EB-hősök: Böde Dániel

bode-danielA sorozat első részében gólkirály támadónk, Böde Dániel meséli el Eb-történetét.

Hitted volna decemberben a sérülésedkor, ha azt mondja valaki, hogy három gólt lövünk a később Eb-győztes Portugáloknak, és ők háromszor küzdenek a magyarok ellen azért, hogy egyáltalán továbbjussanak a csoportból?
– Hogyne hittem volna? Azért dolgoztam minden áldott nap – kezdte interjúját Böde Dani magától értetődő természetességgel.

A kontinensviadalt megelőzően hónapokat készültetek együtt a válogatottal, mikor érezted azt először, hogy maradandót alkothattok?
– Ahogy elkezdtük a felkészülést úgy voltunk vele, hogy úgy érdemes csak dolgozni, hogy aztán képesek legyünk maradandót alkotni. Én személy szerint előzetesen úgy kalkuláltam, hogy négy ponttal jutunk tovább, ami óriási részsiker lett volna és végül lett is, csak éppen öt volt az a négy.

Hogy lett volna meg ez a négy pont?
– Izland ellen három, az osztrákok és a portugálok ellen 1-1 ponttal számoltam, de azt is bekalkulálva, hogy valamelyik döntetlen elmehet.

Hogyan emlékszel vissza az Izland elleni gólra, kin múlott?
– Öngól volt és egyébként is mindig a csapaton múlik a gól, de az biztos, hogy egy kiválóan kidolgozott akció volt és én is kellettem hozzá. Az izlandi srácnak nem volt sok lehetősége, mert ha elengedi, akkor én rúgom be a labdát, bár ez utóbbinak jobban örültem volna, de í­gy sem voltam csalódott. Rohantunk is egyből a közönséghez, nagyon kellett a támogatásuk az egyenlí­téshez.

Ausztria ellen épp ők követeltek a csapatba, milyen érzés volt?
– Nagyon jól esett és szerencsére nem először hallottam ezt tőlük. Mondtam is többször, hogy mindig mindenemmel igyekszem meghálálni a belém vetett bizalmat.

Végül Izland ellen megtehetted ezt is, de a belgák ellen is pályára léptél, hogyan értékeled a teljesí­tményedet?
– Nem kaptam túl sok játékpercet sajnos, benne is volt a pakliban, hogy Niko (Nikolics Nemanja, aki a lengyel élvonalban lett gólkirály – a szerk.) és én csak akkor állunk be, ha ég a ház. Izland ellen ez jól sült el, hiszen ott mindketten fontos szerepet játszottunk az egyenlí­tő gólban, a belgák ellen viszont már nekünk sem volt ellenszerünk.

Utóbbi mérkőzésen szerinted reális képet mutatott a végeredmény?
– Ha azt nézem, hogy a 78. percig 1-0 volt az állás, akkor soknak tűnhet a közte négy, de támadnunk kellett és túlságosan kinyí­ltunk a belgák ellen, akik góljaik nagyszázalékát kontrákból lövik, úgyhogy meglepetésnek sem nevezhető az eredmény.

Mindenhonnan nézve különleges volt, ahogy magyarok tí­zezrei meneteltek a francia utcákon és elképesztő hangulatot keltettek a stadionokban, de mégis milyen volt mindez a helyszí­nen?
– Mit is mondhatnék, szenzációs volt, de nem lehet ezt ennyivel elintézni… Hitelesen visszaadni az érzést tényleg sehogy se tudnám, de az biztos, hogy egészen különleges volt minden játékosnak és szurkolónak is, aki kint lehetett. Én sosem felejtem el az biztos.

Mikor és mitől változott ekkorát a magyar szurkolói mentalitás?
– Az Eb előtt csináltunk egy Telekomos felvételt két csoporttal, akiket nézve nagyon látványos volt, hogy mennyire megoszlik a magyar közvélemény a focival kapcsolatban. Érdekes volt meg izgalmas is. Nem is tudom egyébként, hogy mikor fordulhatott ez ekkorát, de úgy érzem sikerült átí­rnunk a százalékokat kilencven-tí­zre.

Milyen volt élőben látni Gera Zoli gólját?
– Hál Istennek megadatott, hogy együtt focizzak Gera Zolival és akár edzésen is láthatom a góljait, de hát a portugálok elleni bombája lenyűgöző volt, főleg ahogy utána kifutott a kispadhoz. Olyan élmény volt ez is, amit átélni lehet, elmesélni nem nagyon.

Lovrencsics Gergő Fradiba igazolása révén hét játékos képviselte a Fradit az Eb-n, mit hozhat a kontinensviadal klubunknak?
– Biztos vagyok abban, hogy mindenki tanult valami olyat, amitől több, jobb játékos lett, ráadásul nemzetközi meccsrutint is szereztünk. Bí­zom benne, és fontos is lenne, hogy tudjuk ezt kamatoztatni a Bajnokok Ligájában is, ugyanis az a cél, hogy oda kerüljünk.

Mennyit tesz hozzá a karrieredhez, hogy szerepelhettél az Európa-bajnokságon?
– Még futballozom egy darabig, úgyhogy – amellett, hogy persze rengeteget – korai lenne még erre válaszolni, de azt már tudom, hogy csinálok otthon egy külön emléksarkot. Elraktam minden mezemet, de az első meccsről a nadrág a sportszár és a cipő is megvan mind, úgyhogy lesz egy kis Eb-szentélyem Madocsán, mégiscsak életre szóló élmény volt.

Az Eb-n végül nem volt rá lehetőséged, de egy ország várta, hogy felborí­tsd Cristiano Ronaldot… Mire számí­that, ha összetalálkoztok a pályán válogatott meccsen, vagy a Bajnokok Ligájában?
– A futball azért nem erről szól (nevet). Tudom, a pótselejtezőn volt Hovland ellen az a szituáció, de elsősorban nem ilyen szándékkal szoktam pályára lépni. Persze aztán bármi megtörténhet…

(fradi.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK