a 31-ik percben oly labdát juttat Schlosserhez mit Schlosser védhetetlenül továbbit a francia gólba. Az első félidő 2:0 a magyarok javára.

A második félidő elején a pihentebb franciák gyors és fürge csatársora sokszor veszélyezteti a magyar kaput, amelyet Sipos kitűnően véd. Hihetetlen biztonsággal ment olyan esetekben is amikor a gól kivédése már hihetetlennek látszott. A magyar csapat ebben a félidőben nem tud olyan játékot mutatni, mint az elsőben, ami egyrészt Takács és Weisz gyenge játékának tudható be. Annál dicséretesebb munkát fejtett ki azonban a csapat többi játékosa, akik a franciák erélyes játékmodorával szemben is meg tudták védenni a kaput és biztosí­tani tudták egy harmadik góllal a győzelmet. Ezt a gólt Schlosser hat perccel a befejezés előtt lőtte és éles siví­tó lövése védhetlenül repült a franciák hálójába. Ez a lövés annál is nagyobb feltűnést keltett, mert a sí­kos, csúszós talajon a magyar lövések ebben a félidőben általában gyengék voltak. A talajnak tudható be, hogy a magyarok sok biztos gólt hibáztak s igy nem győztek azzal a gólaránynyal, amellyel kedvező időben győztek volna.

A mérkőzés lefolyása a franciák kissé erőszakos játékmodora dacára is fair volt, nyugodt lefolyását az sem zavarta meg, hogy a biró, a belga Brumberger, az offside szabályokkal nincsen tisztában, amit azonban ellensúlyozott, hogy í­téleteiben mindvégig pártatlan volt.

E leí­rást a következőkkel egészí­tjük ki: A biró sorsot húzatott. A szerencse nekünk kedvezett és Károly a lejtős felet választotta. A franciák legelső lerohanásánál Belloc tiszta helyzetből a kapu felé lő. A magyarok kissé kapkodóan játszanak, de csakhamar veszélyes helyzeteket teremtenek a francia kapu előtt. Károly lő, de lövése a kapus martaléka lett, ugyaní­gy kifogta a kapus Borbás centerezését is. Később offside miatt fújják le Schlossert. Átterelődik a támadás és Sipos bravúrral védi Verbrugge éles shotját. Most a franciák folytatják támadásaikat, amit a magyar védelem sikerrel szerel le. A 11-ik percben Weisz bedobásából Károly kapja a labdát, Schlossert szökteti, aki védhetetlen gólt helyez. Újra a magyarok támadnak a kapura, majd kornert ért el a francia csapat. Ez a támadás Maes éles, de szépen védett lövésével végződött. A játék ismét a francia kapu elé terelődik, de a magyarok által rúgott kornert Borbás a kapus mellé rúgja. Károly fellökéséböl szabadrúgást ér el a magyar csapat. A 31-ik percben Korody kiadja a labdát Schlossernek, amit ő biztosan a kapuba plassziroz. Weiszt a biró offside cí­mén lefújja közvetlen a kapu előtt. Erre ismét a franciák támadnak, de Gradier lövését kivédi Sipos. Az első félidőben kornerarány 2:1 a magyarok javára, mig a szabadrúgások aránya 7:5 a franciák javára.

Második félidő. A franciák játszanak a lejtős részen, mégis a 3-ik percben kornert rúgnak a magyarok, a 4-ik percben pedig Schlosser mintegy 20 méterről rúgott szédí­tő lövése a kapu jobb sarkába akad meg. Weiszt lefújják offside cimén. A 13-ik percben a veszélyes lövést Sipos rávetéssel teszi ártalmatlanná. A biró érthetetlenül francia kapu előtt négy méterrel feldobja a labdát. A közönség, mely eddig teljesen csendes volt, oh-oh kifakadásokkal él. Most Károly foultol, mire a közönség kifütyöli. Coulon lefut, de a kapu mellé lő. Ezután a játékosok és a közönség is belemelegszenek. Gindrat fényesen tartja Borbást, de megsérül és a 39-ik percben kiállt. Kürschner hátraadja a labdát, amit Szendrő elhibáz, veszélyes helyzet. Már sötét van, mikor a pályáról levonulnak.

Hétfőn este nagy bankett volt a magyarok tiszteletére. A csapat szerdán indult útnak Milanóba, ahol most szokatlanul zord az időjárás, hatalmas hó van, ami nagy nehézségeket fog okozni.

(Nemzeti Sport, 1911. január 8.)

A válogatottaink utja II.

A párisi bankett. (D. E.) Ott hagytam el ma egy hete, hogy miképpen viselkedett a francia közönség a győztes magyarokkal szemben. Konstatáltam, hogy sovének voltak az udvariasság rovására. Most meg kí­sérlem leimi a bankettet.

26 frakkos magyar volt ott, ezzel szemben mindössze vagy 20—25 francia. Frakk egyetlenegyen se, de jól átjátszott szürke utcai ruha annál több. Hasonló szabatosság mutatkozott a viselkedésükben is. A zsebkendő használata nem volt általános és a mártogatást is kézzel intézték. A pezsgőt mérsékelt számban hurcolták körül, de az ahány üveg, annyiféle vignetta volt. Röviden: ugy éreztük magunkat, mint egy elátkozott királyfi, aki az igért tündérliget helyett a disznófejű emberek országába téved. Lehet, hogy a kiábrándulás azért volt olyan erős, mert fiatal korunk óta mindig azzal tömnek bennünket, hogy a francia elmés, udvarias, finom és előkelő, most azután a rettenetes csalódás torzképeket láttatott velünk. De én például fölismerni véltem a hozsannával fogadott községtanácsosban annak a vargának a leszármazottját, aki az utolsó Capet királyfit halálra kinozta. A szemei azok a ravasz kis akarnokszemek, ma is olyan tekintélygyülölő fényben sugároztak és a hegyes fogai ma is ugyanabban a falánk vágyban csattogtak, hogy megemészthesse Franciaország előkelőségét és családi vagyonát.

Nem akarom a többieket is részletezni. Annyi bizonyos, hogy az a néhány szimpatikus alak, aki közéjük tévedt, szinte kirí­tt a társaságból. Szóval: az a benyomásom támadt a CFI eme társaságáról, hogy egy kemény energiájú törtető gyülekezet, amelyik a sport hátán akar szerepkörre szert tenni.

A rugby-mecscs. Kivonultunk egy nagy társaskocsi hátán Neuilly-be rugby-mérkőzést nézni. Vasady barátunk, a mi kedves párisi Cicerónénk, elment a részünkre jegyet kérni. Durva visszautasí­tásban volt része! Azt mondtak neki, hogy ők nem ismerik a magyarokat. Ha szeretjük a profi-szövetséget, tessék, menjünk most oda jegyet kérni stb. Elkábultam, mikor ezt az ildomtalanságot meghallottam. Szomorodott szí­vvel be kellett látnom, hogy a régi francia erényeket egyenként kikezdi az a vészes szabados szellem, ami a mostani Franciaországot igazgatja.

Magától értetik, hogy koronás jegyeket vettünk csak, hogy minél kevesebb pénzzel tömjük az ilyen sportemberek zsebét.

Szerencsére a magyar virtus a rugby-mérkőzésen se tagadta meg magát. Odaszorultunk a három frankos helyek kerí­téséhez. Bent a három frankos előkelők kényelmesen láthattak mindent, mi elölünk már minden jó helyet elfoglaltak a hamarébb érkezettek. De a magyar géniusz gondolt egyet: nekiveszekedtünk a rozzant kerí­tésnek, benyomtuk és áttelepedtünk a tiszta térségre. Utunkba állott ugyan egynéhány incifinci rendőr, de az istenadtákon rövid uton átgázoltunk. Tudom, hogy az ilyesmi idehaza nem volna erény. Nem is teszi senki. Tudom, hogy bármely barátságos vendéglátó külföld nem érdemelne ilyen eljárást, de azoknak a franciáknak, akik igy bántak el velünk, másképp nem lehetett visszaadni a leckét. Még az az elégtételünk is meg volt, hogy páholyból nézhettük, amint az utánunk tóduló párisi polgártársakat gyomrozták vissza a nekibőszült rendőrök.

A rugby különben egy csapással meghódí­totta a mieinket. Szines volt már a külső képe is. A francia csapat egy skót csapattal mérkőzött. Fölváltva egy francia verklis a Marseillaise-zel és egy skót nemzeti plundrába bujtatott dudás skót népdalokkal lelkesí­tette a népet a játék előtt és a szünet alatt. A tömeg taktusra ordí­tott hí­vó, dicsérő, gúnyoló és lelkesí­tő szavakat.

Maga a játék ugyanazon az alapon nyugszik, amin általában az amerikai szellem: a természetességet keresi a sportban is. Mire való a football a megkötött kezekkel, mikor az embernek kezet is adott a természet? Igaza van. Meg vagyok róla győződve, hogy a football nálunk is csak átmeneti állapot a rugbyre. Rá fogunk térni akkor, amikor már elég sportszellemet szí­vtunk magunkba.

Hogy röviden jellemezzem a rugbyt: az nagyjában semmi egyéb, mint football kézzel- lábbal. Igen, a lábnak is van szerepe benne, mert sokszor rúgással továbbí­tják az ovális labdát és vannak ott is büntetőrugások. Természetes azonban, hogy kézben viszik a labdát, amí­g lehet. Az is természetes, hogy a labdával rohanó embert elgáncsolják, vagy elrántják a lábát, amikor is az nagyot koppan ugyan, de mielőtt elhallgatna, előbb estében tovább adja a féltett kincset: a labdát.

Mindent összevetve, a játék nem látszik még olyan durvának se, mint egy kiélesitett football-mets. A mellett meg van az az előnye, hogy minden szabad benne; nem nyí­lik tehát alkalom bí­rói önkénykedésekre és a pártos publikum terrorizáló üvöltözéseire.

A dolog lényegéhez tartozik, hogy a franciák egy ponttal megnyerték a metset. Mondanom sem kell, hogy a sovén francia publikum — lehetett vagy 7—8000 ember — olyan képtelen diadalorditást produkált, amely felkavarta a levegőt és vihart küldött száz mértföld távolba a Provánsz daltelt mezőire.

Kifelé menet a fiuk — egyelőre a Biró Gyuszi áldozati sapkájával — megkezdték az első rugby-mérkőzést. Olyan ügyesen mí­melték a bent látottakat, olyan valóságos magyar virtus szerinti dulakodást, kicsiny — a — rakást rögtönöztek a sapkáért, hogy Malaky, a nagy szervező, rögtön kijelentette, hogy megalkotja az első magyar rugbycsapatot — profi alapon.

Istenem, mennyi édes dolgot kellene még elmondanom, ha a szedőgyerek nem toporzékolna már az ajtó előtt. Mennyi humoros dolgot éltem meg a magyar sportszigetecske közepén odakint. Mennyi leleplező esetet tudnék felsorolni kaján kebellel! í­gy, az idő rövidségére való tekintettel, csak fejezetczimstilusban adok elő egyet-mást:

Fischer kí­sérő ur az Opera háta mögött apas-késelő jelenetet élt át.

Malaky és Vida barátaink kihirdették az FTC—MTK koalí­ciót.

Bognár és én kihirdettük a MAC—BTC ellenkoaliciót.

Vosadi amatőrciceróné lefőzte a hivatalos Cook embert. Mindent hamarabb és jobban tudott, mint a hivatalos alak, aki végül bubánatában elpárolgott.

Kutassy Ida, szí­nész honfitársnőnk, a Gaité szí­nházból a győztesek tiszteletére fényes ozsonnát adott.

Barász festőművész mesteri képpel látta el a párisi mérkőzésen nyert labdát.

A csapat lumpolási engedélyt kapott, aminek emberül meg is felelt. A Moulin Rouge viharedzett falai visszhangoztak a magyar csatakiáltásoktól. Ennél hangosabbak csak az Olympia berkei voltak, ahol a másik fele társaság tombolt.

Befejezem. Nem ér ez í­gy sokat. Szebb a dal átélve, mint megí­rva. Csak annyit mondhatok, hogy mikor a hatodik nap szürküllő reggelén a lyoni pályaudvarhoz hajtattunk, Páris, a későn kelő, kendőzködő édes ví­g Páris egy elfojtott sóhajt küldött utánunk. Megdobbant a szive, hogy huszonhat ilyen mulatós fickót útjára kénytelen bocsátani.

(Nemzeti Sport, 1911. január 15.)

A magyar válogatottak 3:0 (2:0) győztek a franciák ellen Párisban.

— Saját kiküldött tudósí­tónk távirati jelentése. —

A Charteneaui pálya, ahol a magyar-francia mérkőzést tartották a várostól kocsin 1 órányira fekszik s a Slavia prágai pályájához hasonlí­t: felülete füves, méreteiben aránytalan és nagyon lejtős.

Körülbelül 2000 ember előtt folyt le a magyar válogatott legénység dicsőségteles szereplése a franciák ellen. A pályán csúnya, sáros, csúszós talaj várta legénységünket, de a lelkesedés, a dicsőségvágy sarkalván a magyar fiukat, megfeszí­tett erővel indult a játék, s örömmel láthattuk, hogy a magyar csapat a többet támadó fél. A folyton gyakrabban megismétlődő remek támadások és észszerű combinációk eredményeképpen az I-ső félidő 2:0-ra végződik a magyarok javára.

A II. félidőben a francia védelem erősen belefekszik a játékba, mieink sem különben; mindazonáltal a sáros talaj miatt az eredmény az utolsó percekig nem változott, mig végre 7 perccel a befejezés előtt esett a harmadik gól. A játék azonban nagyobb eredménynyel fejeződhetett volna be, ha a talaj egy kissé türhetőbb lett volna. E három dicsőséges gólt Schlosser lőtte. — A magyar csapat nagy lelkesedéssel észszerű játékot produkált, csupán Weisz és Takács szereplése nem volt teljesen kielégí­tő.

A francia csapat igy állt fel: Verbougge — Gravier, Maes — Du Rheart, Morell, Belloque — Coulom, Sollier, Gindrat, Rige, Ducret.

Biró a belga Brumberger volt.

A magyar csapat összeállí­tása a következő volt: Sipos — Révész, Szendrő — Biró, Kürschner, Takács — Weisz, Károly, Kóródy, Schlosser, Borbás.

Ugyazon időben az USFSA comb. csapata ellen a Corinthiánok csapata játszott és az utóbbi 7:2 arányban győzött.

Legénységünk a holnapi napon skót—francia rugby matchet néz végig.

(Sport-Világ, 1911. január 2.)

A magyar csapat külföldön.

— Saját tudósí­tónktól. —

Az ut Párisig. Elindulás-ról a napilapok bőven í­rtak annakidején. Múzsa Gyula búcsúzó szavai: „A nemzet szeme rajtatok, dicsőséggel térjetek vissza !“ — a magyar fiuk fülében csengett még Párásban is.

Érsekújvárott a szokásos cigányzene. A vonaton a helyezkedés kialakul. Az öregek külön, a 7 FTC külön, MTK és a többiek külön. Előkerül a kártya is.

Pozsonyban lelkes fogadtatás. Dobrovits Mátyás, a PTE elnöke, szép beszéddel kisérve, nemzeti szinü zászlót ad át a csapatnak. Egy lelkes pozsonyi szerencsefillért ad Schlossernek. Pozsonyi patkó is jut bőven.

Bécsbe, némi késéssel, 1/2 8 órakor érnek. Vacsora a Westbahnhofban Kessler, dr. Abeles, Hoselitz osztrák sportférfiakkal. Azután utazás tovább. Rezervált helyek alvásra.

Salzburg—München után folytonos utazás közben ebéd Strassburgban 12 órakor.

Párisba érkezés a vonaton elköltött vacsora után.

Párisban. Megérkezés után éjjeli séta az utcákon. Szombat reggel újra séta a városban. Szilveszter éj a moziban. Vacsora után a társaság egy része az éjjeli mulatóhelyeket kereste fel, mig a csapat a Johnson—Jeffries box-matchet nézte másfél órán át a moziban. Vagy 5 kilométer hosszú film, melynek utolsó képe 3/4 12 órakor pergett le. Gyönyörű volt. Mozi után egy szembe levő bar-ba tért a társaság, ahol egy-egy pohár sör után a B. U. É. K. következett egypár tószt-tal. Ezután hazatért a csapat. Vasárnap délelőtt séta, 11 órakor könnyű ebéd és 1/2 1 órakor indulás kocsikon a pályára. 2 1/2 órakor mérkőzés.

Az első mérkőzés.

Saját tudósí­tónknak a match folyamán tett feljegyzéseit adjuk itt s végül az ő kritikáját.

A mérkőzés lefolyása. A csapatok a felállásnál üdvözlik egymást, azután a franciák elindí­tják a labdát.
1. perc. A franciák szép driblizéssel a magyar kapu elé jutnak, de a jobb összekötő kapu föle lő.
3. perc. Károly szökteti Weiszt, ki lerohan, Schlossernek passzol, Schlosser kapu mellé lő. Újabb magyar támadás. Borbás szökik, Schlosser lőni akar, de a biró füttye megállí­tja. (Off side !). A szabadrúgás a franciákat viszi előre, de Sipos jól fogja a labdát.
7. perc. Francia támadás, Révész hibáz, de a labda kapu fölött repül el. A franciák tovább támadnak. Egy szabadrúgásuk is a kapu fölé jut.
10 perc. Első gól! Weisz szépen felnyomul, végül Károlyhoz, aki meg a baloldalra passzol, hol a résen levő Schlosser (Lakatos) fogja el a labdát és védhetlen gólt lő. Újrakezdésből Borbás a kapuig jut, leadott labdáját a biró újra off side miatt állí­tja meg. Tovább is a magyarok támadnak Károly helyezett labdáját a francia kapus korner-re védi A kornert Korody kapu fölé lövi.
20. perc. A francia támadás kornerrel végződik, mely nem veszélyeztette a magyar kaput, sőt nemsokára szabadrúgás jut a magyaroknak, mely Borbást szökteti s veszélyes támadásba viszi a magyarokat, de a francia backről visszapattan a labda ; Schlosser elkapja, lő, de a kapus szépen fog.
24. perc. Erős francia támadás, remek lövés, mit Sipos fog. Ismétlődő francia támadások, melyek végül egy kapu mellé lövéssel fejeződnek be. Ezután a francia kapu elé kerül a mezőny, miután Borbás szédületes iramban levitte a labdát de csak kornert ért el, mely eredménytelen maradt.
30. perc. Az eddig rendkí­vül agilisan játszó Korody mindkét lábára rúgást kap és sántí­tva játszik tovább, ugyannyira, hogy később inkább csak statisztál, de igy is átadásaival néha jó helyzeteket teremt í­gy alig 1 percre rá.
31. perc. Második gól! Korody szökteti Schlossert, aki a francia védelmen remekül áttörve, ismét védhetlen gólt helyez a francia kapuba 2:0 ! Kürschner kapura lő, majd Weisz támad, de leszerelik. Sikertelen marad Borbás kitörése is.
35. perc. Francia támadások, melyeket Weisz szép lerohanása vált fel, szépen beadott labdáját azonban Schlosser a kapu mellé lövi. Ezután újra Weisz támad, de off side (!) miatt a biró megállitja, mire a franciák kerülnek frontba s gyönyörű lövésüket Sipos remekül védi.
43. percben Takács szép lövése alig a léc fölött repül el; majd Borbás remek támadásából Károly közelről biztos gólt hibáz. Ezután francia támadások következnek, miközben Sipos kétszer is véd. Félidő 2:0.

A II. félidő Korody támadásával nyí­lik meg, de hamarosan a franciák a támadók és a
3. percben balszélsőjük éles lövését kell védeni a magyar kapusnak, majd ismételten véd.
4. perc. Harmadik gól! Borbás lerohan, centerez: Korody Schlosserhez passzol, aki éles, váratlan lövéssel gólt lő.
5. perc Károly kapu fölé lő. Weisz off siden akad meg, mit francia támadás követ. Sipos véd. Ezután a magyarok állandóan támadnak, Károly támadásából Schlosser ismét félre lő.
14. perc. A franciák ellen Sipos biztos gólt véd. Siposnak egyre több dolga akad, miközben sűrűn megrohanják, sőt meg is rúgták. A biró ez időben a kapu előtt 2 méterrel a földre dobja a labdát. A veszélyt szép védés hárí­tja el.
16. perc. Francia off side után Weisz jut a kapu elé, de fölé lő. Nemsokára Révész hibáz, de Maes, aki sokszor áttör a magyar backeken, az üres kapu mellé lő. Ezután Kürschner jut jó helyzetbe, de szintén fölé lő. Hullámzó játék.
20. perc. Borbás szépen levitt labdáját Schlosser a kapu fölé hibázza. Majd Korody foulja után szabadrúgásból a francia balszárny indul el, de a végső aktus a kapu mellé lövés.
23. perc. Károly gyenge lövését védi Coulon, kinek a mezőnybe juttatott labdáját Ducret, a kitűnő összekötő viszi le, de lövését Sipos fogja. A visszaterelt labda a szép összjáték után a kitűnő helyzetben álló Károlyhoz jut, de a biró lefújja. (Off side ?)
24. perc. Újra Sipos kénytelen védeni, majd a franciák rekednek off siden, majd
33. percben Borbás támad, de a kitünően játszó jobb back leszereli. Több magyar támadás után a franciák jutnak szóhoz, labdájukat Révész cornerre rúgja. Corner után — nem tudni mi miatt — szabadrúgás ellenünk. Ezután váltakozó, eredménytelen támadások, melyeket mindkét részen egy-egy off side akaszt meg.
Végeredmény: 3:0 a magyarok javára.

Olasz közlemény a matchről.

A „Corriere della Sera“ olasz lap tudósí­tója végignézvén Párisban a magyar-francia mérkőzést, arról hosszú cikkben számol be lapjában. A cikknek olvasóinkat leginkább érdeklő részeit hü fordí­tásban itt közöljük. Ime:

Az első mérkőzés.

„Amint elvégre is előre látható volt, a győzelem a magyar csapat taktikáját igazolta, lendületes küzdelem után fölébe került ellenfelének, 3 góllal zéró ellenében legyőzvén azt. A játék, anélkül, hogy erőszákos lett volna, kemény volt ugyan, de fair maradt. A magyarok felhasználva súlyban és testalkatban való szemmellátható fölényüket, erős lendülettel játszottak és némely esetben még attól sem riadtak vissza, hogy kézzel akadályozzák ellenfeleiket.“

Az olasz cikkí­ró most külön vastagon nyomtatott alcí­m alatt folytatja leí­rását: I tre „goals“ di Lákatos. Lakatos (Schlosser) három gólja. Elég jellemző cim.

„Pontban 14 óra 30 perckor (2 óra 30 perc) indí­tja meg a biró a játékot. Amint megkezdődött a játék, rögtön ki is tűnt a két csapat játékmodora közti különbség. Mig a különböző magyar játékosok a lehető legjobban értették meg egymást, annyira, hogy a fedezetsor szinte csodálatosan játszott össze a csatárokkal, addig a franciák egyéni játékra szorí­tkoztak és a csapat tagjainak egyéni kí­sérletei mindig sikertelenül végződtek. Innen eredt az összefüggés hiánya a francia csapat különböző sorai közt.

Néhány percnyi játék után érik el a magyarok első goaljukat, tökéletes összjátékkal indul el a játéktér középvonalától az egész csatársor, kijátszva a francia védelem éberségét s néhány méternyire a goal elé érkezvén il Lakatos fece ill punto.*

A játék ujrafelvétele után a francia csatároknak több í­zben sikerül támadni a magyar hálót, de hála a tökéletes védelemnek és a kapus bámulatos ügyességének, az eredmény elmarad.

A játék váltakozó szerencsével folyik, midőn a magyar csatárok egy újabb kitörése ostromolja az ellenfél kapuját. Mint az előző esetben, úgy ebben is a magyar csapat nagyszerű összjátéka hozta meg az eredményt. A magyar védelemből hatalmas rúgás hozza a labdát a résen álló balszélsőhöz és cselezéssel meg paszolással az ellenfél kapuja elé viszik. Ebben az esetben sem volt semmi kilátása a kapusnak arra, hogy kapuját menthesse és Lakatosnak nem nagy nehézséget okozott, hogy a második goalt érje el a magyar szí­nek javára.

A második félidő folyamán a magyar csatárok egy ugyanoly gyönyörű kiszökéssel, mint amilyennel már az első félidőben bámulatba ejtettek bennünket — újabb goalt értek el. Nagy volt a meglepetés, különösen a francia kapusnál, mivel hogy Csak alig egy perc mult el a játék kezdete óta. Ez volt a játék harmadik és utolsó goalja, mely ismét Lakatos munkájának jegyében állott. Váltakozó szerencsével folyt a fair játék mindvégig, anélkül, hogy a franciák goalt í­rhattak volna a javukra.

Legtöbbször nem az ügyesség hiányzott, hanem a jó alkalmakat szalasztották el, mert az egyes sorok nem bí­rták lendületesebbé tenni a támadást akkor sem, ha arra alkalom kí­nálkozott is.“

A magyarok fölénye (La superioritá degli ungheresi) a következő különnyomatott alcí­m, mely alatt a Corriere tudósí­tója folytatja cikkét:

„A francia mezőnyben a fedezetsor volt a jobbik, jó volt a kapus és a forwardsok közül Maes és Verbrugge.

A magyar csapatban a csatárok a legjobbak, erősek, nehezek és gyorsak különösen a két szélső játékos ** (specialmente i due giuocatori situati alle ali).

Valamennyi valóban kitűnőnek bizonyult, de legkitünöbbnek közülük: „il Lakatos“; Sipos a kapus, egyike a csapat legjobb embereinek. 185 cm. magas, nyugodt és ügyes, aki a legkritikusabb pillanatban elvitázhatatlan megmentője volt a kapujának. Talán csak azt lehetne kifogásolni, hogy a labdát lassan adja vissza a mezőnybe. A csapat egyébb sorai is ugyancsak a legerősebbek közül valók.

Egészben véve mondhatni, hogy a magyarok tökéletes játéktudásukkal, ismételt és folytonos kombinációkból álló taktikájukkal és tökéletes összjátékukkal domináltak, de meg fizikai előnyeikkel is.“

Ennyiben a cikknek a játékra vonatkozó része, mihez még egyéb, külsőségekről szóló jókora rész fűződik.

* Ami nem azt jelenti, hogy „fecceli a pontot“, hanem azt, hogy lövi a goalt. (A szedő.)

** Mit szól ehhez Vida ur, a magyar hivalalos tudósitó?

Mit irt a „Le Matin“ ?

Az első magyar francia match. Tizenegy szép szál legény Magyarhonból, kiknek neveit csak nagy nehézséggel tudjuk kiejteni, a tegnapi napon a „le Comité Francais Interfédéral“ csapatával szállt sí­kra.

A Charentonneau kis területe, melyet pedig meg is szélesí­tettek, a magyaroknak, kik a nagy terjedelmes pályákhoz vannak szokva, először kissé szokatlannak tetszett. Leadásaik, melyek mindenesetre ügyességgel és precí­zen lettek lőve, hasonlóak, de kevésbbé oly biztosak voltak, mint az angol professzionistákéi, gyakran hosszabbak, mint kellett volna. A hátvédek által — kik kitűnő játékosok — visszaküldött labda is messzebb ment előre. Az idegen játékosok egyszóval nem tudtak játékukkal az itteni terrainumhoz aikalmazkodni. Sőt igen ritkán is shootoltak a kapunál. Haszontalan rúgásokat nem csinálnak, nem bujtatják a labdát hiába egyiktől a másikhoz, csak akkor, ha pozitiójuk biztos lövéshez juttatja őket a kapu előtt. De ha egyikük biztos állásba helyezkedett, ügyes legyen az a kapus, aki kivédi a feléje jövő ágyúgolyót.

így aztán a balösszekötő játékosnak sikerült háromszor gólba vinni a labdát, közbe egy egész széria rövid pass-t adva le az elől csatározóknak. Az egész játék, mely elég egyhangú volt, talán csak néhány másodperczig volt érdekfeszitő.

Tudósí­tónk véleménye. A francia játékosok jók; különösen fürgék és gyorsak. Kitűnő volt a balszélső és az összekötője, azután a jobb hátvéd, de leginkább a középső fedezet.

A magyar csapatban feltűnő jó csak Sipos volt, akitől annyira jó védőjátékot senki se remélt. A csapat együttesben elég kielégí­tő volt, mert mindegyik játékos körülbelül azt produkálta, amit mi — jól ismervén játékukat — várhattunk tőlük; legfeljebb a halfsor maradt el otthoni formájától, amit annak tulajdoní­thatok, hogy a rendes játékot már vagy 3 hete nélkülözték. Lassan mozogtak és a csatársortól messze elmaradoztak; de szép fejeléseik nagy tetszést arattak.

A magyar csapat összjátéka igen jó benyomást keltett, akár csak az angol profi csapatoké. Szendrő és Révész back-rugásai, a halfok fejelése, Borbás iramai, Schlosser kiugrásai, cselezései, no meg a lövései és Károly leadásai igen imponáltak a párisiaknak, kik a játék minden mozzanatát lelkes érdeklődéssel és hangos megjegyzésekkel kisérték.

A biró í­téletei inkább a franciákat elégí­thették ki. Az off side-ok megí­télésében nem oszthattuk véleményeit.

Csapatunk góleredményét keveselnünk kell. Kórody megsántulása nagy veszteség volt, Károly meg éppen 2 biztos gólt hibázott el, Schlossernek is lett volna módja még szaporí­tani góljait.

A város közepétől 1 órányira fekvő pálya füves, rövid (100 m.) és széles.

Az angol amateurökkel tartó másik franczia szövetség, a L’Union, neheztel és haragszik ránk; annyira, hogy az általuk rendezett másnapi matchekre (sem a footballra, sem a rugbyre) nem is eresztettek be bennünket dí­jtalanul. (Érthető a neheztelésük, hisz két évvel ezelőtt a magyar szövetség akkori alelnöke ővelük kötötte meg a Sport Világban nemrég közölt szerződést ilyen évente kétszer ismétlődő mérkőzésre s most ime az ő gyűlölt profibarát ellenlábasukkal, a másik szövetséggel (Comité) léptünk viszonyba. Szerkesztő.)

A bankett. Hétfőn este a Maison Marguery előkelő helyiségeiban volt a bankett. Gazdag, kitűnő menü.

Simon, a Comité elnöke, üdvözölte a magyar szövetséget, mely alkalommal francia zászlót nyújtott át. Örömét fejezte ki az első lépés felett, mellyel a két szövetség az English Football-Association (angol profiszövetség) égisze alatt találkozott. Viszontlátást ígért Budapesten.

Kárpáti Béla viszonozta a felköszöntést és átnyújtotta a magyar lobogót.

Robert Desmarets a francia sportsajtó nevében a magyar kollégákat éltette, amire Vida Henrije válaszolt. Bognár Elek a francia csapatra emelte poharát, mire a franciák a Marseillaist, a magyarok meg a Hymnust énekelték el.

Ezután a társaság szétoszlott a melléktermekbe és fekete kávé, cognac és likőr mellett felváltva magyar és francia dalokat énekeltek. Nagy hatást keltett a Marseillaise magyar szövegű dala és a Kossuth-nóta.

11 óra tájt a hangulat megcsappant, — kevés volt az ital! Szét is oszlott nemsokára a társaság s footballistáink kedélyes tréfálkozások közt hazafelé tartottak a népes utcákon.

Meghí­vások. Az FTC játékosait Marlai István, Lujza hercegnő titkára hí­vta meg automobil-utazásra és délutáni teára. Ugyancsak ő kalauzolta az FTC-belieket a francia főváros nevezetességeihez.

Kutassy őnagysága, a Párisban élő magyar művésznő, a magyar fiukat délutáni teára látta vendégül.

Táviratok. A magyar győzelemre táviratot küldött a MLSz intéző bizottsága.

A Nemzeti Sport üdvözlő és biztató táviratát is zajosan megéljenezték.

Az Excelsior francia napilap fényképésze 30 drb fényképet ajándékozott a magyar csapatnak. (Jövő szombati számunkban közölni fogunk ezek közül 3 felvételt a matchről. — Szerk.)

Bárász magyar festőművész, ki a megnyert labdát gyönyörű festményekkel diszitette, a magyarok állandó kí­sérője.

A labdán a következő képek vannak: A két kapuban a gall-kakas és a magyar turul-madár védenek. A magyar turul szétterjesztett szárnyaival védi a kaput és egy labdát kivéd. A figyelő gall-kakas kapujában három labda fekszik. A labdán két paizs is van, a francia és a magyar szí­nekkel. Bennük a dátum. Még kiegészí­tésül egy tájkép is van: a boulogne-i erdő szökőkút részlete. A labdát és a két francia zászlót hazavisszük emlékül.

Szállodánk a francia viszonyokhoz képest jobbfajta. Panasz sok van reá. Nincs fűtés. Nincsenek szekrények. Egymásba nyí­lnak a szobák. Az ágyak jók és igy pihenhetünk. Étkezés közepes; sok francia és angol étel, amely mulatságos jeleneteket okoz. A szokatlan menük miatt bizony zúgolódás is volt. Ital drága és ismeretlen a szállodában.

Kedd. A város megtekintése és bevásárlások az óriási áruházakban. Este csomagolás és 10 órakor lefekvés. Szerdán reggel 7 órakor Párist elhagytuk és Milánó felé elindultunk. (M.)

(Sport-Világ, 1911. január 7.)

MLSZ. Kivonat az intéző-bizottság 1911. évi január hó 30-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből. A páris—milano—zürichi túrán a kijelölt tartalék játékos késői lemondása folytán egy játékos útiköltsége fennmaradván, ez az összeg a magyar csapatban szerepelt Kürschner és Bródy játékosok között költségeik részbeni visszatérí­tésére egyenlő arányban megosztatik.

(Nemzeti Sport, 1911. február 5.)

M. Barette, a belga football birák egyesületének elnöke, ki a francia-magyar reprezentatí­v match bí­rája volt, hazaérkeztekor nagy örömmel referált a belga újságoknak arról, hogy a bí­ráskodásával mind a két fél, de különösen a magyar csapat, nagyon meg volt elégedve. Büszkén emlí­ti, hogy a magyar urak formálisan megkérték arra, hogy egy Budapesten lejátszandó reprezentatí­v mérkőzés vezetésére jöjjön el.

(Sport-Világ, 1911. február 11.)

*Pesti Hí­rlap, 1911. január 3.