Kubala szobrát avatják Barcelonában

Kubala László

Kubala László

Csütörtökön lesz ötvenkét éve, hogy a 45 ezer férőhelyes Les Corts-stadion helyett felépült a 100 ezres Camp Nou, amely ma is a Barcelona otthona. A bőví­tésre azért volt szükség, mert a csapat mérkőzéseinek látogatottsága megduplázódott – s a népszerűség növekedésének oka egy magyar futballista, Kubala László játéka volt. Kubala – aki a világon egyedüliként három ország válogatottjában is pályára lépett – ma is óriási népszerűségnek örvend Barcelonában, s csütörtökön nagy ünnepség keretében avatják fel a stadionban az őt ábrázoló, két méter magas szobrot.

Kubala László – aki a sporttörténelemben egyedüliként három ország válogatottjában is játszott, 1946 és 1947 kötött a csehszlovák nemzeti csapatban hatszor, 1948-ban háromszor a magyar, 1953 és 1961 kötött pedig tizennyolcszor a spanyol nemzeti együttesben szerepelt – 1927. június 10-én született Budapesten. A Ganz Mávagban lett igazolt futballista 1944-ben, de az 1945-46-os idényt már a Ferencvárosban töltötte. Az akkori politikai események miatt ezután sokat vándorolt: előbb az akkor csehszlovákiai Slovan Bratislava játékosa lett, majd visszatért Magyarországra, a Vasasba. Ezután kalandos úton Olaszországba került, ahol ott élő magyarokból szervezett csapatot. Nem is akármilyet: az együttes felkészülési meccsen legyőzte a Real Madridot, az Espanyolt és a spanyol válogatottat. 1950-ben a Barcelona játékosa lett, és több mint tí­z évet töltött a katalán csapatban. Barcelonában azóta is hatalmas tisztelet övezi: a klub centenáriumi évében, 1999-ben őt választották meg a valaha élt legjobb Barcelona-játékosnak. Ezen kí­vül a sportújságí­rók megszavazták a második legjobb spanyol játékosnak, aki a 20. században játszott, csak Alfredo Di Stefano-t találták jobbnak. A spanyol kormány a sport Nagykeresztjét adományozta neki. Most pedig szobrot kap abban a stadionban, amelyet éppen az ő játéka miatt kellett felépí­teni.

A ceremónián az MLSZ részéről két alelnök, Dunai Antal és Nemes Ferenc lesz jelen az avatáson valamint ott lesz Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke is.

MLSZ.hu

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  • Azt hiszem mindennél jellemzőbb, hogy a Ferencváros képviseletében nem lesz jelen senki. A Club kb. annyira ragaszkodik Kubala emlékéhez mint Kocsi Sanyiéhoz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK