2025.IX.25. EL, Ferencváros – Viktoria Plzen: 1-1

Emberhátrányban az utolsó pillanatokban szerzett egy pontot a Ferencváros a Plzen ellen

Korán vezetést szereztek a csehek, akik közel ötven percig emberelőnyben játszhattak. A csereként beállt Pesics az utolsó pillanatokban egyenlített.
A labdarúgó Európa-liga alapszakaszának első fordulójában a Ferencváros hazai pályán 1–1-es döntetlent ért a cseh Plzen ellen. A vendégek korán, már a 16. percben megszerezték a vezetést, és még az első félidő hajrájában emberelőnybe is kerültek Makreckis kiállítása után. Bár az FTC csupán a 89. percben találta el először a kaput, végül Pesics utolsó pillanatban szerzett góljának köszönhetően legalább egy pontot itthon tartottak a zöld-fehérek.

Nyilatkozatok:

A 45 éves ír szakember a találkozót megelőző szerdai sajtótájékoztatón azt mondta, bizonyos szempontból jobb a helyzetük, mint volt februárban, amikor az El nyolcaddöntőjébe kerülésért vívtak párharcot a cseh együttessel, ugyanakkor azóta érkeztek új játékosok, akiknek a beépítése még mindig folyamatban van, ehhez pedig időre van szükség.

Összességében viszont most erősebb a keretünk, mint februárban volt. A mostani ellenfelünk fizikailag rendkívül felkészült, a játékosaik kiválóan érkeznek a lecsorgókra, a második labdákra, de ismerjük őket és kielemeztük a játékukat. Olyan edzőnek tartom magam, akinek a csapata játszani szereti a futballt, ehhez pedig az is kell, hogy mi irányítsuk a játékot. Ez lesz a célunk, de ebben a tekintetben kulcsfontosságú az egy az egy elleni párharcok megnyerése, elsősorban a pálya középső részén” – fogalmazott Robbie Keane. 

Hozzátette, nem számít könnyű mérkőzésre, mert a Plzent kemény, szervezett, jó edzővel rendelkező csapatnak tartja. A Ferencváros Európa-liga-szereplésére vonatkozó távlati célokról a vezetőedző azt mondta, egyelőre csak a csütörtök esti meccsre figyelnek.

Nem tudok ennyire előre gondolkodni és nem is szeretnék. Ha a költségvetést nézzük, akkor minden ellenfelünk sokkal jobb helyzetben van, mint mi. De úgy gondolom, hogy nekünk van egy jó csapatunk, amely képes nagyszerűen játszani, ehhez csütörtök este a megfelelő egységességnek és csapatszellemnek kell megjelennie a pályán” – hangoztatta.

Robbie Keane nem válaszolt a várható kezdőcsapatot firtató kérdésre, annyit azonban elárult, hogy már majdnem száz százalékig biztos az összetételben.

„A teremben ül egy cseh kolléga – mi lesz, ha elmondja a vendégek edzőjének a felállást? Majd ha kikotyogja a Plzen kezdőjét, én is elárulom a miénket… A viccet félretéve, azt elmondhatom, hogy Gruber Zsombor a találkozón szerepet kap, de hogy csere lesz vagy kezdő, nem árulom el. Nagyon fontos, hogy a fiatalok megkapják a lehetőséget, mivel ha itthon jól teljesítenek, nemzetközi szinten is megmutathatják magukat. Az választja el a jó és a kiváló játékosokat, hogy utóbbiak a legmagasabb szinten is kiemelkednek a mezőnyből, nemcsak valakinek az árnyékában húzódnak meg. Edzőként remek érzés győzni, és ugyanilyen jó, ha azt látom, hogy a fiatalok egyre jobbak és jobbak lesznek. Erre nálunk adva van a lehetőség, ezt Tóth Alex és Gruber Zsombor példája bizonyítja, és Madarász Ádámra is hasonló jövő várhat.”

*

„Vannak változások mindkét csapatban, de persze az megkönnyíti valamelyest a felkészülést, hogy jó néhány ismerős játékos is lesz a riválisnál. Amiben mindenképpen más lesz a mostani összecsapás, hogy nem lesz visszavágó, azaz nincs javítási lehetőség, márpedig mindkét együttes biztosan ponttal, pontokkal akar kezdeni” – jelentette ki Miroslav Koubek, a csehek vezetőedzője.

A 74 éves tréner kiemelte, minden tapasztalat hasznos az idegenbeli találkozók esetében, így az is, hogy jól ismerik a környezetet, de ettől még a Ferencváros ugyanolyan nehéz ellenfél lesz. Az MTI érdeklődésére úgy válaszolt, hogy a magyar bajnokcsapatnál hét hónap alatt végbement változások alapján még nehezebb meccsre számít, mint amilyen februárban a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett párharc két felvonása volt, amikor is a Groupama Arénában 1–0-s, míg a csehországi visszavágón 3–0-s hazai siker született.

Koubek nem kívánt távlati célt megfogalmazni az Európa-ligával kapcsolatban, mint mondta, már a főtáblára jutást is sikernek tartja. A Viktoria Plzen az előző idényben a Ferencváros kiejtése után a nyolcaddöntőben búcsúzott.

A mérkőzés:

Európa Liga, Főtábla, 1. forduló:

Ferencváros — Viktoria Plzen: 1-1 (0-1)
Groupama Aréna, 21:00. 16.117 néző.
Vezette: Sander van der Eijk (asszisztensek: Bluemink, De Groot; tartalékjv.: Nagtegaal; VAR: Jeroen Manschot; VAR asszisztens: Blank – hollandok)

Ferencváros: Dibusz — Gartenmann (Joseph, 74.), Raemaekers, Cissé — Makreckis, Tóth A. (Pesic, 84.), Ötvös (Levi, 84.), Keita (Kanichowsky, 46.), O’Dowda — Gruber (Cadu, 46.), Varga B.
kispad: Gróf, Yusuf, Zachariassen, Szalai G., Júlio Romao, Madarász, Nagy B.
vezetőedző: Robbie Keane

Viktoria Plzen: Jedlicka — Paluska, Dweh, Jemelka — Memic, Cerv, Souaré, Doski — Ladra (Visinsky, 70.) — Durosinmi (Zeljkovic, 86.), Vydra (Adu, 77.)
kispad: Tvrdon, Wiegele, Markovic, Spácil, Kabongo, Havel, Valenta
vezetőedző: Miroslav Koubek

Gól: Pesic (90+4.) illetve Durosinmi (16.)
Sárga lap: Makreckis (10., 38.), Cissé (90+1.), Pesic (90+5.) illetve Durosinmi (14.), Jemelka (74.)
Kiállítva: Makreckis (38.)

Ez a pillanat is eljött: elkezdődött a Ferencváros újabb főtáblás európai kalandja – az előző idén tavasszal éppen a Viktoria Plzen ellen ért véget, de a sors(olás) lehetőséget adott az azóta újabb bajnoki címet és kupaezüstöt szerző rekordbajnoknak a visszavágásra. A klub életében az is fontos, hogy az alapszakaszban minden egyes győzelem 450 ezer eurós pénzdíjat jelent az Európai Labdarúgó-szövetségtől, s a tavalyi ellenfelekből és meccsekből, valamint az idei sorsolásból kiindulva a cseh azon csapatok közé tartozik, amelyek ellen valós esélye lehet a három pont megszerzésére a Fradinak. Cadu a nyári átigazolása után először futballozhatott volna legutóbbi kenyéradója ellen, ám a bal oldalon Callum O’Dowda kapott lehetőséget, és a bomba formában játszó Gruber Zsombor, Varga Barnabás csatársornak kellett rohamoznia a korábbi dunaszerdahelyi kapus, Martin Jedlicka kapuját.

Egy perc sem telt el, Merhasz Doszki szenzációs csellel verte át a bal oldalon Cebrail Makreckist, de ez nem magyarázat arra, hogy beadása után miért találta meg a labda tiszta ziccerben, Dibusz Dénessel szemben a másik szárnyvédőt, Amar Memicet. A bosnyák a jobb kapufa mellé lőtte a labdát, így viszont ébresztőnek legalább alkalmas volt az ijesztő helyzet. Az első percekben Makreckis és Doszki kemény párharcot vívott, a Fradi védője labdavezetés közben vitte földre az irakit, aki kicsivel később szögletet harcolt ki. A tizedik percben a ferencvárosi csúnya talpalással torolta meg a szokatlanul gyorsan felgyülemlett sérelmeket, szerencséjére a plzeni lábát a labdával együtt találta el, ám a korai sárga lapot így sem úszta meg. A két gárda csehországi visszavágójának kulcsembere, Rafiu Durosinmi előbb Ötvös Bencével szembeni durva taposásával tűnt ki, viszont másodpercekkel később nagyszerű góllal szerzett vezetést a vendégeknek. Merhasz Doszki labdája után hasonló helyzetbe került a Fradi-védelem, mint a Diósgyőr ellen múlt pénteken Babos Bence gólja előtt, csak ezúttal nem Elton Acolatse, hanem a nigériai támadó megindulása jelentett megoldhatatlan feladatot.

A hazaiak átvették a kezdeményezést, azonban a betömörülő védelemmel nem tudtak mit kezdeni, a középpályások folyamatosan forogtak, Gruber Zsombor is igyekezett visszalépni a labdáért. Miroslav Koubek meccstervének biztosan fontos részét képezte Tóth Alex hatástalanítása, a tehetséges középpályás alig-alig avatkozott játékba, de Varga Barnabást sem sikerült megjátszani. Arra talán a tapasztalt vezetőedző sem számított, hogy Cebrail Makreckis már a 37. percben jelentősen megkönnyíti a helyzetét: a jobb oldali szárnyvédő az első perctől kezdve a Ferencváros leggyengébb láncszeme volt, s ahogy a tizedik percben összeszedett első, úgy a második sárga lapját is teljesen felesleges szabálytalanság miatt kapta meg.

Robbie Keane nem hagyhatta változtatás nélkül a csapatot, s nem is maradtak el a cserék: Gavriel Kanikovszki váltotta a gyengén játszó Naby Keitát, Gruber Zsombor helyett pedig Cadu lépett pályára. Intő jel lehet, hogy egy héten belül másodszor cserélt legalább kettőt a szünetben az ír vezetőedző, a DVTK elleni 2–2 alkalmával négyet, ezúttal csak feleannyit. A felállás is más lett, négyvédős rendszerben igyekezett visszakapaszkodni a meccsbe a Ferencváros. A bajnoki cím nem jöhetett volna össze a három belső védőre váltás nélkül tavasszal, azonban a 2025–2026-os idényre ez a rendszer is elfáradni látszik, a cseheknek egyáltalán nem okozott megerőltetést a hazai rohamok megállítása, s a kulcsemberek kivétele a játékból.

Az első kísérlet a második félidőben a Viktoria Plzené lett, Matej Vydra távoli próbálkozására könnyedén leért Dibusz Dénes. Az első játékrészben a hazai lövéseknél – kétszer próbálkozott a Fradi, igaz, a Viktoria is csupán négyszer – a szögletek száma nézett csak ki rosszabbul; az 54. percben Callum O’Dowda hosszú bedobása után végre a sarokból is próbálkozhatott a csapat, de jellemző a mérkőzésre, hogy semmiféle veszélyt nem teremtve pillanatokkal a beadás után már a plzeniek végezhettek el szabadrúgást kifelé. Az 57. percben Stefan Gartenmann felszabadító fejesét követően az előrehúzódó Sampson Dweh próbálkozott a tizenhatos vonaláról, ám nem találta el a kaput. Ugyan egy perccel később Cheick Souaré nem a kaput, hanem a középen induló Rafiu Durosinmit kereste felívelésével, hajmeresztő pillanatokat okozott, hogy a kiszaladó Dibusz Dénes felett átpattant a labda, amely végül mellécsavarodott. A második félidő első tizenöt percében egyértelművé vált, hogy nem sikerült felrázni a szünetben a Ferencvárost, viszont elismerés illeti a zöld-fehéreket, hogy rosszabb nem lett a helyzet az emberhátrány ellenére sem. Sőt!

A 65. percben hatalmas lehetőség adódott a Fradi előtt, amikor Tóth Alex felívelését követően Varga Barnabás középre fejelte a labdát, Martin Jedlicka Kanikovszki elé öklözte azt, s bár az izraeli játékos nem találta volna el a kaput, Ötvös Bencének megvolt a sansza közvetlen közelről egyenlíteni, viszont a jobb lábáról fölé pörgött a labda. A Plzen látszólag élvezte a rengeteg ütközést és párharcot, s ha ezek megnyerésével a középpályán vagy a kapuhoz közel szabadrúgásokhoz jutott volna a Ferencváros, még többször zavarba hozhatta volna a vendégeket. Hiszen akármilyen a játék képe, Tóth Alex rúgótechnikája és Varga Barnabás fejjátéka minden körülmények között sokat ér. Lenny Joseph a Qarabag elleni BL-selejtező óta először léphetett pályára a 74. percben, húsz percet kapott arra, hogy a kapu előtti leleményességét újfent bizonyítsa. Kockáztatott Robbie Keane, hiszen Stefan Gartenmannt váltotta a francia csatár, de azonnal veszélyes helyen harcolt ki szabadrúgást, miután Gavriel Kanikovszki labdaszerzése és Varga indítása után sárga lapos szabálytalansággal tudta csak őt megállítani Václav Jemelka. A szabadrúgásból nem lett semmi, Tóth Alex a sorfalat lőtte szét.

Miroslav Koubek is friss támadóval erősítette a csapatát, Prince Adu a 79. percben eldönthette volna a mérkőzést, Toon Raemaekerst kicselezte, de a kaput nem találta el 13 méterről. Sajnos a következő percek sem a Fradi nyomásáról szóltak, az FTC ír edzője újabb kétségbeesett támadócserékkel próbált megmenteni egy pontot: Ötvös Bencét a támadó középpályás Jonathan Levi, Tóth Alexet pedig újabb csatár, Alekszandar Pesics váltotta. Varga Barnabás révén a 89. percben kaput eltaláló lövést jegyezhettünk fel a Ferencváros részéről, ám sajnos erőtlenül, középre tartott a labda. A Fradi támadójátéka tizenegy a tizenegy ellen, az első félidőben nem működött, de emberhátrányban is igyekezett a csapat. Robbie Keane minden épkézláb támadószellemű játékosát pályára küldte, s végül Kanikovszki beadása és Alekszandar Pesics fejese után sikerült kiharcolni a döntetlent! 1–1

További képek: Farkas Zsolt, fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

„A szünetben nem beszéltem az első félidőről, annyit mondtam róla csak, hogy majd a piros lappal együtt később kivesézzük – nyilatkozott az M4 Sport kamerája előtt Robbie Keane. – Megmondtam a fiúknak, hogy ez egy Robbie Keane-féle csapat, amely megmutatja a jellemét, sosem adja fel, a legvégsőkig küzd. A fordulást követően Kanikovszki megváltoztatta a játék képét az energiájával, ahogy megtartotta a labdát – fantasztikus volt. Varga Barnabást is ki tudom emelni, de mindenkit dicséret érdemel, aki a pályán volt. Mindenkinek készen kell állnia, erre jó példa Pesics, aki tíz perccel a vége előtt beállt, majd pedig gólt szerzett. Büszke vagyok arra, ahogy a csapat reagált a kialakult helyzetre, hiszen igencsak jól ellenféllel találkoztunk, és közel egy órán át emberhátrányban futballoztunk.”

A Ferencváros vezetőedzője a szurkolókat is dicsérte: „Végig kitartottak mellettünk, az egész mérkőzés során, még most is libabőrös vagyok tőle. Amikor gólt vagy piros lapot kaptunk, akkor is skandáltak, pozitív energiával láttak el bennünket, és ez biztosan kihatott a játékosokra is. Ennek is köszönhetően fontos pontot szereztünk, ami sokat számíthat a későbbiekben. Igaz, nem nyertünk, de ez a döntetlen felér egy győzelemmel.”

Miroslav Koubek, a Plzen vezetőedzője úgy fogalmazott, a végeredmény csalódással tölti el, ugyanakkor a teljes mérkőzést figyelembe véve „sok minden rosszul alakult” a számukra.

„Azt kell mondanom, hogy nincs elég rutinunk, a kulcsjátékosaink kicsit tapasztalatlanok, ebből is adódóan taktikai hibákat követtünk el és mindez talán egy kis naivitással párosul” – fogalmazott , hangsúlyozva, hogy a második félidőben az emberhátrány ellenére sokkal jobban futballozott a Ferencváros, mint az első 45 percben.

„Az első félidő a mi szempontunkból jó volt, érezhető és látható volt az elhivatottságunk, viszont a folytatásban nagy szükségünk lett volna a második gólra, de azt sajnos nem sikerült megszereznünk” – mondta Koubek.

„Ennél jobbkor nehezen jöhetett volna az egyenlítés… – mondta a Ferencváros gólját szerző Alekszandar Pesics az M4 Sportnak. – Nagyon örülök a gólnak, jót tesz az önbizalmamnak. Ami a meccset illeti, rosszul kezdtünk, ráadásul emberhátrányba is kerültünk. Ennek ellenére egységesen futballoztunk, megmutattuk, milyen fából faragtak bennünket, tényleg a végsőkig harcoltunk. Hittünk az egy pont megszerzésében, de ha ilyen helyzetben már nem hinnék az egyenlítésben, szögre is akasztanám a cipőmet.”

A csehek szerint tíz emberrel jobb volt a Ferencváros, mint tizeneggyel – lapszemle

A denik.cz portál egyértelműen csalódottan vette tudomásul a végeredményt, leginkább azért, mert a Plzen a 38. perctől kezdve emberelőnyben futballozhatott. „A Viktoria Plzen mindössze egy pontot szerzett az Európa-liga alapszakaszának nyitó mérkőzésén a Ferencváros vendégeként. Annak ellenére, hogy Durosinmi góljával a 16. perctől kezdve vezetett, majd közel egy órán át tíz ember ellen játszott az együttes” – állapították meg. A cseh portál beszámolt arról is, hogy Budapestre mintegy hétszáz Plzen-szurkoló kísérte el a csapatot.

Nem volt elégedett a döntetlennel a ceskenoviny.cz portál sem. A meccs utáni elemzésükben úgy fogalmaztak, hogy „a Ferencváros paradox módon emberhátrányban még jobban kezdett el játszani, mint előtte”, és a Plzen tíz ember ellen sem tudta uralni a találkozót, ennek az eredménye volt Alekszandr Pesics egyenlítő gólja a 94. percben. „A nyugat-csehországiak emberelőnyben sem uralták a mérkőzés végét, és a négyperces hosszabbítás utolsó percében gólt kaptak. Kanikovszki beívelte a tizenhatoson belülre a labdát, amelyet egy másik csereként beállt játékos, Pesics Jedlicka kapujába fejelt. A Ferencváros hét mérkőzés óta nem kapott ki cseh ellenféltől hazai pályán UEFA-versenysorozatban” – írták.

„A Plzen elszórakozta az emberelőnyt, és csak egy pontot szerzett Magyarországon” – ezt pedig már a sport.cz portál írta a meccset követő összefoglalójában. A cikk szerzője, Robert Neumann továbbá elismerte, minden a látogatóknak dolgozott, ennek ellenére nem sikerült elhozni a három pontot a Groupama Arénából, amire megvan a szakmai magyarázat: „A szünet után érthetetlen módon lelassult a Plzen játéka, és a megfogyatkozott magyar bajnok az utolsó pillanatban kiegyenlített” – olvasható a meccs krónikájában.

Írtak még arról is, hogy a Ferencváros a második félidőben emberhátrányban is többször kapuja elé szorította a Plzent, amely „nem tudta megtartani a labdát és többé-kevésbé védekezett.”

Végezetül csalódottan megjegyezték: „A csereként beállt Prince Adu egy betörésből eldönthette volna a találkozót, de kihagyta a nagy helyzetet. Ezt végül a vendégek sajnálták igazán, mivel Alekszandr Pesics a 94. percben kiegyenlített.”

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, az UEFA, a Ferencváros és a Viktoria Plzen hivatalos honlapja alapján)

3 hozzászólás a(z) 2025.IX.25. EL, Ferencváros – Viktoria Plzen: 1-1 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+6′
    VÉGE
    VÉGE!! A Ferencváros az utolsó pillanatban emberhátrányban egyenlített hazai pályán a Plzen ellen. Köszönjük a figyelmüket!

    90+5′
    Sárga lap
    Pesics sárga lapot kapott, mert a gólöröme során levette magáról a mezt.

    90+4′
    Kanikovszki beadása után Pesics az ötös vonaláról csúsztatott a kilépő kapus fölött a kapu bal oldalába. 1–1!

    90+4′
    GÓL
    GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! EGYENLÍTETT A FERENCVÁROS!!

    90′
    Négy perc lesz a hosszabbítás.

    90′
    Sárga lap
    Cissé vitte földre Memic-et egy sárga lapért cserébe.

    89′
    Először talált kaput a Ferencváros. Egy jobbról érkező beívelés után Varga erőtlen fejesét könnyedén védte Jedlicka.

    87′
    Souaré 22 méterről végzett el szabadrúgást. Bár jó pozícióból lőhetett, a labda magasan a kapu fölé szállt.

    86′
    CSERE
    Cserél a Plzen: az eddigi egyetlen gólt szerző Durosinmi helyére Zeljkovic érkezik.

    84′
    CSERE
    Ötvös helyén Levi.

    84′
    CSERE
    Újabb két ferencvárosi csere: Tóth helyén Pesics.

    84′
    Jobb oldali szöglet után O’Dowda 7 méterről fejelt a kapu mellé.

    79′
    Veszélyes helyzet
    Durosinmi passzolt Aduhoz, aki két csel után betört a 16-oson belülre, majd 15 méterről, ballal a kapu mellé lőtt.

    77′
    CSERE
    Cseréltek ismét a csehek: Vydra helyére Adu állt be.

    76′
    Többet vártunk a megítélt szabadrúgástól…Tóth próbálkozása levágódott a sorfalról.

    74′
    Sárga lap
    A frissen beállt Joseph rögtön kapura tört egy szerzett labdával, Jemelka sárga lapot érően buktatta őt.

    74′
    CSERE
    Csere a Ferencvárosnál: Gartenmann helyére Joseph érkezik.

    70′
    CSERE
    Cserélt a Plzen: Ladra helyére Visinsky állt be.

    69′
    Ladra bal oldali szöglete után Vydra csúsztatta meg a labdát, a kapu elől Cissé tisztázott.

    65′
    Veszélyes helyzet
    Egyenlítési lehetőség volt! Varga középre fejelt labdáját Jedlicka röviden ütötte ki. Kanikovszki 16 méterről lőtt, a labda az ötös vonala előtt helyezkedő Ötvös lábáról perdült a kapu fölé.

    58′
    Souaré emelte be a labdát a 16-oson belülre, amelyre Durosinmi startolt, de nem ért bele. A labda nagyot pattant a 11-es pont magasságában, majd a kilépő Dibusz fölött a kapu mellé szállt.

    57′
    Ladra 16-oson belülre tekert szabadrúgását röviden fejelte ki a ferencvárosi védelem, a labda Dweh elé került, aki 18 méterről a kapu mellé lőtt.

    57′
    Próbálkozik a támadásépítésekkel a Ferencváros, de továbbra sem alakul ki helyzet a cseh kapu előtt.

    51′
    Eddig nem sokat változott a játék képe.

    46′
    Második félidő
    Folyatatódott a mérkőzés.

    45+2′
    CSERE
    Keita helyére Kanikovszki érkezett.

    45+2′
    CSERE
    A szünetben kettőt cserélt a Ferencváros: Gruber helyére a korábban Plzenben is játszó Cadu érkezett.

    45+2′
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    45+2′
    Jobbak voltak a csehek az első játékrészben, Durosinmi góljával a 16. percben pedig a kapuba is be tudtak találni. Makreckis kiállítása a 38. percben csak nehezítette a hazaiak helyzetét. A Ferencváros nem talált kaput sem a játékrész során.

    45+2′
    Szünet
    Vége az első félidőnek!

    45′
    Mindössze egy perc ráadással zárul az első félidő.

    38′

    38′
    Piros lap
    Makreckis elől Vydra szerezte meg a labdát. A Ferencváros védője látványosan visszahúzta ellenfelét, amiért megkapta második sárga lapját. Emberhátrányba kerültek a zöld-fehérek.

    38′
    Sárga lap
    BAJ VAN!

    32′
    Tóth szabadrúgása után a kifejelt labdát Keita lőtte 18 méterről a kapu mellé.

    31′
    Eltelt az első fél óra és még nem láttunk ferencvárosi helyzetet a találkozón.

    28′
    Mindössze három játékos (Gartenmann, Cissé és Makreckis) van ma is a Ferencváros kezdőjében azok közül, akik február 20-án, a Plzen otthonában elszenvedett 3–0-ás vereség során is a kezdőben kaptak helyet. A cseheknél ez a szám hét.

    22′
    Könnyen zavarba hozható a Ferencváros védelme, a cseh védelemnek pedig még dolga se nagyon akadt.

    16′

    16′
    Doski passza után Durosinmi indult meg a ferencváros kapu irányába, majd a 16-os előterében cselezgetett és 17 méterről hatalmas gólt lőtt a kapu jobb oldalába. 0–1!

    16′
    GÓL
    GÓÓÓL! VEZET A PLZEN!

    15′

    15′
    Sárga lap
    Durosinmi faultolta Ötvöst, sárga lap ez is. A csehek csatára elég keményen megtaposta Ötvöst, lehetett volna szigorúbb az ítélet.

    15′
    Naby Keita 50! A ferencvárosi guineai középpályás 50. európai kupamérkőzését játssza a mai a találkozón.

    10′
    Sárga lap
    Nem sokat kellett várni az első sárga lapra, amelyet Makreckis kapott, amiért Doski lábára tartott rá.

    8′
    A csehek végezhették el az első szögletet. Ladra ívelését a kapu elől fejelték ki a ferencvárosi védők, majd a röviden kifejelt labdát Memic 18 méterről lőtte kapura, Dibusz védett.

    1′
    Veszélyes helyzet
    Majdnem vezetést szerzett a Plzen…Doski lőtte keresztbe a labdát a kapu előtt, a hosszú oldalon érkezett Memic, de lövése a jobb alsó sarok mellé szállt.

    Meccs indítása
    Elkezdődött a mérkőzés, a Ferencváros indította útjára a labdát.

    Már pályán a csapatok…a Ferencváros zöld-fehérben, a Plzen piros-kékben játszik majd.

    Ma is Varga Barnabás lehet a Ferencváros egyik gólfelelőse.

    A Transfermarkt internetes oldal adatai szerint a Ferencváros és a Plzen keretértéke gyakorlatilag megegyezik.

    Köszöntjük Önöket! A cseh Viktoria Plzen ellen kezdi meg szereplését az Európa-liga alapszakaszában a Ferencváros. Tartsanak velünk!

  • 1. forduló:

    Dinamo Zagreb (horvát)–Fenerbahce (török) 3–1 (Beljo 21., 51., Bakrar 90+5., ill. Szymanski 25.): José Mourinho nélkül sem megy. Az alapszakasz során az FTC-vel is találkozó törökök a portugál vezetőedző menesztése után a bajnokságban is botlottak, majd most, Zágrábban is kikaptak; a hazaiak előbb vezettek, majd 1–1 után 3–1-re nyertek.

    Malmö (svéd)–Ludogorec (bolgár) 1–2 (Johnsen 78., ill. Stanics 8. – 11-esből, Bile 23.): A Ferencváros egyik alapszakasz-ellenfele, a Ludogorec esélytelenebbként lépett pályára Malmőben, de már a 23. percben kettővel vezetett, gólt pedig csak a 78. percben kapott, így nagy sikerrel (1–2) indította az El-alapszakaszt.

    Real Betis (spanyol)–Nottingham Forest (angol) 2–2 (Bakambu 15., Antony 85., ill. Igor Jesus 18., 23.): A játéknap talán legjobban várt meccsén a Konferencialiga-ezüstérmes Betis már a 15. percben vezetést szerzett az immár Ange Postecoglu – a címvédő Tottenham korábbi edzője – által irányított Nottingham Forest ellen, de nyolc perccel később Igor Jesus duplájával már az angolok vezettek. Úgy tűnt, sokgólos meccs elé nézünk, ám sokáig maradt ez az eredmény, majd a 85. percben jött a sevillaiak Manchesterből szerződtetett sztárja, Antony, aki beállította a 2–2-es végeredményt.

    Rangers (skót)–Genk (belga) 0–1 (O Hjon Gju 55.). Kiállítva: M. Diomande (41., Rangers): A Rangers a 41. percben emberhátrányba került Mohamed Diomande rossz becsúszása után – ez már a glasgow-i csapat harmadik piros lapja volt az idényben –, majd a szünet előtt majdnem a gólok számát tekintve is előnybe került a Genk, ám O Hjon Gju a 45+7. percben kihagyta a tizenegyesét. A 24 éves dél-koreai csatár a második félidőben javította a hibáját, kihasználta a ziccerét – később még lesgólt is lőtt –, így nyert a belga csapat, amely jövő csütörtökön (21 óra) a Ferencvárost fogadja (0–1).

    Salzburg (osztrák)–Porto (portugál) 0–1 (William Gomes 90+3.): A Salzburg lesgólig, a Porto kapufáig jutott, s úgy tűnt, gól nem születik, ám a 93. percben William Gomes eldöntötte az összecsapást a portugálok javára, amikor 23 méterről a jobb alsóba tekert. (0–1).

    Young Boys (svájci)–Panathinaikosz (görög) 1–4 (Janko 25., ill. Swiderski 10., Zaruri 13., 19., 68.): A Panathinaikosz 19 perc után három góllal vezetett, majd ugyan hamar szépített a Young Boys, a 68. percben visszaállt a különbség, amikor Anasz Zaruri megszerezte saját maga harmadik, csapata negyedik találatát (1–4).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2026. január 10.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK