Elfeledett ellenfelek – Csepel

Amikor először felmerült a gondolat az elfeledett ellenfelek sorozatról, több csapat is „beugrott” a kosárba. A Csepel nem tartozott közéjük, és ha megkérdezték volna, hogy a vasgyári csapatot milyen időszakhoz kötném, kapásból a hetvenes éveket mondtam volna, azt is egy „Fradi kötődés” miatt, hiszen emlékszem egy mérkőzésre, amikor is Branikovits László nem zöld-fehérben, hanem a Csepel szí­neiben lépett a pályára az Üllőit úton. Sokunk számra, ha valaki azt mondja, hogy Csepel, nem a foci ugrik be, elsőre a gyár, majd a szimbolikus teherautó (aki volt katona annak végképp nem kell bemutatni), vagy csak simán egy budapesti kerület, mely mellesleg a Duna egyik legnagyobb szigete is, rajta a lakihegyi adótoronnyal. Pedig ennél sokkal többet érdemel, hiszen szerves része a történelmünknek. Az Acél- és Fémművek közel száz évig nem csak Csepel fejlődését határozta meg, hanem fontos láncszeme volt a magyar gazdaságnak. A gyárat a XIX. század végén, több kisebb gyár összevonásával alapí­totta Weiss Manfréd. Az első világháború idején főleg hadiüzem, majd jöttek a szerszámgépek, majd az „acélkorszak”, benne autó- és repülőgyártással. 1944-ben a németek, 1948-ban a kommunisták vették birtokukba a gyárat, 1956-tól a rendszerváltásig „eltörölve” Weiss Manfréd nevét, Csepel Vas- és Fémművek néven működött a gyár. Ezen idő alatt a csepeli labdarúgás is a gyárhoz kötődik, sikerei, majd hanyatlása elválaszthatatlanok a gyár történetétől.

A Weiss család szí­nre lépésig is létezett sport Csepelen, a klubot 1912-ben alapí­tották, de felvirágzása a gyáros nevéhez fűződik. Mit is jelentett a gyár aktí­v jelenléte a klubnak? Honnan indultak és hová érkeztek? A kezdeti időszakról: 1932.IX.18-án barátságos, „propaganda” mérkőzésre volt hivatalos a bajnoki cí­mvédő Ferencváros (1931/32: 100 %!), akik amikor meglátták a homokos pályát, vissza is akartak fordulni, de végül egy alapos locsolás után mégis pályára léptek „A Csepel FC, az új profi klub szegény vezetősége nem tehet róla. Kerí­tés, korlát, klubház, öltöző minden pénzüket megemésztette.” A mérkőzés sok nézőt vonzott, a „20 filléres munkanélküli jegyek” kevés bevételt hoztak, de legalább jól szórakoztak és „pirosra” tapsolhatták a tenyerüket a szép ferencvárosi gólok után.

A klub élete 1937-től vált igazán profivá. Weiss Manfréd 1922-ben elhunyt, a gyárat a család vette át, és ahogy egyre nagyobb lett a cég, úgy fordultak a kultúra és a sport támogatása felé. Az eddig komoly pénzhiánnyal küszködött klubot megvásárolta a család, lett pénz, a homokos pálya helyett megépült az új stadion is. Éppen időben, mert 1940 őszén a Weisz-Manfréd Torna Klub (WMFC) tagja lett a legmagasabb osztálynak. A két csapat közös, bajnoki története 1940.IX.22-én kezdődött Csepelen. „A Weiss Manfréd gyár áldozatkész vezetősége minden elismerést megérdemel, ezért a gyönyörű sporttelepért. Egy pillanatra a bécsi stadiont juttatja az ember eszébe, csak éppen – miniatűrben. A panoráma elbűvöli a nézőt, virággruppok üdvözlik a kapun a belépőt, pompás a zöld gyep, amit teljesen körbefog a nézőtér, s í­gy minden helyről jól látni.” És ha már a „körí­tés” szí­nvonalas, a Fradi játékosai arról is gondoskodtak, hogy a szurkolók ne csak az új stadionban gyönyörködjenek és élvezzék a nyárt idéző pompázatos napsütést, hanem jó játékkal és remekbe szabott gólokkal bizonyí­tsák, hogy az 1940/41-s bajnoki szezon a zöld-fehérek sikereiről fog szólni.

Naná, hogy arról! 26 mérkőzés, 21 győzelem, 113 lőtt gól, az Újpest távcsővel a kezében követte a Fradit a tabella második helyén. A Csikós – Szoyka, Tátrai S. – Sárosi III., Polgár, Lázár – Kalocsay, Sárosi, Finta, Kiszely, Gyetvai alapcsapat rajt-cél győzelmet aratott, a diadalt mégis beárnyékolta a háború és a politika, már egyetlen csapat sem érezte magát biztonságban. A bajnokság kezdetén az MLSZ miniszteri biztosa Gidófalvy Pál, az akkori zsidó törvények szellemében igyekezett árjásí­tani a Hungária FC-t. Miután a Brüll Alfréd vezette elnökség nem volt hajlandó a kormány követelésének alávetnie magát inkább föloszlatták a Hungáriát. Bár WM gyár tulajdonos köre továbbra is a Weiss család, de mivel ezekben az években a háborús fegyverkezés miatt létfontosságú volt a termelés (harckocsikat és terepjárókat is gyártottak), í­gy 1944-ig tovább irányí­thatták a gyárat. Emellett a labdarúgást is egyre jobban támogatták, melynek meg is lett az eredménye. Bajnoki cí­m 1941-42-ben és 1942-43-ban.

Mit szólt ehhez a Fradi? Az emlékezetes bajnoki cí­m után a következő szezonban szinte csak szenvedett a csapat. Sok volt a sérült, voltak játékosok akiket zsidó származásuk miatt el kellett küldeni, ezek miatt a csapat egység is megbomlott. 1941/42-ben elért hatodik hely a megalakulásunk óta a legrosszabb helyezés volt, dobogón „kí­vül” is csak egyszer, az 1916/17-s szezonban végzett a csapat (4. hely). Az első bajnoki győzelmét 1941.X.12-én aratta a Csepel a Fradi ellen. Az akkori beszámolók szerint teljesen megérdemelten nyertek egy olyan mérkőzésen, ahol a „Ferencváros végzetes hibát követett el a csapatösszeállí­tásban, a felállí­tási módjában.”

A következő években is főleg csepeli győzelmek születtek, majd jött 1944 ősze, a félbeszakadt bajnokság, a nyilas hatalomátvétel (az SS vette át a gyár irányí­tását), mely a Weiss család letartóztatását és deportálását is jelentette. 1944.IX.10-én az Üllői úton csak a lelkekben dúlhatott a háború vihara, a szurkolók úgy özönlöttek az Üllői úti stadion felé, mintha a boldog békeidőkben járnánk. A nap is kisütött, a sugarak is rangadóra vágytak és a két csapat mindent meg is tett ennek érdekében. Végig a Fradi irányí­totta a játékot, Sárosi Béla már a 2. percben eleresztett egy rá jellemző bődületes erejű szabadrúgást, mely súrolta és „meg is sebezte” a kapufát. A vendégek a 37. percig bí­rták a Fradi rohamait, akkor egy jogos büntetőt értékesí­tett magabiztosan Rudas, majd néhány perc múlva Onódy is betalált. A második 45 perc is zöld-fehér fölénnyel nyert, a vendégek már csak négygólos Fradi vezetés után tudtak szépí­teni.

A háború borzalmi után 1947/48-ban harmadszor is bajnok lett a Csepel. A döntés az utolsó fordulóra maradt: a Csepel, a Ferencváros és a Vasas küzdött a bajnokságért. Izgalmassá az tette, hogy az utolsó mérkőzést a Ferencvárosnak a Csepellel kellett megví­vnia (Vasas az MTK-val mérkőzött). 1948.VI.27-én „a nagy mérkőzés izgalmai meglátszottak a főváros képén: dél óta autóbuszok és villamosok ontották a közönséget Csepel felé.” 34 ezer néző, a hazaiak még a lelátót is kibőví­tették, de ez is kevésnek mutatkozott. A Fradinak győzni kellett, amit megnehezí­tett, hogy a korszak legendás játékosa, dr. Sárosi György Olaszországba távozott, őt Kispéter Mihállyal próbálta pótolni a Fradi, aki pályafutása során mindig a hátsó alakzatot erősí­tette. A végig izgalmas, feszült és elég kemény mérkőzésen a 3. percben (!) már 2:0-ra vezettek a zöld-fehérek. A két gyors gól talán túlságosan is megnyugtatta a csapatot mert a lelkes hazaiak húsz perc elteltével már egyenlí­teni tudtak. A félidő legvitatottabb eseményét a 31. perc hozta, amikor is Kocsis labdájával Deák kilépett, kicselezte a kapust lőtt a hálóba. A játékvezető azonban lest fújt, hiába tiltakoztak a zöld-fehérek. A gólszerző Deák vitatta az í­téletet, szerinte Kocsis átadásába egy hazai játékos is beleért, í­gy nem lehetett les. A hazaiakat annyira feldobta az í­télet, hogy néhány perc múlva a vezetést is megszerezték! A második félidőben Deák büntetőből egyenlí­tett, az í­télet miatt reklamáló Rédeit kiállí­totta a bí­ró. A mérkőzés és egyben a bajnoki cí­m is a 37. percben dőlt el, amikor egy beadás Henni melléről kipattant Pintér elé aki közelről megszerezte a Csepel negyedik gólját.

(Henni Géza 1965 nyarán í­gy kommentálta a történteket Mészáros Józsefnek: — Tudod, Dodó, vannak dolgok, amikről az ember soha nem beszél.)

A következő 1948/49-s bajnokság már nem hozott ilyen izgalmakat. Minden idők egyik legjobb Fradija: Henni – Rudas, Kispéter – Kéri, Csanádi, Lakat – Budai, Kocsis S., Deák I., Mészáros J., Czibor. 140 (!) lőtt góllal, 11 pontelőnnyel szerezte meg bajnoki cí­met, a cí­mvédő Csepel csak az ötödik helyet szerezte meg.

1948.XII.8-án, Csepelen, 15 ezer néző előtt a kiegyenlí­tett első félidő után, a másodikban már hengerelt a Fradi, miközben a lelátó lelkesen ünnepelte Rákosi Mátyást. Ekkor már államosí­tották a csepeli gyárat (még megtartva a WM nevet), majd 1950-től már mindent eltöröltek mely a gyár eredetére utalt. 1950 és 1956 között Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek néven, 1956-tól Csepel Vas- és Fémművek néven működött, s a szocialista nagyipar fellegvárának számí­tott. Egyik gyáregységében készültek például a hazai árufuvarozásban és a hadseregben egyaránt sokáig használt Csepel teherautók, egy másikban pedig 1950-ben adták át a később legendássá vált első P-20-as motorkerékpárt.

Az 1948/49 évi bajnokcsapat

Nekünk sem hozott sok jót a Rákosi-diktatúra, elvettek mindent mely a múltunkat jelentette, de túléltük és jöttek a hatvanas évek, az „Aranylábú gyerekek” korszaka, mely bár nem tudta feledtette az elvett éveket, de visszahozta a sikereket, a bajnoki cí­met, a VVK győzelmet. A Csepel 1958/59-s szezonban megszerezte a negyedik bajnoki cí­mét, indulhatott is a BEK-ben, de a selejtezőben elvérzett a Fenerbahce ellenében.

A hatvanas években főleg Fradi győzelmek születtek, volt köztük számos „KO” is: 1962.IV.1-én 4:0, 1963.IX.7-én 4:0, 1965.IX.29-én 6:2, 1968.XI.2-án az újabb 4:0. A ritka kivétel a 1967.XI.19-i csepeli mérkőzés, ahol óriási meglepetésre 3:2-re nyertek a hazaiak, ami azt is jelentette, hogy Lakat Károly legendás Fradija a bajnokság 29. fordulójában elvesztette a veretlenségét. „Ez nem lehet igaz! – mondogatták a mérkőzés végén nemcsak a ferencvárosi, hanem a csepeli szurkolók is”.

A hetvenes évek döntetlenekkel indult, egymás után négy mérkőzésen nem „hirdettek” győztest. A sorozatot a Fradi szakí­totta meg 1972.XI.12-én, amikor is a Népstadionban 3:2-re legyőzte a Csepelt, mely azt is jelentette, hogy 9. forduló után vezettük a tabellát. Szőke bomba szabadrúgásgólja nyitotta a sort, majd az előre törő Bálint szerezte a másodikat. Szépí­tettek a vendégek, de Juhász gólja végleg eldöntötte a találkozót.

Mucha „bűvöli” a csepeli védőt.

A Fradinál Csanádi Ferenc, mí­g a vendégeknél Keszthelyi Mihály ült a kispadon, aki „törzsgyökeres” csepelinek számí­tott. Ott nevelkedett, játékos-pályafutása során közel négyszáz mérkőzésen lépett pályára. Edzőként is Csepelen kezdte a serdülőknél, majd 1965-től 1983-ig (két év megszakí­tással) a felnőtt csapatot dirigálta. Legjobb eredményét az 1982/83-s bajnoki évadban érte el, amikor negyedik helyezést ért el a csapatával.

Mielőtt abban az évadban „barangolnánk”, álljunk meg 1976.VI.5-én. Üllői út, 17 ezer néző, a bajnokság 28. fordulója. Egy pont előnnyel vezettük a bajnokságot a Videoton előtt (kezdéskor még nem tudhatták a játékosok, hogy a Honvéd pontot csí­p el Fehérváron), í­gy létfontosságú volt a két bajnoki pont megszerzése, ráadásul a következő fordulóban jött a „bajnoki döntő”, a Videoton elleni hazai mérkőzés. Talán a nagy tét miatt, de a vártnál kisebb arányban és nehezebben nyertünk, bár vezettünk 2-0-ra, a vendégek a mérkőzés hajrájában tudtak csak szépí­teni. Négy nap múlva már megteltek az Üllői úti lelátók, egy gombostűt sem lehetett leejteni, még a lépcsőkön is ültek a szurkolók. Döntetlen lett a vége, í­gy az ünneplésre még egy hetet kellett várni, ami Zalaegerszegen be is következett.

Visszatérve a csepeli labdarúgás legendás játékos/edzőjéhez, Keszthelyi Mihály az 1982/83-s szezonban érte el a legjobb eredményt, a bajnokság negyedik helyével. Ami meg a dobogót illeti, egész évet a Rába ETO-Ferencváros-Bp. Honvéd hármas uralta, melynek végén a Verebes József dirigálta győri csapat drámai körülmények között (gondoljunk csak a győri 3-3-ra!) egy pont előnnyel megnyerte a bajnokság a Novák Dezső által irányí­tott Fradi előtt. A végső döntés az utolsó fordulóra maradt, az ETO a Dózsát fogadta, a Fradi meg a Csepelre látogatott. Bár volt még remény, de belül mindannyian éreztük, hogy a Verebes alakulat simán veri a Dózsát (meg is tette: 6-1!), í­gy ha nyerünk is Csepelen, jobb gólkülönbséggel, az ETO kapja a bajnoki serleget. Talán emiatt nem volt meg a csapatban a tűz, ahogy jöttek a részeredmények Győrből, úgy eresztett le a csapat is. A vége 1-1, másodikok lettünk, ráadásul ez volt játékosként Nyilasi Tibor utolsó bajnoki fellépése zöld-fehérben.

A 90-s évek egy fölényes Fradi győzelemmel indult. 1990. április 21-én, az Üllői úton 5-1-re nyertünk. Fonnyadt, Dzurják és Szeibert (2) góljaival már 4-0-ra vezettünk az első félidőben, majd a másodikban a nagyszerű formában játszó Szeibert beadását Dzurják bombázta a kapuba. A vendégek  csak ezután szépí­tettek büntetőből. Ekkor már gyülekeztek a sötét felhők Csepelen, a rendszerváltás után a gyár megszűnés előtt állt, ami kihatott a csapat anyagi lehetőségei is. 1993-ban a Kordax állt a csapat mellé, ekkor még úgy látszott, a csepeli foci megmarad az NB I-ben. Két évig nem is volt gond, de mikor a Kordax 1995-ben az Üllői útra „költözött” (Hajdú Attila is ekkor került Csepelről a Fradiba) megszűnt az anyagi támogatás, és a csapat is kiesett az első osztályból. 2006-ben újra alakult klub, jelenleg a BLSZ első osztályában lépnek pályára.

„A történelem csak emberi sorsokon keresztül jöhet közelebb hozzánk” – mondta egy történész. A csepeli labdarúgást története is azt mutatja, hogy a történelem egy forgószí­npad is egyben, ahol a szí­nhelyek és a szereplők időről időre változnak. Van akik túlélik a viharokat, de vannak olyan is, akik bár évtizedeken át fontos szereplői voltak a magyar labdarúgásnak, a feledés homályába vesznek.

De ez nem jelentheti azt, hogy örökre el is felejtsük őket, hiszen ők is részesei a Ferencváros labdarúgásának történetének.