MI AZ A FAIR PLAY?

fair-play_uefa_0918

Részlet: FERENCVÁROS – GRASHOPPERS mérkőzés műsorfüzetéből (1995. november 22.)

MI AZ A FAIR PLAY?

Jó kérdés. A Bolton és Anglia hí­res középcsatárával, Nat Lofthouseval készült, 1987-ben a „The Independent”-ben megjelent interjú szerint „az összes játékos arra vágyik, hogya játék során eltalálja a »tojásaidat«, az utolsó sí­pszó elhangzása után pedig kezet rázzon, és előzékenyen megkérdezze, hogy minden rendben volt-e?”

Egy Bayer Uerdingen szurkoló válaszát Pierre Littbarski viselkedésére alapozná. Krefeldben az egyik Bundesliga-mérkőzésen az 1. FC Köln egyik védője ment egy szabadrúgást elvégezni, amikor a közönség soraiból felhangzott: „Hátrébb a labdát!”. Littbarski megállt, rávigyorgott a szurkolóra és a labdát visszavitte a szabályos helyére.

1951-ben Aldershotban, az angol harmadik ligában lejátszott mérkőzésen a hazai csapat kapusa fejsérülést szenvedett és hordágyon kellett levinni, majd röviddel később újra a helyére állt, ezután térdsérülései megint csak le kellett vinni a pályáról. A szünet után kijött az öltözőből – természetesen a fejétől a lábáig bekötözve – és csapatát parádés védésekkel 1-0-ás győzelemhez segí­tette; edzője és a gyúró egész idő alatt a kapu háta mögött álltak, és félve várták, hogy mikor fog összeesni. Az elszenvedett vereség ellenére a Nottingham Forest két játékosa vitte le őt hordágyon a pályáról.

Egy skót játékvezető 1970-ben a Texaco Kupa keretében kí­vánt mérkőzést vezetni. Megbüntette az í­r Ballymena középhátvédjét, Tom Gowdyt, de harmadszorra sem sikerült a vezetéknevét korrekten leí­rni. Ekkor Gowdy kivette kezéből a noteszát, és leí­rta helyesen a nevét.

uefa_0918

Sok játékvezető emlékszik Rick Coppens legendás esetére, amit nem lehet a Fair Play alapesetének tekinteni. A középcsatár, aki a belga bajnokságban 47 mérkőzésen 21 gólt szerzett, a Beerschot – SK Lierse meccsen egy hosszú labdát kapott a védőjétől. Mellére vette a labdát, felemelte a levegőbe és anélkül, hogy a labda leesett volna, kapásból gólt rúgott. A vonalbí­ró azonban les miatt felemelte a zászlóját. Leverten kérdezte a bí­rótól: „Ez életem legszebb gólja, valóban les volt?” A bí­ró odament a partvonalhoz, és megkérdezte a kollégáját: „Ma este van kedved egy sörhöz?” Amikor az bólintott, a bí­ró visszament a Lierse játékosához és kijelentette: „Amint látja, a vonalbí­ró azt mondta nekem, hogy a gól érvényes volt.” Néha a Fair Play egészen egyszerű, valami olyasmi, amivel hozzájárulhatunk a látványos játékhoz.

ftc-grasshopper_fuzet_199511221

-mjozef-

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK