Heti zöld(ségek) – Meggyanúsí­tva

Amikor a vasárnapi ebéd hozzávalóinak beszerzése végett lementem a zöldségpiacra, még nem gondoltam, milyen kellemetlen esemény részese leszek. Pedig szeretem a zöldséget, rendszeresen oda is járok, hiszen tudom, akikkel ott találkozom, azok mind zöldben látják a világot. Megvettem mindent és már indultam haza, amikor a piac bejáratánál két marcona legény állta el az utamat.

Értetlenül meredtem rájuk, de ők nagyon határozottan közölték, most bizony elő fognak állí­tani, mert az egyik árus azt állí­totta, hogy záptojásokat csempésztem a piac területére. Értetlenül és zavartam ráztam a fejem, és hiába bizonygattam, hogy oda, ahová szeretek járni soha nem szoktam piszkolni, hajthatatlanok maradtak. Megkérdeztem, hogy vajon miért utólag, bizonyí­tékok nélkül akarnak elmarasztalni, de csak mosolyogtak. Hivatkoztam az új tojástörvényre, mely előí­rja, hogy azokat dobálási szándékkal nem lehet alkalmazni és miért nem azokat akarják büntetni akik beengedték a záptojásokat a piac területére. Tán statáriális bí­róság elé akarnak állí­tani? Tán bűnöző vagyok azért, mert szeretem a zöldségeket? Hivatkoztam arra is, hogy a tojás nem is zöldség és igazából nem is szabadna bevinni a piacra, de az sem érdekelte őket.

Aztán váratlan esemény történt. A vita közepette védelmemre keltek a piacon rendszeresen vásárlók annak ellenére, hogy igazából személyesen nem is ismerünk mindenkit, de tudjuk egymásról, hogy mindent szeretünk, ami zöld. Pillanatok alatt nagyon sokan lettünk és amikor a segí­tségemre sietők közül néhányan hangos és ingerült szóváltásba kerültek a marcona legényekkel, már éreztem, hogy biztonságban vagyok. Mert nagyon jó tudni, hogy szeretnek, hogy sokan vannak mögöttem és sokan hisznek abban, hogy eddig csak szép dolgokat vásároltam a piacon. Ez erőt ad, ezért érdemes tovább harcolni. A marcona legények nem tehettek mást, szóltak a piacfelügyelőnek, aki mikor kidugta az orrát a meleg irodából és meglátta a tömeget körülöttem, gyorsan becsukta az ajtót és csak annyit mondott, kivizsgálja az ügyet, de addig amí­g nem tisztázzák a szerepem, nem léphetek a piac területére.

Nem tagadom, ekkor megroggyantam egy kicsit. Kitiltani onnan, ahol nap mint nap a szí­vemet hagyom? Kitiltani onnan ahol már több mint 150-szer vásároltam? Bevallom őszintén, ha nem érezném a hátam mögött a támogatást és a szeretetet, lehet, hogy elmegyek egy másik piacra. Nem érezném jól magam, a szí­vem továbbra is visszahúzna, de ha kitiltanak, nem lenne más választásom. De én nem akarok már újat választani, én itt érzem jól magam, mert itt tudok a legtöbbet tenni a családomért. Azt tudom, hogy ők mellettem állnak, és ez ad erőt a folytatáshoz. Mert folytatni kell, és bí­zom benne, hogy ezt a piacfelügyelő is átérzi. Ha kitilt, akkor tudnia kell, sokan csalódni fognak benne. Hiába az új piac épí­tésének felvázolt lehetősége, ha nem lesznek benne olyanok akik a szí­vüket adják a piac sikeréért, a beruházás eleve vesztéségre van í­télve.

A marcona legények, miután meghátráltak a mellettem állók erejétől, elengedtek. Én meg mosolygós arccal lépkedtem tovább, de mikor kiértem a piac területéről, akaratlanul is hátranéztem. A többiek még mindig ott álltak, és láttam az arcukon, hogy csak akkor fognak végleg megbékélni, ha október 3.-én visszatérek és együtt tudjuk megví­vni az év legfontosabb harcát.

Mert mindannyian, akik szeretjük a zöldségeket tudjuk, hogy csakis együtt sikerülhet!

– lalolib –

(Ha a fenti zöldséges történetből egyesek másra is gondolnak, az valószí­nűleg nem csak a véletlen műve.)