2022.V.4. Ferencváros – ZTE: 5-3

Nyolc gólt hozott a Ferencváros–Zalaegerszeg bajnoki!

Zsóri duplázott, a bajnok otthonában három gólig jutott a ZTE, de azért messze állt a pontszerzéstől.
A Ferencváros hazai pályán 5–3-ra megverte a Zalaegerszeget a labdarúgó NB I 31. fordulójában. A már bajnok zöld-fehéreknél a lefújás előtt hat magyar labdarúgó volt a pályán.


Nyilatkozatok:

Sztanyiszlav Csercseszov: — Remélem, hogy mindkét meccsre sok néző látogat ki, és jó hangulatú mérkőzésekkel búcsúzhatunk a remek közönségünktől. Szurkolóink fantasztikus hangulatot teremtettek a tavasszal többször is, de különösen a bajnoki címről döntő Újpest elleni mérkőzésen. Ezen a héten szeretnénk jó teljesítménnyel, jó játékkal megköszönni a drukkerek egész tavaszi támogatását. Jó csapatnak tartom a Zalaegerszeget, amely ellenünk biztosan javítani szeretne, hiszen elveszítette a legutóbbi három bajnokiját. A mi szempontunkból ennek nincs jelentősége, minden meccsre egyformán készülünk. Azok a szurkolók, akik kilátogatnak a stadionba, az érzelmeket, az erőt, a győzelmet szeretnék látni. Formában kell maradnunk, hiszen fontos feladatok várnak még ránk a szezonban.

A mérkőzés:

Ferencváros — ZTE: 5-3 (3-0)
Groupama Aréna, 18:30. 5.677 néző.
Vezette: Pintér Csaba (asszisztensek: Horváth R., Aradi; Videóbíró: Csonka Bence; VAR asszisztens: Kovács G.; VAR operátor: Szőts; tartalékjv.: Bognár)

Ferencváros: Dibusz — Botka, S. Mmaee, Civic — Auzqui (Zubkov, 55.), Loncar (Marin, 55.), Esiti (Besic, 68.), Vécsei, Pászka — Boli (Redzic, 81.), Nguen (Sigér, 81.)
kispad: Bogdán, Bassey, Zachariassen, Mak, Blazic, Marquinhos, Gavric
vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

ZTE: Demjén — Serafimov, Kálnoki-Kis, Mocsi (Spoljaric, 74.) — Huszti A. (Lesjak, 74.), Posztobányi, Sankovic (Halilovic, 46.), Bedi — Ubochioma, Tajti (Papp L., 88.) — Zsóri (Szalay Sz., 88.)
kispad: Gyurján, Sebestyén, Gergényi, Halmai, Rebernik, Fehér
mb. vezetőedző: Molnár Balázs

Gól: Bedi (8. – öngól), Nguen (21. – 11-esből), Botka (27.), Boli (78.), Marin (90+4.) illetve Tajti (53.), Zsóri (66. – 11-esből, 87.)
Sárga lap: S. Mmaee (66.) illetve Demjén (20.), Huszti A. (30.), Halilovic (58.), Mocsi (68.), Serafimov (76.)

A nagy bulit szombatra ígéri a Ferencváros. A klub nem akármilyen hírrel szolgált szurkolóinak a Zalaegerszeg elleni mérkőzés napján, bejelentette, a szombati, MTK Budapest elleni utolsó, hazai bajnoki után a szurkolók a játéktéren ünnepelhetik az újabb bajnoki címet. Ilyesmire a Groupama Aréna történetében még nem volt példa! Amíg a labdarúgók a lelátón veszik át az aranyérmeket, addig a drukkerek a gyepen tapsolhatnak és énekelhetnek – alighanem többen lesznek, mint a zalaiak elleni szerdai esti összecsapáson (például a kapu mögötti szektort az Újpest elleni rangadó után a fegyelmi határozat értelmében le kellett zárni).

A ferencvárosi labdarúgók ettől függetlenül odatették magukat és rövid idő alatt elrendezték a ZTE elleni találkozót. A 8. percben vezetést szereztek, öt perccel később a lécet találták el, a 21. percben a 101. ferencvárosi NB I-es mérkőzésén pályára lépő Tokmac Nguen duplázta meg az előnyt, majd Botka Endre fejelte a labdát a kapuba.

Kiütésnek tűnt – de csak tűnt…

A Sztanyiszlav Csercseszov edzette csapat hamar térdre kényszerítette a Zalaegerszeget, az orosz szakvezető a magabiztos előny tudatában hátratett kezekkel sétálgatott az oldalvonal mellett. Az ezúttal is aranyszínű mezben pályára lépő ferencvárosiaknál a mindössze negyedik NB I-es mérkőzésén pályára lépő Pászka Lóránd élt igazán, a télen Soroksárról szerződtetett futballista mindhárom találatban főszerepet vállalt: az elsőnél ő kanyarította középre szögletből a labdát, a beadásból gól született, a másodiknál ő harcolta ki a tizenegyest, a harmadiknál pedig mesterien tekert szabadrúgásból Botka Endre fejére.

A kiütés reménye aztán a fordulás után hamar szertefoszlott.

A vendégek a szünet előtt csak kapufáig jutottak, a második félidőben azonban már gólokat is szereztek, huszonegy perc alatt kettőt! A zalaiak Tajti Mátyás gyorsan jött szabadrúgásgólja után vérszemet kaptak, amit mi sem bizonyított jobban, minthogy a következő percekben agresszíven letámadták a hazaiakat. Volt olyan kirúgás, amikor Zsóri Dánielék az ellenfél tizenhatosáig tolódtak, zavarba hozva ezzel a zöld-fehér védőket. A ferencvárosi játékosok a háromgólos előny birtokában alighanem elhitték, hogy zsebben a három pont, csakhogy a Zalaegerszeg nem törődött bele a csúfos vereségbe, igaz, Franck Boli góljánál már megint úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés, csakhogy a zalaiak ismét szépítettek, s az utolsó pillanatokig harcoltak a döntetlenért, végül mégis két góllal kaptak ki – 5–3 lett a vége!

A lefújás előtt a Ferencvárosban hat magyar labdarúgó volt a pályán, Dibusz Dénes, Pászka Lóránd, Vécsei Bálint és Botka Endre mellett a súlyos sérülése után felépülő, és csereként beálló Sigér Dávid, valamint Redzic Damir is pályán volt.

A mérkőzésen jól szórakozhattak a szurkolók, hiszen a nyolc gól mellett voltak kapufák, szép cselek és lövések. Végre futball volt ez a javából.

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

Sztanyiszlav CSERCSESZOV, a Ferencváros vezetőedzője

– Három nullánál nem úgy tűnt, hogy szoros lesz  a vége. Mi történt?
– Két teljesen különböző félidőt játszottunk. Agresszíven, kezdeményezően kezdtük a mérkőzést, sajnos ez a második félidőre alábbhagyott. Emiatt kaptuk a gólokat, és cserékkel bele kellett nyúlni a mérkőzésbe, mégpedig azért, hogy visszaszerezzük a játék feletti irányítást.

– Pászka Lóránd mindössze negyedik NB I-es mérkőzését játszotta, mégis a mezőny legjobbja volt. Mi a véleménye róla?
– Nagyon jó formában van, ami nagyrészt az edzésmunkájának köszönhető. Tisztában vagyok vele, ha egy játékos jól kezd a csapatban, arról szeretnek cikkezni az újságok, számomra azonban egyvalami fontos, hogy a csapat érdekében kamatoztassa a futballtudását. Úgyhogy Redzic Damirról is jókat mondhatok.

– Ön milyen edző: örül az öt szerzett gólnak, vagy bosszús a három kapott miatt?
– A nézők alighanem örültek az öt szerzett gólnak, én bosszús vagyok a három kapott miatt. Nem szabad ennyi gólt beszedni.

MOLNÁR Balázs, a ZTE FC megbízott vezetőedzője

– Úgy tűnt, kiütik csapatát, ám talpra állt: tud ennek örülni?
– 
Nehéz örülni öt kapott gólnak és egy vereségnek. Sajnos az első félidei játékunk ugyanolyan volt, mint az elmúlt hetekben… A második játékrészben mutatott futballunk előtt viszont le a kalappal.

– A szünetben mi hangzott el az öltözőben háromgólos hátránynál?
– Ugyanazt kértük, amit a meccs elején is. Éppen ezért érthetetlen, hogy ekkor teljesen más felfogásban játszottunk. Eleinte kényelmes volt a csapatunk, meg voltunk vele elégedve, hogy itt vagyunk a Groupama Arénában és a Ferencváros otthonában léphetünk pályára. Szerencsére tudtunk váltani.

– Érezte csapatában azt az erőt, hogy egyenlíthet?
– Éreztem, igen. Ami ennél fontosabb, a játékosokon is láttam, hogy elhitték, meglehetne az egy pont. Sajnos a kínálkozó lehetőségekkel nem tudtunk élni, a Ferencváros ellenben kihasználta a helyzeteket.

Botka Endre:

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és az ZTE hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2022.V.4. Ferencváros – ZTE: 5-3 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+4.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+4.

    PERC
    Jobbal a jobb alsóba lő 15-ről, középről, egy szép szólót követően. Sigéré a gólpassz: 5–3!

    90+4.

    PERC
    MARKO MARIN ELDÖNTI!

    90+4.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (5–3) Marin

    90+3.

    PERC
    Zubkov hétről, középről a kapus elé fejeli Pászka bal oldali, ballábas beadását.

    90+2.

    PERC
    Négy perc a ráadás.

    90+2.

    PERC
    Molnár Balázs is pályára lép, az asszisztens óva inti ettől.

    88.

    PERC
    Papp László váltja Tajtit.

    88.

    PERC
    Szalay Szabolcs be, Zsóri le, ékcsere.

    88.

    PERC
    Jobbal a kapu közepébe emel a Bedi indította Spoljaric remek passzából, tíz méterről, középről. Dibusz vetődött, bele is ért, de a labda a kapuba pattant róla. 4–3!

    87.

    PERC
    ZSÓRI DÁNIEL ismét lecsap, izgalmas lesz a hajrá!

    87.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (4–3) Zsóri
    83.

    PERC
    Az NB II-es fiókcsapatban ebben az idényben 12 kanadai pontot termelt 23 meccsen.

    83.

    PERC
    Redzic sokszoros magyar U-válogatott csatár, most debütál az NB I-ben.

    81.

    PERC
    Redzic Damir be, Boli le. Ékcsere.

    81.

    PERC
    Sigér Dávid váltja Nguent, karmester helyett szűrő.

    79.

    PERC
    Kálnoki-Kis feje előtt elsuhan Zsóri fejes passza a kapu torkában!

    79.

    PERC
    FRANCK BOLI ELDÖNTI? Besic Marin elé passzol, ő Nguengez emel, aki visszagurít az ötös bal sarkáról Boli elé, az ék jobbal a jobb alsóba lő nyolc méterről, kissé balról. 4–2!

    78.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (4–2) Boli
    75.

    PERC
    Nikola Szerafimovnak sárga lap Nguen ellökéséért.

    74.

    PERC
    A remek formában lévő Zoran Lesjak be, Huszti le.

    74.

    PERC
    Josip Spoljaric váltja Mocsit.

    73.

    PERC
    Nguen a földön, ápolás. Szerafimovval birkózott, de csak igen pici lökés volt.

    71.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    71.

    PERC
    Zsóri az előző bajnokiján szerezte első gólját az idényben.

    70.

    PERC
    Besicnek ez a 18. bajnokija az idényben, de összesen nem játszott 750 percet.

    69.

    PERC
    Muhamed Besic be, Esiti nem villogott ma. Luxuscsere.

    68.

    PERC
    Mocsi Attila odarúg Marinnak abszolúte fölöslegesen, sárga lap.

    68.

    PERC
    Ezt megúszta a ZTE…

    68.

    PERC
    Videobíró.
    68.

    PERC
    Hopp, Nguen mellett Mocsi kezére pattan a labda, az ötösön. Mit mond a VAR? Nincs 11-es.

    67.

    PERC
    ZSÓRI DÁNIEL ballal a bal felsőbe lő, a kapus a másik oldalra indult el, miként a szabadrúgásnál. 3–2!

    66.

    PERC
    11-es GÓÓÓL!!! (3–2) Zsóri
    66.

    PERC
    Samy Mmaee kap egy sárga lapot is, eltiltás.

    66.

    PERC
    BÜNTETŐ, Mmaee lerántja az ötös jobb sarkánál Zsórit.

    65.

    PERC
    Fotó: Földi Imre

    65.

    PERC
    https://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/89/3/67/cikk_2890367/FTC5_960px.jpg

    64.

    PERC
    Boli bedob két cselt, Mocsi szereli nagy nehezen az ötös jobb sarka előtt, Kálnoki-Kist kisegítve. Azonnal eladja, Kálnoki-Kis kifejeli az ötös elől Botka beívelését.

    63.

    PERC
    Zubkov távoli lövése igen pontatlan volt előtte.

    63.

    PERC
    Pászka nagyon harcos, kiharcol a balon egy bedobást, Kálnoki-Kis becsúszását is túlélve.

    62.

    PERC
    Tajti ballal 15-ről Mmaee combját találja el, de nincs büntető. A VAR szerint sem ért 11-est.

    61.

    PERC
    A zalai gárda legutóbb egy sima négyest kapott Újpesten, így már három találkozót zárt szerzett gól nélkül. Legutóbbi idegenbeli találatát február 19-én Gyirmóton még Koszta érte el. Az együttes eredménytelensége így már összesen 342 játékperce tart.

    61.

    PERC
    FORMA. A Ferencváros az őszi hullámzó hazai teljesítményt követően tavasszal már vendéglátóként is félelmetes ellenfél, hiszen az előző négy bajnokiját kivétel nélkül megnyerte az Üllői úton – sőt, a legutóbbi hármon már a félidőben is vezetett.

    61.

    PERC
    Eddig…

    60.

    PERC
    A Zalaegerszegnél megszakadt valami, mert a kiesőjelölt MTK-től kapott vasárnapi pofon sorozatban már a harmadik veresége volt Molnár Balázs csapatának. Eddig maximum két egymás utáni fiaskóra volt példa a Zeténél ebben az idényben, ráadásul a három bajnoki alatt összesen tíz gólt szedett be a korábban 642 játékpercig áttörhetetlen védelme. Ma plusz három…

    60.

    PERC
    Mocsi jobb oldali beadása Dibuszé.

    58.

    PERC
    Pászka távoli lágy emelése a kapusé.

    58.

    PERC
    Emir Halilovic túl komolyan veszi a szoros emberfogást, sárga lap Nguen lerántásáért.

    56.

    PERC
    Szép, Tajti ballal nem sokkal lő a jobb felső sarok mellé, 20-ról, kicsit jobbról.

    55.

    PERC
    Olekszandr Zubkov be, Auzqui le.

    55.

    PERC
    Marko Marin be, Loncar le, szűrő helyett karmester.

    54.

    PERC
    ITT A ZTE-GÓL, TAJTI MÁTYÁS jobbal a bal, azaz a túlsó felső sarokba rúgja a szabadrúgást. 3–1!

    53.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (3–1) Tajti
    52.

    PERC
    Zsóri megindul, a 16-oson belülről visszafelé cselez, elgáncsolja őt Botka, szabadrúgás.

    51.

    PERC
    Halilovic rosszul esik, a bal térde fáj.

    50.

    PERC
    Mmaee kapott közben a derekára Zsóritól, ápolás.

    49.

    PERC
    Marco Rossi is a lelátón. Kap egy fantomszögletet közben a ZTE, Zsóri 11 méteres fejese nem jó.

    49.

    PERC
    Bedi újabb beadását Halilovic jobbal 18-ról Mmaeébe rúgja.

    48.

    PERC
    Bedi beadását elfejeli Esiti Zsóri elől az ötösön.

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    58 százalékban a hazaiknál a labda, 8 lövéssel, ezekből 6 ment a kapu felületére. A másik oldalon ez az arány 6/4.

    FÉLIDŐ

    Emir Halilovic be, Szankovics le, motorcsere.

    FÉLIDŐ

    Az FTC a biztos bajnoki arany ellenére Pakson is folytatta győzelmi sorozatát, amely így már négy, a veretlensége pedig 11 forduló óta tart (8 győzelem, 3 iksz). Ez utóbbi a teljes 2021-2022-es idény abszolút leghosszabb pontszerző szériája. (Az előző kiírás záró szakaszában Szerhij Rebrovval zsinórban 18 bajnokiján nem kapott ki a Fradi.)

    FÉLIDŐ

    A Ferencváros pályaválasztása mellett 37 NB I-es meccset játszottak, 25-ször nyertek a fővárosiak, 8-szor ikszeltek és csak 4-szer tudtak győzni a zalaiak: 1983-ban (0–2, Kecskeméten!), 1987-ben (1–3), 2001-ben (0–1) és tavaly ősszel.

    FÉLIDŐ

    Fotók: Földi Imre

    FÉLIDŐ

    https://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/89/3/67/cikk_2890367/ftc4_960px.jpg

    FÉLIDŐ

    https://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/89/3/67/cikk_2890367/ftc3_960px.jpg

    FÉLIDŐ

    A párharc legjobb góllövői a közelmúltból:
    Lipcsei Péter 6
    Igor Nicsenko 4
    Ifj. Albert Flórián 4
    Radu Sabo 3
    Horváth Ferenc 3

    FÉLIDŐ

    A HÉTEN JÁTSSZA utolsó hazai mérkőzéseit a Fradi, alighanem a játékosok is tudják, bajnoki cím ide, bajnoki cím oda, a ZTE és az MTK ellen hat pontot kell gyűjteniük. Szerdán lesz nehezebb dolguk, ettől függetlenül két góllal nyernek a zöld-fehérek. BORBOLA
    Bence a mérkőzés előtt.

    45+2.

    PERC
    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45.

    PERC
    Egy perc a ráadás.

    43.

    PERC
    Tajti kicselezi Pászkát, majd ballal 19-ről, középről feladja a labdát Dibusznak.

    42.

    PERC
    Ennek örömére Bedi jobbal majdnem a bal alsó sarokba tekeri a labdát kissé balról, 19 méterről, de nagyot véd vetődve Dibusz.

    42.

    PERC
    A zöld-fehérek a 32. fordulóban, szombaton a mostani idényben utoljára játszanak hazai pályán. Az MTK elleni örökrangadó végeztével megkezdődik a Ferencváros bajnokavató és díjátadó ünnepsége, amit a szurkolók a gyepen élhetnek át.

    42.

    PERC
    A Groupama Aréna 2014-ben nyitotta meg a kapuit, azóta az FTC öt bajnoki címet nyert a férfi labdarúgó NB I-ben. Idén először a szurkolók a pályán ünnepelhetnek a játékosokkal – számolt be róla a fradi.hu.

    42.

    PERC
    Az FTC bejelentette, a szombati, MTK Budapest elleni NB I-es mérkőzés után a szurkolók bejöhetnek a játéktérre, hogy együtt ünnepeljék meg a bajnoki címet a labdarúgókkal.

    41.

    PERC
    Auzqui jobb oldali beadása meg Kálnoki-Kisé.

    41.

    PERC
    Nguen jobb oldali beadását kirúgja Mocsi Vécseiék elől.

    39.

    PERC
    Nguen most kissé messzebbről, 16-ról jobbal a léc alá nyesné, de figyel Demjén, és véd. Mmaee emelését Pászka nagyon okosan tette vissza Nguennek.

    38.

    PERC
    Pászka ravasz passzát Nguen ballal középre lövi a 16-oson belülről. 12-ről talán inkább lőni kellett volna. Vagy nyilván pontosabban passzolni.

    37.

    PERC
    Kissé balról.

    37.

    PERC
    Szankovics buktatja Bolit a 16-os előtt, szabadrúgás, jó 25 méterről.

    36.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    36.

    PERC
    De majdnem a rövid felsőben kötött ki így is a labda… mégis, elönzőzte ezt a légiós.

    35.

    PERC
    Pászka beadását rosszul találja el a 16-oson Mmaee, Civic lyukat rúg, kontra indul, 60 méternyi futás után Meshack ballal a jobb oldali kapufát találja el tízről, kicsit balról. Középen ott futott Zsóri teljesen üresen…

    34.

    PERC
    Két szempontból is emlékezetes marad az FTC számára a legutóbbi, februári, 3–1-re-re megnyert egerszegi mérkőzés. Egyrészt Kristoffer Zachariassan már a 12. másodpercben betalált, és bár hivatalos statisztika nincs róla, ez a bajnokság (egyik) leggyorsabb találata. Másrészt a zöld-fehérek ekkor vették vissza az első helyet a Puskás Akadémiától, és azóta ki sem engedték a kezükből.

    34.

    PERC
    Októberben a ZTE a bajnokság eddigi egyik legnagyobb meglepetését aratta azzal, hogy Nikola Szerafimov és az azóta Ázsiába szerződött Koszta Márk góljával 2–1-re diadalmaskodott az Üllői úton. Ezzel a Fradi elleni közel 11 éves nyeretlenségi sorozatát sikerült lezárnia a kék-fehér együttesnek.

    33.

    PERC
    Mmaee szereli habkönnyedén a 16-os jobb oldalánál Tajtit.

    33.

    PERC
    Loncar indítja szépen Auzquit, aki jobbal az oldalhálóba lő az ötös jobb sarka elől, a rövid felső sarkot elvétve.

    32.

    PERC
    Fotók: Földi Imre

    32.

    PERC
    https://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/89/3/67/cikk_2890367/ftc2_960px.jpg

    32.

    PERC
    https://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/89/3/67/cikk_2890367/ftc1_960px.jpg

    30.

    PERC
    Huszti András kap sárga lapot Pászka megrúgásáért.

    29.

    PERC
    Huszti sárga lap
    28.

    PERC
    HÁROM NULLA, BOTKA ENDRE a bal alsó sarokba fejeli Pászka ballábas, bal oldali szabadrúgását kissé jobbról, négy méterről. Bedi lemaradt, Demjén nagyot vetődött, de esélye sem volt odaérni: 3–0!

    27.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (3–0) Botka
    27.

    PERC
    A zöld-fehérek már megnyerték a bajnokságot, készülnek a kupadöntőre, Sztanyiszlav Csercseszov több, korábban kevesebb szerephez jutó játékost is szerepeltetett a hétvégén. A Fradi pályaválasztóként a legutóbbi négy bajnoki mérkőzését kivétel nélkül megnyerte, a ZTE viszont elveszítette legutóbbi három bajnokiját (mlsz.hu).

    26.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    24.

    PERC
    Huszti nagy bedobását Bedi nyolcról, középről Dibuszhoz fejeli. Esiti és Vécsei közül.

    21.

    PERC
    TOKMAC NGUEN jobbal a jobb alsóba lő, Demjén balra el. 2–0!

    21.

    PERC
    11-es GÓÓÓL!!! (2–0) Nguen
    20.

    PERC
    Demjén Patriknak sárga lap.

    20.

    PERC
    BÜNTETŐ, Botka passzol Pászka elé, akit elüt az ötösön a kivetődő Demjén, 11-es. Huszti nagyot hibázott.

    14.

    PERC
    LÉC! Majdnem újabb öngól: Nguen indítja Loncart, aki két csel után jobbal kapura lő az ötös jobb sarka elől, a labda a bevetődő Kálnoki-Kisről a lécre pattan. Majdnem a jobb, azaz a túlsó felső sarokba ment a labda…

    12.

    PERC
    Meshack passzol jobbról jobbal laposan Szankovics elé, aki jobbal 19-ről milliméterekkel tekeri a labdát a bal felső sarok mellé!

    10.

    PERC
    A Fradi előző öt bajnokiján legkevesebb három gól esett.

    9.

    PERC
    VEZET A FRADI, az újabb jobb oldali Pászka-kornert Vécsei fejjel megcsúsztatja az ötös jobb sarkáról, BEDI BENCÉRŐL aztán a jobb alsó sarokba pattan a labda. Öngól, Demjén verve volt: 1–0!

    8.

    PERC
    És itt egy gól!

    8.

    PERC
    Nguen jobbal a léc alá lőne kissé jobbról, 18-ról, Demjén véd a léc alatt szép robinzonáddal.

    7.

    PERC
    Civic jobbról jövő, ballábas kornerét Auzqui jobbal 14-ről kapura teszi, de gyengén. Ketten is beleérnek, Demjén balra ledőlve fogja a labdát.

    4.

    PERC
    Nguen nem lő ballal 12-ről, a beadása rossz, Esiti távolija meg nagyon pontatlan aztán.

    4.

    PERC
    Esiti indítja Loncart, a jobb oldali beadást elfejeli Boli mellől az ötösön Kálnoki-Kis.

    1.

    PERC
    Civic kifejeli középről Mocsi bedobását, Posztobányi jobbal a jobb alsó mellé lő 22-ről.

    1.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak aranysárga mezben és fekete nadrágban, a vendégek tiszta fehérben.

    Nguent köszöntik a 101. NB I-es bajnokija előtt.

    Fotók: Borbola Bence

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    Az FTC a múlt héten az Újpest elleni hazai 2–1-es sikerével sorozatban negyedszer lett aranyérmes az NB I-ben. Otthon 9–3–3 a mérlege, egyik vereségét épp mostani vetélytársa mérte rá október közepén. A hét végi fordulóban Pakson a hosszabbításban szerzett góllal nyert 2–1-re. A tabellán hetedik Zalaegerszeg vendégként a közepesnél valamivel gyengébben teljesít, 4–5–5 a mutatója. Az előző fordulóban nagy meglepetésre pályaválasztóként, a 90. percben esett góllal kapott ki 3–2-re az utolsó MTK-tól.
    FTC–ZTE 2019–2020: 2–1, 3–2, 1–1, 2020–2021: 2–1, 2–0, 2–2, 2021–2022: 1–2, 3–1

    Egy kis örökmérleg! Eddig 76 találkozójuk volt a legmagasabb osztályban, az örökmérleg: 40 ferencvárosi diadal, 21 döntetlen, 15 zalaegerszegi siker. 166 gól itt, 87 ott.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Zalaegerszeghez:
    2020, Szánthó Regő, kölcsönbe
    2019, Bőle Lukács, k.
    2015, Ágoston Donát, ingyen
    2006, Sorin Botis, i.
    2004, Selei András, i.

    Eltiltott nincs.

    A hazaiaktól R. Mmaee (bokaműtét előtt) sérült, a vendégektől Bobál D. (alkartörés) maródi.

    „Remélem, hogy mindkét meccsre sok néző látogat ki, és jó hangulatú mérkőzésekkel búcsúzhatunk a remek közönségünktől. Szurkolóink fantasztikus hangulatot teremtettek a tavasszal többször is, de különösen a bajnoki címről döntő Újpest elleni mérkőzésen. Ezen a héten szeretnénk jó teljesítménnyel, jó játékkal megköszönni a drukkerek egész tavaszi támogatását – kezdte a tréner. – Jó csapatnak tartom a Zalaegerszeget, amely ellenünk biztosan javítani szeretne, hiszen elveszítette a legutóbbi három bajnokiját. A mi szempontunkból ennek nincs jelentősége, minden meccsre egyformán készülünk. Azok a szurkolók, akik kilátogatnak a stadionba, az érzelmeket, az erőt, a győzelmet szeretnék látni. Formában kell maradnunk, hiszen fontos feladatok várnak még ránk a szezonban” – így a fradi.hu-n Sztanyiszlav Csercseszov.

    3 EGYMÁST KÖVETŐ BAJNOKIJÁT IS ELVESZÍTETTE A ZTE FC, KORÁBBAN EBBEN AZ IDÉNYBEN LEGFELJEBB KÉT MÉRKŐZÉSEN KAPOTT KI EGYMÁS UTÁN.

    342 PERCE NEM SZEREZTEK GÓLT IDEGENBEN A ZALAIAK, LEGUTÓBB MÉG FEBRUÁR 19-ÉN, A GYIRMÓT ELLEN KOSZTA MÁRK VOLT EREDMÉNYES.

    Nem szeretném zrikálni, de amióta Magyarországon futballozik, bajnokin nem talált a kapuba. Nem zavarja?
    Hogy őszinte legyek, nem különösebben. Persze, örülnék neki, ha már a Zalaegerszeg ellen gólt lőnék, magam is gondolkodtam rajta, miként fordulhatott elő, hogy eddig még nem találtam a kapuba, de… Nem a góllövés az elsődleges feladatom, elsősorban védő vagyok, minden más csak azután következhet. A jobb oldalról indulva gólpasszt már nem is egyet adtam, ha szerdán lesz lehetőségem rá, előretörök, ha pedig úgy adódik, a befejezésekhez is szeretnék felérni. A többit meglátjuk.

    Az erőltetett menet addig tovább folytatódik, szerdán a ZTE-t fogadják a Groupama Arénában. Milyen mérkőzésre számít?
    Nehézre. A bajnoki címünkkel nem sok minden változik, ahogy a csapatok eddig, alighanem ezután is védekezni érkeznek hozzánk. De nem gond, hozzászoktunk ehhez. A Zalaegerszeg jó együttes, voltak figyelemre méltó eredményei az utóbbi időben, ám mi leginkább magunkra koncentrálunk, most is nyerni szeretnénk. Minél több pontot elérve akarunk bajnokok lenni!

    A szezon végén hazautazik vakációzni Amerikába, vajon az aranyérem mellé hány zöld-fehér Wingo-mezt visz ajándékba?
    Ne is mondja! Rengeteg megrendelésem van, el sem tudják képzelni, milyen sok Fradi-szurkoló lett az utóbbi időben Seattle-ben. Rengeteg ismerősöm, barátom kért zöld-fehér Wingo-mezt, szóval az utolsó bajnokihoz közeledve alaposan be kell vásárolnom a klub boltjában. De örömmel viszem a trikókat haza, jó lesz kicsit újra otthon lenni.

    Már kétszeres magyar bajnoknak mondhatja magát: melyik aranyérem áll közelebb a szívéhez?
    Nehéz választani – felelte lapunknak Henry Wingo, a Ferencváros amerikai védője. – Az elsőnél nagyon boldog voltam, hiszen rögtön ideérkezésemet követően bajnok lettem. Márpedig elsőnek lenni mindig felemelő érzés, még akkor is, ha az ember odahaza társasjátékozik… Mégis azt mondanám, hogy hozzám a második, azaz a most szerzett közelebb áll, hiszen ezúttal az első bajnoki mérkőzéstől az utolsóig itt voltam, nem idény közben érkeztem, sőt, meghatározó tagja lettem a csapatnak.

    Az FTC védője, Henry Wingo örülne neki, ha a ZTE FC ellen végre megszerezné első magyarorszái bajnoki gólját, az idény végén pedig számtalan zöld-fehér trikót kell Amerikába vinnie.

    „Nagy lehetőséghez jutottam, hiszen az NB I-ben mutathatom meg azt a karaktert és azt a céltudatos, precíz munkát, amiben hiszek és amivel eredményes lehet a ZTE. Bízom benne, hogy az előttünk álló időszakban sok örömet szerzünk a városnak és a szurkolóknak. Hálával tartozom Végh Gábornak, hiszen mindig is éreztette velem, hogy számít a munkámra és bízik bennem. A Zete az elmúlt években sokat fejlődött, a futballt pedig szenvedélyesen szeretik a szurkolók és a vezetők is. A klub folyamatosan építi a fiatal játékosokat, illetve az imázsát és ebben a projektben igyekszek egy jó rendszert vezetni és azoknak a játékosoknak, akik hisznek ebben a munkában, lehetőséget biztosítani Zalaegerszegen. Mindig is szenvedélyes ember voltam a pályán és azon kívül is, és ezeket az érzelmeket és tapasztalatokat szeretném átadni a velünk dolgozó edzőknek és utánpótlás-szakembereknek. Rengeteg munkát fogunk beletenni ebbe a projektbe, megvan a stratégiánk, hogy miként fejlődjünk tovább, és ehhez szeretnénk azokat az embereket megtalálni – akár edzőket, akár játékosokat –, akikkel közösen építhetjük a klubot.”

    „Nagy hálával és köszönettel tartozom a Ferencvárosnak, a klub elnökének, Kubatov Gábornak, a vezérigazgatónak, Orosz Pálnak és az ügyvezető alelnöknek, Nyíri Zoltánnak az elmúlt tíz évért, amit a klub kötelekében töltöttem. Már az aktív pályafutásom utolsó mérkőzésén, a Pápa ellen szerzett gólom után szinte egyből vezetőként számítottak rám az utánpótlásban. Öt zöld-fehérben eltöltött esztendő után, öt soroksári év következett, ami a legfiatalabb klubvezetőként nagy feladat volt számomra. Ezúton is köszönöm Soroksár vezetésének és a támogatóknak ezeket az éveket, olyan élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodtam, ami a pályafutásomat tovább segítette, így az első szó mindenképp a köszöneté” – idézte a ZTE hivatalos oldala Dragóner Attilát, aki a tavaly nyáron a Mol Fehérvárhoz távozó Sallai István pozícióját tölti majd be.

    A Zalaegerszeg a hivatalos oldalán jelentette be, hogy június 1-től a jelenleg még a Soroksár kötelékébe tartozó Dragóner Attila lesz a klub sportigazgatója.

    A Ferencváros–ZTE mérkőzés különlegessége, hogy az MLSZ fellebbviteli bizottságának helybenhagyó döntése értelmében a B1, B2, B3 és C1 szektorok zárva lesznek. A zöld-fehér klub úgy rendelkezett, hogy a B-típusú szurkolói kártyával rendelkezők a D3 és D4 szektorok megnyitott részeire is jegyet tudnak vásárolni, illetve a lezárt szektorokba érvényes bérletek a D3 és D4 szektorok külön meghatározott helyeire lesznek érvényesek. További részletek a klub honlapján olvashatók.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ FTC–ZTE MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK