Emlékszel?

Emlékszel? Volt egy mérkőzés 2003. május 30.-án, amely megváltoztatta a világot. A mi zöld-fehér világunkat. Igazából talán soha nem néztünk szembe azzal a nappal. Igazából soha nem vontuk le a tanulságokat, igazából soha nem tisztáztuk az akkori eseményeket és az odáig vezető utat. Mert ott Fradista vert Fradistát, mert ott felborult minden értékrend, minden hagyomány és tisztelet mely minket ehhez a csodálatos klubhoz köt a mai napig.

Mert azon a napon több órán át tartó tömegverekedésbe, utcai harcokba és gyújtogatásba torkollott az eredetileg bajnokavató ünnepnek szánt péntek esti FTC-Debrecen bajnoki mérkőzés. Csapatunk a papí­rforma ellenére csak második helyen végzett a bajnokságban, miután a záró fordulóban csak 0-0-ás döntetlent játszottunk, és az addig azonos pontszámmal második helyezett MTK viszont 1-0-ra nyert Újpesten.

Vajon mi váltotta ki az eseményeket? Vajon a néma szomorúság miért váltott át mérhetetlen haraggá? Erre talán soha nem kapunk választ, pedig a múltunk e sötét napját jó lenne lezárni, már csak azért is, hogy egy Debrecen elleni mérkőzés előtt, ne kelljen megválaszolatlan kérdéseket feltenni.

Emlékszel? Volt egy mérkőzés 1999. április 10.-én, mely nem változtatta meg a világot, de akik látták, azoknak olyan emlékek tódulnak fel, melyek mindig rémképpé állnak össze, ha a csapat Debrecenbe látogat. Főleg a szerdai fiaskó óta többször eszembe jut az akkori 1:6-os vereség. A mérkőzésből csak pillanatok maradtak meg, emlékszem Vincze Ottó kiállí­tására, Nagy Norbi fantasztikus kapáslövésére mely a szépí­tő gólunk volt és egy debreceni csatárra (a nevét már nem tudom), aki mesterhármast lőtt. Magam sem tudom, hogy miért ez a mérkőzés jön elő rémálmaimban, hiszen a közelmúltban, 2003 őszén is volt egy komoly 5:0-ás vereség (érdekes, hogy ezt a mérkőzést teljesen kitöröltem az agyamból), de attól kezdve, ahányszor Debrecenbe megy a csapat, ez a mérkőzés bevillan, mint egy kezdődő gyomorgörcs előjátéka.

Emlékszel? Volt egy mérkőzés 2004. május 27.-én is, mely megváltoztatta a világot. A mi zöld-fehér világunkat, hiszen a dicső történelmünk 28. bajnoki aranyát szereztük meg azon a varázslatos estén, éppen a Debrecen ellen. Ki ne emlékezne Gera szaltójára, Tököli átemelős góljára vagy Lipcsei Peti parádés szólója utáni eufórikus örömére? Vagy arra a feszült várakozásra, hogy vajon az örök ellenség győzni tud-e a Puskás stadionban? Vagy az utána kitörő boldogságra, a bajnoki serleg helikopteren való megérkezésére? Sokan ezzel zárták le az egy évvel ezelőtti történéseket.

Emlékek. Amit emléknek nevezünk, az mindig itt él, és hat időtlenül, elevenen, és formálja az életünket. Jó tudni azt is, hogy jelenlegi életünk minden pillanatát nemcsak a múltunk sugallja, hanem a jövőnk is. Tudom azt is, hogy a szí­v memóriája a rossz emlékeket megpróbálja kivetni magából, a jókat pedig önkéntelenül felnagyí­tja, s ezzel az apró csalással érjük el, hogy el tudjuk viselni az olyan fájó emlékeket, melyekre néhány gondolat erejéig emlékeztem.

Volt közte vereség, döntetlen és győzelem is. Mindhárom eredmény előfordulhat vasárnap is a következő Debrecen-Ferencváros mérkőzésen. Jó lenne nyerni, jó lenne feledtetni a szerdai fiaskót, jó lenne tovább lépni a tabellán, de éppen a múlt emlékeiben való kutakodás mutatja meg nekünk, hogy az aktuális csapat erősségétől függetlenül milyen rázós mérkőzéseket ví­vtunk a Nagyerdei-stadionban.
Most nem igénylem, hogy a vasárnapi mérkőzés olyan legyen, hogy a jövőben emlékezők azzal kezdjék a beszámolójukat, mint amivel én kezdtem a visszatekintést.

Vasárnap, 2009. szeptember 20.-án, lesz egy mérkőzés Debrecenben, melyről még nem tudjuk, hogy megfogja-e változtatni a világot. A mi zöld-fehér világunkat.

– Lalolib –