Feljegyzések a fotelból – Kiszenvedtük
Nem volt egyszerű feladat szombat este a tévé elé ülni. A ránk zúduló nyári meleg kirándulásra csábított, egy vízparti pancsolásra, egy jó könyvre a több száz éves fák árnyékában és teljes ellazulásra amikor lehetőség szerint azon kívül, hogy elég hideg-e a sör, másra nem óhajtasz figyelni. Néha bizony nagyon jó dolog teljesen kikapcsolni az agyat, elüldözni minden rossz gondolatot és nem törődni azzal, hogy a héten éppenséggel hol hülyült meg a világ. Nekünk, a Tempó, Fradi! szerkesztőinek szombatra egy kedves, baráti látogatás adta meg az alaphangot. Novák Dezsőné, Erzsike meghívásának tettük eleget Badacsonyban, ahol öt évvel ezelőtt először találkozhattunk Dezső bácsival, először szembesülhettünk a magyar labdarúgás egyik legeredményesebb játékosának, edzőjének csodálatos egyéniségével, vendégszeretetével, akinek körömpörköltjének zamatát még mindig érezzük a szánkban. Dezső bácsi már több mint két éve, a régi játszótársakkal a csillagok között pihen, de kapcsolatunk tovább él, mely nem csak az évente megrendezésre kerülő utánpótlás emléktornában testesül meg, hanem az évenkénti badacsonyi találkozásban is, ahol Dezső bácsi szombathelyi barátaival együtt emlékezünk a Ferencvárosi labdarúgás legendájára. Aki ha szerdán a csillagok között látta a Fradi szenvedését az albán bajnokság második helyezettje ellen, minden bizonnyal nagyon szomorúan konstatálta, hogy a jelen zöld-fehér alakulat olyan messze van attól a csapattól, mely 1995-ben a BL csoportkörében vitézkedett, mint az a bizonyos Makó lovag Jeruzsálemtől (és akkor még finoman fogalmaztunk).
Ettől függetlenül rohamtempóval igyekeztünk haza a kezdésre, pedig belül mindhárman éreztük, hogy most ez lenne az a nap, amikor talán mégsem a jelennel kéne foglalkoznunk. Vagy ha igen, akkor abba nem kéne belefoglalni a Fradit, hiszen az a feltöltődés, amit a közel hat órás baráti találkozón kaptunk, a világ összes elemét harcba tudta volna szólítani. Mégis nyomtuk a gázt, mert ott, legbelül, melynek dobogása nélkül nem tudunk létezni, a zöld-fehér színek szerelme nem tud megszűnni. Néha átalakul (ahogy a szerdai mérkőzés utáni fotelszurkoló grafika is feketébe öltözött), néha borzalmasan haragos tud lenni, néha a remények is örökre elszállnak, de mi nem lehetünk Balzac-i hősök, nekünk mégsem Lucien de Rubempré élete a célunk, nekünk olyan örökségünk van, olyan dicsőséges múltunk mely a legnagyobb gondok közepette is reményt kell, hogy adjon. Biztos vagyok benne, hogy a csillagok között Dezső bácsi is így érez, sok-sok évvel ezelőtt mondta, hogy „a Fradi az Fradi, még akkor is ott vagyok, ha nem vagyok ott.”
Hazafele az úton azon tanakodtunk, hogy vajon a szerdai fiaskó mennyire viselte meg a csapatot, hogy talpra lehet-e állni néhány nap alatt egy olyan pofontól, amit bár nem Muhammad Ali vitt be Joe Fraziernek minden idők talán legjobb bokszmérkőzésén, de olyan fájdalmasan csattant, hogy attól megremegtek az 1995-ben égig érő Üllői úti fák. Thomas Doll át is alakította a csapatot, kimaradt Lovrencsics, Pintér, Varga és Leo (tán nekik kell elvinniük a „balhét”?) és egy olyan összetételű csapat futott ki Bozsik-stadion felázott gyepére, mely láttán tovább nőtt a bizonytalanságunk.
Marco Rossi legénysége előre dörzsölte a tenyerét, a kilátogató néhány száz „fanatikus” Honvéd-hívő már kín-rímekbe foglalta a szerdai szereplésünket, az örök tehetségként elkönyvelt Holender az év mérkőzésére készült (mintha élete célja lenne a Fradi legyőzése) és valljuk be, mi sem úgy ültünk le a tévékészülékek elé, hogy itt bizony ma 180 fokos (vagy talán többszöri 360 fok?) fordulat fog bekövetkezni és egy friss, üde, harcos Fradi fogja darabjai szedni a Honvédot.
Harcoltunk, küzdöttük, szenvedtünk és egy Böde Danival jobbak is voltunk a Honvédnál. Ez nem nagy dicsőség, a mérkőzés után az olasz mester meg is jegyezte, hogy ilyen gyengén játszó Fradit még nem látott, bár ebben az is benne rejlik, hogy ilyen gyenge Honvéd sem lépett mostanság pályára, hiszen végül is mi győztünk. Talán Rossi mestert rosszul fordították, de ezzel a kijelentéssel (mely bár igaz, de talán nem volt oda illő) inkább saját csapatát minősítette. Mert az tény, hogy tegnap este nem kellett volna sokkal többet teljesítenie a hazai csapatnak annál, amit eddig is láttunk tőlük, és akkor talán pontot, vagy pontokat szereznek, de ami a Fradinak nem volt elég az albán csapat ellen, az a Honvéd ellen simán elég volt. És itt nem a játék minőségére gondolok, hanem a védekezésünkre.
Szerdán az albánok csak néha-néha jöttek át a térfelünkre, de akkor kisebb-nagyobb galibát okoztak, a Honvéd meg szinte végig ott játszott(?), de igazi helyzetet nem tudtak kialakítani. Talán az első félidőben kellett egy lövést kitornáznia Dibusznak, azon kívül meg csak vérszegény próbálkozásai voltak a hazaiaknak. Nekünk meg annyi sem, mégis győztünk, mert van egy Böde Danink, aki akkor is tud gólt lőni, amikor azt látni rajta, hogy legszívesebben Madocsáig futna és a gyerekkori barátokkal rúgná a pöttyöst a páskumon. A végén még Radó mattolhatta volt a kispestieket, de Andris ajtó-ablak helyett inkább Djuricinnel akart gólt rúgatni (vagy csak nem merte elvállalni azt, amit eddig simán elvállalt?), de ez már csak hab lett volna a tortán.
Azon a tortán, mely egy kissé megroggyant, a hab megkeményedett rajta, a krém sem buzdít arra, hogy újra megkóstoljuk…de mégis csak a miénk.
10 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Kiszenvedtük bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Nem volt a legszebb meccs az bizony.
De aki egy örjöngôs, furfangos könnyed meccset elví rt volna, annak kevés érzéke lenne az emberi lélek és annak a képessége irí nt, elviselni, kiszenvedni és kitartani lelki fí jdalmakat és sérelmeket.
A csapat jò teljesìtett. Jelenleg többet nem is lehetett ví rni tôlük.
Bebizonyult, hogy a Fradit bí r földre lehet tiporni, de nem lehet ott is tartani. Felí ll megint. Mint ezt mí r több mint 100 éve teszi.
A csapat valòjí ban egység. A közös kudarc meg még szorosabban fogja összekoví csolni a tagokat.
Hát nem voltunk jó partizánvadászok. Sajnos legrosszabb félelmeim igazolódtak be, mert minden negatívum egyszerre jött elő. A válogatott vártnál jobb szereplése okozta fizikai és idegi fáradtság, a túl rövid (és ráadásul létszámhiánnyal kezdett) felkészülés és nem utolsó sorban az UEFA finoman szólva is tisztességtelen játékai. Csak abban reménykedtem, hogy ez nem ekkor fog előjönni. De most jött elő, ráadásul egy olyan pechhel fűszerezve, ami tíz évenként ha egyszer előfordult. Dehát – mini annyiszor mondtam volt – »a történelmet nem feltételes módban írják«, és ezen tovább kell lépni, bármilyen nehéz.
Én könnyen beszélek – gondoltam – de mi lesz a pályán?
Szerdához képest sokkal jobb lett. A Honvédtól tartottam, részben olaszos védelmük, részben enyhén szólva is kemény játékuk miatt. De kár volt. A védelmünk gyakorlatilag kifogástalan volt, ám az előrejáték enyhén szólva akadozott. szegény Gera Zoli szenvedett, hősiesen küzdött, de nem is tudom, láttam-e ilyen rosszul játszani. (Szerdát leszámítva…) Radó kihagyott egy olyan helyzetet, amit korábban nemegyszer berúgott. De akkor már szerencsére mindegy volt. Böde Dani hősiesen küzdött a »fojtásfogásban«, és amikor egyszer lélegzethez jutott, könyörtelenül bevágta. De a meccs igazi hőse „majdnemnévrokonom” volt. Öröm volt látni, ahogyan frissen, fürgén mozgott, alig lehetett tartani és olyan passzokat adott, amelyeknek szeme volt (no még nem mindegyiknek). Ám a gólpasszát világszerte mutogatni lehetne. Ne felejtsük el, Ádi mellett ő volt a másik játékosunk, akit Storck kivitt a világ végére. Remélhetőleg egyre több örömünk lesz benne.
Ez a győzelem valóban szenvedés árán megszületett, de egyébként nagyon el vagyok keseredve. Gondolom, sokan vagyunk így. A szerdai meccs után nem is volt erőm kommentet írni.
…
A Fradi, nekem is mint sokunknak, olyan mint a gyermekünk – ha elbukik a vizsgán, akkor sem tagadjuk meg, a gyermekünket szeretjük. Márpedig elbukott a Fradi a vizsgán és megint csak egy év múlva lesz lehetőség javítani a nemzetközi porondon. De a Fradi a mi gyermekünk… nem állunk félre, a gyermekünket nem lehet elvetni és elvenni tőlünk, és én is minden Fradi meccsen ott leszek, szurkolóként, amikor csak tehetem. De most nagyon keserű szájízzel fogok ott ülni a lelátón.
…
Ez a második nagy kudarc. A Rijeka elleni kiesést még nem számítom ide, nem volt kész a csapat. De a Zseljeznicsar ellen már nemzetközi porondra alkalmasnak véltem én is a keretet. Akkor két vereség volt a párharc eredménye, azonban a mostani kiesés még fájóbb, még tragikusabb, mert egyértelműen egy gyengébb csapat ellen következett be.
…
És azért is tragikus, mert ez a kiesés leértékeli a magyar foci értékének egészét. Leértékeli a 29. bajnoki címünket. Leértékeli a játékosaink tehetségét. Leértékeli Thomas Doll edzői kvalitásait. És nagyon leértékeli és megkérdőjelezi a futball szakosztály szakmai munkáját, igazolásaink értékét! És ami legfájóbb, ha meglenne majd, leértékeli a majdani 30. bajnoki elsőséget. A 30. bajnoki címre, ha meglenne (és legyen meg!) árnyékot vet a mostani kiesés.
…
Ha meglenne a 30. bajnoki cím… akkor harmadszorra, a nemzetközi porondon helyt kell állnunk! Ehhez sok minden kell: ha most nyáron már nem lesz további igazolásunk, mely a csapatot valóban erősíti, akkor a szakosztály vezetés szedje össze magát és télen legyen eredményes csapatépítés! A jövő évi jó nemzetközi szereplés egy nagyon halvány reménysugár. Kétszer nagyon nagyot csalódtunk. Harmadszorra is megtörténik???…
Jól láttam, hogy Dani a lecserélésekor – miután levonulás közben is mondott pár keresetlen szót – nem csapott bele Doll felé nyújtott tenyerébe?
Azt a labdát, amit Dominik adott Bödének, ha azt Messi adja Suareznek napokig beszélne róla mindenki. Mi meg meg sem említjük. Régóta az a véleményem, hogy meg sem érdemeljük a jobb játékot, fel sem figyelünk rá.
Dominik ugyanúgy jött befelé, mint Messi, a feje fent volt, kereste a partnereket, lehetett látni, hogy senki nem segít neki, szét is tárta egy pillanatra a kezét, majd egyszer csak meglátta a folyosót Bödéhez, mesterien passzolt, forintos labdát adott.
Folyamatosan játszatni kéne őt, hadd erősödjön, hadd legyen rutinja.
Sztem Nagy Dominik méltó utóda lesz Nagy Ádámnak, ha……..
Egyetértek: A gólhoz vezető támadás valóban szép volt; a passz öt – hat kispesti között jutott át; megtalálta a pici rést a sűrű védelemben. Erre kell törekedni.
Dominikkal kapcsolataban igazad van, őt kifelejtettem Dani mellett kiemelni. Megérdemli, mert ahhoz, hogy Dani oda kerülhessen a kapu elé, kellett Dominik forintos (három pontos) kiugratása.
ìgy van klubélet
Ha Messi és Suarez hajtanak végre ilyent, akkor nem Böde Daniel és Nagy Dominikròl beszélnek.
Nekünk is végre észre kellene vennünk, hogy ne mí sokbòl induljunk ki és mí sokal hasonlìtsuk össze magunkat, hanem magunkbòl induljunk ki és észre is vegyünk azt, amikor felvillan benünk is az a klasszis, amit Messit és Suarez-t klasszissí tesz.
Az meg, ami miní lunk felragyog az épp olyan klasszis, mert klasszis.
Felvillan benne az, amit nem lehet megtanulni.