A FTC. vezetőiről

ns-19061216-01

Ritka szép sikerrel zárta le idei szereplését a FTC., olyannal, amely szinte páratlanul áll egy ilyen fiatal egylet történetében. A tagjai által fölkarolt összes sportnemekben elsőrangú sikerei voltak. Kétségtelen, az, hogy a versenyzők nagy tehetségén és lelkesedésén kivül első sorban az egylet kitűnő vezetőségét illeti a sikerből az oroszlánrész, mely vezetőség mindenkor nagy lelkesedéssel és igaz sportszeretettel fáradozott klubja és a magyar sport ügyének fejlesztésén. Cí­mlapunkon bemutatjuk a vezetők arcképét, kiknek rövid sportéletrajzát a következőkben adjuk:

Dr. Springer Ferenc, elnök, ügyvéd. A klub alapitói közé tartozik, elnöke az alakulás óta folyton. Mint a Ferencvárosnak vezető férfia és a székesfőváros tekintélyes bizottsági tagja a klubnak minden nevezetes működésében hatalmas támogatója. Bár a sporttal azelőtt nem foglalkozott, kiváló érzékkel irányí­tja a klub tevékenységét, mindenütt megnyilatkozó sportszerű gondolkozásával és állásfoglalásaival a társklubok teljes rokonszenvét is bí­rja.

Mednyánszky Kanitz Henrik, alelnök, a New-York életbiztositó-társaság vezérigazgatója, az athletika és uszóosztály főnöke. 1902. év óta tagja a klubnak és azóta a FTC. úszó és athletikai eredményei az ő nevéhez fűződnek. A magyar sport lelkes mecénása és minden alkalmat megragad arra, hogy a magyar sport ügyét előmozdí­tsa. Ő maga is mindennemű sportot űz és mint versenyző — különösen külföldi utazásai alatt sikerrel szerepelt. 1889-ben mint korcsolyázó és kitűnő úszó tűnt fel és 1891-ig számos versenydijat nyert úgy itthon, mint Bécsben és Vöslauban. Ugyanazon időben mint vivő is feltűnt a Fodor-iskolában és sikeresen szerepelt. Később a céllövészeti versenyekben olvasható neve a nyertesek között. Mint céllövő Olaszországban és Párisban nyert szép tiszteletdijakat. Még a legutóbbi uszóversenyeken is startolt és mint jó melluszó tűnt föl.

Dr. Schneider Béla, alelnök, ügyvéd. A klubnak alakulása utáni évtől tagja és két éven át főtitkárja volt. Ritka szeretettel csüng a sporton, melyért anyagi áldozatokat is hozott nem egyszer. Ő maga az úszás, kerékpározás és különösen a nyári sütkérezés sportját űzi szenvedélylyel. Nagy érdemei vannak a klub tennis és jégpályájának létesí­tése körül. Kapitánya a „Vén Dicsőség” csapatnak.

Kárpáti Béla, tanár, a footballosztály főnöke. A klubnak alakí­tása óta tagja, egy időben alelnöke. Első alelnöke egyúttal a MLSz.-nek is, még pedig alakulása óta állandóan. A szövetség alapí­tásában is tevékeny részt vett. Úgy a klubban, mint a szövetségben közszeretetben álló vezető férfiú. Fiatalabb éveiben a kerékpársport kezdetén mint kitűnő kerékpáros is szerepelt. Higgadt és komoly állásfoglalásai mindig hasznára váltak nemcsak klubjának, hanem az egész magyar labdarugó sportnak is.

Horváth Ferenc, titkár, főv. tisztviselő. A klub életének második esztendőjében lépett a tagok sorába s egyszerre a vezetőség sorába emelkedett, s azóta minden munkából kivette az oroszlánrészt, különösen sokat köszönhet neki a football-csapat. Már az első években mint football-kapitány és pályagazda szerepelt. Amellett aktí­v footballista, rövid idő múlva már az I. csapat középfedezeteként működik és ilyen minőségben végig játsza a FTC. I. csapatának 45—50 mérkőzését. Nagy elfoglaltsága mellett a magyar football-sport szervezésén és a MLSZ. megalakí­tásán fáradozik, a nagy ellenállások dacára 1900. évben megalakulásra hí­vja föl a sportegyesületeket. Ettől az időtől kezdve minden tehetségét és akaraterejét a MLSz. felvirágozására szenteli. Megcsinálta az alapszabályokat, a bajnoki rendszabályokat és három éven át mint főtitkár szerzett érdemeket. Az ő nevéhez fűződik az első „Football játékkönyv” megjelenése is, az akkor használatban volt Stobbe-féle „Footballjáték” cimü könyv után. A MLSz.-ben kitört belharcok miatt elhagyta ugyan a főtitkári széket, de azóta is mint intézőbizottsági és bí­rák-bizottsági tag indí­tványaival és hasznos eszméivel a MLSz.-nek tevékeny munkása. Újabban az uj játékszabályokat is ő rendezte sajtó alá. A FTC. benne olyan munkaerőt bir, mely pótolhatatlanná teszi őt. A „Vén Dicsőség” csapatában mint balszélső jó dribbler is jelentékeny sikereket ér el.

Malaky Mihály, m. titkár, főv. taní­tó. A klubnak már alakí­tásában élénken részt vett és azóta is egyik legmunkásabb tagja, ki a klub minden kisebb-nagyobb munkájában elsőrendű szerepet játszik. Az első években jegyzője, az utóbbi két évben pedig másodtitkára lett a klubnak. A sport terén a MUE. kebelében működött először s a millenniumi uszóversenyeken szép eredményeket is ért el. Később az úszással felhagyott s footballt kezdett kultiválni s e téren a FTC. első csapatában kedvelt csatár volt az első években, az utóbbi években pedig, két éven át a MLSz. titkáraként szerepelt. Jelenleg a footballosztály agilis pénztárosa. A Vén Dicsőség centercsatára. Bokros teendői mellett még mint lapunk munkatársa is hasznos tevékenységet fejt ki.

A klub kiváló sportműködésének hű tükre a következő statisztika:

(…)A sikerek nagy része Manglitz Ferenc bajnok nevéhez fűződik, ki az idén megnyerte Brünnben: Morvaország és Szilézia bajnokságát. Aradon: Magyarország 30 km. bajnokságát és a Temesvár bajnokságát 10 km. távra. Ausztria 3 km. bajnokságában szabálytalan gyaloglással legyőzték és második helyre szorult. Megjaví­totta 20 km. orsz. rekordot 1 ó. 50 p. 38 mp.-re; a 10 km. orsz. rekordot 52 p. 4 mp.-re. (…)

Footballban az első csapat a legjobb csapatnak küzdötte fel magát. Megnyerte a MASz. 1905. évi bajnokságát; a Polónyi ezüstlabdát harmadszor védi. Nemzetközi mérkőzésein feltűnő jó eredményeket ért el. Csak kiváló csapatokkal mérkőzött a csapat: Pilgrimssel (3:3), Southamptonnal, Chelseaval, Slaviával (5:5) mérkőzött. Az egész évi mérkőzéseikből (a nemzetközit is beleértve) az I. csapat nyert 20-at; eldöntetlen volt 3; vesztett 6-ot. Adott 113 gólt; kapott 39-et. Az I. II., III. és Vén Dicsőség csapatok összesen nyertek 35-öt; eldöntetlen volt 5; vesztettek 16-ot. Adtak 185 gólt, kaptak 88-at.

(Nemzeti Sport, 1906. december 16.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK