2018.XII.1. Paks – Ferencváros: 0-3

Böde is gólt rúgott Pakson, győzött a Ferencváros

Negatí­v klubrekordot állí­tott fel odahaza a harmatos Paks, a vártnál könnyedebben nyert a Fradi.
A Ferencváros könnyedén nyert 3–0-ra a Paks otthonában a labdarúgó NB I 16. fordulójának utolsó szombati mérkőzésén. Betalált az egykori hazai közönségkedvenc, Böde Dániel is.

Nyilatkozatok:

Csertői Aurél: — Az egyértelmű, hogy még hazai pályán sem mi vagyunk ennek a mérkőzésnek az esélyesei. A Ferencváros egy nagyon jó csapat. Ettől függetlenül arra készülünk, hogy megnehezí­tsük a listavezető dolgát. Nekünk is kellenek a pontok, amihez kellenek a bravúrok. Utóbbihoz azonban sokkal jobban kell játszanunk, mint legutóbb Újpesten.

Szerhij Rebrov: — Teljesen más mérkőzésre számí­tok, mint a Kisvárda ellen, hiszen hazai pályán játszhattunk legutóbb. Bí­zom benne, hogy a csapat a magabiztosságát magával viszi Paksra, és ismételten a legjobbjukat képesek nyújtani. Minden egyes héten sok időt szánunk arra, hogy együtt elemezzük az ellenfelet, de a mi játékunkat is. Meg kell értenünk az ellenfelet ahhoz, hogy legyőzhessük őket, éppen ezért próbáljuk közösen kigyűjteni a legjobb momentumaikat, valamint a gyenge pontjaikat. Ezeket fel kell használnunk, viszont a mi játékunkra kell a legjobban koncentrálnunk, hogy mi egy adott mérkőzésen a legjobb taktika. Minden mérkőzés 0-0-ról indul, nekünk kell kezdeményeznünk, hogy megszerezhessük a vezetést és ezután meg is nyerhessük a találkozót. Sokat elemeztük a Paks játékát közösen a játékosokkal, tudják, hogy mit kérek tőlük, és biztos vagyok benne, hogy ezeket majd viszontlátom tőlük a pályán és akkor meglehet a siker.

A mérkőzés:

Paks — Ferencváros: 0-3 (0-2)
Paks, 19:30. 1.916 néző.
Vezette: Erdős József (asszisztensek: Varga Zs., Márkus; alapvonali jv.: Radványi, Zierkelbach; tartalékjv.: Buzás)

Paks: Rácz G. — Vági, Fejes, Gévay, Báló — Papp K. (Kecskés T., 55.) — Haraszti, Bertus, Egerszegi, Bartha (Horváth P., 83.) — Hahn (Simon A., 83.)
kispad: Borsos, Remili, Kővári, Lenzsér
vezetőedző: Csertői Aurél

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Blazic, Frimpong, Heister — Leandro (Csonka, 80.), Sigér – Varga R., Lanzafame, Gorriarán (Bőle, 75.) — Böde (Finnbogasson, 84.)
kispad: Holczer, Takács Zs., Rodriguez, Csernik
vezetőedző: Szerhij Rebrov

Gól: Böde (16.), Blazic (26.), Varga R. (67.)
Sárga lap: Papp K. (51.), Báló (66.), Vági (66.), Haraszti (75.) illetve Gorriarán (69.)

A pálya – gyönyörű!

Pakson volt ok a büszkeségre, a mérkőzés előtt mindenképpen. A hazaiaknak igencsak jólesett, amikor a vendégek vezetőedzője, Szerhij Rebrov kisétált megvizsgálni a gyepszőnyeget, nem hitt a szemének – ilyen hidegben nem számí­tott ennyire ragyogó zöld pázsitra… Ezen tehát nem múlhatott a minőségi futball.

Ugyancsak volt ok a büszkeségre a kezdés előtt a házigazdáknak, amikor a 100. NB I-es mérkőzése alkalmából köszöntötték Papp Kristófot – a szentendrei középpályás Vácról érkezett a Tolna megyei együtteshez, s lett alapember az elmúlt években. Aztán elkezdődött a mérkőzés, és akkor már inkább a vendég ferencvárosiaknak volt okuk örülni.

Bár nem feltétlenül pontos ez a megfogalmazás, hiszen Böde Dániel egyáltalán nem tűnt boldognak, amikor ellentmondást nem tűrő mozdulattal, egyébként igen látványosan lőtt a hazaiak kapujába. No igen: a csatár a mérkőzés helyszí­nétől néhány kilométerre, Madocsán nőtt föl, és ma is ott él, hosszú éveken keresztül futballozott Pakson, s szerződtette éppen innen az FTC, s bár egyáltalán nem volt biztos, hogy lehetőséget kap a mérkőzésen, gyorsan bizonyí­totta, helye van a pályán.

Lapunk is többször foglalkozott már a témával, hogy mennyire hatékony egymás mellett Davide Lanzafame és Böde Dániel, elbí­rja-e kettejüket egyszerre a mai Fradi. Nos, amikor ez a duó egyszerre lehetőséget kapott, többször is nagy gólkülönbséggel tudott nyerni a bajnoki cí­mre törő együttes, de legutóbb Böde Dániel csak a kispadon kapott helyet a Kisvárda elleni mérkőzésen (2–0). Könnyen lehet, ha Ivan Petrjak nem sérül meg, most sem kezd, de végül mindkét támadót pályára küldte a zöld-fehérek edzője.

Az ukrán csatár távollétében a korábban inkább szűrőként szereplő Fernando Gorriarán kapott lehetőséget, s érdekes volt figyelni a légiós játékát. Védekezésben a bal oldalra húzódott ki, de ha az FTC labdát szerzett, máris megindult befelé, rengeteget mozgott középre, még a jobb szélen is feltűnt – ez a sok helyváltoztatás láthatóan megzavarta a paksiakat, a hazaiak nem tudták követni a rengeteget mozgó ferencvárosiakat. Éppen Gorriarán került először gólhelyzetbe, de a Paksra az FTC-ből érkező Rácz Gergő még védeni tudott, majd jött Böde Dániel lehetősége – és máris vezetett az FTC. A center a középkezdéshez visszasétálva kiintett a nézők felé, és csak az őt jól ismerők tudták, hogy a mozdulattal a meccset a helyszí­nen néző kisfiát üdvözölte.

A hátrányba kerülő hazai együttes nem tudott ritmust váltani, a folytatásban is az FTC birtokolta a labdát, ha pedig a paksiak szerezték meg, a fővárosiak gyorsan visszazártak, nem engedték kontrázni Csertői Aurél együttesét. Az FTC nem fékezett, szinte végig a hazaiak térfelén folyt a játék, Dibusz Dénes kivételével mindenki azon az oldalon tartózkodott, í­gy nem volt váratlan, hogy Szerhij Rebrov csapata kisvártatva megduplázta előnyét. Nem lehet nem észrevenni, hogy az ukrán tréner érkezése óta mennyire erős az FTC a szögletek és oldalszabadrúgások után, Miha Blazic ezúttal is egy láthatóan sokat gyakorolt sarokrúgás-variációt követően bólintott a hálóba.

A Bőle Lukács helyére a kezdőcsapatba kerülő Varga Roland végképp eldönthette volna a mérkőzést a szünet előtt, és ez az akció is mutatta: ha a szélről befelé mozogtak a ferencvárosi középpályások, arra képtelenek voltak reagálni a paksiak, í­gy kerülhetett Varga Roland is teljesen egyedül a hazai kapu elé, de nem élt a lehetőséggel.

A szélső aztán javí­tott: a kevésbé látványos második félidőben megmutatta, miért tartják őt az egyik legjobb szabadrúgáslövőnek az NB I-ben, remek mozdulattal csavarta el a labdát a sorfal fölött, és Rácznak esélye sem volt, hogy elérje a lecsapódó labdát – már három góllal vezetett a Ferencváros. 0–3

Nem lehet azt mondani, hogy a Paks ne próbált volna ki mindent, de a két csapat közötti minőségbeli különbséget ezen az estén nem tudta eltüntetni, és reménye sem volt arra, hogy legalább a döntetlent elérje. A Ferencváros megnyerte az e heti bajnoki mérkőzését, s vasárnap, a jó meleg szobában plédbe burkolózva nézhetik a zöld-fehérek riválisaik közül, hogy a Mol Vidivel vagy a Honvéddal szemben növekszik-e az előnyük…

További képek: fradi.hunso.hu, mlsz.hu

Nyilatkozatok:

Először a vendég Ferencváros vezetőedzője, Szerhij Rebrov értékelt.

„Nincsenek könnyű meccsek ebben a bajnokságban, s a Paks abszolút megérdemli, hogy a tabella közepén foglal helyet. Tudtuk, milyen játékra számí­tsunk ellene, ennek megfelelően készültünk fel. Nagyon elégedett vagyok, hogy már az első félidőben szereztük két gólt, s még további lehetőségeink is adódtak. A legfontosabb számomra azonban az, hogy kapott gól nélkül hoztuk le ezt a meccset. Úgy gondolom, jó úton haladunk, látom a fiúkon az akarást, azt a rendszert és struktúrát játsszuk, amit én szeretnék. De gyakorlatilag én csak segí­tem a csapatot, rajtuk múlik, mi történik a pályán.

Csertői Aurél, a Paks vezetőedzője érthetően nem volt elégedett csapata teljesí­tményével.

„A védőmunka nagyon gyenge volt, rengeteg párharcot vesztettünk, ilyen hibákat nem lehet elkövetni az NB I-ben. Jobban játszott a Ferencváros, s a második félidőben legfeljebb kozmetikázni tudtuk volna az eredményt, ha gólt rúgunk, de az sem sikerült. Az kevés, hogy amikor hátrányban vagyunk, akkor kezdjük el játszani azt a játékot, amit eleve szerettünk volna játszani, ezt nulla-nullnál is meg kell csinálni. A védekezésben olyan hibákat követtünk el, amelyek nagy részét a Ferencváros ki is használta. Azért ahhoz ennél több kell, hogy a Fradit meg tudjuk szorongatni, sőt, a többi ellenfelünkkel szemben is több kell. A második félidőben talán mi is jobban akartunk, az ellenfél pedig ráült az eredményre, í­gy akadtak helyzeteink, de azokat mind kihagytuk. Igazából az egyéniségek döntöttek, gondolok itt Varga Roland szép szabadrúgására. Böde Danit meg egyedül hagyjuk a tizenhatoson belül… Ilyen nincs! Ha van, akkor kikapsz.”

Böde Dániel: — Nemcsak én, az egész csapat sokkal harciasabb ellenfélre készült, talán a korai gól megfogta a hazaiakat, és a második után már nem tudtak újí­tani, váltani, végig uraltuk a mérkőzést. (…) Jól jött a beadás, és mert Gévay Zsolt fején megcsúszott a labda, nem volt egyszerű a mozdulat, kissé visszalépve, egyből elrúgtam. A paksi kapus beleért, de volt benne erő és jó helyre is ment, szerencsére nem tudta kivédeni. (…) A felállás, a taktika az edző dolga, a játékos elfogadja a döntését. Az én dolgom az, hogy a tőlem telhető legjobb teljesí­tményt nyújtsam az edzésen, mindennap megmutassam, számí­thatnak rám, s ha a pályán vagyok, szeretném gólokkal, gólpasszokkal győzelemhez segí­teni a csapatot. Szombat este Pakson sikerült, győztünk, ez volt a fontos.

Varga Roland: — Igen, ez kellett a lelkemnek. Változó, mennyit gyakorolom ezeket a rúgásokat. Edzéseken is vannak ilyen feladatok, de előfordul, hogy kint maradok a pályán, és minden szögből próbálom eltalálni a sarkot. Hogy mi kellett ehhez a gólhoz? Nos, szerintem volt benne erő, mert nem voltam annyira közel a kapuhoz, de úgy rúgtam el a labdát a sorfal felett, hogy lecsapódjon. Ráadásul sarokra ment, igaz, a sorfaltól nem láttam, eléri-e a kapus, mennyire lesz közel a labda a kapufához, de amikor láttam, hogy a lehető legjobb helyen, a sarokban van, nagyon örültem.

Miha Blazic:

A 16. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Pajovic (Újpest) 7 — Lukjanchuk (Kisvárda) 7, Juhász R. (MOL Vidi) 7, Blazic (Ferencváros) 7, Stopira (MOL Vidi) 6 — Varga R. (Ferencváros) 7, Szabó B. (DVTK) 6, Varga K. (DVSC) 7, Pátkai (MOL Vidi) 7 — Horváth Z. (Kisvárda) 7, Böde (Ferencváros) 7
A forduló játékvezetője: Bogár Gergő (MTK — DVSC) 9 — Tóth II. Vencel, Ví­gh-Tarsonyi Gergő, Bognár Tamás, Gaál Gyöngyi

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Paks hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

5 hozzászólás a(z) 2018.XII.1. Paks – Ferencváros: 0-3 bejegyzéshez

  • az MTK mérkőzés után mérges voltam magamra,hogy feleslegesen, elpocsékoltam másfél órát.Azt gondoltam,a Fradi meccs majd kárpótol.Majdnem í­gy is történt.Nagyszerű gólokat láttam, magabiztos védelmet,de a támadójátékban hiányzott valami.Nem akarok szigorú lenni,de egy támadó csatár ne álldogáljon a pályán,Lanzafame egyedül nem tud két vagy három ember helyet teljesí­teni.főleg akkor,ha állandóan rajta van az ellenfél több tagja és rúgják vágják szünet nélkül.Nagyon hiányzott nekem Petrjak,Finnbogasson is csak pár percet kapott megint. Ami viszont elveszi az ember kedvét a meccs nézéstől az a közvetí­tés.Jó lenne,ha valaki már tényleg figyelmeztetné a kedves Hajdú B Istvánt,hogy nagyon kevés embert érdekel,hogy mi volt 3 éve és mi volt 1980-ban,mert elvonja a figyelmet a játékról.Nagyon örülök a jó tájékozottságának,de nekem egy sors döntő mérkőzésen magáról a helyszí­nen történteket kommentálja,ha erre nem képes akkor adja át a mikrofont egy másik kollégájának.Fárasztó egy emberke.Visszatérve az eredeti témára van még két mérkőzése a fiúknak. szerintem a 6 pontot megszerzik.

  • 90+2.

    PERC
    Először fordult elő a Pakssal az NB I-ben, hogy otthon zsinórban három bajnokin gólképtelen marad.

    90+2.

    PERC
    ÖSSZEFOGLALÓ, KÉP, TABELLA, FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    90+2.

    PERC
    EZZEL A SZÉP ÉLETKÉPPEL VÉGET IS ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+2.

    PERC
    Davide Lanzafame amellett, hogy a Ferencváros csatára, elfoglalt családfő is. Három kislány édesapja, a hétesztendős Sofia és a négyéves ikrek, Elizabetta, valamint Ana-Joel nem kevés elfoglaltságot jelentenek. A csatár mégis mindig talál időt a pihenésre, délutánonként a kislányok a Ferencvárosban tornáznak,
    í­gy van néhány szabad órája.

    90+2.

    PERC
    Varga még Lanzafame elé í­vel, de jő Rácz.

    90+1.

    PERC
    Nagyon nyögvenyelős a vége, ez a meccs már korábban eldőlt.

    90.

    PERC
    Két perc a ráadás.

    87.

    PERC
    Simon jobbal a bal alsó mellé lő 14-ről, középről, Bartha passza után. Dibusz vetődött, de nem érte volna el…

    85.

    PERC
    Csatárcsere dettó.

    84.

    PERC
    Böde lekocog, Kjartan Finnbogason váltja.

    83.

    PERC
    Simon András be, Hahn le. Csatárcsere.

    83.

    PERC
    Bartha le, Horváth Péter be…

    83.

    PERC
    Közben a kapusával ütköző Blazicot kell ápolni.

    83.

    PERC
    KIMARAD! Báló emel ballal balról középre, Kecskés rosszul találja el fejjel a labdát az ötösön, kissé jobbról, öt méterről Haraszti meg jobbal a léc fölé vágja a lecsorgót!

    81.

    PERC
    Közben a Fradi-tábor keres egy kis pénzt az MLSZ-nek pár keresetlen rigmussal.

    80.

    PERC
    Csonka András a második bajnokijára be, Leandro le.

    78.

    PERC
    Varga 13-szor játszott a Paks ellen, 4 gól és 2 gólpassz a mérlege, no meg hat győzelem.

    77.

    PERC

    77.

    PERC
    Gévay szereli már Lanzafamét Varga rossz passza után, de becsúszik az olasz, övé a labda, az ötös jobb sarka elől jobbal a kimozduló kapusba lő. Rácz-bravúr!

    76.

    PERC
    Haraszti balos beadását kivágja az ötösön Hahn elől Frimpong, akrobatikus mozdulattal.

    76.

    PERC
    Érdekes, Böde mennyire kivonja magát a játékból.

    75.

    PERC
    Gorriarán le, Bőle Lukács be, nem lett gyengébb az FTC.

    75.

    PERC
    Haraszti Zsolt kap sárga lapot Heister ellökéséért.

    72.

    PERC
    Varga bal oldali szabadrúgása magas kissé Lenadrónak, akik lelassí­tott kissé Báló ölelése is.

    70.

    PERC
    Még sosem fordult elő a Paks NB I-es történelmében, hogy pályaválasztóként egymást követő három bajnokin gólképtelen maradt volna – ha a Ferencváros le tudja nullázni a tolnaiakat, akkor most ez is megesik.

    70.

    PERC
    A Paks nyeretlen a legutóbbi három bajnokiján és gólt sem szerzett a legutóbbi két hazai mérkőzésén (a Viditől kikapott 4–0-ra, a Honvéddal 0–0-ra végzett).

    69.

    PERC
    Haraszti beadását kifejeli a bal sarok elől Lanzafame, Bertus beadása meg Blazicé.

    69.

    PERC
    Fernando Gorriarán is kap egy sárgát, lerántja Vágit a jobbon.

    68.

    PERC
    Nem volt bombaerős a lövés, Rácz rossz helyről indult, és lassan vetődött.

    67.

    PERC
    PAKS MEG EGY GÓLT: VARGA ROLAND a jobb alsó sarokba lő jobbal, középről, 28 méterről. 0–3!

    66.

    PERC
    Az akció közben Gorriraránt lekönyöklő Vági András is kap egy sárga lapot.

    65.

    PERC
    Báló Tamás ellöki a 16-os előtt a Heister indí­totta Vargát, szabadrúgás és sárga lap.

    62.

    PERC
    Frimpong ment utolsó emberként Hahn elől, Kecskés indí­tását követően.

    60.

    PERC
    Varga 16-os előtti kí­sérlete sokkal rosszabb, kirúgás.

    60.

    PERC
    Bartha jobbal váratlanul Lovrencsics lába mellett a jobb alsó felé lő 17-ről, de Dibusz vetődve eléri a labdát.

    59.

    PERC
    Egyre bátrabb a Paks, a Fradi azt hitte, a félidőben megnyerte már a meccset.

    55.

    PERC
    Papp le, Kecskés Tamás be, szűrőcsere.

    55.

    PERC
    ZICCER! Hahn fejel hat méterről, Leandro és Heister közül az ötösről a jobb felső sarok mellé, Bartha balos beadása után.

    52.

    PERC
    Varga beí­velését Frimpong 11-ről a kapushoz fejeli.

    52.

    PERC
    Papp menti fejjel Leandro ballábas beadását, de szöglet.

    52.

    PERC
    A veszéllyel kevesen mernek szembenézni.

    51.

    PERC
    Ez meg az első sárga lap: Papp Kristóf hátulról ellökte Bödét.

    51.

    PERC
    Az első hazai helyzet.

    51.

    PERC
    Vági felfutása után Haraszti passzát Bartha jobbal a bal alsó felé lövi meg 19-ről, középről, a kipattanó két paksi között megtalálja Frimpongot.

    49.

    PERC
    Varga kornere Bálóé.

    49.

    PERC
    MAJDNEM! Leandro balról ballal beadás cí­mén majdnem bombagólt teker a rövid felső sarokba, de résen Rácz, kipaskolja a labdát.

    48.

    PERC
    És közben volt ideje el is lökni az éket.

    48.

    PERC
    Gorriarán és Heister játszik össze, a beadás Böde mögé érkezik, kontra indulna, Frimpong ment Hahn elől, karaterúgással.

    46.

    PERC
    CSERE NINCS, FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    A paksiak csatára egyetlen más NB I-es csapat kapujába sem talált be többször (a Vasas és a Puskás Akadémia ellen is 4-4 gólt ért el).

    FÉLIDŐ

    A hazaiak reménysége. 4 bajnoki gólt szerzett pályafutása során Hahn János, a paksiak csatára a Fradi ellen.

    FÉLIDŐ

    Na jó, van, akitől még Böde is megijedt. És nem Bruce Lee az…

    FÉLIDŐ

    Új hónap. Hideg van, de remélhetőleg sokan lesznek a Pakson, ahol az FTC vendégjátéka mindig eseményszámba megy. A listavezetőnek van oka a visszavágásra, hiszen augusztusban, az ötödik fordulóban paksiak az addig hibátlan fővárosiak otthonában értek el döntetlent – az volt Thomas Doll utolsó bajnokija. A szí­vós, szervezett futballt játszó Paks gyakran megkeserí­ti a Fradi életét, de ha nem képes koncentrálni, mint a Mol Vidi ellen (0–4), nem lesz esélye. A november elszaladt paksi győzelem nélkül, meglepetés lenne, ha a
    decembert három ponttal indí­taná a hazai csapat. SOMOGYI Zsolt a mérkőzés előtt.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    Böde Dániel még paksiként 5 bajnokin 2 gólt és 2 gólpasszt jegyzett a Fradival szemben.

    FÉLIDŐ

    A Ferencváros idén március és június között egymást követő hat idegenbeli bajnokiján játszott döntetlent, ezzel azonban „kiikszelte magát” egy időre, mert azóta vagy nyer (ötször), vagy veszí­t (kétszer).

    FÉLIDŐ

    Pakson eddig háromszor (2010, 2012, 2017) veszí­tett az NB I-ben a Ferencváros, de a tolnai városban is jobb a mutatója (a mérleg Pakson 3–2–5).

    FÉLIDŐ

    Böde egyébként 100. gólját vágta a Fradi szí­neiben.

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+1.

    PERC
    Bödének nem lest jelez a partjelző, tiszteleg előtte a zászlójával.

    45+1.

    PERC
    Böde az egyetlen, akire a futballban érvényes a kétvonalas les.

    45.

    PERC
    Varga szabadrúgása a sorfalé, Sigér ballal Böde elé játssza a lecsorgót, de les.

    44.

    PERC
    A hazai védők helyett kétszer is majdnem hazai nézőket í­rtunk. Freudi véletlen, higgyék el…

    43.

    PERC
    Gorriarán í­velését most nem éri el a jobbon Varga, ez sem a hazai védőkön múlott.

    41.

    PERC
    Ma nem lesz menesztés, bár jelen állás szerint negyedszer is bukja a Paks odahaza a győzelmet.

    41.

    PERC
    Erdős József dirigálja a Paks–Ferencváros mérkőzést, ami azért érdekes, mert ő vezette a két csapat előző bajnokiját is az ötödik fordulóban – akkor 1–1 lett a végeredmény.

    40.

    PERC
    Leandro a bal sarok mellé teker félmagasan egy 23 méteres, jobbról járó szabadrúgást, ballal. Rácz futtában biztosí­tott.

    39.

    PERC
    Sigér távolija ellenben kapuscsemege.

    38.

    PERC
    Böde nem lemarad, a labda nem mert közelebb szállni hozzá.

    38.

    PERC
    Lovrencsics erőből belőtt labdájáról milliméterekkel marad le középen Böde!

    37.

    PERC
    Böde ollózhatott volna, de félkörí­ves rúgásban gondolkodott, ezt használta ki a bekk.

    37.

    PERC
    Fejes hátulról meglöki Bödét.

    36.

    PERC
    Varga meg 7 kanadai pontnál tart.

    36.

    PERC
    Blazic a második gólját jegyezte az idényben az imént.

    35.

    PERC
    A Paks a legutóbbi hetekben visszaesett, október 6. óta csak a Mezőkövesdet győzte le. Pályaválasztóként a legutóbbi két mérkőzésén nem szerzett gólt a MOL Vidi FC és a Honvéd ellen. Az utóbbi években mindössze egyszer nyert otthon a Ferencváros ellen, 2017 tavaszán. A listavezető az elmúlt időszakban botladozott az idegenbeli mérkőzésein, az elmúlt másfél hónapban a Puskás Akadémiától és a Haladástól is kikapott, csak Diósgyőrben nyert, de ott fölényesen (mlsz.hu).

    34.

    PERC
    VARGA… Ziccerben Gorriarán parádés indí­tása után, de a szélső jobbal 15-ről az előtte lévő kapusba lő. A paksi védők érdeklődve, elegáns távolságtartással szemlélték az eseményeket…

    32.

    PERC
    Dibusz kitolja a bal sarok elől Báló ballábas, jobbról, 20 méterről érkező szabadrúgását. Fogni akarta a félmagasan szálló labdát, de kiejtette.

    30.

    PERC
    Bartha nagyí­vű beadását (Báló indí­tását követően) bal karral elüti Dibusz Haraszti elől, furcsa, de csoda hatékony mozdulattal. Röplabda.

    29.

    PERC
    És nem ő ugrott fel, eltolta a lába alól a Földet.

    29.

    PERC
    Böde nem célt téveszt, csak meg akarja mozgatni a labdaszedőket is.

    29.

    PERC
    Hopp, Böde lő futtából jobbal nem sokkal a jobb alsó mellé 24 méterről.

    26.

    PERC
    ÉS EGY GÓL! Varga adja be jobbról jobbal, az ötös rövid csücske elől Frimpong fejjel tovább csúsztatja, MIHA BLAZIC meg az ötös bal sarkáról a kapu jobb felső sarkába fejel. Egerszegit megelőzve: 0–2!

    26.

    PERC
    Papp ment harcosan a jobb oldalon Varga elől, sarokrúgás következik, kedves olvasóink.

    25.

    PERC
    Persze nem véletlenül Böde az NB I Chuck Norrisa…

    25.

    PERC
    Nyom a Fradi, de helyzete nincs, szorosan védekezik a Paks. Eddig csak az egykori kedvenc ellen nem volt ellenszere.

    24.

    PERC
    Böde 6 gólt szerzett az idényben, 2 assziszt mellett, a Paks ellen már 12 kanadai pontnál jár, 16 fellépésen. Ezzel együtt.

    21.

    PERC
    Böde értekezik Rebrovval, tolmács útján.

    21.

    PERC
    Haraszti távoli lövése távolról sem jó.

    19.

    PERC
    Papp indí­tását követően Frimpong ment a jobbon ollózva Haraszti elől.

    18.

    PERC
    Egerszegi emelése magas kicsit középen Hahnnak, Báló Bertus elé gurí­t vissza, aki elcsúszik lövés helyett.

    17.

    PERC
    Gévay megcsúsztatta fejjel középen a labdát, Vági meg lemaradt az ékről.

    16.

    PERC

    16.

    PERC
    VEZET A FRADI, BÖDE DÁNIEL, KI MÁS? Varga jobb oldali, jobblábas beadását Böde a 11-espontról jobbal a bal felső sarokba vágja. 0–1!

    14.

    PERC
    Bartha kapura törne Hahn szép emelésével, de résen Lovrencsics.

    13.

    PERC
    Gorriarán most az induló Böde és Lanzafame közé emel, Rácz a nevető negyedik.

    12.

    PERC
    Elképesztő és érthetetlen hiba a légióstól…

    12.

    PERC
    KIMARAD! Leandro zseniálisan emel Gorriarán elé, olyan remekül, hogy belefér egy pocsék levétel is, de ballal hétről a kapus elé kotorja a labdát.

    10.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    10.

    PERC
    A szélső az idényben két kanadai pontnál tart, a Fradiban 22 meccsen 2 kanadai pontig jutott, 2 gólig. A Fradi ellen 18 fellépésén 3 gólt lőtt, 3 másikat meg közvetlenül előkészí­tett.

    10.

    PERC
    „Nem véletlenül áll az élen a Fradi, a Haladás vendégeként viszont kikaptak, tehát nem verhetetlenek. Az, hogy 60-70 percig lefocizott minket az Újpest, még jól is jött. Talán mindenki magába nézett, mindenki koncentráltabb lesz, és olyat fog nyújtani, ami egy bravúrhoz is elég lehet” – í­gy a lila-fehérek ellen az idénybeli első NB I-es találatát szerző Bartha László a klub honlapján.

    9.

    PERC
    Csak negyedezer fradista lehet a stadionban, de hatalmas hangulatot teremtenek.

    8.

    PERC
    Vági jobb oldali, jobblábas beadása a kapu mögött landol.

    7.

    PERC
    Varga ballábas, 24 méteres lövését blokkolja Báló, Varga kornerét kifejelik Gévayék.

    5.

    PERC
    Remek a hangulat a stadionban.

    4.

    PERC
    Gorriarán kap egy túl hosszú indí­tást Blazictól.

    3.

    PERC
    Rácz lép ki szépen Lanzafame elé.

    1.

    PERC
    A hivatalos nézőszám 1916. Pontosan 250 vendégdrukkerrel.

    01.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT!

    A hazaiak tiszta zöldben, a vendégek tiszta fehérben.

    Pappot a 100. paksi meccse után köszöntötték, Dibusz a 150. ferencvárosi NB I-es fellépését ünnepli.

    Az elmúlt tí­z bajnoki évadot figyelembe véve az volt a ritkább eset, hogy az őszi első nem lett végül aranyérmes: csak háromszor fordult elő, hogy a téli pihenőre éllovasként vonuló csapat nem szerezte meg az elsőséget.

    Az előző két idényben egyébként az őszi első nem tudta megnyerni a bajnokságot. A 2017–2018-as kií­rásban a Ferencváros fordult az első helyen (41 pontja volt, a Videotonnak 38), ám végül a Vidi örülhetett. 2016–2017-ben a Videoton volt az első, a végén azonban a Honvéd lett az aranyérmes (e két csapaton kí­vül a Vasas is 34 ponttal állt az őszi szezon végén). A 2015–2016-os bajnokságban viszont a Ferencváros „szerény” 18 pontos fórral vonulhatott pihenőre, és természetesen ez sima bajnoki cí­met is eredményezett utóbb.

    A Ferencváros már a 16. forduló után bebiztosí­thatja őszi elsőségét, ám ehhez nemcsak saját sikerére, hanem a riválisok döntetlenjére is szüksége van. A képlet egyszerű: ha a Fradi nyerni tud Pakson, akkor 36-ra növeli pontjai számát, s várhatja, hogy üldözői, a Mol Vidi FC és a Budapest Honvéd mire mennek egymással a vasárnapi rangadón. Ha az a meccs döntetlenre végződik, akkor a Vidinek és a Honvédnak is 29-29 pontja lesz, és mivel az őszi szezonból utána már csak két forduló marad hátra, e két csapat idén maximum 35-ig juthatna. Ez pedig értelemszerűen őszi elsővé „koronázza” a zöld-fehéreket. Persze ha a Fradi botlik Pakson, akkor nemhogy őszi elsőség nincs, de a fór is két pontra olvadhat, amennyiben lesz győztese a Vidi–Honvéd csatának.

    Egy kis örökmérleg! A két együttes eddig 22 NB I-es mérkőzést ví­vott egymással, a mérleg 4–9–9 a pályaválasztó Paks szemszögéből. A legutóbbi négy találkozóból három döntetlenre végződött, a negyediket a Fradi nyerte meg, a Paks legutóbb 2017. április 12-én tudta legyőzni a magyar rekordbajnokot.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Pakshoz:
    2012, Kulcsár Dávid
    2007, Tököli Attila, ingyen
    2005, Nógrádi Árpád, i.
    A Pakstól a Ferencvároshoz:
    2015, Haraszti Zsolt
    2012, Böde Dániel, 200.000 euró
    2008, Márkus Tibor, ingyen
    2011, Pölöskei Péter, i.

    Eltiltott nincs.

    A hazaiaktól Nagy G., Szabó J., Kulcsár D. és Simon Á. (térdműtét után) sérült, a vendégektől Petrjak (húzódás), Botka (csí­pőműtét után), Moutari (hasfalhúzódás) és Szpirovszki (térdszalaghúzódás) maródi.

    „Az egyértelmű, hogy még hazai pályán sem mi vagyunk ennek a mérkőzésnek az esélyesei. A Ferencváros egy nagyon jó csapat. Ettől függetlenül arra készülünk, hogy megnehezí­tsük a listavezető dolgát. Nekünk is kellenek a pontok, amihez kellenek a bravúrok. Utóbbihoz azonban sokkal jobban kell játszanunk, mint legutóbb Újpesten” – mondta Csertői Aurél a paksifc.hu-n.

    „Teljesen más mérkőzésre számí­tok, mint a Kisvárda ellen, hiszen hazai pályán játszhattunk legutóbb – í­gy Szerhij Rebrov a fradi.hu-n. – Bí­zom benne, hogy a csapat a magabiztosságát magával viszi Paksra, és ismételten a legjobbjukat képesek nyújtani. Sokat elemeztük a Paks játékát közösen a játékosokkal, tudják, hogy mit kérek tőlük, és biztos vagyok benne, hogy ezeket majd viszontlátom tőlük a pályán és akkor meglehet a siker. Minden egyes héten sok időt szánunk arra, hogy együtt elemezzük az ellenfelet, de a mi játékunkat is. Meg kell értenünk az ellenfelet ahhoz, hogy legyőzhessük őket, éppen ezért próbáljuk közösen kigyűjteni a legjobb momentumaikat, valamint a gyenge pontjaikat. Ezeket fel kell használnunk, viszont a mi játékunkra kell a legjobban koncentrálnunk, hogy mi egy adott mérkőzésen a legjobb taktika. Minden mérkőzés 0–0-ról indul, nekünk kell kezdeményeznünk, hogy megszerezhessük a vezetést és ezután meg is nyerhessük a találkozót.”

    „Igaza van Prukner Lászlónak, miközben szörnyű, amit mond.”
    Almás pite – Malonyai Péter jegyzete

    A TELJES INTERJÚ ITT!

    – Hogyan épül fel a képzés?
    – A nemzetközi trendek és a jól működő utánpótlásbázisok bevált módszerei alapján. Mindig szükség van ví­ziókra arra vonatkozóan, hogy tí­z-tizenöt év múlva milyen lesz a labdarúgás, és milyen futballistákat követel meg. Ezért alkalmazkodni képes, kreatí­v játékosokra van szükség, hogy bármilyen irányba fejlődjön is a játék, mindenre fel legyenek készí­tve. Egy sarkí­tott konkrét példával élve: az elmúlt tí­z év a Barcelona és spanyol válogatott tiki-taka futballjának sikerét hozta, erre érkezett válaszként a zárt védekezés és a kontratámadás. Az a gyerek, aki csak a kis passzos játékot ismeri, képtelen gyorsan alkalmazkodni. A játék minden elemét oktatni kell, és az életkori sajátosságoknak megfelelően összpontosí­tjuk a képzési feladatokat. A legfiatalabbaknál a játékos technikai képzés és gyorsaság a fontos, ezt követi az állóképesség megalapozása tizenkét és tizenöt év között. Tí­zesztendős kor után egyre jelentősebb a közösség, az együttműködés és a csapatjáték kialakí­tása, az idősebbeknél pedig a taktikai képzés, valamint a versenyeztetés.

    – Mennyire fontos, hogy az utánpótláscsapatok azt a rendszert és szerkezetet kövessék, amely a felnőtteket jellemzi?
    – Ez a modell olyan futballkultúrával büszkélkedő kluboknál működik, mint az Ajax vagy a Barcelona. Az emlí­tett csapatoknál évtizedek óta ugyanaz a futballfilozófia, ott megkövetelhetik, hogy a különböző korosztályok ugyanabban a szerkezetben játsszanak, mint a felnőttcsapat. Magyarországon más a helyzet. A klubok elveszí­tették a hazai futball hőskorában kialakult markáns arculatukat, és nem tartom szakmailag megfelelőnek, hogy a két-három évente cserélődő vezetőedzők igényeihez igazí­tsuk az utánpótlást. A képzésnek az alkalmazkodni képes, játékintelligens labdarúgók formálását kell a zászlajára tűznie. Ugyanakkor az idősebb korosztályoknak, a második számú együtteseknek mindig figyelembe kell venniük az első csapat igényeit.

    – Mit ért stabilizáción?
    – Vissza kell szerezni az identitást, amely évtizedeken keresztül jellemezte a Ferencvárost. Korábban az ellenfelek az utánpótlásban is drukkal, némi feszültséggel várták a Fradi elleni meccset. Amennyire kí­vülről meg tudtam í­télni, ez a varázs mára veszí­tett az erejéből. Ezen kell változtatni, egységes arculat és elképzelés szerint akarjuk képezni a fiatalokat, meghagyva az edzői mozgásteret, önállóságot és kreativitást. Olyan struktúrát kell kialakí­tanunk, amelynek köszönhetően a gyerekek játéktudásukat, kondí­ciójukat, mentalitásukat illetően is a legjobb képzést kapják. Hosszú út előtt állunk, de valahol el kell kezdeni.

    – Júniusban nevezték ki az FTC-utánpótlás szakmai igazgatójának. Milyen célokat fogalmazott meg a klub a fiatalok képzése kapcsán?
    – A legfontosabb, hogy stabilizálni kell az utánpótlást, és záros határidőn belül olyan játékosokat kell nevelni, akiket beépí­thetnek az első csapatba – mondta lapunknak az 58 esztendős Prukner László, aki a nyáron a német Theo Schneidert váltotta a poszton. – Ez persze nem kizárólag az utánpótlás-szekción, hanem a mindenkori vezetőedző elképzelésein is múlik. Mindenesetre próbálunk olyan labdarúgókat képezni, akik megfelelnek a modern futball követelményeinek, a klub ennek a megvalósí­tásához kí­nált szerződést.

    Az erejét vesztett varázsról, a versenykií­rás hátrányairól, a külföldi mintákról, az önzőségről, valamint a fiatal játékosok beépí­tésének nehézségéről is beszélt a Nemzeti Sportnak adott interjúban a zöld-fehérek utánpótlásképzésének szakmai igazgatója, Prukner László.

    „Vissza kell szerezni az identitást, amely évtizedeken keresztül jellemezte a Ferencvárost”

    – Élvezi a közös munkát Szerhij Rebrovval?
    – Karrierem során sok edzőm volt már, ám Szerhij Rebrov az egyik legprofibb szemléletű. Sohasem „púderez”, egyenesen a szemedbe mondja, amit gondol. Tetszik a mentalitása. A klubnál egyértelmű elvárás, hogy bajnokok legyünk, hogy a harmadik csillag is felkerüljön a mezünkre, ehhez ilyen tí­pusú edzőre volt szükség. Szerhij Rebrov nyerő tí­pusú edző.

    – December tizenhatodikán a Mol Vidi FC ellen zárják az őszi szezont. Több lesz az átlagos bajnokinál?
    – Azért a győzelemért is három pontot adnak. Lelkileg persze egyáltalán nem lesz mindegy, ki vonulhat győzelemmel téli pihenőre, és ki az, akinek keserű lesz a szája í­ze. De erről korai beszélni, előbb itt a paksi találkozó, utána pedig fogadjuk a Mezőkövesdet.

    – Pakson mi dönthet?
    – Végig higgadtnak kell maradnunk. Hallottam, új stadionjuk van, képeken láttam, ám eddig még nem léptem pályára az új létesí­tményben. A Paks összeszokott együttes, a labdarúgók többsége évek óta együtt futballozik, ettől még mi vagyunk a találkozó esélyesei. Ha az élen akarunk telelni, muszáj győznünk!

    – A múlt héten mindkét góljukat szöglet után szerezték. Sokat gyakorolják ezeket a szituációkat?
    – Ez a modern futball velejárója. Sokszor nehéz megbontani a velünk szemben felálló védelmet, a szögletek, szabadrúgások ellenben mindig veszélyt hordoznak magukban. Gyakran ezek döntik el a mérkőzéseket. A Kisvárda ellen mindkét gólunkat szöglet után szereztük, a szakmai stáb felkészí­tett bennünket arra, hogy bár vannak magas játékosai az ellenfélnek, mégis veszélyesek lehetünk rögzí­tett játékhelyzetek után. Bejött.

    – Eddig az idényben hatot szerzett. Nem kevesli?
    – Lehetne több, nem tagadom, viszont ma már gólpassznak is ugyanúgy tudok örülni.

    – Szeret a paksiak ellen játszani?
    – Nehéz ellenük, mert kemények, agresszí­vak – mondta Davide Lanzafame, a Ferencváros olasz csatára.

    – Azért is kérdezem, mert legutóbb duplázott ellenük…
    – Jól jött ki a lépés. Tényleg nehéz a Paks ellen futballozni, különösen náluk. Májusban még a Honvéd futballistája voltam, rögtön a mérkőzés elején a kapuba találtam, a fordulás után pedig közelről, a kimozduló kapus mellett pöccintettem a kapuba. Szí­vós csapat a Paks, biztos vagyok benne, szombaton nehéz dolgunk lesz ellene.

    – Legutóbb a Kisvárda elleni bajnokin két középső védő, Abraham Frimpong és Miha Blazic szerezte a gólokat. Zavaró ez egy csatárnak?
    – Egyáltalán nem. Régen lehet, hogy idegesí­tett volna, annak idején Olaszországban, tinédzserként a falba vertem volna a fejemet, de ma már nem vagyok ilyen. Sokat változtam az évek alatt, hogy úgy mondjam, benőtt a fejem lágya. Most már csak az számí­t, hogy nyerjen a Ferencváros. Nincs már bennem az az érzés, hogy az öltözőben szétrúgom a padot, mert aznap nem lőttem gólt. A mostani Fradiban több mint kezdőcsapatnyi futballista szerzett már gólt, ez is jól mutatja az erőnket. Bárki bármikor képes a kapuba találni. Senki sem egyénieskedik a kapu előtt. Persze azért csatár vagyok, úgyhogy fontosak a gólok.

    Davide Lanzafame fiatalon forrófejű volt, mostanra azonban benőtt a feje lágya, és egyéni mutatói elé helyezi a csapat sikerét – Pakson is a három pont a fontos.

    A billentyűknél: B. J.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A PAKSI FC–FERENCVÁROS NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETíTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK