Feljegyzések a fotelból – Köszönjük, Dani!
Simának indult. Nagyon is simának. Talán ez volt a baj. A csapat elhitte az első félidős játszadozás után, hogy itt minden további erőlködés nélkül hozzuk a mérkőzést. Amit joggal is hitetett, hiszen a mai Kecskemét az első félidőben nem nagyon ütötte meg az NB I-s szintet. Pedig a múltban általában szenvedtünk Kecskeméten, az eddig 7 mérkőzésből (ebből 5 volt NB I-s) csupán egyet sikerült megnyerni. Ehhez jött még a nem éppen sikeres Európa Liga szereplésünk, de azt már megtanultuk, hogy „arrafelé” más fajta játékot játszanak mint a magyar élvonalban. Ezért sem voltam túlságos ideges a mérkőzés előtt és bár nehéz, küszködős meccsre számítottam, de úgy gondoltam – főleg a tavaszi szereplésünk okán -, hogy végül is 3 ponttal fogunk távozni Kecskemétről. Arra meg nem nagyon számoltam, hogy a hazai lila-fehérek olyan első félidőt produkálnak, mely még edzőmeccsnek is rossz volt. Az első pillanattól kezdve támadólag léptünk fel, a Kecskemét talán a 30. perc tájékán találkozott először a labdával, amikor már vezettünk 1:0-ra, egy kombinatív Gera-Böde összjáték után. Dani majdnem szétszaggatta a hálót, a lövésben benne lehetett minden dühe és bizonyítása vágya.
Az persze érdekes és nagyon is tanulságos volt, ahogy Thomas Doll összeállította a kezdőt, mely több ponton is eltért az elmúlt hetek csapatától. Dilaver visszakerült a jobbhátvéd posztjára, Bönig visszafoglalta balhátvéd pozícióját, Kukuruzovic bár „papíron” szűrőt játszott, de inkább támadó középpályásként szerepelt, Gerzson baloldalra húzódva próbált befele mozogni és Böde Dani is elfoglalta a „9-s” mezt, mely mindig is rá volt szabva. Vajon mi indokolta a váltást? Tán Doll a magyar bajnoki mezőnyhöz igazította a csapatot? Ha így van – és szinte biztosra veszem, hogy igen – akkor jól kalkulált.
Azzal persze ő sem számolhatott, hogy a hazai csapat az első félidőben ijedt nyusziként kergeti a labdát és bár több alkalommal próbálta gyorsabb játékra ösztönözni a játékosokat, de belül biztosan érezhette, hogy Böde gólja után már zsebben hever a három pont.
Azt nem tudhatom, hogy a szünetben mi hangozhatott el az öltözőkben, bár azt nem nehéz kitalálni, hogy a kecskeméti zenghetett az edzői „intelmektől”. Nálunk Doll biztosan gyorsabb játékot kért és lehetőleg egy gólocskát is, hogy ne folytatódjon már a tavaszi 1:0-s hadjárat. Kérni vagy utasítani azt lehet, de a többi már a játékosokon múlik. A második 45 perc is Fradi helyzettel indult (ki más mint Böde), amit valószínűleg annyira megnyugtatta a csapatot, hogy nem vették észre, hogy a Kecskemét egyre bátrabban játszik. Támadjanak, úgy sem fognak még kapura sem lőni – gondolhatták békés „szunyókálás” közepette. Majd jött egy kapufa, majd még egy helyzet amit tetézett egy buta védelmi hiba, mely után a kecskeméti játékos olyan szerencsétlenül ért a labdához, hogy az végül is a kapunkban kötött ki.
Ki is vert egyből a verejték. Doll is megérezte a bajt és cserékkel próbált frissíteni (nem mintha elfáradtak volna) a csapaton. Jött Lauth, szerencsére nem Böde helyett, így két középcsatárral próbáltuk kijavítani az elaludt vezetésünket. A csatár-kettős hamar be is bizonyította, hogy talán érdemes lenne őket együtt játszatni, hiszen a 76. percben remek összjáték után Böde mellel tette Lauth elé, aki félfordulatból, lágyan visszaemelte Dani fejére, aki még meg is nézte magának a jobb sarkot és „pimaszul” bebólintotta a pöttyöst. Ezzel vissza is állt a világ rendje, a hazaiak bár próbálkoztak, de azokban nem volt átütő erő. Daniban még volt, igaz ehhez kellett egy lassan szokásossá váló lila-fehér hátvéd elcsúszása, de utána az a nyugodtság mely a harmadik gólját jelentette (mesterhármas!), melynek már régen örülhettünk, nem is emlékszem rá mikor volt utoljára, de majd szerkesztőtársam megmondja – ennek ő a tudója), igazi mestermunka volt.
3:1, végül is biztos győzelem, bár volt olyan 20 perce a mérkőzésnek, amit szépen átaludtunk és majdnem elszúrtuk. Azt most még nehéz lenne megmondani, hogy ez vajon mire lesz elég a jövőben. Túl nagy jósnak persze nem kell lenni ahhoz, hogy megállapítsuk, a bajnoki mezőny felét simán fogjuk verni. Még az is lehet, hogy könnyebben mint tavasszal. Inkább az a kérdés, hogy ez vajon annak tudható be, hogy erősödtünk, vagy annak, hogy a mezőny ennyire kettészakadt. Erre meg már csak a III. Szentély átadása után kapunk választ, hiszen jövő héten a Pápa sem okozhat gondot, persze csak akkor, ha nem lesz ismét álomba ringató 20 percünk.
Mert attól kirázott a hideg. Még jó, hogy volt egy Böde Danink, aki éppen akkor ébredt fel, amikor nagyon szükségünk volt rá.
Köszönjük Dani!
11 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Köszönjük, Dani! bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Nem láttam a meccset ,mert a Családom meglátogatott külföldön.
0:1-ig követtem a ,meccset.
A leírtakból összegezve nem maradtam le sok mindenről.Tudom,hogy a pénz a mozgatórugó,de kellene egy normális csatár, és nem alibi igazolásokat csinálni.-meg kellett volna Leonardo-t és Jennert tartani, bármilyen balhésak is voltak és a maradék pénzt ,amiért az összes többi játékost vettük egy csatárra költeni.Bár lehet,hogy abból is csak egy „kutyaütő” jött volna ki.
Mert sajnos az El meccs is megmutatta,hogy megint megjártuk…
Hajrá Fradi
4. bekezdésben: *kapura = kapufa (bár a magyar nyelv szépségét adja, hogy még így is értelmes, hiszen a kapufa is kapura tartó lövés volt). 😉
Két megjegyzés:
1, Böde „tehermentesítését” be kellene fejezni és az NB I-ben rugdosná a gólokat. (Sosem lesz nemzetközi szintű futballista, de magyar csapat sem lesz az a következő 20 évben.)
2, Ellenfelünk játékerejéről: feltehetően búcsúztak volna a Sliema ellen az EL-ből.
Azért , azt el kell ismerni, hogy Doll mester ismeri a szakmáját, ismeri játékosai lehetőségeit, a csapat lehetőségeit, ismeri a nemzetközi és a magyar valóságot is már. Ez látszik abban is, hogy milyen játékot játszatott a Rijeka ellen, hogy állította össze a csapatot és mi volt a minimális cél, amit ugye nem sikerült elérni , ami – ha a két tizenegyestől elvonatkoztatunk – akár össze is jöhetett volna. A magyar valóság már más, itt már más szellemben , más csapatrészben, összeállításban kell pályára lépni és ezt is megoldotta a mester, bár a „mindenhez értő” szurkoló látja még a hiányosságokat, hibákat is, de azért látszik, hogy lesz itt erő, henger, lendület, csak tartson ki sokáig. Cukic-ot várom még a csapatba, szerintem van helye a középpályán.
Sajnos nem láttam a mérkőzést,de nagyon örülök. Szeretném tudni,mert eddig még senki nem írt róla,hogy szeretett Gera Zoli ,hogy játszott ?
Kedves Gabriella!
Vegyes a kép. Adott egy nagyszerű gólpasszt Bödének, küzdött, hajtott amíg bírta erővel. Volt még igazi Gerzsonos ollózás is, de az nem jelentett veszélyt a kapura. Az látszik, hogy még mindig sok van a lábában, de idő kell, hogy összeszokjon a többiekkel.
Gerával kapcsolatban mindenkinek
Nekem Bödén kívül Kukuruzovic játéka tetszett, nagyon hasznosan és jól is játszott.
Tulajdonképpen az történt, amit vártam – mondhatjuk azt is, amitől féltem. Nem akartam megírni, de egy alakuló csapat, felkészülés nélkül, egy másik dimenzióban… sok jót nem igért.
A hazai dimenzióban – és közel egy hónap felkészülés („felkészülés”) után – bebizonyítottuk, hogy a „hírös városban” is tudunk győzni. Persze, ehhez kellettt Böde valamint az egymást váltó Gera és Lauth.
Egyébként 3 gólt bajnoki meccsen egy játékosunk utoljára 2013. április 13-án lőtt. AZ Egernek – természetesen Böde Dani.
Kedves Imre bátyám!
Annyit helyesbítenék, hogy nem az Egernek, hanem a Siófok ellen szerezte Dani a mesterhármast. Ezt onnan tudom, hogy közben K@rcsi kitette a Fradi mesterlövészeiről készült kimutatását. 🙂
Sőt már azt is tudom, hogy ez a 225. mesterhármasunk volt a történelmünk során.
Egy nagyon fontos dolgot elfelejtettem a múlt hétről. Mert ugye a bajnokság végefelé azt írtam volt: a legnegyobb öröm az lenne idén, ha idősebbik unkámat felvennék az egyetemre. jelentem: megtörtént.
Nagyon kellett a Ferencví rosnak, a jí tékosoknak, az edzônek no meg a szurkolòknak is ez a lelketoldò- és oltò gyözelem.
Nem csak Böde hí rom gòlja, hanem a Dibusz arcí ròl bemutatott – a TV-ben közvetìtetett – nagy sòhajeresztés és megkönnyebbülés, ùgy gondolom, szinte minden szurkolò lelkinyomí sí t is megkönnyebbìthette, foglalta össze ezt a talí lkozòt két különbözô képben.
Nem szabad leìrni sem egy „tehermentesìtendô“ jí tékost, sem egy vakmerô edzôt, sem egy botladozò csapatot, hiszen amit most a Fradi bemutatott, az mí r sokkal, de sokkal jobb az eddig lí tottakní l. Remélem nem csak zöld szemüveggel néztem a meccset.
De nem elég ezzel, még javìthat a csapat is még. Ha ìgy folytatòdik nagyon érdekes bajnoksí g ví r rí nk, melynek bí r – valòszìnüleg nem lesz az a nivòja mint nyugaton – de, anní l emberibb arca.
Nagyon tetszett Böde Dí niel az elsô percektôl fogva valò jí tszattatí sa. Nem, egy Böde Dí nielt nem olyan könnyû leìrni.
Nem nemzeti tragédia egy veszteség, ha az ember tudja, hogy tanulnak belôle a fiùk és az edzô.
Bevallom, a mí sodik félidôben, amikor a Kecskemét feljött és gòlt és kapufí t és ziccert hagyott ki, akkor azt gondoltam, hogy most vége. Fordulni fog a kép. De nem ùgy történt.
A csapat valamit tett, amit eddig nem tett. ítkapcsolt, az ùj helyzethez alkalmazkodví n, és a védekezésbôl tí madí s lett és még két gòl született.
A csapat lí tszòlag jobban jí tszik együtt és nem csak egyéni megoldí sokkal pròbí l í ttörni középen.
Szép volt lí tni, hogy az edzô még sem vonta meg a bizalmí t, sem Böde-tòl, sem Lauth-tòl. És – érdekes mòdon – pont ennek a két jí tékosnak az össjí téka hozta meg a mí sodik gòlt.
Programatikus a jövôre célzò jelkép lenne ?
Bennem is felmerült, hogy talán meg lehetne próbálni őket együtt játszatni. Mivel tipikus futó játékosunk egyedül Somália, így egy 4-4-2 felállásban „elférnének” egymás mellett.