Feljegyzések a fotelból – „Méltó régi nagy híréhez”
Drámai véget ért a 2019/20-s bajnoki szezon. Nem az elsőség kérdésében, az már réges-rég eldőlt, papíron a Honvéd ellen, de a valóságban azon a bizonyos októberi „Big Mac szendvicshéten”, amikor a Dózsa és a MOL közé egy moszkvai kiruccanás is szorult és amit három győzelemmel adtunk át az utókornak. Onnan már csak „üldözöttek” lettünk, de úgy, mintha egy lajhár akart volna egy gazellát elkapni, ami eleve reménytelen vállalkozás, ráadásul a lajhárnak esze ágában sem lenne üldözőbe venni a szavannák gyorsasági bajnokát és nem csak azért, mert a fáról sincs kedve nagyon lejönni (ahhoz túl kényelmes), hanem mert nem szereti a húst. A Fradi üldözői sem gondolták komolyan, bár a szavak szintjén végig nagyszerűen teljesítettek, a legbelsőbb zugaikban tudták, a gazella még akkor is utolérhetetlen, ha a lajhár egy csoda folytán Simbává változna. Be is gyűjtöttük az újabb bajnoki aranyat, a harmincegyediket, amit egy EL-csoportkörrel ki is díszítettünk. Ezzel a címvédéssel, „méltón régi nagy híréhez” egy újabb aranyoldalt nyitottunk labdarúgásunk dicsőséges történetében. A címvédéssel Szerhij Rebrov a régmúlt legendás edzőink sorába lépett, bizonyítva, hogy a megfontoltság, a munka, a szakmai hozzáértés minden akadályt le tud győzni. Az EL-csoportkörös menetelés ellenére három ponttal többet gyűjtöttünk mint a három csillagos bajnoki címnél. A 13 pontos különbség is megmaradt a MOL előtt, az előző szezonban 23 pontot vertünk a harmadikra, az idén „csak” huszonkettőt. A töltőállomások munkásainak elég frusztráló lehet a különbség, a kétszer 13 nem csak a babonás népeknél okozhat pánikbetegséget. Ettől még a szavak szintjén nagyon lelkesek és valószínűleg az évzáró vacsorán is fűnek fának ígéretet tesznek, hogy majd a következő idényben utolérik a Fradit.
Egy kicsit elvesztettem a drámaiság fonalát, ezért egy rövidke kis szösszenettel adóznék a tavalyi harmadik és az idei utolsó előtti Debrecen mélyrepülésének. Természetesen tiszteletben tartva az elmúlt 20 év eredményeit, nem titkolom, nem ejtettem túl sok könnyet amiatt, hogy jövőre nem lesz Fradi-Loki. Bár nem sokon múlott, ha az a fránya labda a 94. percben néhány centivel beljebb pattan…de nem pattant, mert eszébe juthatott 2001, amikor az akkori teljesítményük kiesést jelentett, de megúszták, mert a BKV a másodosztály végén „váratlanul” rájött, hogy ők bizony bár ezért dolgoztak az egész szezonban, de mégsem vállalják az első osztályú indulást. A gólvonalon landoló labda ezért is érezte úgy, hogy most a fagyinak vissza kell nyalnia, a Lokinak meg vissza kell esnie a másodosztályba. Jelenleg ott is a helye.
Talán nem kéne további késeket döfködni az üldözők szívébe, van bajuk elég, de annyit még üzennék a másodiknak, hogy a 13 pont különbség a realitás, és ez nem jelentheti azt, hogy emiatt 13 forinttal emelni kéne az üzemanyag árát. A különbség nem csak pontokban, minőségben és játékban jelentett többet, hanem abban is hogy mi vagyunk a Ferencváros, a rekordbajnok Ferencváros, egy olyan 120 éves dicsőséges múlttal, amit a jelenünk továbbvisz a jövőnek. Emiatt is csodás volt a tegnap este, az ünneplés, a Szentélyt átölelő tűzijáték, mely nem csak a jelen boldogságát jelentette, hanem a jövő ígéretét is.
A Mezőkövesd elleni záró forduló, mely a sorban a harmadik edzőmérkőzésünk volt (idézőjel nélkül) és ahol csak az számított, hogy győzelemmel zárjuk le a bajnoki szezont. A lelkes ellenfelünknek (akik azért februárban egy kicsit meg is húzogatták a bajszunkat) még volt egy kis tét, de valószínűleg ők sem gondolták komolyan, hogy esélyük van a harmadik hely megszerzésére. Amit végül is a jól hajrázó Felcsút csípett el, ezzel valószínűleg rekordot döntött Európában, hiszen ősszel egy alig kétezres falu csapata fog indulni az EL-ben.
A győzelem és az ünneplés mellé van még egy „kötelező” feladat, az elmúlt 20 év legeredményesebb labdarúgójának, Leandro de Almeida-nak a búcsúja. Leo eredményeinek a felsorolásához egy külön írnok, és sok-sok papír kéne, a 7 magyar bajnoki cím mellé még Cipruson is begyűjtött egyet, ehhez jön még 7 kupagyőzelem és annyi „egyéb” érem, hogy annak kiállításához egy több emeletes irodaház is kicsi lenne. Leo 17 évesen igazolt Magyarországra, ahol nem csak az érmeket gyűjtögette, hanem új hazát is kapott. Kiváló labdarúgó, nagyszerű ember, köszönjük Leo!
Vajon mivel is lehetne befejezni a 2019/20 címvédő bajnoki szezon utolsó fotelszurkolós jegyzetét? Újra felsorolhatnám a sikereket, az emlékezetes EL szereplést, azt a bizonyos „Big Mac szendvicshetet”, oldalakon át méltathatnám a szakmai stábot, Szerhij Rebrov munkáját, a csapat teljesítményét, az egységet, a tudatosságot, de ezeket már annyiszor leírtam az elmúlt hónapok során, hogy bár az ismétlés a tudás anyja/atyja, de holnaptól már az új, előttünk tornyosuló feladatokkal, célokkal kell foglalkoznunk.
A 2019/20-s bajnoki szezon örökké megmarad az emlékeinkben. Méltón, dicsőséges labdarúgásunk nagy híréhez.
5 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – „Méltó régi nagy híréhez” bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Gratulàlok Ferenc(z)vàrosi Torna Club a 31-ik bajnoksàg Elnyerésdedhez.
Mintha most csak 31 éves lennél, ùgy rajtoltàl.
Pedig Mùltod van. Remélem még hosszù Jövôd is.
Mint ennek a soktagù nagy csalàdnak elég messzire elkerült tagja Engedjétek meg, hogy itt ìrjak egynéhàny szòt errôl az ünnepségrôl is. Nem mint léhûtô vagy ünneprontò. Csak egy pàr jòzan megfontolt gondolatok közlésével, amely minden öröm mellett mindig megesik az emberrel.
Az élet nem csak öröm. Sokszor fàj is.
Ebben az ünnepségben, melyet alkalmam volt megnéznem a Mezôkövesd-meccs utàn, nem hiànyzott valòjàban semmi. Az ünnep meg- és bemutatta, hogy egy nagy csalàd vagyunk. Ez szép, nemes és felvidìtò érzés. Nem vagyunk egyedül. Valahovà tartozunk.
Ùgy mint a szpiker, én is meglepôdtem, hogy nem koszorùzàs volt az ünnepség bezàrò része. Az, hogy „sàlozàs“ lett belôle arra csak màsodàra szeretnék kitérni. Hogy Albert Flòriàn lett az „àldozat“, az màr engemet is nagyon meglepett. Inkàbb Dr. Springer Ferencet làttam volna az ünnepség ezen szakaszaban. Lehet, erre a sàlozàsra csak azért került sor, mert a Stadionunk neve Nekünk az Albert Flòrian Stadion (A hivatalos és erôltetett „Groupamàval“ szemben).
Lehet, hogy ezzel is borsot szerettünk volna törni az MLSz orra alà. A Mùltunk személyes és személyhez kötôdik, nem csak a pénzhez.
Azonban miért nem dr. Springer Ferenc ? Nagyon szeretem Albert Flòriànt. Itt ne legyen semmi kétely. Remek sportolò volt, embernek is.
Albert Flòriàn személye bizonyàra nem véletlenül àll a Stadion névadòjaként. Mint remek jàtékos megmutatta a pàlyàn, hogy mulat egy „beates magyar ùr“. A 60-as évek a fiatolok felé fordulò beat-korszak és ùjbòl nemzetközi sikereket és elismerést nyerû labdarùgò közelebb àll hozzànk, mint a Gründeridôk jogàsza.
Ha megkérdeztük volna Albert Floriànt, hogy most Ô legyen a megsàlozott àldozat, akkor legyintett volna. „Ugyan màr gyerekek“, ott van a Lakat tanàr ùr. Legyen az övé a sàl“. Lakat Kàroly ùr meg Tòth-Potya Istvànhoz küldött volna. Onnét hamarosan meg Blum Zoltànnàl kötöttünk volna ki.
A végén Dr. Springer Ferenc magàròl nem hàrithatta volna az „àldozat“ szerepét. Azonban figyelmeztetett volna arra, hogy a „hàrom E-betû“-é a prìm. A Szenthàromsàg meg annak is az elején àll.
A jelenlegi Fradi-csalàd egy folyamat. Nem vagyunk a folyò és nem vagyunk a forràs. Mindkettôjük része vagyunk. Annak ami 1899-ben, de jòval elôtt megkezdôdött. Azért ne tévesszük össze magunkat sem a forràssal, sem a folyòval.
Szìvesen elhallgattam Hajnal Tamàs felvezetését a jelenlegi fejlôdésekrôl a Fradi utànpòtlàsàban tett munkàròl és jàtékos migràciò menedzselésérôl. Minden sok okot ad reménykedésekhez. Nekem adott gondokat, melyek a következô kérdésbe torkollòdnak:
A jàtékos migràciò menedzselélése vegyül-e egy Fradi-Akadémiàval, ahol a „mi“ jàtékunkat (a Fradi-szìvet és stìlust) mûvelnék és fejlesztenék ?
Ki szeretnék térni a sàlra is.
A jelképek hanyatlàsànak a korszakàt éljük. Tudatossan vagy tudatlansàgbòl hasznàljuk ôket. Elfeledkezünk arròl mit jelképeznek. És – sajnos – azt is elfeledvén, hogy annak a jelenlétét jelentik, amiért àllnak.
A koszurù mùlandò. Az érdem, az, hogy az ember felülmùlt nehézségeket és ìgy nemeslelkûségének a teljesìtmény kifejezôja, az maradandò.
A sàl sajnos a mùlandòsàgra helyezi a hangsùlyt. Nem emlékeztett màr bennünket arra, hogy minden mùlandò (a siker is).
Keresztény értelemben a koszorù az örök-élet jelenléte a mulandòban.
Ebben az értelemben nem àllhatunk a folyamatok mellett, nem bìràlhatjuk felül azokat. Részesei vagyunk. Részesei vagyunk annak a folyònak, annak a forràsnak és még annak az eredetének is.
Semmibôl lett 1899 a Fradi. Szabad elhatàrozàs és kreativitàs a forràsa. Folyòvà lett a forràs. Sikerek (éd kudarcok) szegélyezték ennek a folyònak az ùtjàt, Folyamatban a jövô.
Szerintem, mindig ezt kellene szem elôl Tartanunk.
Itt az idô, hogy – egy Fradi akadémiàval – a folyòt folyamatban tartsuk.
Napok óta nem tudok mit kezdeni ezzel a hozzászólással, mely teljesen lerombolja az ünnep hangulatát. Ki óhatja oktatni az egész Fradi-családot az elnöktől a legfiatalabb szurkolóig, hogy szerinte hogyan kell ünnepelni. Azt sem tudja pl. hogy a sál az Albert-szobor nyakában egy kialakuló hagyomány része. Nem beszélve arról, hogy szövege helyenkén önellentmondó.
Mert meg van a helye az ünnepnek, és meg van a helye a komoly munkának. Most a Fiesztán volt a hangsúly, az elmúlt év eredményeinek megünneplésén.
A felelőségteljes munkát viszont hagyjuk azokra, akik értenek hozzá, mint az utóbbi tíz év is mutatja. Ne akarjuk helyettük okosabbak lenni.
Talán annyi szól a hozzászóló mentségére, hogy „kiszakadva” a Fradi világából és valóságából valahol máshol él, és egy saját maga által megálmodott Fradi-világot hozott létre pótlékul…
Én 80 évesen, egészségi állapotom miatt rég fotelszurkolóvá válva is szeretettel figyeltem a képernyőn is átjövő felhötlen vídámságot.
A koszorú pedig legyen a halottaké, mert a komoly megemlékezés nem keverendő össze az ünnepléssel.
Tisztelt YSE !
Az Ön szòjàràsàt hasznàlom:
„Akkàr hàny nézô, annyi meccs“.
„Akkàrhàny ünneplô, annyi ünnepség“.
Keserûen érintett egynéhàny Gondolatai.
Mindkettônk hasonlò sorsù szurkolò:
Nem jàrhatunk meccsekre. Ön màr nem (de azelôtt igen), én meg plàne nem, mert nem Magyarorszàgon lakom.
Természetes dolog, hogy mindkettônk egy bizonyos „Fradi-képpel“ él, amely màr nem feltétlenül eggyezik meg a „valòdival“.
Nagyon fàjt, hogy az Ön Ìràsàban kiközösìt.
Egy megszàllottnak néz.
Igaza van abban, hogy olykor kioktatòan ìrok. Ezeréves (Keresztény) közkincseket hasznàlok, amelyek ma nem értésben, gùnyban ütköznek. Ezeket ma màr nem értik az emberek. Szerintem ezt a közkincset nem kell sem magyaràzni, sem ezért bocsànatot kérni.
Tisztelt YSE. A Fradi is szàmomra egy vallàs.
Az „örök“ Fradiban hiszek. A jelenlegi csak egy fontos folyamat.
Szàmomra a Fradi az 1910-es Fradi is, az 1920-as, az 1930-as stb.
A jelenleg ünneplô Fradi is a Fradi.
Az örök Fradi az a Fradi is, amely nem mindig, mindenütt, mindenkivel, mindenért megalkuszik.
Minden tiszteletem az Öné.
Sziasztok!
Újra a csúcsra értünk.Nagyszerű család tagjai lehetünk.Kell ennél több?Talán a még,még,még ennyi nem elég!Köszönjük Lalolib!A folytatás következik.Új szezon,új küzdelmek és újra olvashatjuk a fotelszurkolót!
Szép este volt, méltó ünnepléssel, látványos tűzijátékkal, de ami ennél fontosabb: együtt lehetett a csapat és a szurkolótábor! Hála Istennek, hogy a koronavírus fertőzés elleni védekezést ilyen szépen tudtuk kezelni. A világon most a FRADI ünneplése vitte el a pálmát, másutt szinte midenütt közönség nélkül fejelződnek be a bajnokságok. Igazán csak a Liverpool szurkolóit sajnálom, ők nem ünnepelhettek együtt a csapatukkal.