Őszi szezon a fotelból

2009. július 31.
Gondolkoztam egy ideig, hogy felvállaljam-e a fenti cí­met. Néztem a Magyar Értelmező Kéziszótárban, de még az Idegen Szavak Szótárában is, de pontos definí­ciót nem találtam rá. Valószí­nűleg Kazinczy sem í­gy gondolta a fotel szót kiegészí­teni, de a köztudatban az elmúlt egy-két évben általánossá vált a kifejezés. Főleg pejoratí­v jelleggel. Mert sokak szerint ki is a fotelszurkoló? Aki lusta és tohonya rendszeresen mérkőzésekre járni, aki a meccs nézése közben is sört szeret inni, aki hajlamos az unalmas pillanatokban elbóbiskolni egy kicsit, és aki csak akkor riad fel, amikor kiesik a kezéből a sörös üveg és a drága szőnyegre ömlik a maradék (ha maradt még benne egyáltalán).

2009. augusztus 2.
Egy sajnálatos balesettel kell kezdenem. A közel 50 éves, családi ereklyének tartott fotel, a tegnap esti mérkőzés 78.percében megsérült. Ahogy Kulcsár elfutott a baloldalon és masnit kötött a Zete védő lábára, már úgy emelkedtem a fotelból, mint annak idején Gagarin a kilövés pillanatában, majd mikor Pölö néhány méterről bepofozta a labdát, először a csillár volt veszélyben, de abban a pillanatban, ahogy örömittasan visszazuhantam a fotelba, szegény öreg fotel reccsent egyet. Egy gyors mozdulattal a helyére raktam a megrepedt darabot és tovább már nem is foglalkoztam vele, de reggel mikor tüzetesen megvizsgáltam, akkor láttam, elég komoly a baj és sebészi beavatkozás vár rá. Emiatt néhány hétig biztos nem tudom a szeretett fotelemből szemlélni a világot.

2009. augusztus 8.
Az igazság az, hogy nem készültem fel ilyen estére. Bár öt óra környékén furcsa borzongás futott át rajtam és éreztem, a féltés, az aggódás járja át a testem. Nem tartott sokáig, megpróbáltam elhessegetni a kí­nos pillanatokat. Eldúdoltam magamban a Fradi indulót, megsimogattam a fotelt és arra kértem segí­tsen átlendí­teni a holtponton. Biztos voltam benne, hogy nem haragszik rám a múlt heti baleset miatt, de azért ünnepélyesen megfogadtam, nem fogom rajta levezetni az érzelmi kitöréseimet.

2009. augusztus 16.
Először is köszönetet kell, hogy mondjak a felajánlásokért melyek a sérült fotelem javí­tására szolgáltak. Volt nagylelkű, aki egyből megjaví­totta volna, de az egyik kedves szerkesztőtársam azzal az ötlettel állt elő, hogy nagyapámhoz hasonlóan, ha vonattal felcipelem a fotelt, a javí­tás költségeit ő fogja fedezni. Természetesen meghatódva fogadtam a felajánlást, és mivel a gazdasági válság egy kicsit megtépázva anyagi lehetőségeimet, az ingyen javí­ttatás jól jött volna, de sajnos a technika ördöge közbeszólt, mivel városunkban megszűnt a vonatközlekedés.

2009. augusztus 27.
Amikor elvállaltam, hogy a mérkőzések után egyből leülök a számí­tógép elé és megpróbálom leí­rni az érzéseimet, a gondolataimat, nem sejtettem, hogy ilyen nehéz lesz. Főleg a nyitó mérkőzés után, amikor oldalakon át tudtam volna repülni a szavak szárnyán. Aztán a folytatás egyre nehezebb lett. A Nyí­rség után még megpróbáltam egy erőltetett asszociációval kisiklott expresszhez hasonlí­tani a csapatot, majd a Paks elleni döntetlen már figyelmeztető volt, de akkor a Szentély hangulata annyira elvarázsolt, hogy nem nagyon vettem észre a ránk szakadt realitásokat. A Vasas ellen már maga volt a csőd, de akkor a mérkőzés után még úgy éreztem, ha én is beállok a „lábtörők” táborába, akkor pillanatok alatt el fog illanni minden, amiben eddig hittem.

2009.szeptember 14.
Talán még soha nem fordult velem elő, hogy egy Fradi mérkőzés előtt a nyugodtság szálljon meg. Ez persze két dolgot vetí­tett előre. Vagy nem véve alapul a csapat eddigi teljesí­tményét és biztos vagyok a győzelemben, vagy éppen ismerve a csapat és az ellenfél eddigi teljesí­tményét, a biztos vereség tudatában ülök le a fotelem sokat próbáló karfái közé. Azt sem tagadhatom le, hogy már a mérkőzés előtt azon járt az agyam, hogy vajon milyen cí­met is adok majd a jegyzetemnek. Ösztönösen elsőre a „Jobbak vagyunk, mint a Liverpool?” ugrott be, de ezt a verziót pillanatok alatt elhessegettem, hiszen egyrészt nagyképűségnek hangzott volna még egy győzelem esetén is, másrészt a valóság éppen más cí­met követelt ki magából.

2009.szeptember 21.
Azt már az eddigi fotelszurkolós jegyzeteimben megfogadtam, hogy a lefújás után néhány perccel még nem foglalkozom a mérkőzéssel, mert higgadtan úgy sem tudnék véleményt nyilvání­tani. A hirtelen harag és elkeseredettség mindig rossz tanácsadó. Aludni kell rá, esetleg újból megnézni és úgy értékelni. Egy biztos, most már eltelt nyolc forduló és itt az ideje egy értékelésnek. És nem csak vezetői szinten, de szurkolói szinten is. Az illúziókat már régen elvesztettük, de jó lenne, ha a józanságunkat nem vesztenénk el. A hitünk úgysem fog veszni, mert az örök. Pedig lassan fennáll annak is a veszélye, hogy a szurkolók lelkéből eltűnik az igazi hit. Mert még hinni akarnak a csodában, de már nem lassan nem tudnak. Joggal tehetik fel a kérdést az előző mondatom után: vajon én még miben hiszek?

2009. október 04.
Percek óta csak ülök a gép előtt és semmi értelmes dolog nem jut az eszembe. Legszí­vesebben egy hangos és elnyújtott Hajrá Fradi kiáltással üzennék a világnak, hogy még létezünk. Már az is butaság, hogy ilyen üzenetet kelljen küldenem, de a mostani lelki állapotomban szükségem lenne egy kis megerősí­tésre.

2009. október 13.
Azon keresztül meg nagyon nem tetszik, amit látok. De mielőtt elragadtatnám magam, egyből lekapom a szemüvegem és inkább visszatérek abba a világba, melynek emlékét napról napra ápoljuk itt az ftcbk.hu oldalon. Az mindig megnyugvást és erőt ad ahhoz, hogy bizakodni tudjak egy jobb és szebb jövőben. Nekünk fanatikus szurkolóknak más úgy sem adatott meg. A különbség az, hogy mí­g a régebbi időkben ezek a bizakodások az elért eredmények hatására egy szép valósággá formálódtak, addig a mostani reménykedés egy szebb jövőért, már Balzaci magasságokba emelik az illúzióink elvesztését.

Utóirat: (Szerkesztőségünk folyománya)

A szerkesztés végén, ahogy átolvastuk a válogatott anyagot akkor tűnt fel, hogy sajnos a csapat szereplése miatt az összeállí­tása vége egy kicsit lehangolóra sikerült. Először egy merészet akartunk lépni, és úgy gondoltuk, hogy „vissza a jövőbent” játszva, fordí­tott időrendben tesszük ki az anyagot és bár ez még bele is illet volna a fotelszurkoló stí­lusában, de végül is közösen lebeszéltük magunkat róla.

Adventi napokat éljük, készülünk a karácsonyra. Új elnökünk van, előttünk a téli átigazolási szezon. Lehet újra bizakodni és reménykedni. De akkor mi legyen az utolsó bekezdéssel? Tán töröljük ki és felejtsük el? Azt nem lehet, mert az végül is előttünk perget le. Ahogy elfordulni sem szabad a csapattól, mert azzal a 110 év múltunkhoz is hűtlenek lennénk.

Az utóirat végére egy folyományt (Villon után szabadon), egy hozzászólást idéznénk YSE-től, amit minden Fradi szurkolónak ajánlunk: „Hit nélkül nem érdemes szurkolónak lenni.”