2016.III.16. MK, DVSC – Ferencváros: 0-0
Minden helyzetét elpocsékolta a DVSC, a Fradi örülhet az iksznek
A Magyar Kupa elődöntőjének első felvonásán csak (hazai) ziccereket láthattunk, gólt azonban egyet sem.
A rengeteg helyzetet elpocsékoló Debrecennek meg kellett elégednie a gól nélküli döntetlennel a Ferencváros ellen a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének első felvonásán.
Nyilatkozatok:
Thomas Doll: – A hétvégi, Puskás Akadémia elleni mérkőzés második félideje már az a futball volt, amit szeretnénk látni. Dominánsak voltunk, sokat birtokoltuk a labdát, és a fiatalok is lendítettek a játékunkon! Jó volt megtapasztalni, hogy egy-két gólnál többet is tudunk lőni. A Debrecen elleni találkozó legalább olyan kemény lesz, mint a Videoton elleni volt. Férfias, kemény játékkal, és higgadt, taktikus gondolkozással kell pályára lépnünk, nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy kihagyjon a koncentrációnk, hiszen azt egy Loki-szintű csapat azonnal megbünteti. Adott egy nagyon komoly és szép feladat, meg kell oldanunk!
A mérkőzés:
DVSC – Ferencváros: 0-0
Debrecen – Nagyerdei stadion, 4.208 néző.
Vezette: Iványi Zoltán (asszisztensek: Buzás, Medovarszki; alapvonali jv.: Farkas Á., Berke; tartalékjv.: Varga G.)
DVSC: Radosevic – Jovanovic, Mészáros N., Brkovic, Korhut – Varga J. – Bódi, Szakály P., Holman (Tisza 78.), Horváth Zs. – Takács T.
kispad: Verpecz, Szatmári, Ferenczi J., Lázár, Sidibe, Kulcsár T.
vezetőedző: Kondás Elemér
Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Nalepa, Leandro, Ramírez – Nagy Á., Gera Z. – Sesták, Lamah (Pintér Á. 46.; Cukic 79.), Radó – Böde (Varga R. 67.)
kispad: Jova, Nagy Do., Gyömbér, Busai
vezetőedző: Thomas Doll
Sárga lap: Holman (26.), Szakály P. (59.), Varga J. (81.), Jovanovic (83.) illetve Gera Z. (27.), Ramírez (73.)
A Magyar Kupa tiszteletére sem Kondás Elemér, sem Thomas Doll nem spórolt kezdőcsapatával, és a megjelent pár ezer szurkoló is igyekezett jó hangulatot teremteni a Nagyerdei Stadionban. A hétvégén a debreceniek szerepeltek (sokkal-sokkal) rosszabbul, talán ezért is igyekeztek annyira a hajdúságiak, ám hiába kerültek háromszor is helyzetbe az első félidő derekára, a télen a Fraditól megszerzett Holman Dávid, majd Dusan Brkovics és Horváth Zsolt sem célzott pontosan.
Némi üresjárat után Varga József lőtt kapura egy cseles szabadrúgás-variáció után, Dibusz Dénes azonban résen volt, majd már a szünet után Takács Tamás mehetett volna a mennybe, ha képes az ötösről kapuba találni.
Nagyon nem ment a Fradinak, Gera Zoltán eltűnt a mezőnyben, Böde Dániel csak egyszer lőtt kapura, Radó András észrevehetetlen volt – Thomas Doll beküldte a félidőben Pintér Ádámot, majd Bödét Varga Rolanddal váltotta fel.
Hiába, mert helyzetig sem jutott ezen a napon a zöld-fehér csapat – a Loki igen, nem is egyszer, csak éppen egyet sem váltott gólra ezek közül. 0–0
Különböző okokból egyik csapat sem érdemelt győzelmet, maradt hát a döntetlen, a döntés pedig a visszavágóra maradt.
További képek: fradi.hu, Farkas Zsolt
Nyilatkozatok:
Kondás Elemér: – Nagyon jó mérkőzést játszottunk a Ferencvárossal. Volt több gólszerzési lehetőségünk, a fejesekre gondolok, illetve Takács Tamás és Tisza Tibi helyzetére. Közelebb álltunk a győzelemhez, ezt a mérkőzést meg kellett volna nyernünk. Fegyelmezetten, taktikusan futballozott a csapat, a Ferencvárosnak nem sok helyzete volt, nekünk azonban igen.
Thomas Doll: – Rövid lesz az értékelésem: nem játszottunk szép mérkőzést a Debrecen otthonában. A találkozó során talán valamennyivel többet tudtuk birtokolni a labdát, hiszen ellenfelünk visszahúzódott a saját térfelére. Ezzel az eredménnyel talán mi jártunk jobban, de tudjuk, hogy ennél sokkal jobban, és lényegesebben szebben kell futballoznunk ahhoz, hogy ott legyünk a Magyar Kupa fináléjában.
(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a DVSC hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)
egyetértek, nem tudok mit írni.Most először kifogásolom Doll mester nyilatkozatát,” nem volt egy szép meccs ” inkább azt kellett volna mondani,hogy nem volt egy jó meccs ! mert így is meg úgy is igaza volt.
Hát ez a meccs bőven röfögött, maradjunk ennyiben. És hogy nagyon „szépen” illeszkedik a tavasz döntő hányadában látottakhoz.
PERCRŐL PERCRE
Visszavágó április 13-án.
90. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!
90. perc Elmarad a slusszpoén, Varga Roland megindul a jobbon, Nagy bead, Sesták elől ment középen mellel Jovanovic.
Két perc a ráadás.
90. perc Szakály jobbal nem sokkal véti el a bal felsőt 22-ről!
89. perc Tisza jobb oldali beadását Dilaver menti az utolsó pillanatban az érkező Horváth elől!
87. perc Bódi jobb oldali sarokrúgása után Takács fejesét a háttal álló Varga kézzel hárítja, véletlenül, Gera segít tisztázni, majd blokkolja Szakály 11 méteres lövését is!
85. perc Tisza jobb oldali szabadrúgását Varga az ötösről a léc fölé fejeli. Hogy mi marad ki itt ma helyzetekben? Három góllal mehetne a Loki, ha csak kissé pontosabbak a fehér mezesek.
84. perc Mészáros menti vállal Varga jobb oldali szögletét, Nalepa hiába reklamál kezezést.
81. perc Varga József lerántja Varga Rolandot, sárga.
80. perc Pintér eddig bírta, Vladan Csukics váltja. Az utolsó vendégcsere.
Bödének nem mindig megy a DVSC ellen, 14 meccsen 4 gól és 1 gólpassz a mérlege, ellenben Tisza 11 FTC elleni fellépésén 4 gólig és 4 asszisztig jutott!
78. perc Tisza Tibor a pályán, Holman mehet pihenni.
74. perc Korhut távolija csemege Dibusznak.
Nos, Doll már nem annyira nyugodt.
73. perc Szakály 23 méteres, jobblábas bombáját önfeláldozóan menti becsúszva Leandro, majd Christian Ramírez kap sárgát Varga lerántásáért.
72. perc Varga Roland-kornerek jobbról, a hazai Varga menteget. Most meg Szakály.
Sesták lesz a center.
67. perc Varga Roland be, Böde le. Bödének nagyon nem ment ma, pedig hívei most is vitték a legendás transzparenst.
65. perc És a sokadik: Holman passza remek Takácsnak, de hiába várja vissza a labdát a feladó, az ék az ötösre passzol, Bódi felé, ahol Nalepa becsúszva ment. Holman teljesen üresen állt kissé visszább.
60. perc Ismételjük önmagunkat, Loki-helyzet! Dibusz most nem figyel, de Takács sem tud élni az ölébe pottyanóval. Kissé lassú, a hosszú átvétel után Dibusz elrúgja a labdát, igaz, némileg a csatár lábával együtt.
Nem megy a Fradinak, Doll nyugodtan viseli. Egyelőre.
59. perc Szakály Péter lerántja Nagyot a felezőnél, jár a sárga jogosan.
Mondjuk nem annyira dőlt a kapus, inkább lecsapott, mint a sas.
53. perc MI MARADT KI?! Horváth bal oldali beadását átlépi Holman az ötösön, ezzel nagyon becsapja Leandrót, Takács megelőzi Ramírezt, de ballal hiába lő kapura, Dibusz balra ledől a labdáért.
48. perc Sesták jobbal estében a jobb alsó mellé lő 20-ról. Radosevic vetődve biztosított.
Gera egy sorral feljebb lépett, Pintér szűr.
46. PERC FOLYTATJUK!
46. perc Pintér Ádám beáll, Lamah maradt az öltözőben.
A továbbjutó jelen állás szerint valószínűleg az Újpesttel csap össze a fináléban.
45. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!
45. perc Egy perc a ráadás.
43. perc Ismét mezőnyjáték, pár kemény belemenéssel és sok-sok rossz passzal, beadással, céltalan szöglettel.
„Pintér Ádám elment melegíteni, oka lehet, hogy Doll nagyon sokat szól Leandrónak, többször kiáltott elégedetlenül felé a német mester” – jelenti helyszíni kémünk.
36. perc Gera rossz felszabadítása után Jovanovic kétszer is lőhet ballal a 16-os elől, de egyszer sem találja el rendesen a labdát.
34. perc EZ IGEN: Bódi jobb oldali szabadrúgását Varga cselesen a bal alsó felé húzza jobbal az ötös rövid sarka elől, Dibusz villámgyors vetődéssel fogja azonban a labdát.
31. perc Hosszas üresjárat után Böde kiharcol magának egy lövőhelyzetet, de jobbal 25-ről jócskán célt téveszt.
27. perc Gera Zoltán meg Holmannak lép oda, sárga ez is.
26. perc Holman Dávid odacsúszik Nagynak, villan a sárga.
23. perc Érik a hazai gól: Holman Korhutot futtatja a balon, a ballábas beívelést meg Horváth az ötös rövid sarka elől a hosszú felső mellé csúsztatja fejjel.
22. perc Jovanovic beadása most megtalálja Holmant, aki ezzel a lehetőséggel sem tud élni.
17. perc Ismét hazai helyzet! Bódi jobb oldali szabadrúgását Brkovics az ötös elől a bal felső fölé fejeli.
16. perc Jovanovic harcos, Holman pengés, de a beadást pontatlanul veszi át az ötösön Takács, Dibusz meg figyel ismét.
11. perc Korhut odalép keményen Sestáknak, ápolás. Felépül nem sokra rá a légiós.
10. perc HOLMAN! Lő jobbal 16-ról jócskán a léc fölé Ramírez rossz felszabadítása után.
8. perc Gera igen aktív, mert pihent a hétvégén, beadását menti Mészáros. Nem sokra rá a balon kiharcol egy szögletet a karmester. Az előző sarokrúgás volt a veszélyesebb, de Böde nem találta el jól fejjel a labdát az ötösön.
7. perc Gera lő ballal 20-ról, Szakály blokkol nemesebbik felével. Szakály menti a szögletet is, Gera meg ollózza a kipattanót, de fel a levegőbe.
6. perc Böde megindul a jobbon, Korhut szereli.
3. perc Takács előtt zár össze a két középső védő, Dibusz meg figyel, kilép a labdáért.
Mivel szépszámú vendégdrukker érkezett, a hazaiak sem csak ülnek, kifejezetten jó a hangulat a stadionban.
1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!
A mérkőzés előtt megemlékeznek Verebes Józsefről.
A hazaiak tiszta fehérben, a vendégek zöld-fehér mezben és zöld nadrágban.
Nincs telt ház Debrecenben.
MAGYAR KUPA-ADATBANK ITT!
A két csapat két kupadöntőt is vívott egymással, részletek ITT!
Egy kis örökmérleg: 82 bajnoki, 38 fővárosi és 24 debreceni siker, 132, ill. 91 rúgott góllal.
JÖTTEK-MENTEK!
A Ferencvárostól a Debrecenhez:
2016, Holman Dávid
2014, Aleksandar Jovanovic, i.
2011, Aranyos Mózes
2006, Leandro
2005, Dragan Vukmir
1960, Kertész Tamás
A Debrecentől a Ferencvároshoz:
1995, Arany László
1946, Kispéter Mihály
Eltiltott: a ferencvárosi Florian Trinks.
A DVSC-Teva ugyanis éppen 3–0-ra kapott ki a Ferencvárostól a két őszi bajnokin, valamint a Honvéd elleni találkozón múlt hét szombaton is ilyen különbséggel veszített Kondás Elemér együttese.
„Úgy tűnik, a hármas szám nem hoz nekünk szerencsét az elmúlt hónapokban – mondta Bódi Ádám, a debreceniek 25 esztendős szélsője. – Nagy pofont kaptunk a kispestiektől legutóbb, olyan játékot nyújtottunk, amely nem elfogadható a Lokitól. Össze kell szednünk magunkat, s meg kell mutatnunk szerdán a Ferencváros elleni Magyar Kupa-elődöntő első meccsén, hogy felvesszük a versenyt az éllovassal. Nem szoktunk hozzá, hogy a Fradi kétszer is simán legyőz minket egy szezonban, ég bennünk a bizonyítási vágy.”
Nem csoda, ha mostanság nem kedvelik a hármas számot Debrecenben.
„Nagyon jó volt látni, hogy csapatom nem állt meg egy gólnál, hanem töretlenül ment előre, hogy kiszolgálja szurkolóit. Amikor megszereztük a vezetést, úgy éreztem, lekerült a béklyó a lábakról. Külön öröm, hogy a cseréink jól sikerültek, Nagy Ádám, valamint Nagy Dominik remekül szállt be a szünetben, ahogy később Stanislav Sesták is. A negyedik gólunkat szerző Radó András szintúgy megmutatta, mi rejlik benne” – így Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője.
„A Debrecen is támadó csapat, így sok helyzetre, és élvezetes meccsre számítok” – mondta a forduló legszebb gólját szerző támadó.
Szerdán a Debrecen elleni Magyar Kupa-elődöntő első mérkőzése vár a zöld-fehérekre a Nagyerdei Stadionban.
„Nincs ezzel semmi gond, a szurkolóknak joguk van kinyilvánítani a véleményüket – mondta Radó András, a Ferencváros labdarúgója. – A vendégek jól megszervezték a védekezésüket, emiatt az első félidőben nem találtuk a ritmust, a sorozatterhelés miatt kicsit fáradtabban mozogtunk. Ugyanakkor a védelmünk stabil volt, hamar elfojtottuk a felcsútiak kontráit, így ha nem is brillíroztunk, helyzetet nem engedtünk az ellenfélnek. A szünetben aztán megkaptuk a szükséges utasításokat, tudtuk, min kell változtatni, a folytatásban mutatott játék pedig igencsak meggyőzőre sikerült, kárpótoltuk a nézőket a gyengébb kezdéséért.”
Hatvan percig szenvedtek, aztán beindult a henger. Hiába a szinte biztosra vehető bajnoki cím, a huszonkét pontos előny, az első félidőben többször is felharsant a füttyszó a nézőtérről. A drukkerek nehezen viselték, hogy a Ferencváros lassan, elképzelés nélkül játszott a Puskás Akadémia ellen.
A billentyűknél: B. J.
ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A DEBRECENI VSC-TEVA–FERENCVÁROS MAGYAR KUPA-ELŐDÖNTŐ ELSŐ FELVONÁSÁNAK ONLINE KÖZVETíTÉSÉBEN!