Átigazolások – 2024/25 (tél)
Naby Keita a Werder Brementől érkezett kölcsönbe a Ferencvároshoz.
Fantasztikus igazolás! 35-szörös magyar bajnok és 24-szeres Magyar Kupa-győztes férfi labdarúgócsapatunkban folytatja pályafutását az 58-szoros guineai válogatott középpályás, a Liverpoollal korábban bajnok és Bajnokok Ligája-győztes Naby Keita. A kiváló középpályás egy évre kölcsönben érkezik az Üllői útra vételi opcióval.
Bemutatás
Naby Laye Keita 1995. február 10-én született Guineában. Kilencéves korában kezdett futballozni szülővárosa csapatában, majd 2012-ben Franciaországba, az FC Istres utánpótláscsapatához került. Egy évvel később bemutatkozott a felnőttek között a francia másodosztályban. Belső középpályásként 23 mérkőzésen 11 gólt szerzett, kiemelkedett a csapatból, amely viszont a szezon végén kiesett a harmadosztályba.
Keita azonban jelentős szintet lépett, ugyanis a nyáron az osztrák sztárcsapathoz, a Red Bull Salzburghoz igazolt. Gyorsan alapember lett, 44 tétmeccsen hat góllal és két gólpasszal járult hozzá együttese bajnoki és kupagyőzelméhez. Teljesítményével bekerült az osztrák Bundesligánál az év csapatába, sőt az év játékosának választották. A második ausztriai szezonja még jobban sikerült, 37 tétmérkőzésen 14 gólt szerzett, a Salzburg pedig mindkét hazai sorozatban megvédte a címét.
A német Bundesligában szereplő RP Leipzig közel 30 millió euró ellenében gyorsan lecsapott Keitára, aki az első lipcsei meccsén rögtön győztes gólt szerzett a Borussia Dortmund ellen, majd még hét alkalommal volt eredményes az első németországi idényében. Ezzel ismét bekerült az év csapatába, de már Németországban. Bár a Leipzig akkor még csak az üldözők között volt a Bundesligában, Keita tagja volt annak a csapatnak, amely a 2017/18-as szezonban UEFA Európa Liga-negyeddöntőt játszott, sőt a kupasorozatban az év csapatába is beválasztották. Keita lipcsei időszakában 71 tétmérkőzésen 17-szer volt eredményes.
Ezen a nyáron pedig érkezett az angol Premier League-ben szereplő Liverpool 60 milliós eurós ajánlata, amelyet Keita azonnal elfogadott, és 2018 és 2023 között öt éven keresztül erősítette a „vörösöket”. Megkapta a klubikon, Steven Gerrard 8-as számú mezét. Kiváló szezont futott, az első évében megnyerte a Bajnokok Ligáját a Jürgen Klopp által dirigált csapattal, igaz, májusban megsérült, így a Tottenham elleni BL-döntőben nem léphetett pályára. A következő szezonban egészen decemberig nem tudott játszani sérülése miatt, majd a Klubvilágbajnokságon a csapat többek között neki köszönhette, hogy megnyerte a trófeát. Januárban viszont ágyéksérülést szenvedett, így bár csapatával megnyerte a hőn áhított bajnoki címet, sérülése miatt kevesebbet játszott.
Keita liverpooli éremkollekciója a 2021/22-es idényben az FA- és Ligakupa-sikerekkel bővült, a szezon végén pedig a Bajnokok Ligájában döntőt játszva, de a Real Madrid ellen veszítve végül ezüstérmet szerzett. A 2022/23-as szezon elején az Angol Szuperkupát is behúzta a csapattal a guinea-i középpályás, de a szezon végén a Liverpool bejelentette, hogy nem hosszabbít Keitával, aki összesen 129 tétmérkőzésen 11 gólt szerzett az angol csapatban. Keita a nyáron visszatért a Bundesligába a Werder Bremenhez, ahol eddig öt mérkőzésen lépett pályára.
A középpályás először 2012-ben szerepelt hazája válogatottjában, 2024-ig pedig összesen 58 alkalommal ölthette magára a guineai válogatott mezét. Hazájában kétszer (2015, 2021) választották meg az év labdarúgójának.
Keita játéksítlusa
A tipikus box-to-box középpályás Keita játékstílusára jellemző a dinamikusság, a gyorsaság, a kretivitás, a remek és pontos hosszúpasszok, de a gólszerzésben is többször kiveszi a részét. Az energikus játékost a védekezésben a labdatartás jellemzi, a Manchester United és az RB Leipzig korábbi vezetőedzője szerint Keita maga a „360 fokos radar”.
(fradi.hu – 2024. december 10.)
Játékosmozgás
Érkezik: Naby Keita (Werder Bremen – kölcsönbe)
Érkezik (kölcsönből vissza):
Távozik:
A Ferencvárosi Torna Club két fiatal labdarúgóval kötött profi szerződést. Saját nevelésű futballistánk, a 18 esztendős Lakatos Csongor a 2024/25-ös szezonban tizennégy bajnokin szerepelt második számú együttesünk kezdőcsapatában.
Fontos játékosként számol vele Korolovszky Gábor vezetőedző. Az első csapatunkat irányító Pascal Jansen is felfigyelt a játékára, Csongor szerepel a B listás keretünkben az UEFA Európa Ligában.
– Gyerekkorom óta az volt az álmom, hogy profi szerződést kössek a Ferencváros labdarúgócsapatával – mondta Lakatos Csongor. – 2014-ben, a Fradinál kezdtem el futballozni. Hatalmas mérföldkő ez a pályafutásomban, hiszen az ország legnépszerűbb klubjáról beszélünk. Nagyon jól érzem magam a Fradiban, és az a célom, hogy felkerüljek a felnőtt együttesbe.
A szintén 18 esztendős Serdiukov Oleksii 15 találkozón lépett pályára az NB III Dél-Nyugati csoportjának idei kiírásában. 11-szer volt a kezdőcsapat tagja, és összesen négy gólt szerzett.
– Nagyon örülök a szerződésemnek, hatalmas lehetőséget kaptam. Mindent megteszek, hogy éljek vele. Két és fél évvel ezelőtt érkeztem a Ferencvároshoz, amely érezhetően egy nagy család. Bízom benne, hogy fényes jövő vár rám a klubnál.
https://www.fradi.hu/labdarugas/nb-iii/hirek/ket-jatekosunk-is-profi-szerzodest-kapott