Rumbold Gyula
A Ferencváros legendás hátvédje, a magyar labdarúgás hőskorának egyik kiemelkedő alakja.
Jó ritmusérzék, helyezkedés és finom szerelések jellemezték bámulatos játékintelligenciáját. Az első nemzetközi színvonalon jegyzett hátvédpárunk szellemi vezére. A Boráros téri grundról került az FTC-be, ahol a tizes években meghatározó hátvédkettőst alkottak Payer Imrével.
– Az ő utolérhetetlenül finom szerelései, bámulatos játékintelligenciája, helyezkedési érzéke és mindig a kellő pillanatban való beavatkozása a maximuma volt annak, amit egy bekktől elvárhatunk. Rumbold kivételes tudását egész Európa elismerte és amerre a zöld-fehér gárda járt, közfeltűnést keltett ennek a játékosnak a ragyogó tudása.
Malaky Mihály mondta ezeket Rumboldról, és ha valaki, ő ismerte, hiszen egyike volt azoknak, akik „elcsalták” az FTC-be.
A 16 éves ifjú hamarosan az egyik biztos pontja lett a csapatnak, annak a gárdának, amely ötször egymás után nyerte a bajnokságot! Még 1908-ból való ez a két – mérkőzés utáni – „bírálat”, amely az ifjú Rumboldról oly sokat elárul:
A hátvédek közül Rumbold nagyon hajlandó a kalandozásra, aminek legfényesebb bizonyítéka az, hogy hátvéd létére offside gólt lőtt! (FTC – Törekvés 6-0).
Rumbold bámulatos formában van, s néha igazán csodákat művelt. Hozzá hasonló hátvéd még nem játszott magyar csapatban! (FTC – MAC 4-3).
Ezután nem csodálható, hogy a magyar válogatottnak szinte állandó tagja volt, s ott is bizonyította tudását.
Az 1908/09-es szezonban:
Ebben az évben az egész magyar mezőny fölé nőtt. Bálványa lett még a lányoknak is ez a remek atléta-alakú, pályán, utcán egyaránt hódító külsejű hátvéd. Játékában elegáns, fölényes, magabiztos, határozott. Erőszakoskodástól mentes, egy kicsit kockázatos játéka nagyon tetszett. Labdaszedései, légtoppjai, jól időzített szerelései, egész játékmodora iskolát teremtett a Ferencvárosban és Hungler II., Korányi, Polgár, Rudas sőt bizonyos fokig Mátrai is mintha csak tőle tanult volna futballozni. „Runci” volt az első hátvéd, aki nem vagdosta a labdát vaktában. Az első, akit a bekkek közül abszolút kétlábasnak neveztek. Az első, aki technikai megoldásokkal igyekezett a zavaros helyzetekben tisztázni, nem pedig nyers erővel, pedig elég ereje lett volna ahhoz is. Szeretett egy kicsit könnyelműsködni, bravúroskodni. Ilyennek tekintették és rosszallották az előretöréseit. A pályán keresztbe, vagy oldalt, meg előre irányuló hirtelen, kitörésszerű labdavezetéseit. A futballt csak játéknak tekintette, alaposabb edzésre nem is volt kapható. Talán ennek tulajdonítható állóképességének véges volta.
Kortársa, a híres csatár fenomén, Schlosser Imre így emlékezett róla:
– Rumboldot nem tudom elfelejteni, az ő óriási klasszisa sokszor kidomborodott. Ideális bekk volt. Mindegy volt neki, hogy jobb vagy bal láb, erős volt és kitűnő technikával rendelkezett.
Mint oly sok nagyszerű sportembernek, Rumboldnak is megszakította pályafutását az első világháború. Az ott szerzett sérülések, sebesülések sora, majd a hadifogság pontot tett pályafutása végére. Festőművésznek készült, csaknem egy évet Berlinben töltött, mint művésznövendék. Már a Fradi első plakátját is ő készítette, de később iparművészként, karikaturistaként is elismert volt.
A népszerű Runci művésze volt nemcsak a futballnak, hanem az élet vásznon, papíron való ábrázolásnak, megörökítésnek, karikírozásának is.
Egy híres karikatúra festménye és egy hajdani Üllői úti plakátja a Fradi futballmúzeumban is látható.
(Nagy Béla, Hoppe László, Antal Zoltán, Hoffer József és Hegyi Tamás írásainak felhasználásával)
Pár hónappal ezelőtt egy árverési honlapon 75.000 (hetvenötezer) forintért kínáltak egy eredeti Rumbold festményt. (Nem foci, népi életkép.)
Ő az igazi legendáink egyike volt, örök Fradista, örök bajnok. Azért, ha abban az időben Angliában is elismeréssel írtak valakiről, az olyan, mintha Montrealban mondanák azt egy magyar hokisról, hogy ez aztán tud! Egyike első világklasszisainknak. Természetesen mindenkit a saját korához kell mérni, nem a maiakhoz. Ő az akkor időkben, 100 éve Európa egyik legjobb hátvédjének számított. Az, hogy sokszor előretört, sőt, gólokat is rúgott, szinte szentségtörésnek számított a maga korában, sok évtizeddel később Rudas, majd Facchetti és Schnellinger fogadtatta el, hogy egy hátvéd is lehet gólveszélyes. Tehát: szakmailag messze megelőzte korát.