MegDOL(L)gozott győzelem 8.0
Amióta Thomas Doll ül a Fradi kispadján ha jól emlékszem egyszer már elsütöttem ezt a címet, de talán azért nem kapok feddést, ha saját magamat plagizálom. Ha kapnék is érte némi büntetést most azt is felvállalnám, legfeljebb térdre rogyva könyörögnék a büntető hivatal munkatársának, hogy én ártatlan vagyok és csak a német mester iránt érzett töretlen bizalmam és tiszteletem vitt arra, hogy újra „számra” vegyem a nevét. Mert amit a 215. derbin Thomas Doll edzőként, taktikusként, parancsnokként, karmesterként és emberként produkált, az örökké emlékezetes marad. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy egy derbit megnyerni mindig többet jelent három pontnál, mivel az úgy ivódik be a Fradista lelkünkbe mint az első szerelem semmivel sem pótolható varázsa. És ahogy kamaszkorunk legszebb nyaráról, úgy a mai derbiről sem könnyű papírra vetni azokat az érzéseket, melyeket ha nem élünk át teljes lényünkkel pillanatok alatt válhatnak köddé. A mérkőzés során olyan hullámvasútban ültünk, hogy annak minden pillanatát még a világ egyik „leggonoszabb” játékszere, a ohiói Cedar Point is megirigyelhette volna. Volt itt kérem 90 fokos ereszkedő szakasz, lélekölő zuhanás és egyéb csalafintaságok, melyek garantáltan megviselték az utasok gyomrát (főleg az enyémet, de az egy másik történet).
Pokol és menny. Bár nem vagyok a vallástörténet ismerője, de valahol olvastam, hogy a 18. században egy svéd tudós fogalmazta meg először a „Menny és Pokol” teológiai tanait, amit a szombat esti derbi zöld-fehér mezben tökéletes felülírt. Ha most újpesti szurkoló lennék (brrrrrrrrrrrrr…kirázott a hideg még a gondolattól is), akkor nem kéne fordítva idéznem a kiváló gondolkodót. De szerencsére jó családba születtem, így a zöld-fehér szemüvegem először a pokol sötét bugyraiba kell, hogy szétnézzek és magyarázatot találjak az első félidő játékára. Eddig egyedül László Csaba próbálta kitalálni a Fradi ellenszerét – az MTK-nak egy félidőn keresztül sikerült is, de utána elfogyott az erő. A Dózsa (maradjunk a „hivatalos” megnevezésnél) mestere annyiban fejlesztette tovább László taktikáját, hogy a szélek lezárása mellé feltolta a védekezést és egy kemény, brusztolós, sokat futó (legalábbis magyar szinten) focit rendelt meg a játékosaitól, akik amíg bírták erővel és szuflával, sikerrel ölték meg a Fradi játékát.
Ehhez persze kellett a villámgyors gól is, amit a dózsások olyan örömmel fogadtak, hogy legszívesebben minden játékos előkapta volna a mobilját egy selfie erejéig, hogy megörökítsék azt a pillanatot, amikor egy magyar csapat előnybe kerül a Fradival szemben. Most egy kicsit csóválom a fejem, hiszen már múltkor megfogadtam, hogy megpróbálok a földön maradni és elkerülni a nagyobb arcú megnyilvánulásokat, de egy derbigyőzelem után ennyi még belefér (valószínűleg még több is bele fog férni). Ráadásul ami tény, az tény: lassan egy éve kerültünk utoljára hátrányba… Ebből kifolyólag meg is zavarodtunk rendesen, a hazaiak 25 percen át uralták is játékot, nekünk addig egyetlen felvillanásunk volt, igaz, az teljesen más színezetet adhatott volna az első félidőnek. De néhány perccel a szenegáli „óriás” gólja után Varga kihagyta azt, amit illett volna értékesíteni. Ezért találgatni sem érdemes (mi lett volna ha), inkább gyorsan felejtsük el ezt az időszakot (bár tanulsága azért van) és zárjuk le úgy az első félidőt, hogy bizony volt ennél sokkal jobb is.
Az még hozzátartozik az első 45 perc krónikájához, hogy a 37. percben előbb Böde, majd Dilaver is helyzetbe került, de mindkettő kimaradt és bár a félidő második felében már valamivel jobban játszottunk, de ez még „nem volt az igazi”. A pokol tornácán akkor még nem vettük észre, hogy a dózsa „kegyetlen” taktikája kezdi éreztetni a kivezető utat a fortyogó üstből – tömören fogalmazva, nem bírták a saját maguk által diktált tempót. Azt nem tudom, hogy a szünetben mit mondhatott Thomas Doll az öltözőben, de az tény, hogy a második 45 percet úgy kezdtük el, hogy felfaljuk a lilákat, mint Godzilla Tokió vagy éppenséggel Los Angeles lakosságát, attól függően, hogy a szörnyella bácsit éppenséggel melyik ország filmesítette meg (ez lenne a második versenyszámom a Háry János nagyotmondó versenyen). Az persze tény, hogy átvettük az irányítást, és a saját kapuja elé szegecseltük a lilákat, de azért olyan egetverő offenzíváról nem regélhetünk. Annyit elértünk, hogy a lilák mester kénytelen volt változtatni a hadrenden, át is állt ötvédős rendszerre, miközben Herist eggyel előrébb rendelte biztonsági szűrőnek.
És akkor jött Thomas Doll és Böde Dani. A mester már többször bebizonyította, hogy nagyon érzi ezt a játékot, hogy remekül tud reagálni a pályán történtekre és bár néha nagyon is „kiszámíthatónak” tűnik, de ez csak abból adódik, hogy lassan már a szurkolók is kezdik érteni (persze csak utána) azokat a történéseket melyeket a mester egy mágus képességével előre lát. Az első félidő vége felé volt egy pillanata amikor azt éreztem, hogy már a ő is feladja. Mappáját magához szorítva meredten ült a kispadon – akkor bizony megrémültem, melyben nagy szerepe volt a hátrányunknak is, hiszen tudhattam volna, Thomas Doll nem szokott megijedni, a pillanatnyi „magány” már a szünetbeli eligazításnak szólt, a fejében már biztos összerakta a mondókáját és azt a taktikát is láthatta maga előtt, mely végül is a csodás feltámadáshoz vezetett.
Előtte még Böde egyenlíthetett volna, majd újfent Varga hagyta ki azt, amiért régen még a megyei első osztályban is felnégyelték a csatárt és kitűzték a pálya négy sarkára elrettentés gyanánt. Fogyott az idő és a türelem is, őszintén a második félidő 65. perce táján már elkönyveltem a vereséget és azon kezdtem el morfondírozni, hogy ezt vajon miként is „magyarázom” majd el. A mester biztos látta rajtam a rémületet, szegény fotelszurkoló már teljesen elfelejtette hogyan és mit is kell írnia egy vereség után, ezért totális offenzívát hirdetett. Először jött Radó, majd Sesták és Busai. Átálltunk háromvédős rendszerre, melynek az addig jól játszó Ramirez lett az „áldozata”, de milyen áldozata! Ahogy lement és ahogy Leo kiment a balhátvéd helyére, máris abból a kiváló bal lábból indult el az egyenlítésünk. Nem néztem még utána, de talán a negyedik olyan indítása, ívelése, beadása volt Leonak melyből gólt értünk el. Melyhez újfent (szintén nem először) kellett Böde Dani.
Még csak szállt Leo beadása, de Dani már ellépett a védőjétől, gondosan megigazította csinos kis szakállát, talán még Balajczára is kacsintott, majd szokásához híven egy kissé kitekerte a nyakát és úgy bólintott a bal sarokba, hogy azt tanítani kéne az akadémiákon. Az egyenlítés után már csak egy kérdés maradt hátra: megelégszünk-e a döntetlennel, vagy tovább feszülünk és végleg elhagyva a pokol tornácát, Kassai hármas sípszava után a mennyország napos tengerpartján sütkérezünk. A mester és a csapat a sütkérezést választotta. Azt nem tudhatom, hogy ebben játszott-e bármi szerepet is a 2014 tavaszi mérkőzés (biztosan nem, de jó dolog eljátszani a gondolattal), de forgatókönyvet hibátlanul lekopíroztuk. Akkor a 88. percben egy örökké emlékezetes Leonardo szóló adta kegyelemdöfést a lilák szívébe, tegnap este meg Böde Dani varázsolt egy „vargazolit”. Busai szerzett harcosan labdát, passz Sestákhoz, aki elfutott a szélen, a beadás előtt küldött egy gyors táviratot Daninak, aki meg sem várta „jön a labda. stop.” üzenetet, újfent egy lépés hátra lépett, majd félfordulattal, kapásból kilőtte a hosszú sarkot. Parádés gól, parádés mozdulat! Dani már 10 gólnál jár (zöld-fehérben eddig 80-at termelt!) és ha megkeressük a replay gombot, akkor az egyik szebb, mint a másik!
8/8, 19-3 és 9 pont előny 8 forduló után. Elképesztő széria, ilyent utoljára minden idők egyik legjobb Fradija produkált 1967-ben. Egyetlen gólocskával lemaradt a jelen (akkor 20:3 volt a gólarány), de pontelőnyben „nálunk” az előny. 1967-ban „átkonvertálva” 5 pont volt az előnyünk a második Vasassal szemben, a jelenben meg már 9 a Haladás előtt, no meg 13 pont a Loki és 18 (!!!) pont a Videoton előtt. Most a múlt tisztelete miatt visszafogom magam és óvatosan fogalmazom, hiszen bármennyire is kiváló a mostani teljesítményünk, azért a jelen csapata még messze van Lakat mester legendás csapatától.
A 215. derbi is emlékezetes marad. Volt küzdelem, helyenként játék is bár abból kevesebb, volt görögtűz és füstfelhő (lehet nyitni a pénzes zsákot, jön majd a csekk), két remek szakember ült a kispadon, melyből a miénk került ki győztesen, és a végén csattant az ostor, jött Böde Dani és minden újra teljes fényében ragyog. Talán egy kicsit „bőlére” engedtem a mai fotelt, de bízom szerkesztőtársam jóindulatában és nem fogja megvágni az „emelkedettebb” részeket, de egy győztes derbi után ki törődik itt az első félidő tanulságaival?
A győzelem után csak a szépre szabad emlékezni. Shakespeare Minden jó, ha jó a vége vígjátékának a végén így búcsúzik a közönségtől:
„Darabunknak vége; koldus a király:
Jó vége lőn, ha tetszéstekre vál?
S ha ezt a tetszést tapsotok kimondta,
Versenyve küzdünk érte mink naponta”
Én meg a taps mellé kiálltok egy földet rengető Hajrá, Fradi!-t is.
23 hozzászólás a(z) MegDOL(L)gozott győzelem 8.0 bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Kedves Lakatos László !
Örülök,hogy bemutatkozott.Szomorú vagyok,hogy egyáltalán feltételezte rólam,hogy a piacon fogadást kötök az ellenfél szurkolóival !Igen,szoktam provokálni és fiktív eseményeket írni,csupán azért,hogy mi lesz a reakció.Most is sikerült, nem tévedtem a megérzéseimben.Ha,igaz lett volna!! nem tudom,hogy milyen vétséget követtem volna el.Az ellenfél szurkolói is emberek,még akkor is, ha nem az én világom.Ez vonatkozik a Fradi egyes szurkolóira is.Maradjunk annyiba,hogy kíméljük meg egymást,Önnek nem kell az én hozzászólásomat,én meg nem fogom az Ön írását olvasni ami ritkán volt.Maradok a Károly és a József oldalán,mert ott valóban a mérkőzésekről,a játékosokról az élő és az elhunyt kedvencekről tájékoztat magas színvonalon.Mivel engem csak a Fradi múltja, jelene és a jövője érdekel ennél jobb, tiszteletet adó és egyben szórakoztató írásokat nem találok.Sajnos azt tapasztalom,hogy kevés a hozzászólás ami értékelné a kiváló munkájukat.Harag nélkül, üdvözletem küldöm.Hajrá Fradi és erőt, egészséget az edzőnek a nehéz munkájához.
ui.a lányommal valóban az Újpesti piacon voltunk és lángost ettünk( ami bűn rossz volt ) és a hentesnél a sorban állás közben hallgattam az elmúlt szezon Újpest-Fradi mérkőzés előtti készülődést az újpestiek részéről.Félelmetes volt a megnyilvánulásuk.A hangadó a hentes volt és mikor már 5-0 nál tartottak,nem tudtam megállni,hogy ne kérdezzem meg,mi van akkor,ha a Fradi győz ? válasz,nagy nevetés és a hentes azt mondta,ha így lesz a jövőhéten bármit veszek nem kell fizetni érte.Mi lett az eredmény ? én azóta nem járok ahhoz a henteshez.
Kedves Gabriella!
Nem értem a hozzászólását, de ha esetleg megsértettem volna, akkor bocsánatot kérek. Őszintén nagyon kedves történetnek tartottam a piaci esetet attól függetlenül, hogy valós vagy kitalált történetről volt szó. Azért is reagáltam rá, mert mikor olvastam jót derültem rajta.
Bár megkért, hogy „kíméljen” meg a hozzászólásaimtól, mégis úgy gondoltam, muszáj válaszolnom, mert félreértett és nem szeretném ha rossz tüske maradna Önben velem kapcsolatban.
A TempóFradit hárman szerkesztjük, köztük vagyok én is. Biztosan emlékszik rá, de például az 1938-as VB ezüstről szóló több részes sorozatot (melyhez Ön is elismerően szólt hozzá) én követtem el. Ezentúl még több száz írásom található meg az oldalon (természetesen szerkesztőtársaim segítségével), melyekből csak egy kis szelet a Fotelszurkoló.
Én továbbra is tisztelni fogom és továbbra is el fogom olvasni a kommentjeit, de a jövőben be fogom tartani a kérését.
Tisztelettel,
Lakatos László (Lalolib)
Őszintén szólva nem értem, hogy hogyan lehetett félreérteni a hivatkozott hozzászólásodat. És én azon évtizedek alatt, amíg publikációim a nagyobb nyilvánosság számára is hozzáférhetőek voltak, és kaptam nemegyszer rosszindulatú (sőt akkoriban veszélyesnek is tekinthető) támadásokat is, megtanultam, hogy a legrosszabb reagálás a sértődés. Főleg a nyilvánosság előtt. Az embernek – ha már feltétlenül szükségesnek tartja – az ilyet előbb négyszemközt célszerű tisztáznia.
Szerintem – ha már így alakult – célszerű lenne az egészet törölni. Bár LLG hozzászólása olyan jó és szellemes, hogy kár lenne. Amúgy pedig mi rossz van abban, ha egy hangsúlyozottan magánember fogadást köt valamire???
Kedves László !
szívesen válaszolnék,de nyilvánosan nem akarok,mert mindig van egy harmadik aki kéretlenül hozzászól.és ez engem nagyon bosszant.Egyáltalán nem sértődtem meg, nem szoktam, sajnálom,hogy nem tudom az email címét,mert akkor ott írnám meg ami miatt írtam.Máskülönben tudom,hogy az egyik szerkesztője az oldalnak,de ne kívánja,hogy hasra essek a nagysága előtt:)
Lalolib (úgyis mint Lakatos László) e-mail címe megtalálható a Honlapon a Szerkesztőség cím alatt…
Kedves Gabriella, kéretlen hozzászólóként én is beleszólok, nem szemtelenségből, csak értetlenségből: nem értem ugyan, Lalolib miért volt sértő Ön felé, de én úgy éreztem, hogy mint legendánk családtagját, itt Önt maximális tisztelet vette és veszi körül, ezért nem is értem, mivel érdemelte ki mind az oldal szerkesztője, mind akár a többi kéretlen beleszóló ezt a sértett támadást, én mindenesetre annyit szeretnék tisztelettel kérni, tisztázzák a félreértéseket, mert rosszul érzem magam – s talán nemcsak én egyedül -, hogy a törzskommentelők már-már családias oldala hangulatának megromlásától, levegőjének felesleges szikrázásától. És utána szeretettel várnám mindnyájuk bejegyzéseit, hozzászólásait, közös örömeink, közös bánataink, közös emlékeink megosztását, felidézését, abban a valószerűtlenül idilli közegben, ami eddig jellemzett itt bennünket.
Kedves szurkolòtí rsak
Mí r mindent megìrtatok. Nem marad mí s csakis egy pí r megjegyzés.
„Ami nem öl meg minket, az erôsebbé tesz bennünket”. Ezt szabadon a németbôl fordìtottam és valahogy alí hùzza is a lí tottakat. A lilí k taktikí ja a megfojtí s megpròbí lí sa Volt. Nem mindig sportszerû mòdon folyamodtak alkalom adtí n elég durva megakadí lyozí sokhoz. (Radò sokat szenvedett).
Nagy ídí m tetszett, ahogy ez a fiù bí r némi nyomí s alatt mégis mindent beleadott abba, hogy helytí lljon és hasznos legyen a csapat részére.
Le a kalapal Doll edzô taktikai hùzí sai elôtt.
Ahogy ez az ember örülni tud a Fradi sikerének !! Mintha Magyarorszí gon született volna.
Szép Volt fiùk. A Fradi-szìv örült.
A lilí k meg kilôték a szögletzí szlòkat.
Nagyon jó írás, szokás szerint, lalolibtől … persze, győzelem után minden cikk jó … 😆 … főleg az „örök ellent” legyűrni”, saját pályáján, idegenben, vesztésről fordítva, a meccs legvégén … ennél nagyobb dramaturgia nincs is a Földön! Hát ennél már tényleg csak 2 nagyobb élmény van a világban: 1./ mikor az embernek gyereke születik, 2./ mikor végre kettesben maradhat „Micikével” :- 🙂
Nagy nap volt ez a tegnapi! Az meg, hogy a teljesítményünk kezdi utolérni az általam örökre utolérhetetlennek vélt ’67-es csapatét, no, az meg tényleg szinte hihetetlen!
Drága barátom, biztos vagyok benne, hogy ugyanazt éreztük a lefújás után 🙂
Vignjevicről feltételeztem egyedül, hogy képes megnehezíteni, elrontani a játékunkat. Mindent meg is tett, szerintem a maximumot hozta ki, ebből a mennyei szinten is közepes keretből. Még a szerencse is (meg Kassai és a partjelzője, szerintem bedobással kellett volna jönnünk a szöglet előtt) érte őket, hogy a semmiből szereztek egy gólt. Ebben Dénest is hibásnak éreztem. Ettől belelkesedtek és erőn felül teljesítve, belementek abba az öngyilkos játékba, ami később a vesztüket is okozta. Többet akartak futni nálunk.
Én már az első félidő végén is úgy láttam, hogy irányítjuk az eseményeket, minden percben az egyenlítő gólt vártam. Jött a 2. félidő. Doll húzásait remekül leírtad, ehhez nem is tudok mit hozzátenni. Böde meg ismét igazolta, hogy a legjobb honi csatár jelenleg.
A jövőhéten biztosan találkozunk. Remélem szép lassan mindenki rájön, hogy ez a csapat több nézőt érdemel. Titokban egy nagyobb gólarányú győzelemben is reménykedem, benne van a fiúkban. Hajrá Fradi!
Tegnap este minden Fradista ugyanazt érezte, ebben biztos vagyok. Nagyon egyre jár az agyunk – de ezen vajon miért is nem csodálkozom? 🙂
Szombaton találkozunk, eddig is ott volt a helyünk és ezután is ott lesz. Szenvedtünk mi végig számtalan meccset az elmúlt években, egy kis jóság nekünk is jár.
Abban sajnos nem vagyok biztos, hogy sokkal többen leszünk mint eddig. Egyedül ez a szívfájdalmam, mert ha ez a csapat nem érdemli meg, hogy mellettük álljunk, akkor itt sokkal mélyebb problémák húzódnak a háttérben. Eddig nem nagyon foglaltam állást és igazán most sem szeretnék, hiszen mindenki maga dönt, de elnézve a kinti szurkolást, vegyes érzéseim vannak. Van ami nagyon nem tetszik és ha ezekről nem tudnak lemondani, akkor sajnos továbbra is kint fognak maradni. Pedig biztos vagyok benne, hogy a többség „beállna a sorba”, csak szolidaritásból, betyárbecsületből felvállalják, hogy megszakadjon a szívük.
Már megint hasra esel egy : „Szaaaaaaaaros edzőmeccstől” 😛 😀 😛 😀 😉
Nekünk 8!!! Örültem, hogy megint volt tartásunk, hogy ilyen taktikai húzások jöttek be(Leo a szélre, Sesták jobbra, 1-1 gólpassz, Böde remek megmozdulásaival a végén..)
hogy fordítani tudtunk, hogy a lila szelfi a szépítésről szól majd a facebookon:)
Azt viszont valóban nem árt megjegyezni, hogy a lilákok továbbra is képtelenek veszíteni.
A szerb mentalitás süt a játékosokból(lásd még: Radó Andris lerúgása) és Balogh meg az edzőjük nyilatkozata, melyek szerint ők voltak a jobbak: finoman szólva is röhejesek.
Azért a józan ítélőképesség nagy erény ám uraim! A meccs 80 százalékában mi támadtunk, a helyzetek arány 8-3 NEM oda, a góljuk szabálytalan volt (Nalepát kilökték a labda alól, hahó Kassai spori…!) És még Doll mondta azt, hogy a döntetlen is jogos lett volna, meg dícsérte a valóban masszív ellenfelet!!! Sportszerűségből továbbra is szekunda a Megyeri útiaknak, a mieinknek további jó sorozatnyújtást kívánok!!!
Még a nap is szebben sütött vasárnap! Nagyszerű győzelem volt, így kell küzdeni, hajtani. Doll rendkívül jól cserélt, ami nem volt mindig jellemző rá. Gratulálok az edzőnknek és a csapat minden játékosának. Mindenki az arénába a békéscsabai lila-fehérek elleni találkozón!
Értem én, hogy sportlapok osztályozása csak egy játék, de hogyan lehet a Dózsa átlagosztályzata 4.2, míg a Fradié 3.7?
Értem, hogy nem érted. Már évtizedekkel ezelőtt rájöttem, hogy az újságírók „nem azt a meccset nézik”, illetve ugyanazt, csak más szemüveggel. Részletesen majd jön az ‘Emlékezetes”-ben. Egyébként az általunk akkor már évek óta ismert LTK-val nem értettük egyet, főleg a feleségem.
Mert értenek hozzá. A Balogh fiú is megmondta, hogy jobb volt a dózsa. A szakértők meg elhitték neki.
Ami „játékot” illeti. A szezon végén mégis csak ez alapján hirdetnek rangsorokat. A végén meg majd simán nyerjük a bajnokságot, az „álom 11-ben” meg nem lesz Fradi játékos.
A Fradin belüli osztályzatok is teljesen „torzak”. Csak azért nem részletezem, mert egyik játékosunkat sem akarom bántani a szép győzelem után.
Gondolom szokás szerint a dózsás tudósítót küldték ki a meccsre, ahogy szokták.
Csak egy dolgot szeretnék aláhúzni, amit Böde Dani is nyilatkozott a meccs után: „… mindenáron győzni akartunk!…” Igen!!! Hajrá Fradi!!!!
😀
Hát most én is plagizálok magamtól. Nagyon vártam a „tisztes irodalmi és történelmi háttérrel felvértezve, szellemes humorral fűszerezve” készült beszámolódat. (Te jó ég – villant belém – mi lesz jövő héten, amikor Csabáról nem lesz TV-közvetítés, csak néhány nap múlva adják majd felvételéről a meccset..)
Ám maradjunk a mainál, amikoris a „lilákok” rekord idő alatt zuhantak le a mennyből a pokolba. Nekem két Albert-stadionbéli meccs villant be: a Pécs elleni 3:2 (akkor még szegény Dibusz volt Böde Dani áldozata), és az utolsó ottani bajnoki, amikor mindenidők legfradistább szerb játékos küldte a poklok fenekére őket.
De elég a nosztalgiázásból. Hát a ennek a meccsnek is meg volt a dramaturgiája. Az a gól a legelején… No, úgy kellett nekem (is), mint a felvidéki üveges atyafinak (én még kisgyerekkoromban láttam ilyet, meg drótosat is) a hanyattesés. Ugyanakkor azonban valahogy bíztam abban, hogy a második félidőre elfogy a szuflájuk. Úgy is lett. Pedig Vignyevics mester, akit én a legjobb NB I-es edző közé sorolok, mindent megpróbált. DE a mieinknek egyrészt jobb az erőnlétük. Másrészt vannak (legalábbis hazai szinten) kiemelkedő játékosaink. Harmadrészt az „ezernyelvű egyszívű brigád”– no jó, csak hat vagy hét nyelvű, attól függően, hogy Leo portugál anyanyelvét is ide számítjuk-e – csapatként is nagyot alkotott. Mert bár a lilák lelombozódott játékosa azt mondta, hogy „csak egy Bödényivel” volt jobb a Fradi, valójában CSAPATKÉNT nőttünk föléjük.
Tegnap Doll mester munkájának újabb lépcsőfokát láthattuk: menet közben simán játékrendszert válthattunk, és a végén HÉT támadóval rohamoztuk az újpesti kaput (sőt, ha Leót és Dilavert is idevesszük: kilenccel). És a csapat nem érezte meg. Mert nálunk nem az számít, hogy kit tekintenek támadónak vagy védőnek, hanem ahogy Leo vagy Dilaver gólpasszt ad, úgy Böde vagy Gera a tizenhatoson belül védekezik.
Szóval győztünk, Újpesten győztünk, és most már kabalából is Göre Gábor bíró urat idézem: „Melyhez hasonló jókat kívánok.”
Kedves YSE! Szerencsére itthon játszunk a Csaba ellen, így mindnyájan ott leszünk, a fotelszurkoló rovat pedig a helyszíni élmények alapján a megszokott színvonalban időre el fog készülni! Ebben biztosak lehetünk. 😉 (Remélem, pont a tv közvetítés elmaradása miatt is, a lehető legtöbben leszünk kinn.)
Nagyon boldog voltam tegnap.
Mivel én „csak” fotelszurkoló vagyok már és nincs kapcsolatom az itteni alapító tagokkal,gondolom nem tűnt fel,hogy egy ideje eltűntem.sajnos hatalmas fájdalom van a szívemben,egy olyan harcot kell megvivnom,amiben külső szemlélő vagyok,mégis a családomat érinti.szerencsére Fradi Család volt van lesz és remélem ez az én privát életem is olyan lesz mint régen.mert ez a Ferencváros a régi időket idézi mint Csapat.
elnézést a lelki eszmefuttatás végett,de nagyon magam alatt vagyok,de a tegnapi 90 perc segített kicsit a gondokat feletettni.
remélem a megbízott válogatott edző végre észbe kap és megteszi amit már 2 meccs óta meg kellett volna tenni.
Hajrá Fradi
Kedves Pipu!
Igenis hiányoztál, ahogy mindenki aki a jelen mellett a Fradi dicsőséges múltját is olvassa. Az elmúlt években a sors nekem sem csak a jót mérte ki, de a család és a Fradi mindig túllendített a gondokon. Biztos vagyok benne, hogy számodra is eljön a megbékélés és utána már teljes szívvel fogsz örülni a csapat kiváló játékának.