A mi szurkolónk – Palócz László: Tell Vilmos és Sümegi úr

Ha egy televí­ziós kví­z műsorban megkérdeznék, hogy vajon mi köti össze a következő neveket: Tell Vilmos, Liszt Ferenc és Sümegi úr, valószí­nűleg a legtöbb játékos értetlenül csóválná a fejét. Vágó István is gondterhelten simogatná a szakállát és mentő ötletként bedobná a Mágenheim és a Takács neveket, melyek hallatán a legtöbb játékos egyből a homlokához csapna, és sugárzó szemekkel rávágná: Palócz László. Talán egy kicsit zagyvaságnak tűnik a fenti nevek sorozata, de ahogy egy jó „teleregényben”, itt van rá magyarázat.

Palócz László, Liszt dí­jas operaénekes, a legtöbbet emlegetett szerepe a Tell Vilmos, de az igazi névszerűséget a Szomszédok Sümegi uraként jegyezte, aki ha jól tudom (őszintén megvallom csak néhány részt láttam a sorozatból), akkor Mágenheim doktor és Taki (Zenthe) bácsi szomszédjaként keserí­tette meg a háziak mindennapjait. Az igazi élete azonban nem a lépcsőházakban játszódott, hanem az opera szí­npadán. Simon Boccanegra, Jago és Falstaff, mind olyan szerep mely jellegzetes bariton hangjával vált emlékezetessé.

Az opera szí­npadán kí­vül volt még egy hely, ahol igazán jól érezte magát, ahol szabadon kiengedhette baritonja teljes hangskáláját és olyan erővel szólhatott a Hajrá Fradi!, hogy abba az egész Üllői út beleremegett. A csodálatos bariton nem csak a lelátón zengett, hanem a klubház különböző rendezvényein is, hiszen azokra is rendszeresen kapott meghí­vást, mint örök Fradista, és mint Toldi Géza testi-lelki jó barátja. Ráadásul gyerekkorában a Fradi legendás csatára a szomszédjukba lakott, í­gy közvetlenül is nagy hatása volt arra, hogy Palócz László a zöld-fehér szí­nt választotta.

Pethő Zoltán és Palócz László

„Szemembe ő volt Toldi Miklós, a legyőzhetetlen, rettenthetetlen hős, aki legyőz minden akadályt. Lelkesedése, harcossága, ereje valóban örök példakép lehet minden ferencvárosi futballista előtt.” – ezekkel a mondatokkal emlékezett barátjára. A vele kialakult jó kapcsolat segí­tette abban, hogy az évek során olyan játékosokkal kerüljön baráti kapcsolatba, mint Sárosi, Rudas, Czibor, Mészáros, Albert, Dalnoki és Novák. Félelmetes névsor, és mindez egy nagyszerű ember noteszában szerepelt. Többször is előfordult, hogy nem csak Palócz László tapsolt a barátok góljainak, hanem a barátok is több előadáson tapsoltak neki. Az előadás végén, amikor függöny legördült és ő meghajolt a közönség előtt, a barátokra nézett szúrós tekintetével, mellyel talán azt üzente nekik: szombaton, a Szentélyben ha olyan jó játszotok mint én Telramund szerepében, én is felállva fogok tapsolni nektek, mert ti is művészek vagytok, a labdarúgás művészei!

Egy ilyen emlékezés során akaratlanul is felvetődik egy kérdés. Vajon most is vannak ilyen neves szurkolói a Ferencvárosnak? Mert szükség lenne rájuk. Szükség lenne Bujtor Istvánokra és Palócz Lászlókra. És szükség lenne a Fradi régi sztárjaira is, hogy megmutassák magukat, hogy hallassák a hangjukat, hogy ott álljanak a lelátón buzdí­tva a csapatot. Mert a közösség ereje mindennél nagyobb erővel bí­r.

A régmúlt Ferencvárosának a csapat tehetségén túl, ez volt a legnagyobb ereje. Amikor megteltek a Szentély lelátói, amikor közel harmincezer torokból felhangzott a Hajrá Fradi!, az Üllői úti házak falai tényleg beleremegtek.

Ha pedig ehhez még hozzáadódott Palócz László baritonja is, a Budai várban sétálók is tudták, hogy aznap este, az Üllői út 129 alatt focimérkőzés van.

– lalolib –

(Palócz László, 2003. november 28.-án hunyt el. Szerkesztőségünk ezzel az í­rással emlékezik a Liszt-dí­jas operaénekesre.)

Nagyí­táshoz klikk a képre!

Nagyí­táshoz klikk a képre!